Twilight Extra 29. rész 5
2009.06.26. 23:49
(A szövegben két zene feliratot is találtok. Az első esetében, ha megnyitjátok - már aki szeret zene mellett olvasni -, azt javaslom, hogy normál tempóban olvassatok, ne túl lassan, de ne is gyorsan, akkor nagyjából a második számig fog tartani. A második szám úgyis diktál egy olvasási tempót, viszont akkor sem tart ki a végéig, de hangulatilag annyira passzol oda, hogy én újra indítottam közben, hogy a végéig meglegyen a feelingje. Hát ennyit akartam csak az elejére.)
Edward
Ahogy reméltem, nem jött több emlék. Ennek ellenére lepihentem, mert a fáradtság elemi erővel tört rám. Dühös voltam, hogy még mindig nem hagynak békén az álmaim. Most is zihálva ébredtem. Csatakos hajam úgy tapadt a fejemhez, mintha a zuhanyzóból léptem volna ki. Setep az ágy végében szuszogott, bár nem aludt, mert ellenben velem, neki nem kellett ilyesmire pazarolnia az idejét.
Kikászálódtam az ágyból, egy perc alatt rendbe szedtem magamat. Ruhát váltottam. Ezúttal egy kockás inget vettem fel, szürke pólóval és egy szakadt farmerral. Utóbbi csak az elmúlt hónapban lett a dilim, de Satine-nak tetszett, ezért szívesen vettem fel. Igaz, tőle még ép állapotban kaptam, csak egy dühöngésem során szaggattam szét, de szerinte jól állt rajtam, és ez nekem elég volt ahhoz, hogy azonnal a kedvencem legyen.
Hagytam a lopott kocsit, és másik után néztem. Nem jó túl sokáig ugyanazzal a verdával közlekedni, legalábbis ha elcsórtam, hiszen bármikor megállíthatnak a fakabátok, és most nem volt kedvem egy kiadós vérfürdőhöz. Dante tuti kinyuvasztana miatta. Így is mérges lesz, ha rájön, hogy hazudtam nekik. De ezt a békát még lenyelem, egy kis fenyítés talán még jól is esik majd.
Setep mellettem helyezkedett el a sötét Lamborginiben. Az ilyen kocsikért voltam igazán oda, bár már hiányzott a Volvóm. Eszetlenül tapostam a gázt, remélve, hogy mielőbb odaérek a családomhoz. Legalábbis ahhoz a családhoz, akikhez most tartoztam. Útközben megállás nélkül a Culleneken töprengtem. Leginkább Rosalie-n. Gyönyörű lány. Vajon életben is olyan vonzó, mint Jessica emlékeiben? Ezredszer tettem fel magamnak ugyanezt a kérdést. Még jó, hogy csak nekem van gondolatolvasási képességem, mert Satine bizonyára nem venné jó néven, hogy egy másik lány után sóvárgok. De igazán, ez a Rosalie valóban szemrevaló teremtés volt, és én szívesen tanulmányoztam volna közelebbről. Végül is Satine-nak ott van Dante. Vajon haragudna, ha egy nap egy idegen lánnyal állítanék haza? Persze, mindez abszurd elképzelés. Elvileg a családomról van szó, és ez a földöntúli szépség a testvérem, bár nyilván csak az emberek szemében. Nem is hasonlítunk. Bár az is érdekes gondolat, hogy vajon valóban testvérek vagyunk-e. Ugyanaz a teremtőnk? Ugyanaz a fog vette el az életünket, hogy egy újjal és izgalmasabbal ajándékozzon meg?
Ahogy bevettem egy éles kanyart, a gondolataim is más irányba terelődtek. Az emberlányra… Mi vihet rá egy vámpírt arra, hogy egy emberrel kezdjen. Egyáltalán hogy lehet az, hogy életben hagytam? Hmm. Pedig még a látványától is megkordult a gyomrom. Eltűnődtem azon, hogy milyen lenne megízlelni. Bizonyára élvezném. Talán, mert mindig is ilyen lányokat öltem. Legalábbis, Satine jóvoltából az effajta szürke, hétköznapi lányok szerepeltek az étlapomon. Ez megint felvetette bennem a kérdést, hogy miért pont ilyen csajokat öletett velem Satine. Most is ugyanoda lyukadtam ki. Csak véletlen. Nem lehet erre ennél ésszerűbb magyarázatot találni.
A lány mindenesetre elég átlagos volt ahhoz, hogy gondolkodóba ejtsen. Nem elég, hogy ember, de ráadásul közelébe sem érhet Satine-nak, Rosalie-nak, vagy akárcsak Ashanti-nak. Ők hárman tökéletes szépségek voltak. Nehéz lett volna rangsorolnom őket, ezért nem is vesztegettem erre több időt egy percnél. Egyszerűen nem lehetett volna választani közöttük. Legalábbis külsőre nem.
Annyit tűnődtem az új fejleményeken, hogy észre sem vettem, hogy időközben megérkeztem. Leparkoltam a raktár épület végében. A Volvóm csábítóan hívogatott, de ellenálltam neki, pedig jó lett volna végre menni vele egy kört. Csak úgy, hogy újra érezzem a kormányt az ujjaim között, hogy újra belélegezhessem a megszokott illatot, hogy újra élvezhessem a motor csendes duruzsolását. De most más dolgom volt.
Annyira siettem, hogy az sem tűnt fel, hogy Dante kocsija nem áll a helyén. A furgon mindig ugyanott parkolt. De most üresen állt a helye.
