A sötét angyal 3. fejezet

2009.06.16. 10:00

Roxan

Őrjöngő harag kerített hatalmába, ahogy szerelmem összetört testét megláttam. Egész arca és a felsőteste — amit lecsupaszítottak -, kékeslilás árnyalatú zúzódásokkal és mélyfekete vágásokkal volt tele. Teste körül nehéz volt a levegő, valami bűzös, kátrány állagú folyadék száradt rá az állára és a mellkasára. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy állapotáért ez a jelentéktelen embernő a felelős. Ezt a meggyőződésemet az is megerősítette, hogy Edwardom testén a ragadós bűz alatt meghúzódva, ott volt a nő szaga, míg annak alakját félreismerhetetlenül körüllengte a számomra túlontúl ismerős illat. Megindultam a nő felé. Átjárt a pusztítás szándéka. Megölöm és a vérével erőt öntök Edward összetört testébe. Utána jöhet az a puhány, gyenge férfi. Kettejük vérével és Luis segedelmével Edward a saját lábán távozhat ebből a lakásból, mely egyértelműen a nőé volt.

Nem kis elégtételt éreztem, ahogy láttam az embernő arcán eluralkodni az aggodalmat tempós közeledésem láttán. Talán most fut át a fején, hogy nem kellett volna ezt a remek hímet így helybenhagyni. Talán rájön, hogy az élete legrosszabb döntése volt, amikor rámászott! Talán az is szöget üt majd abba a homályos agyába, hogy nem kellett volna felhívni minket, hogy eldicsekedjen azzal, amit tett és megmutassa az eredményt.

Hirtelen érezni kezdtem Syrus erejét. Ingerülten megráztam a fejem, szabadulni akarván a szándékaimat eltorzító hatalmától. Ezért minimum korbáccsal verem véresre! Hogy mer az én szándékaimba beleavatkozni! Mégiscsak az én teremtményem! Ha nagyon rajta vagyok, le tudom rázni magamról a hatását! Már éreztem is, ahogy gyengül a hatalma felettem. De annyit elért, hogy Edward sápadt teste mellett a düh függönyén keresztül megláttam a kihasított, véres zacskókat! A kétely ellenállhatatlanul szivárgott át indulatom ködén, és semmit sem tehettem ellene. Miért itatta meg a nő vérrel Edwardot? Tudnia kellett akkor, hogy kik vagyunk, és hogy milyen hatással lesz rá. Mi érdeke fűződhetett ahhoz, hogy jobban legyen? Kínozni akarta? Ha már itt tartunk, hogy érték el, hogy Edward hagyja, hogy így helyben hagyják? Luis valami olyasmiről hadovált, hogy Edwardnak a Donnal volt valami dolga. Akkor, most mit keres itt?

Ha addig élek is, kiderítem ki a felelős ezért! És ha kiderítettem, az illető bánni fogja, hogy az anyja erre a világra vajúdta, mert kínnal telik majd meg számára az idő a haláláig, amire viszont jó sokat kell majd várnia!

- Ki vagy? — Kérdésemre a ványadt embernő összerezzent.

- Eve Adams vagyok! — Fejét dacosan felszegve nézett rám. Valahonnan, lelkének mélyéből valahogy összeszedte a maradék bátorságát. A férfi nem volt ilyen talpraesett, igaz ő még mindig Syrus markában csüngött a földtől 10 centire lóbálózó lábakkal. Luis pedig, mint a vadászó macska, körbe-körbe osont, frászt hozva minden emberre a szobában. Sejthető volt, hogy a halál játszópajtása.

- Felhívtál minket, hogy itt találjuk Edwardot! Gyorsan találj ki valamit, hogy ne öljelek meg azért, amilyen állapotban van!

- A Don a felelős azért, ahogy kinéz! Én csak elhoztam a garázsból, ahol láncra verve megtaláltam. Úgy gondoltam, nem lenne a legjobb ötlet az őrsre bevinni, tekintettel arra, hogy mik vagytok! Hajnalodik és nem hiányzik senkinek, hogy egy fáklyaként lobogó vámpír szaladgáljon a rendőrök között!

- Apró pontatlanság — sóhajtott közbe Luis, a maga bársonyos, gerincet borzoló hangján —, nem kapunk lángra a napon. Ezzel együtt abban igazad van, hogy nem érünk rá húzni az időt! Úgyhogy, ahogy Roxan is említette már, kapj elő valami frappáns magyarázatot!

- De hát már mondtam, mi történt! — A nő idegesen követte tekintetével Luis somfordálását.