Vadul feltéptem az ajtót, és szinte berobbantam a helyiségbe, amit otthonomnak tekintettem. Csak most - hogy végre végigjárathattam a tekintetemet a bútorokon -, jöttem rá, hogy mennyire hiányzott ez a hely. Körülnéztem, de nem láttam senkit. De nem ez volt a legkülönösebb, hanem az, hogy Dante és Satine illata alig érződött. Mintha napok óta nem jártak volna már a sivár falak között. Ez meglepett. Vajon hová mentek? Egy napnál tovább sosem hagyták el az otthonunkat. Fura.
Úgy döntöttem, hogy gyorsan körülnézek, hátha találok valamit, ami segít rájönnöm, hogy hol kéne keresnem őket. Túl sok hely nem volt, amit át kellett néznem. Az íróasztalt hagytam a végére. Lehetőleg el akartam kerülni, hogy Dante cuccai között kutakodjak. De végül be kellett látnom, hogy ezt nem tudom megúszni, mert sehol máshol nem találtam semmi nyomot, amin elindulhattam volna.
Erőt vettem magamon, és most először arra vetemedtem, hogy „apám” szentélyébe tolakodjak. Pokoli bűntudatomra fittyet hányva, nekiláttam átlapozni a papírokat. Az első két fiók semmi érdekeset nem rejtett. Főleg számlák, viadalok nevezési papírjai és néhány szintén a harcokhoz szükséges okirat volt bennük. A harmadik fiókot kihúzva azonban meglepetten vontam össze a szemöldökömet. Fényképalbumok. Szám szerint három.
Zavartan húztam ki a legfelsőt és fellapoztam. Ismerős képeket pillantottam meg. Satine állandóan fotózott, de azt sosem mondta, hogy elő is hívatná a képeket. Sok olyan volt közöttük, amire már nem is emlékeztem. Satine kizárólag engem fotózott, bár olykor Dante vette át a gépet, hogy Satine is mellém állhasson. Fura, de csak róluk egy kép sem volt. Ezen eddig nem is tűnődtem.
Az album végére érve kellemes érzés töltött el. Talán tényleg a fiuknak tekintenek, ezért őriznek rólam efféle emlékeket, na, nem mintha nem látnának unalomig minden áldott nap. És mégis, úgy érezték, erre szükség lehet. De vajon miért? Talán azt hitték, egy napon lelépek tőlük, vagy azt, hogy kinyíratom magam a ringben? Ennyire nem bíznak bennem?
Miközben ezen tanakodtam magamban, kihúztam a második albumot is, és lehuppantam Dante székére, remélve, hogy időközben nem érnek haza. Nem vette volna jó néven azt, amit éppen csináltam.
Fellapoztam az albumot, és elfelejtettem levegőt venni. Most is magammal szembesültem, bár nehéz volt megemésztenem, hogy valaha így festhettem. Nem emlékeztem arra, hogy bármikor is így néztem volna ki. Zilált hajam olyan kócos volt, mintha megtépett volna egy feldühödött vámpír sereg. A ruhám kopott, szakadozott és VÉRES!
De nem ez rázott meg a leginkább, hanem az, hogy a szobám (ketrecem) ajtaja csukva volt! Bárhogy erőltettem az agyam, nem jutott eszembe egyetlen olyan alkalom sem, hogy rám csukták volna az ajtót.
A legtöbb fotón a rácsot szorongattam, szinte képtelenül elfehéredett ujjakkal. Vagy kíváncsian néztem magam elé, vagy esdekelve.
Tovább lapoztam.
A sarokban ültem. Ágyam nem volt, csak egy kupac rongyos takarószerűség. Egy rubikkockát fogtam a kezemben, és olyan fejet vágtam, mintha egy megoldhatatlan rejtvényt próbálnék kibogozni.
Hiába néztem a képeket sorra, nem jutott eszembe, mikor készülhettek. Minél tovább értem az albumban, annál jobban megrendített a látvány. Kétszáz kép, szépen feldátumozva. Kétszáz kép, és nekem egy sem volt ismerős.
Néhány képen a földön feküdtem, véresen, megverve. Nyilván viadalok után készülhettek. Olyan is volt, ahol a ketrec rácsának szorítottam egy halandót, és képről-képre követhettem végig, ahogy kiszívtam a vérét. Még sosem láttam magam „evés” közben. Megrémisztett a saját tekintetem. Olyan állatias vadság áradt belőle, ami a frászt hozta rám. Hát ilyen lennék, miközben gyilkolok? Tényleg ennyire undorító látvány? Mint egy vadállat. Egy felbőszült oroszlán…
A harmadik albumot egyenesen aggódva húztam ki. Már az első oldalt fellapozva is meghűlt bennem a vér. Magamat láttam ismét, csakhogy ezúttal mezítelenül. Az első képen egy kádban ültem, abban a kádban, amit jól ismertem már. A kék fürdőszoba nem lepett meg, de saját, összezúzott arcom látványa igen. A következő képen egy padon ültem, ruha nélkül, mellettem Satine mosolygott. Döbbent arcomat látva hirtelen bevillant elmémbe egy kép.
Összerándultam, ahogy az emlék átcikázott agyamon. Épp csak magamhoz tértem a döbbenettől, amikor egy újabb kép tört utat magának az omladozó fal résein, ami megakadályozta, hogy tisztán lássam egykori életemet.
Izgatottan nézek magam elé. Az ismerős arc megnyugtat, mégis hevesen lélegzem, ahogy megérzem vére illatát. Mindig jó érzéssel tölt el ez az illat. Összekeni a ruhadarabot és felém nyújtja. Most is jól esik belélegeznem. Elveszem tőle és visszahúzódom a takaróhalom nyújtotta biztonságos övezetbe, bár valójában nem félek semmitől, ha a közelemben van. Ő maga a megnyugvás.
Idegesen markoltam meg a fényképalbum szélét, és reszkető kézzel lapoztam. A képen a földön fekve láttam magam. Csukott szemmel, aludtam. Már akkor is. Vajon hogyan lehetséges ez? Hogyan tudok aludni?
De ismét nem volt időm ezen tűnődni, mert máris magával ragadott egy újabb emlék.
Érzem a haragot. Az idegen közelebb merészkedik, még morgásom ellenére is. Meglepetten néz, miközben én körbepillantok. A tetemek látványa jó érzéssel tölt el, de amint újra ránézek, elfog a rettegés. A bújóhelyemet akarja. Mi mást akarhatna tőlem? Elhatározom magamat. Bár a szaga olyan, mint a sajátom, mégis ellenséget látok benne. Egy ellenséget, akit meg kell ölnöm.
Megtorpanok, amikor előhúzza a tárgyat. Tudom, ösztönösen érzem, hogy bántani akar. Mozdulnék felé, de valami megcsíp. Alig érzem, de azonnal furcsa érzés tölt el… Felordítok, ahogy csak erőmből telik. Megremegnek a falak. Néhány kődarab kettőnk közé potyog, de nem törődök vele. Előre vetem magam, de kitér az utamból. Térdre rogyok előtte…
Nagyot nyeltem, amint az emlék szertefoszlott, de már vette is át a helyét a következő.
Még a barlang ridegsége sem tud igazán megnyugtatni. Bár a Pokolra emlékeztet – ami valamiért számomra inkább hidegnek ígérkezik, semmint forrónak – mégis úgy érzem, túl kevés ahhoz, hogy enyhítse kínomat. Pedig a Pokolban akarok lenni, akár hűvös, akár forró. Az örök kárhozat után sóvárgok. Szenvedni akarok!
Reszketve ölelem magamhoz a térdeimet. Ki tudja, hány napja nem ettem semmit. Csak a vadászat. Ez az egyetlen, ami még érdekel. Ölni, ölni, ölni… Gyilkos vagyok, egy szörnyeteg, egy sötét démon. Pusztítanom kell, hogy felejteni tudjak.
Sajnálom őket. Az állatokat. Nem azért vetek véget az életüknek, hogy oltsam a szomjamat. Azért irtom őket, mert amíg vadászok rájuk, nem kell gondolkodnom. Nem akarok többé gondolkodni. Nem akarok többé érezni. Nem akarok többé élni…
A fotóalbum kicsúszott a kezemből. Fel akartam állni, de előre zuhantam, ahogy elmémet további képek özönlötték el. Sosem hittem volna, hogy emlékezni ilyen gyötrelmes lehet. Fájt. Valódi, igazi, elviselhetetlen fájdalmat éreztem. Az agyam szét akar robbanni, semmi kétség – gondoltam rémülten.
Hiába futok. Hiába rohanok órák óta. Nem számít. Semmit sem ér… Máskor segít. Máskor megnyugtat… De most csak idegesebb leszek tőle. Nem futhatok el… Ezúttal nem… Ez nem egy olyan probléma, ami elől elmenekülhetek. Ez nem egy olyan történet, aminek a végén a „boldog vég” vár rám. Többé nincs boldogság. Többé nincs remény. Többé nincs élet…
Nekivágódok egy sziklának. A fájdalom elemi erővel árasztja el az oldalamat. Igen! Ez az! Ezt akarom! Hogy fájjon…
Tovább rohanok, gyorsabban, amilyen erővel csak tudok. Száguldok. Oldalra rántom a testem, neki egy újabb sziklának. Reccsen a karom, de nem érdekel. Ez a legjobb dolog a világon! Ezt érdemlem. Ez a minimum, ami jár nekem. Egy percig zihálva küzdök a könnyeim ellen, aztán ismét nekiiramodok. Az erdő tele van sziklákkal… Ha szerencsém van, az egyik annyira szétzúzza a csontjaimat, hogy többé nem kelek fel…
Nyöszörögve próbáltam megkapaszkodni a szék támlájában. Éreztem, ahogy kesernyés, idegen íz kúszik fel a torkomon. Öklendezve hanyatlottam előre.
Rémülten állok. Az nem lehet! Miért? Istenem miért teremtettél ilyen hitványnak? Hogy tehettem ezt? Hogyan vetemedhettem ilyesmire? Éppen én, aki mindig a szörnyeteg ellen küzdöttem. A démon ellen, ami újjászületésem óta kísértett. A hangok, a halottak, akik a síron túlról sikoltanak felém… A hangok most egyszerre árasszák el fáradt elmémet.
A gyilkos megpihent, mint aki jól végezte dolgát. Teli hassal nyújtózik meg testem rejtekén, és én, az ember, a lélek hiányától megüresedett test tulajdonosa, csak most jövök rá, hogy semmit sem tettem. Némán tűrtem el, hogy a démonom átvegye felettem az uralmat.
Túl késő... már nem elég a megbánás. Már nem elég az önvád! Ezúttal nincs visszaút. Ezúttal nincs bocsánat!
Emmett. Ő lép ki először a fák közül, és azonnal felüvölt. A hangja úgy járja át meggyötört elmémet, mint egy hidegzuhany. Megtettem! Annyi év önmegtartóztatás után most megtettem…
Jasper tűnik fel és csakúgy, mint Emmett, felüvölt. Alice vágódik ki mellette a fák takarásából. Sikolya mélyen beleívódik élettelen szívembe. Aztán Esme és Rosalie. Az ő sikolyuk már el sem jut hozzám. Csak a neheztelő pillantások.