A nőt Luisra hagyva, Edward mellé térdeltem, nem törődve azzal, hogy az összekeveredett vámpír és állatvér azonnal átitatja a fehér vászonnadrágomat.

Hátra simítottam kedvesem összevert arcából bronzvörös tincseit és megszemléltem a vágásokkal, zúzódásokkal tarkított vonásait. Megborzongtam arra gondolva, hogy valószínűleg még rosszabb lehetett, mielőtt ez az Eve megitatta volna.

- Mit adtál neki inni? — Hátra sem fordulva szegeztem neki a kérdést, míg áttapogattam Edward testét, aki valamiféle kábulatban, az öntudat és az eszméletvesztés határán lebegett. Azonnal haza kell vinnem, hogy rendbe jöhessen. Luisra néztem, aki erre odajött hozzánk, és fél térdre ereszkedve, kissé megemelve Edward testét, félig ülő helyzetbe húzta, feltámasztva az ölében.

A két ember úgy gondolta, hogy itt az ő idejük, mert figyelmünket leköti Edward állapota. Az ostobák! Hogy gondolhattak ilyet? A nő előkapott egy stukkert és Syrusra fogta.

- Azonnal engedd el Tonyt te állat! — Hangja elcsuklott, vagy a félelemtől, vagy a feszültség hatására.

Még be sem fejezhette a mondatot, már ott voltam és a csuklójára legyintettem. A szobában szinte visszhangot vert a csont reccsenését elnyomó sikoly. A fegyver koppanva vágódott a szemközti ajtónak, kitörve az üvegbetétet. Meg sem állt a másik szoba közepéig.

- Azt kérdeztem aranyom, hogy mit adtál inni Edwardnak? Nem hallottam a választ! Vagy megmondod, vagy biztos ami biztos, előbb a partnered, majd a te híg véreddel próbálom felerősíteni! Tied a választás! — Mosolyom hideg volt és metsző, mint a legjobb damaszkuszi penge.

- Vért! Miért mit gondoltál? — Agresszív kis méregzsák. Majd lejjebb is adja! Hangom szinte simogató volt.

- Milyen vért is?

- Disznó vért! Borzalmas! — A rekedt hangon felsuttogó, torz szavak nem a nőtől eredtek. Szerelmemre néztem és láttam, amint Luisba kapaszkodva, meg-meginogva, fájdalomtól megvonagló arccal feltápászkodik. Legalább a csontjai összeforrtak valamennyire! A megkönnyebbülés úgy árasztott el, mint az alacsony partot a felduzzadt folyó vize. Hálásan rámosolyogtam Luisra, ő meg visszabiccentett. Végül is ő volt Edward legjobb barátja! Sejtettem milyen ajándékot vár majd tőlem!

Elgondolkodó arccal méregettem a férfit, akit Tonynak hívott ez az emberszuka. De nem! Nem méltó ajándék Luisnak ez a beszari kis alak! Majd keresek neki egy erős férfit, akivel eljátszadozhat. De most már tényleg le kéne lépnünk! Éreztem a hajnal közelségét.

Odaléptem Edwardhoz és hozzá simultam. Megelégedettséggel vettem tudomásul, hogy bizony reagál a közelségemre még így, ilyen állapotban is!

- Gyere Kedves! Otthon jobban el tudunk látni! — Luisra néztem, és hátra intettem a fejemmel. — Hozzátok ezeket a férgeket! A Pokol Kapujában nyugodtabb körülmények között beszélgethetünk majd velük!

A nő felvisított! Még soha nem hallottam ilyen ellenszenves hangot.

- Nem megyünk sehová! Rendőr vagyok! Eget, földet fel fognak forgatni a kollégáim, csak hogy rájöjjenek, hol vagyunk Tonyval! És tudják, hogy kit hoztunk el a raktárból! Nem telik sok idejükbe, hogy rátok törjék az ajtót, ahogy ti is ránk törtétek, amikor ide pofátlankodtatok! — Hadarva beszélt, valószínűleg azért, mert Luis ráérősen ballagni kezdett felé. — Hálásnak kellene lennetek! Igen, hálásnak! Megmentettük a társatokat! Megitattuk! Biztonságos helyre hoztuk! Értesítettünk benneteket! Ez a hálátok??? — Hangja egyre magasabbra ívelt, ahogy Luis közeledett felé. Zaklatott arccal fordult Edward felé.

- Mondd meg nekik! Mondd meg nekik, hogy mi történt! Mondd meg, hogy nem bántottunk!

Edwardra néztem, aki töprengve nézte a vergődő embernőt. Ismertem ezt az arcát. A szuka megtetszett neki!

Újra szemrevételeztem ezt az Eve-et. Érdekes vonásai voltak, és mivel nem éreztem Edwardon igazi érdeklődést, vagy vonzalmat, hajlandó voltam elismerni, hogy akár csinosnak is mondható. Ha játszani akar vele, semmi kifogásom sem lesz. Megérdemel ennyit a szenvedés után, amit kétségtelenül át kellett élnie. A nő felé fordultam.

- Dehogynem jössz velünk, kicsi angyalom! Hogyne jönnél! Hiszen meg akarsz arról győzni, hogy ne folyassam ki azt a rubin piros véred! Vagy inkább itt akarsz meghalni? — Fitymálón körbenéztem a lakásban. A nyitott ajtók, no meg a kitört üvegű ajtó révén látható volt, hogy a nő mennyire nem a luxus rabja! De hisz rendőr! Honnan lenne kifinomult ízlése és pénze arra, hogy ebből a kopár lakásból otthont formáljon!

Vagy én győztem meg, vagy Luis közelsége. De nem foglalkoztam vele, amíg az történt, amit én akartam! Megadóan leszegte fejét és beletörődése elfojtotta azt a csöpp kis bátorságát a társának, ami még lehetett benne, mert ő is előreejtett vállal követe, ahogy megindult a pozdorjává zúzott ajtó felé.

Együtt mentünk le a sötétített ablakú kocsihoz.

Még jó, hogy Luis kocsijával jöttünk, egy BMW 735i-vel, mert így a férfi és Eve összekötözve befértek a csomagtartóba, különben eléggé kényelmetlenül szállíthattuk volna haza Edwardot. Így is láttam, hogy szenved! Minden fintora és nyögése, megerősített abban az elhatározásomban, hogy azonnal hozatok valami csemegét a számára Syrussal. Hiszen neki senki nem tud ellenállni! Büntetésnek is jól beválik majd ez a feladat, mert eléggé utált beszerzővé alacsonyodni, és tudta, hogy akármivel nem lépheti át a küszöböt! És kijárt neki valami, ami megfegyelmezi az alamuszi közbeavatkozásáért, bár ennek köszönhető, hogy az a szuka még él, és esetleg Edward kedvére tehet.

Megérkeztünk a lokálhoz. A hátsó ajtón keresztül betámogattam Edwardot a belső lifthez és hagytam, hogy a nőről és arról a Tony gyerekről Luisék gondoskodjanak. Besegítettem a szobánkba és gyorsan levetkőztettem. A nadrág derékrészén találtam egy-két cafrangot, amiből rájöttem, hogy az volt rajta, amikor elintézték. Szereznem kell majd még egy darabot. Edward nagyon szerette!

Bár a törései helyre jöttek, de azért nem mondhatnám, hogy szívderítő látvány volt. Jó, hogy Caleb már lepihent! Ezt sehogy sem tudtam volna a kölyöknek kimagyarázni! És bár egyáltalán nem szívleltem, tudtam, hogy Edward elvárná tőlem, hogy megnyugtassam.

- Pihenj le, Kedves! — Suttogtam neki. — Mindjárt hozunk neked valami finomságot! — Segítettem neki, hogy az ágyra feküdjön. Mikor felegyenesedtem, elkapta a kezem és csókot lehelt a tenyerembe. Megsimogattam a fejét és lehajolva megcsókoltam megduzzadt, még mindig sebes ajkait. Luis ereje a legnagyobb sérüléseket gyógyította meg, figyelmen kívül hagyva a felszíni sebeket.

Szerelmes pillantása ellágyította a feszültségtől még mindig márvány kemény bensőmet. Láttam rajta, hogy magyarázkodni akar, de a szájára helyezett mutatóujjammal belefojtottam a szót.

- Később, Drága! Erre még ráérünk! Most az a lényeg, hogy minél előbb felgyógyulj! Utána teszünk róla, hogy soha többé ne történhessen ilyesmi! — A hangom megrezzent, ahogy eszembe jutott, hogy akár el is veszthettem volna!

Merengve tekintettem alvó Edwardomra! Már egy hete csak aludt és csak az a vér jutott bele, amit intravénásan csepegtettünk az ereibe. Töprengve néztem, az infúziós állványról letekergő csövet. Soha nem gondoltam volna, hogy látom Edwardot így kiterítve. Itt az idő, hogy tegyünk valamit a gyógyulás felgyorsításának érdekében.

Megborzongtam, majd kisiettem a szobából, hogy elkapjam Syrust, ráébresztve a dolgára!

Az ajtó előtt meg sem torpanva, belöktem úgy, hogy a falnak csapódva leverte a kilincs a vakolatot.