Nem! Ez nem én voltam… Nem én tettem! Én nem tennék ilyet!
Carlisle. Ő ér utoljára a helyszínre. Nem üvölt, nem sikolt. Csak megtorpan és bénultan mered rá. Aztán tovább vándorol a tekintete. Meglátja a másik testet is. Felnéz. Ha létezik valódi tűz, annak forróságával emészti fel elvesztett lelkemet a tekintete. Ha egy gyermek okozhat csalódást, akkor az, amit én tettem, szavakkal nem kifejezhető. Meggyaláztam őt és az egész családomat.
De nem ez fáj a legjobban. Nem az, hogy fájdalmat okoztam nekik. Nem ez a legrosszabb, ami történhetett velem… Hanem az, amit tettem. Nem nekik okoztam a legnagyobb kínt, hanem önmagamnak. Még egyszer, utoljára ránézek. Ránézek, de nem hallok semmit. Egyetlen szív sem dobban körülöttem. Egyetlen sóhajt sem hoz felém az enyhe szellő. Egyet sem. Mert egyetlen élő teremtmény sincs a tisztáson a fákat és aljnövényzetet leszámítva…
- Ne! Nem bírom! Ne – kiáltottam kétségbeesett hangon. Most már úgy éreztem, mintha ezer tőrt szúrnának belém. Lüktető fájdalomtól izzott kimerült testem. A Pokol csak megváltás lehet ezek után… - Bármit elviselek, csak nem akarok emlékezni! Nem akarom tudni!
De hiába próbáltam Isten kegyelmében bízni, mert Isten elfordította a fejét. Nem vagyok méltó arra, hogy megkönyörüljön rajtam. Éreztem, hogy ez az igazság. Bármit is tettem… Mert a test a földön… A test…
- Ne!!!
Nevetve bújik hozzám. El akarom tolni magamtól. Már nem tudok ellenállni az illatának. Annyira csábít. Annyira hívogat. Miért csinálja ezt velem?
Lábát az ágyékomhoz nyomja és könyörtelenül csókol. El akarom húzni a fejemet. Én el akarom… De ő nem. A démonom maradni akar!
Keze a ruhám alá csúszik. Érzem meleg ujjait, ahogy végigsiklanak acélos testemen. Nem érzi, nem fogja fel, hogy a tűzzel játszik? Nem is értheti, mert a szíve úgy kalapál, hogy majd szétreped a mellkasa. Már régen nem gondolkozik. A vágy túl mélyen gyökerezik a lelkében. A teste követelőzve feszül az enyémnek. Hiába próbálok szabadulni. Mert csak én akarom, hogy abbahagyja. Csak én! A démon azonban élvezi. Élvezi, mert tudja, hogy eljön az ő ideje. Csak egy perc, és ő lesz felül. Egy perc és én megalázottan hajtok fejet ereje előtt. Ez nem történhet meg!
- Szeretlek Edward! – nyögi felhevülten. Nem tudja, hogy én már nem vagyok vele.
Egymásra nézünk, és ő még mindig a szerelmét látja bennem. Még most, hogy mélyen elmerül tekintetemben, sem fogja fel azt, hogy én már nem a nyálas ficsúr vagyok. Nem az érzelgős, százhét éve vergődő taknyos. Én már Isten vagyok. Isten, aki elveheti tőle az életét.
Mosolyogva hagyom, hogy még jobban hozzám simuljon. Míg keze a nadrágomba siklik, és tenyere rásimul sziklakemény fenekemre, az én kezem észrevétlenül csusszan a hajába. Csak akkor eszmél fel, amikor az újabb csókunk közben fogam az ajkába mélyed. Felsikoltana, de nem tud, mert száját a nyelvem tölti ki.
Érzem, ahogy vére szétáramlik a számban. Megborzongok. Amióta először megéreztem az illatát, azóta sóvárogok utána. Annyi erőre volt szükségem, hogy ellenálljak neki, hogy szinte beleőrültem. De most már nem kell tovább küzdenem szomjam ellen. Most már nem is tudnék küzdeni ellene. Mert az érzés, ami elárasztja a lényemet, több, mint megkönnyebbülés. Maga a tökéletes mennyország. A testem remegve követeli a folytatást. Egyetlen drog sem érhet fel azzal az extázissal, amit a vére okoz nekem.
Rángatózni kezd. El sem jut tudatáig, hogy ezzel mennyire izgalmassá teszi számomra a játékot. Hagyom vergődni, de csak egy percig. Mert látnom kell a tekintetét. Látnom kell szemében a kétségbeesett döbbenetet. Látni akarom, ahogy ráeszmél, hogy kígyót melengetett a keblén. Látni akarom, ahogy tudatosul benne, hogy meg fog halni…
Tekintetem fogva tartja az övét, és ahogy megmártózom rettegésében, felfogni sem tudom, miért vártam mindezzel ilyen sokáig. Annyira akartam őt, az első perctől. És mégis, képes volt meggyőzni róla, hogy más vagyok! Hogy a gyilkos nem létezik. Ostoba tyúk!
Felnevetek, aztán félre rántom a fejét a hajánál fogva. Próbál eltolni magától. Üt, rúg, kapálózik. De ettől olyan veszettül élvezetes az egész. Azt remélem, hogy sokáig fog még vergődni. De nem tudok tovább parancsolni szomjamnak. És nem is akarok...