- Fel vagy dúlva, drága Roxan? Rosszabb az állapota a kicsi Edwardnak, mint gondoltuk? — Csak azért nem téptem az arcába a körmeimmel, mert az irónia mellett, kihallottam a szavaiból az őszinte aggodalmat is.

- Syrus! Tudod, hogy utálom, amikor rajtam próbálgatod a hatalmad. Azonkívül, hogy teljesen értelmetlen próbálkozás, mérhetetlenül felbosszant! De megértem, hogy miért tetted. Meg akarod tudni ugyan úgy, ahogy én is, hogy mi történt. És ők a szemtanúink. Persze csak addig van rájuk szükség, amíg Edward teljesen fel nem épül. Ezért is kérem most tőled — hangom lágyságával semmi sem vetekedhetett, mégis Syrus pontosan tudta, dehogyis kérésről van szó —, hogy hozz haza egy hosszú lábú, formás, szőke cicababát, hogy Edward hamarabb erőre kaphasson. Már így is elvesztegettünk egy hetet, és azok a mocskok, akik ezt tették vidáman élik napjaikat. Ez megőrjít!

Összerezzent, ahogy a hangom a végére élessé vált, és gyorsan biccentett egyet. Rám sem nézve, óvatosan megkerült, majd kisurrant az ajtón, hogy intézkedjen. Elég régóta élt velem, hogy felismerje, jobban jár, ha nem szól hozzám egy darabig.

Az alagsor felé vettem az irányt, hogy megnézzem, Luis hogy gondoskodott a "vendégeinkről". Kétségem sem lehetett afelől, hogy finoman bánt velük, és valóban! A férfi a falhoz volt bilincselve, karjai szétveszítve, mintha kereszten lenne. A nő, az alagsori terem központi oszlopához láncolva, kezei felcsavarva és a feje felett rögzítve. Lábujjhegyen kellett állnia, hogy ne csüngjön magatehetetlenül. Ádáz szemmel meredt rám, amint beléptem. Tony ellenben, szinte öntudatlan volt. Nem is foglalkoztam vele túl sokat, egyértelmű volt, hogy a nőé a vezető szerep. Férfiak! Mind azt hiszi, ők a teremtés koronái, aztán a kapcsolatokban kiderül, hogy kisfiúk, akiknek vigyázni kell a sérülékeny kis lelkére és állandóan azt duruzsolni a fülükbe, milyen fontosak, milyen nagyszerűek, milyen hatalmasok! Nevetséges!!!

- Drága Eve! Remélem meg vagy elégedve a szállásoddal! Ne neheztelj rám, amiért így elhanyagoltunk titeket! De látom, hogy jól elvagytok. — A sarokban, a függönnyel elkerített helyről gyomorforgató vizeletszag áradt. — Tudod, egy kicsit el leszek foglalva az elkövetkező órákban, és nem igen érek majd rá jó háziasszonyként szórakoztatni benneteket! Luisnak is pihenni kell egy kicsit, remélem megérted! De hogy ne legyél nagyon megbántva, biztosíthatlak arról, hogy napnyugtával, minden figyelmünk, osztatlanul a tiétek lesz!

Szórakoztatónak találtam, ahogy az arca eltorzult a dühtől. Mint egy mérges kiscica. Szeme jég-kéken villogott, orrát felhúzta, majd egy hegyeset kiköpött felém. Természetesen elvétette!

- Nem baj, Kicsikém! Ezt még gyakorold! — Belenevettem az erőlködéstől elvörösödött arcába, ahogy szabadulni próbált. Luis mindig is a mestere volt a gúzsoknak, láncoknak és a bilincseknek. Hátat fordítottam és az ordító szitkokkal mit sem törődve, felsuhantam az emeletre. Milyen jó, hogy mindenhol remek a szigetelés. Az őrök rájuk néznek majd még délben, az etetéskor. Addig is hiába kiabálnak, szitkozódnak, semmi zaj nem szűrődik fel az alagsori szobából. Még azon alkalmakkor sem, amikor Luis szórakozott egy kicsit. Pedig az áldozatai az idő múlásával egyre hangosabbak lettek...

Felsiettem a szobánkhoz, és ahogy reméltem, Syrus már ott is volt, az Edwardnak szánt ínyencfalattal. Alaposan megnéztem magamnak a nőt. Minden igényemet kielégítette. Tudtam, Edwardnak is tetszeni fog. Megelégedett arcomat látva Syrus megkönnyebbülten sóhajtott egyet.

- Gyertek utánam! — Syrus hatalmának engedve, a kurva — mert kétségtelen, hogy az volt — belépett mögöttem a szobába.

- Ott a munkád — intettem az ágyon fekvő Edwardom felé —, menj, és tegyél a kedvére.

- De hisz összeverték! Azt sem tudom, hol érhetek hozzá! — A nő ellenkezése kezdett felbosszantani. Syrusra néztem, aki megfeszülő állal, az ágy felé intett a nőnek.

- Oké! De nem az én hibám lesz, ha nem esik jól neki! — A szajha szavai nem bírtak jelentőséggel. Csinálta, amit vártam tőle. Edwardhoz ment, és leülve az ágy szélére simogatni kezdte a testét. Syrus a fal felé fordult. Még mindig értetlenül álltam a tény előtt, hogy ennyire taszítja a testiség! A nő közben felhajtotta a takarót, felfedve a férfias csípő minden szépségét!

- Uhh! Szépfiú! Neked tényleg ellátták a bajod. De ne félj! Kezelésbe veszlek, és utána sokkal, de sokkal jobban leszel, ígérem! — A nő még szinte be sem fejezte a mondókáját, mikor Edward megelevenedve megragadta, és ráfordulva, maga alá gyűrte. A nő kezdettben elégedett, mély, karcos hangon nevetett, majd elcsuklóan zihálni kezdett, ahogy Edward ráfeküdt. Majd, miközben a névtelen kis szőke, kínnal telve tekergett, Edward a fejét a kurva arca mellé fúrva, beleharapott a nyakába. A méreg miatt, a nő fájdalmai csak fokozódtak. Innentől végképp nem menekülhetett, a szenvedését kiváltó kín megbénította. Edward pedig szenvedélyének tüzét enyhítette vele, habzsolva az erőt adó folyadékot, ami eddig a szajha életét jelentette, mostantól pedig az ő létezésének, erejének a forrásává vált.

Elégedettségem nőttön-nőtt! Edwardnak tényleg ízlett a csemege, amit Syrus hozott. Ezért hajlandó voltam teljesen megbocsátani a beavatkozását. Persze, engedékenységemhez az is hozzájárult, hogy tudtam, szenvedést okoz neki a közelében kiontott vér, és az, hogy bár ő cserkészte be a ribancot, mégsem ő issza szárazra. Sőt, végig kell hallgatnia — ha látni nem is látja —, ahogy Edward hatalmas kortyokban, esetenként a mohóságtól szürcsölve enyhíti szomját, miközben zihálása és nyögdécselései — túlszárnyalva a nő egyre elhalóbb hangját,— egyre nagyobb bizonyságát adják visszatérő erejének és férfiúi elégedettségének.

Kedvesemre néztem és láttam, ahogy egy utolsót kortyolva végez a nővel, majd felpattanva hozzám ugrik, lendületével a falhoz sodorva az élettelen testet.

Csókja heves volt, és imádattal teli! Türelmetlenül tépkedte a ruhát rólam, de kezem megállította.

- Casanova! Előbb meg kéne tisztálkodnod! Gyere, segítek! — Syrushoz intézve szavaimat, folytattam:

- Te pedig tüntesd el addig a testet és húzz új ágyneműt!

Nem foglalkoztam vele, mikor mozdult, hogy teljesítse parancsomat. Edwardot átkarolva a fürdő felé kormányoztam szerelmemet. Kizárt, hogy az emberi ribanc után közvetlenül, hozzám érjen!

A csutakolás nem vett sok időt igénybe. Hamar túlestünk rajta, hiszen Edward még mindig elég gyenge volt. Hosszú napokba telik még, amíg helyrejön. Elég volt csak rápillantanom, máris elöntött az indulat! Majdnem elvesztettem!

Alig tudtam kivárni, hogy végre kikérdezhessem, ki tette ezt vele! Bár, ahogy elnéztem, nem volt sok kedve a történtekről csevegni, na de mégis csak én vagyok Roxan! Úgysem tud ellenállni nekem! Inkább előbb, mint utóbb, mindent meg fog osztani velem.

Visszatámogattam az ágyhoz. A fürdéstől annyira elfáradt, hogy már nem is emlékezett, miért is láttunk neki a tisztálkodásnak! De majd én emlékeztetem!

Ismertem őt kívül, belül. Tudtam milyen húrokat kell megpendítenem érzékeny idegrendszere hangszerén! Hamar ráébredt, hogy mégsem aludni akar!

Szeretkezésünk szenvedélyes volt, bár most nélkülözte a brutálisabb elemeket. Nem akartam még én is sebeket tépni, amúgy is összetört testén. De az ágy nem élte túl a megpróbáltatásokat. Ölelkezésünk után, a matracot kitépve az amúgy is rommá tett ágykeretből és a földre letéve helyeztük magunkat kényelembe.