Egyik kezemmel még mindig a haját markolom, hogy megfelelő pózban tartsam a fejét. A másik tenyerem körülöleli az övét. Aztán elengedem a kezét, de csak azért, hogy a láncot markolhassam meg. A láncot, amit a nyakában visel. A láncot, melyen ott függ örök hűségének jelképe. Az enyém akart lenni! Csak teljesítem a kívánságát…
Egyszerre megcsapja egy ismerős illat az orromat. De javu érzés tölt el. Eszembe jut a tisztás. Az, ahol éppen állunk. De egy korábbi napon látom magam előtt. A nap fényében fürdőzve ücsörgök. És a jázmin illatba egy másik keveredik. Egy másik, amit oly sokszor éreztem már. A farkas szaga…
Felemelem tekintetemet. Lassan, megfontoltan, szinte ráérősen. Felém rohan. Gyorsan közeledik, legalábbis önmagához képest. Vajon át fog változni, mint az ősei? Vajon emberként fogom a pokolra küldeni, vagy bolhás dögként…?
A lány jelentőségét veszti. Eleresztem. Még hallom, ahogy teste alig hallhatóan a földre zuhan. Már nem mozdul. Tekintetében kihuny a fény. Legalábbis, bizonyára így van. Mert engem már nem érdekel. Egész más foglalkoztat. Ideje leöblítenem a vacsorát egy jóféle borral…
- Bella! – nyögtem erőtlenül. És a lány arca felderengett előttem. Mit derengett, szinte tonnás súlyként nehezedett rám. Hogy felejthettem el? Hogy lehet az, hogy nem emlékeztem rá? Uram Isten! Megöltem! Megöltem Bellát! Neee – nyüszítettem, de egy újabb emlék minden mást kitörölt elmémből.
Rám veti magát. Ó, az ostoba fattyú!
Könnyed mozdulattal csapom a földhöz, mintha súlytalan lenne. Nem lehet ennyire egyszerű! Ne már… Hol marad az izgalom…
És a kívánságom meghallgattatik. Egyetlen pillanat alatt vedli le emberi bőrét, és ölti magára a bundát. Rühes farkas!
Előre lendülök, mielőtt még teljesen átváltozhatna. A fájdalomtól, amit az alakváltás okoz, egy pillanatig megmerevedik. Ez az idő éppen elég arra, hogy fogam a nyakába vájjam.
Felmordul, és letaszít magáról. Ez már tetszik. Indul a buli!
Felpattanok, és szembefordulok vele. Hívogatóan intek felé. Elég nagy farkas létére. Bár inkább hasonlít egy édes kiskutyához. Majd én megtanítom arra, hogy a kutyáknak hol a helye!
Egyszerre ugrunk a levegőbe. Amikor testünk egymásnak csapódik, mint egy mennydörgés, az erdő sikoltva hajlik meg erőnk előtt. Csak a villámok hiányoznak az igazi diszkó élményhez.
Az ostoba kutya lassabban tápászkodik fel, mint én. Bőven van időm újra nekirugaszkodni. Mire szembekerül velem, már a levegőben vagyok. Megpróbálja legalább a fejét oldalra fordítani. Micsoda agyament ötlet…
Mélyen a nyakába mélyesztem a fogaimat, miközben karjaimat átfonom nyaka körül, és olyan erősen szorítom, ahogy csak tudom. Nyögdécselve vergődik a karjaim között.
- Tanulság, sose fordítsd el a fejed, ha vámpírral küzdesz, mert felkínálod a nyakad, te ostoba kutya – vicsorgom, mikor eleresztem.
Felém fordul, szemében gyilkos düh tombol. Megölhetném, de minek rontanék el egy ilyen szép napot azzal, hogy elkapkodom a dolgot. A lánynál nem bírtam ellenállni a kísértésnek. De egy farkas vére valójában csak desszertnek jó.
Újra egymásnak ugrunk. Még közelről is olyan hangot hallat testünk találkozása, mintha sziklákat vernének egymáshoz. Meg kell hagyni, kemény a dög, de én keményebb vagyok.
A foga könnyedén viszi át a bőrömet. Erre tervezte a Jóisten. Hogy megfékezzen engem. Csakhogy most én vagyok az Isten! Egy újszülött farkas a fél fogamra se elég. Talán ha többen lennének. De egyedül van… Ez csak játék, semmi több.
Megmártózom a vérében. Harapna, de könnyedén összezárom pofáját a kezeim alkotta satuval. Most már félelemből nyüszít. Érzi a vesztét. A teste lassan levedli a bundát. Még benne van a fogam, miközben szőre helyét meleg, puha szövet veszi át.
- Ahhhh – hörgi Jacob kétségbeesett hangon. Ez az utolsó hang, ami elhagyja a tokát. Ez az utolsó sóhaj, ami felszakad a tüdejéből.
Könnyed mozdulattal taszítom el a testet, és elégedetten fújom ki a levegőt.