Mellette fekve, liláskékes zúzódásokkal tarkított oldalát cirógatva, borzongtattam Edwardot. Szemeivel egyre laposabbat pislogva, már-már elaludt. Hagytam, had pihenjen.

Már rég felkelt a nap, és éreztem ahogy elszívja az erőm. Nappali testőrségünk már a helyén volt, semmi bántódásunk nem eshet. Eve és a Tony fiú ellesznek még alkonyatig az alagsorban, ha már egy hétig kibírták, és gyanítottam, hogy Edward támadói sem válnak köddé a nap sugaraitól. Biztonságban érzik magukat! Esetleg a dolguk után rohannak, nem sejtve, hogy az este beköszöntével felébred a Halál, hogy értük jöjjön!

Elégedett mosollyal magunkra húztam a takarót és lustán nyújtóztam egyet! Tudtam, most édes lesz a kábult álom! Ellenségeink vérében fürdök majd, és elégtételt veszek minden zúzódásért és sebért, amit Edwardnak okoztak!

Mosolyogva aludtam el!

Eve

Nagyon elegem volt ebből az egészből! Repedt csuklóm bedagadt és rohadtul fájt. Nagyjából biztos voltam benne, hogy nem törött el a csontom, amikor a nő kiütötte a fegyvert a kezemből, mert tudtam mozgatni. Napok óta tartottak itt minket, gyakorlatilag úgy, hogy nem is törődtek velünk, leszámítva egy-egy ellenőrzést a Luis nevű vámpír részéről, no meg az őrök óránkénti vizitjét. Elegem volt Edward Cullenből, aki megoldás helyett csak kellemetlenséget hozott az életembe, a vámpírnőből, aki az előbb lejtett ki, olyan önelégülten, hogy legszívesebben egy baseball ütővel töröltem volna le a mosolyt az arcáról. A férfiakból úgy általában, különös tekintettel Tonyra, aki elhalóan nyöszörgött a falon, bilincsei között kifeszítve.

Állandóan Molock járt a fejemben és a húgom! Sophie képtelen egyedül kiszabadulni a kezéből. Az én — amúgy az üzleti világban magabiztosan mozgó — húgomnak, semmi esélye vele szemben. Remekül megállja a helyét egy tárgyaláson, hibátlanul megszervez bármilyen estélyt, nem jön zavarba, hogy kinek-hol kell ülnie egy nagyjelentőségű fogadáson, de már az is meghaladja a képességeit, hogy kicseréljen egy izzót, hát még az, hogy boldoguljon egy olyan sötét alakkal, mint amilyen Molock!

Miközben felidéztem magamban Sophie képét, erőt merítve, hullámos, szőke hajjal keretezett, finom vonalú, szív alakú arcának, babakék, hatalmas szemeinek karcsú, divatos kosztümbe öltözött alakjának emlékéből, kissé jobbra fordított fejjel igyekeztem rájönni, mi lehet a cellánknak kinevezett alagsori szoba ajtaja előtt. Bal fülemre, egy régebbi fegyveres összetűzés óta, - ami pont Molock és a rendőrség között történt -, majdnem teljesen süket voltam.

Mostanra már nem csak elegem volt a bilincsen függésből, de talán lehetőségem is, hogy tegyek ellene.

A Luisnak nevezett vámpír nem volt elég alapos, vagy annyira biztos volt benne, hogy úgysem tudunk elszökni, hogy nem motozott meg elég alaposan. Miután legutóbb eloldoztak, hogy ehessek, sikerült a zoknimból kicsempészni, és jobb kezem mutató és középső ujja közé elrejtenem az én imádott megmentőmet! Kezdetben még reménykedtem, hogy lejönnek és meg tudunk egyezni, vagy legalább meghallgatnak, de a nő iménti látogatása meggyőzött arról, hogy semmi jóra nem számíthatunk.

A biztosítótűvel óvatosan kell bánni ilyenkor is... Elég egy óvatlan mozdulat és akkor cseszhetem! De sikerült, bár eléggé megnehezítette a dolgom, hogy majdnem teljes súlyommal a bilincseimen függtem és szinte kibírhatatlanul sajgott a csuklóm. Nem vagyok én balerina, hogy egy fél napig lábujjhegyen tudjak tipegni! De csak szabaduljunk innen ki! Esküszöm, meg sem állok egy balett stúdióig! Ó Istenem! Olyan lassan megy!