Egyetlen pillanat alatt húzódik vissza démonom a helyére. És én megtörten nézek a két mozdulatlan testre. Alig egy perc. Ennyi idő alatt végeztem mind a kettőjükkel. Alig egy perc, és a lány, aki az életet jelentette számomra, most örök kárhozatba taszít. Döbbenten állok önnön bűnömtől fulladozva, amikor Emmett kilép a fák közül, és keservesen üvölt fel…
Setep puha, vastag bundája térített magamhoz. A mellkasomon feküdt, és vinnyogva próbált visszarángatni a jelenbe. Könnyeimen keresztül is jól láttam rémült pofáját…
Egy szempillantás alatt rájöttem, hogy az Arénában miért kegyelmezett meg nekem. Nem Dante mérge miatt… Még ennyi év után is megérezte bennem egy testvére vérének ízét…
És most így a végére, egy kis személyes: Nem tudom, ki hallotta és ki nem, (kinek számít, és kinek nem) de ma hajnalban elhunyt Michael Jackson. Tudom, hogy sokan nem szerették őt, és igazából én magam is vagy öt éve nem halgattam meg egy számát sem, de... Michael Jackson volt kamaszkorom legmeghatározóbb alakja, első szerelmem is hozzá fűződik (nem belé voltam szerelmes, félre értés ne essék, hanem valakibe, akihez sok olyan élményem kötődik, ami kapcsolatos Jacko-val). Ami a lényeg, úgy gondolom, hogy ez az ember nem csak a zenei életet határozta meg, de a világon egyetlen olyan sztár sem volt, aki annyit adakozott volna, mint ő, ezáltal rengeteg embernek nyújtott segítséget, és mivel jómagam mindig is becsültem azokat az embereket, akik másokra is odafigyelnek, úgy érzem, úgy gondolom, hogy miután nekem annyi szép emlékem kapcsolódik hozzá és a zenéjéhez, ezért ezt a fejezetet szeretném az ő emlékének ajánlani, és ezáltal fejethajtani nagysága előtt, mert bárhogy is nézzük, senkinek sem sikerült annyi albumot eladni a világon, mint neki, és senki sem érte el azt, amit ő... Bocsássatok meg, hogy egy ilyen személyes jellegű dologgal zárom ezt a fejezetet, de csak úgy, mint a 29 fejezetnek (és a TE egy fontos korszakának) , úgy egy általa számomra fontos korszaknak is vége. Csak ennyit akartam, és bocs mindenkitől, aki nem kedvelte őt...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr401211111
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
helga06 2009.06.27. 00:22:50
Audry...ez annyira szép fejezet volt! lehet, hogy nem ez a szó jut eszébe mindenkinek, de nekem ez volt az első. szép, gyönyörű és nem szégyellem bevallani ez is megríkatott. Fantasztikus író vagy, ahogy a sztori is kimondhatatlanul fantasztikus!!! nem is tudom mihez kezdenék már nélkületek, az oldal és a történetek nélkül, annyira beleívódtatok a minden napjaimba. Hű, hát lehet, hogy ez egy kicsit érzelgősre sikerült, de ez így most kibukott belőlem.:S:))
köszönöm!!!
köszönöm!!!
Audry 2009.06.27. 00:33:18
@helga06: Én köszönöm, mer nagyon féltem attó, hogy pont ezt a fejezetet fogom elszúrni, holott ez mindennek az alapja, ha úgy nézzük. Szóval nagyon jól esik, hogy pozitív élmény volt neked olvasni. :D Remélem a többieknek is az lesz. :D
Kittike1986 2009.06.27. 03:05:35
Oh oh és oh.. .hát szóhoz se jutok...!!!Helga leírt mindent amit én éreztem és amit mondani szerettem volna a fejezet elolvasása után...!!Köszönöm...!!!Csak ennyi!!
Dorye JAG 2009.06.27. 08:44:33
Hát erre nincsennek szavak:)).Nagyon,nagyon,nagyon tetszik!!!!!!!!:))Alig várom a folytatást!!
Nessie 2009.06.27. 09:31:44
Nagyon tetszett ez a fejezet!!!!!!Adry Egyszerűen....... na most szóhoz sem tudok jutni!!!!(Mármint pozitív értelemben)KÖSZÖNÖÖÖÖÖMMMM!
Audry 2009.06.27. 09:54:20
@Kittike1986: Örülök, hogy ilyen véleményeket látok, mert mint mondtam, nekem ez a fejezet nagyon, nagyon fontos volt. Iszonyatosan féltem attól, hogy elbaltázom. :)
@Dorye JAG: Oh, hát azt én is, mert még egy sort sem írtam belőle. :D LOL De igyekszem...
@Nessie: Annyira jó, hogy rendelkezésre áll a mai világban a billentyűzet, mint önkifejező eszköz, mert különben nem lenne komment, mert senki sem tud szóhoz jutni. :DDD Tök édesek vagytok, annyira hálás vagyok nektek. Igazán. :D
@Dorye JAG: Oh, hát azt én is, mert még egy sort sem írtam belőle. :D LOL De igyekszem...
@Nessie: Annyira jó, hogy rendelkezésre áll a mai világban a billentyűzet, mint önkifejező eszköz, mert különben nem lenne komment, mert senki sem tud szóhoz jutni. :DDD Tök édesek vagytok, annyira hálás vagyok nektek. Igazán. :D
heli15 2009.06.27. 12:03:35
elképesztő!!!!! most végre kiderült... nagyon jól írsz, és az olvasás közben teljesen ledöbbentem, tátott szájjal olvastam :P mikor jön az új rész?? meddig kell szenvednem/szenvednünk a kíváncsiságtól?? gratulálok neked, és ami azt illeti, én csak 14 éves vagyok, de szerettem Michael Jackson-t, és nagy kár hogy életét vesztette:(
Veronic 2009.06.27. 13:27:29
Ez tökéletes lett...libabőrös lettem olvasás közben,meg remegett kezem-lábam...ez eszméletlenül jól sikerült....és a zenék nem kis mértékben fokozták az élményt!!!
Köszönöm!!!
Köszönöm!!!
Morgina 2009.06.27. 20:18:23
Köszönöm hihetetlen élményt nyújtottál nekem a zene is nagyon jó volt a történethez. Igazából nem is találom a szavakat ami ritkán esik meg velem, hogy kifejezem menyire jó volt ez a rész is. Most, hogy összeállt a kép kíváncsian várom a történet folytatását.
Vivien Wood 2009.06.27. 21:16:43
Tegnap este azt mondtam azért nem olvasom el, mert félek, hogy túlpörgetem magam, most korábban olvastam, mint tegnap terveztem, de szerintem így sem fogok tudni aludni. :) Pozitív értelemben kikészítettél, és ez a zenei aláfestés nagyon jó ötlet volt :)
ktkriszti 2009.06.27. 22:08:24
az összes előttem szólóhóz csatlakozom. annyira nagyon jó volt, h egyszerűen csúcs. hát nehéz lesz kibírni a két hét szünetet. siess vissza, mert meg fog ölni a kíváncsiság. a zenével csak fokoztad a hatást. szuper volt.
Audry 2009.06.27. 23:01:45
Még nem lesz szünet, nyugi. :) Addig még van néhány fejezet hátra. De ebben az első részben már nem fogom überelni ezt a fejezetet. Mert nem is lehet... De ettől még olyan fejezetek vannak hátra az első részből még, amik a másodikban fontosak lesznek...
Nagyon szépen köszönök minden kommentet. :D Iszonyatosan boldog vagyok, hogy tetszett nektek. Most repkedek egy sort, aztán megpróbálok leszállni a földre, de most nagyon jó kedvem lett. :)))
Nagyon szépen köszönök minden kommentet. :D Iszonyatosan boldog vagyok, hogy tetszett nektek. Most repkedek egy sort, aztán megpróbálok leszállni a földre, de most nagyon jó kedvem lett. :)))
helga06 2009.06.27. 23:20:50
Audry egy kérdés: a következő fejezet ettől a résztől számítva 9 nap múlva lesz igaz? csak most kicsit összekavarodtam, mert korábban jött ugye ez a rész és...na szóval csak ezért. már nagyon várom, és gyanítom, hogy nem csak én:DDDD ja, és csak, hogy tudd, te is boldoggá tettél ezzel a fejezettel, szóval a "repkedés" érzése kölcsönös!:DDDD
Drusilla1985 2009.06.27. 23:24:54
Szia!
Óriási volt a fejezet. Azért azt hogy Jacobot is megölte nem gondoltam volna.Nagyon izgalmas a történet továbbra is. Alig várom a folytit.
Ui.: Bocsánat, de nem tudom, hogy hova kéne írnom ezt a kérdést. A kérdés az, hogy van egy blogom, ahova a saját irományaimat töltöm fel és kitehetem-e az oldalt a kedvencek közé?
Óriási volt a fejezet. Azért azt hogy Jacobot is megölte nem gondoltam volna.Nagyon izgalmas a történet továbbra is. Alig várom a folytit.
Ui.: Bocsánat, de nem tudom, hogy hova kéne írnom ezt a kérdést. A kérdés az, hogy van egy blogom, ahova a saját irományaimat töltöm fel és kitehetem-e az oldalt a kedvencek közé?
Fatcsi 2009.06.28. 14:42:19
Audry!!! Na ha ezt most szóban kellett volna, akkor hosszan elnyújtva és tátott szájjal tettem volna.
Hát ez túlszárnyalt minden eddig olvasott fejezetet! És én teljesen ledöbbentem. Már csak azért is mert nekem max Laurent volt az, akit nem szerettem a Twilight-ból, Jacobot meg kifejezetten imádom, szóval ez kicsit fájt... de túlélem :D és egyszerűen imádom a történeted... húúú. hát ahogy tisztult a kép azt hittem elájulok.és a vége.áhhhh. de tudod te!!!
Egyébként én nem nagyon foglalkoztam Michael Jackson-nal, de amikor megláttam hogy meghalt, hát leesett az állam. és szerintem nagyon szép és kedves gesztus volt tőled, a fejezete vége! sok sok puszi! és kellemes nyarat minden Írónak-olvasónak!
Fatcsih
Hát ez túlszárnyalt minden eddig olvasott fejezetet! És én teljesen ledöbbentem. Már csak azért is mert nekem max Laurent volt az, akit nem szerettem a Twilight-ból, Jacobot meg kifejezetten imádom, szóval ez kicsit fájt... de túlélem :D és egyszerűen imádom a történeted... húúú. hát ahogy tisztult a kép azt hittem elájulok.és a vége.áhhhh. de tudod te!!!
Egyébként én nem nagyon foglalkoztam Michael Jackson-nal, de amikor megláttam hogy meghalt, hát leesett az állam. és szerintem nagyon szép és kedves gesztus volt tőled, a fejezete vége! sok sok puszi! és kellemes nyarat minden Írónak-olvasónak!
Fatcsih
Fatcsi 2009.06.28. 14:57:29
jajj istenem hülye fejem:D a fele mondandóm most jutott eszembe.
1. a zene frankó volt, és a kiváltott hatás magával ragadott.
2. az emlékek csapongása elképesztő volt
és megint nem jut ezsembe az ami olvasás közben, ugyhogy később még hozzáfűzök pár jó észrevételt! :D
1. a zene frankó volt, és a kiváltott hatás magával ragadott.
2. az emlékek csapongása elképesztő volt
és megint nem jut ezsembe az ami olvasás közben, ugyhogy később még hozzáfűzök pár jó észrevételt! :D
Audry 2009.06.28. 15:20:12
@helga06: Általában ha bekavarok, akkor az egész sorrend borul. Szóval ettől a résztől kilenc nap. mosat már akkor ez a sorrend. Most, hogy kitettem oldaldobozba az új fejezeteket, remélem többet nem bakizok ezen a téren. :D
@Drusilla1985: Természetesen nem látom akadályát. Megkérdezhetem, milyen oldalad van?
@Fatcsi: Hát Jacob halála valahol adta magát. Nem véletlen volt már korábban is álma vele. :) Ami M.J.-t illeti, nekem nagyon nagy kedvencem volt anno, és most is sokra tartom őt. Engem megrázott a hír. :S És ha már van blogom, úgy érzem ez a minimum, amivel meghálálhatom neki azt, hogy hat éven át annyi örömet szerzett nekem. A koncertjét a Népstadionban sosem fogom elfelejteni. Életem egyik legnagyobb élménye volt... Ráadásul ott láttam utoljára életem első nagy szerelmét is. Ezért is sokat jelent nekem. :D
Hát örülök, hogy tetszett a zene, nekem is más élmény volt azzal visszaolvasni. Bár az első zenével vért izzadtam, mert semmi nem illett oda. A második zene meg jó ideje várta, hogy bekerülhessen valahová. Ezúton is köszi Tűzliliomnak, hogy elküldte, miután megmutattam neki a videót, amin aláfestő zene volt. :DDD
@Drusilla1985: Természetesen nem látom akadályát. Megkérdezhetem, milyen oldalad van?
@Fatcsi: Hát Jacob halála valahol adta magát. Nem véletlen volt már korábban is álma vele. :) Ami M.J.-t illeti, nekem nagyon nagy kedvencem volt anno, és most is sokra tartom őt. Engem megrázott a hír. :S És ha már van blogom, úgy érzem ez a minimum, amivel meghálálhatom neki azt, hogy hat éven át annyi örömet szerzett nekem. A koncertjét a Népstadionban sosem fogom elfelejteni. Életem egyik legnagyobb élménye volt... Ráadásul ott láttam utoljára életem első nagy szerelmét is. Ezért is sokat jelent nekem. :D
Hát örülök, hogy tetszett a zene, nekem is más élmény volt azzal visszaolvasni. Bár az első zenével vért izzadtam, mert semmi nem illett oda. A második zene meg jó ideje várta, hogy bekerülhessen valahová. Ezúton is köszi Tűzliliomnak, hogy elküldte, miután megmutattam neki a videót, amin aláfestő zene volt. :DDD
helga06 2009.06.28. 15:34:27
@Audry: okés köszi. szóval akkor jövőhét vsárnapja...én addig százszor is meghalok az izgalomtólXDXD ja és igen, tudom, hogy már mondták itt többen is, de a zene tényleg nagyon jó ötlet volt. én mindig is zenével együt olvastam, de álltalában csak egyet hallgattam folyamatosan, mert az nagyon tetszett, de így ha lehet még jobb volt!!:DD
már csak 7 nap!!!XD:DDDD
már csak 7 nap!!!XD:DDDD
Drusilla1985 2009.06.28. 17:42:48
@Audry: Szia! Először is köszi, akkor kiteszem az oldalt a kedvencek közé. Ez tulajdonképpen egy blog, amit készítettem és két általam írt fanfic van rajta. Az egyik befejezett 45 fejivel Edward/Bella történet. A másik pedig Seth főszereplésével készül és most tart a 7. fejezetnél. Lényegében Twilightos oldal:) De még nem nagyon ismert, mivel csak június 25-én csináltam. Ha érdekel szívesen megadom a címet. Bár az én történeteim nem olyan fordulatosak, és izgalmasak, mint azok amik itt vannak, hanem inkább reménytelenül romantikusak, mint én vagyok:)
Nata001 2009.06.28. 19:43:16
Szia!
Falom a soraidat.
Egyszerűen nem lehet betelni vele!
Csak így tovább!
Még egy hét:( Alig várom a folytatást!
Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, kész felüdülés.
Hajnal 4 ig olvastam szavaidat, egyszerűen nem lehet abbahagyni.
Gratula hozzá!
Falom a soraidat.
Egyszerűen nem lehet betelni vele!
Csak így tovább!
Még egy hét:( Alig várom a folytatást!
Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, kész felüdülés.
Hajnal 4 ig olvastam szavaidat, egyszerűen nem lehet abbahagyni.
Gratula hozzá!
Audry 2009.06.28. 19:49:48
@helga06: Én is általában egy zenével olvasok. Bár nem mindig. Van, hogy nem hallgatok semmit közben. De az Era szám már egy ideje talonban volt. Mert már mikor láttam egy videóval, akkor beleszerettem. Csak eddig nem volt olyan rész, amihez passzolt. A másikat meg már direkt ide kerestem. :)
@Drusilla1985: Szívesen megnézem, de most biztos nem olvasok semmit, mert még a blogos sztorikra is alig tok időt szánni. :( Hát ha majd nyugi lesz, akkor viszont szívesen. :D De megnézni szívesen megnézném az oldalt. :)
@Nata001: Én is örülök, hogy rátaláltál, és annak még inkább, hogy még tetszik is. :D A hajnalig olvasást én is szoktam, ha találok valamit, ami magával ragad. :) Alkonyattal is így kezdődött minden... Aztán most tessék, hová fajult. :)))
@Drusilla1985: Szívesen megnézem, de most biztos nem olvasok semmit, mert még a blogos sztorikra is alig tok időt szánni. :( Hát ha majd nyugi lesz, akkor viszont szívesen. :D De megnézni szívesen megnézném az oldalt. :)
@