Kiszolgáltatott helyzetemet csak az a tudat tette elviselhetőbbé, hogy a vérszipolyok nem jönnek értünk, míg a nap fenn van. Egy kis esélyt adott a természet a prédának is! Így lehet még egy kis időm. Az imént benézett egy őr, de nem vitte túlzásba az ellenőrzést. Most se vizet, se ennivalót nem kaptunk. Lehetetlen lett volna úgyis elfogyasztani bármit is ebben a helyzetben, és csak délután jön le az az őr, akinek a vámpírokon kívül kulcsa van a bilincseinkhez, és akkor vele tart általában még öt ember, nehogy valamit tehessünk ellene.

Na, végre! Sikerült! Épp időben, mert már görcsöltek az ujjaim az erőfeszítéstől. Lezökkentem az oszlop tövébe. Hogy milyen hálás voltam most, hogy neki vethetem a hátam! Összehúzzam magam, gerincemet domborítva próbáltam újra használhatóvá tenni a testemet, majd óvatosan talpra álltam.

A 9-10 órás függeszkedés megtette a magáét. Alig éreztem, hogy lenne kapcsolat a tagjaim között, kocsonyás lábizmaimról nem is beszélve!

Az ajtó felé nézve hallgatóztam. A fene sem akarta, hogy akkor kapjanak rajta, amikor Tonyt kiszabadítom éppen. Felé nézve láttam, hogy öntudatánál van, és ő is feszülten figyel. Jól van! Ha össze tudja magát szedni, van esélyünk.

Odasiettem hozzá, hogy a bilincseit leoldjam róla. Ekkor már megint csak csüngött, kissé előre dőlve, mintha az előbbi erőfeszítés, minden energiáját felemésztette volna.

Mennyivel könnyebb és gyorsabb volt így, hogy hozzáfértem kényelmesen! Egy két fordítás, kapirgálás és már hallottam is azokat az ígéretes kattanásokat. Tony szinte a vállaimra omlott! Nem értettem, miért hagyja így el magát. Igaz, hogy a nagydarab vámpír eléggé megszorongatta, mielőtt ide hoztak volna bennünket!

Sietnünk kell! Tonyt a földre segítettem, majd lekevertem neki egy-két gyógyászati célzatú pofont. Megtette a magáét! Tony felháborodva meredt rám, de a szemei legalább feltisztultak már.

- Indulhatunk? — Kérdésemre bólintott. Szemeiben most már hála csillogott.

- Szuper, hogy ki tudtál szabadítani!

- Az még odább van! Előbb ki kell innen jutnunk! Láttad az őrt. Akkora volt mint egy gardrób szekrény és nem hiszem, hogy a többi csenevészebb lenne. Kapd össze magad! Ha a vámpírok felébrednek esélyünk sem lesz!

Otthagytam a földön, remélve, hogy talán erre tényleg összekapja magát. Az oszlop mellett lehajolva, magamhoz vettem a bilincset, amin addig lógtam. Itt az ideje, hogy mostantól nekem segítsen! Mire az ajtó mögé értem, Tony feltápászkodott. Nőttek az esélyeink!

Az ajtó mellé lapulva hallgatóztam. Hallottam, ahogy az őr lépteinek kopogása elhalkul, majd teljesen megszűnik. Az órámra néztem és a mutatókat szuggeráltam. Tíz perc elteltével újra felhangzottak a léptek. Tehát ennyi időnk van, mire egyáltalán feltűnhet valakinek, ha ellenőrzi egyáltalán a szobát, hogy elszöktünk.

Felidéztem magamban az alagsorba vezető utat. Innen jobbra lesz a feljáró, ami egy újabb folyosóra visz. Ott újra jobbra kell fordulnunk, 3 lépcső felfelé, majd balra egyenesen, és akkor már ott is leszünk a hátsó kijáratnál.

Őrökre a feljáró utáni folyosón és a kijárat előtt lehet számítani. Máshol nemigen lenne értelme, hogy vigyázzák a vérszopók álmát. Jaj de nagy volt a kísértés arra, hogy még alkony előtt visszatérjek egy lángszóróval. Sajnos, még így sem igen lenne esélyem. Túl sokat tudtak meg rólam! Azt, hogy hol lakom, Edward Cullen révén, már azt is, hogy Molock karmaiban van a húgom és hogy a Dont akartam volna kicsináltatni velük. Ez több, mint elegendő tudás ahhoz, hogy porrá zúzzanak körülöttem mindent. Hamis illúzió lett volna abban hinni, hogy hálásabbak lesznek, ha felébrednek, mint amilyenek akkor voltak, amikor betörtek a lakásomba. Vámpírok! Mit várhatna tőlük mást az ember?

Az őr léptei újra elhaltak. Óvatosan kinyitottam az ajtót, és Tonyval a nyomomban, a falhoz simulva megközelítettem a feljárót. Átszökkentem a másik oldalra, majd intettem Tonynak, hogy maradjon csak ott, ahol van. Engedelmesen a falhoz lapult. Óvatosan, hogy ne keltsek zajt, megmarkoltam a bilincs egyik végét és vártam.

Az őr lejött a lépcsőn, és ahogy befordult, meglátta Tonyt. Előre lendült, de akkor már a nyakára vetve hátulról a bilincset és belefojtva a kiáltást, a földre rántottam. Tony figyelt, amíg elintéztem a földön egyre lanyhábban vergődő embert. Amikor felálltam, rá kellett döbbennem, hogy túlságosan szem előtt van a test. Behúztam egy fali fülke szerűségbe, hogy legalább ne azonnal szúrjon szemet annak, aki erre a folyosóra téved.

Tonyval a hátam mögött siettem fel a lépcsőn. Kikukucskáltam a fordulóban, de semmi! Hála istennek! Tovább mentünk. Egy-két méter még és elértük a kijáratot...

Az testőrök vagy mik, a nyitott ajtóban beszélgettek. Ketten voltak. Micsoda elbizakodottság! Tuti, erről nem tudnak a vámpírok, hogy ezek milyen lazák. Nekünk csak jól jön!

Tony is felmérte a terepet. Övé lett a jobb oldali, háttal álló ipse. Rájuk vetettük magunkat. A bilincs most is jó szolgálatot tett, ahogy a kezemet előre lendítettem és egy felülről lefelé irányuló csapással bezúztam a rám jutó alak koponyáját, a felismerhetetlenségig eltorzítva az arcát. Tony közben sikeresen átfogta karjával az őr nyakát és egy mozdulattal ki is törte. Ügyes! Nem hiába választottam társnak, még ha néha idegesítő is a kiskutya nézése!

Tony lakására mentünk. Ránk fért, hogy rendbe tegyük magunkat és kiterveljük, mit is lépjünk. Szép számmal akadtak feladataink. Gyorsan letusoltam, hajat mostam, befásliztam a csuklóm és felöltöztem, kisegítve magam Tony ruhásszekrényéből. Sok mindent csináltam már életemben, de férfi alsót még sosem hordtam. Vállat vonva túl tettem magam a problémán. Lényegesen fontosabb kérdésekkel kell foglalkoznom.

Miközben Tony zuhanyozott, magam elé vettem egy papírt és egymás alá felvéstem a tennivalókat.

1; A Pokol kapuja és a vámpírok.
2; A Don.
3; Molock és a húgom. (Már csak egy hetem van, hogy kitaláljak valamit!)
4; Valami hihető magyarázat a Főnöknek, hogy egy: ugyan hová is tűntem el egy hétre, kettő: hogy hová tettem a férfit, akit Tonyval szabadítottunk ki és három: legfőképpen arra, hogy miért is tüntettem el.

Szép kis bevásárló lista!

A hűtőhöz mentem és kivettem belőle egy Beck's-et. Visszavánszorogtam a kanapéhoz és lerogytam rá. Elkeserítő! Hogy fogok ennyi mindent egy hét alatt elintézni. Ezekből egy is elég lenne! Hátradőltem és a fejemet hátraszegve, lehunytam a szememet. Végtelenül fáradtnak éreztem magam.

Pedig, milyen jó terv volt, hogy hálássá teszem ezt az Edward Cullent és elérem, hogy tegyen arról, hogy a Don többé ne mérgezze a levegőt. Milyen jó lett volna, mert Molock ezek után elengedte volna Sophie-t. Utána már csak valami apró szuvenírt kellett volna kitalálni Molock számára, mondjuk a levágott fejét valamelyik kifutófiújának, hogy ráébresszem, nem érdemes engem cseszegetnie. De mind ez már a múlté, és az ellenségeim listája is csak bővült. Tuti, hogy nem fogom túlélni ezt a kalandot!

Szerző: LauraL

Topic

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szerző: Audry

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr11187970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

haley. 2009.06.16. 10:53:14

egyre jobb és jobb lesz :D
én pedig egyre jobban és jobban beleszeretek ebbe a történetbe :)
grat^^

Szabályzat

Szavazás

Twilight Extra

Utolér a múlt

Éjféli szemek

A sötét angyal

Feedek

Egyéb

Saját szavak

sajatszavak.com

Kapcsolat

Keresés

Top 5

Címkék

Friss topikok

Archívum

2009.06.16. 10:00

Szerző: Audry

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek: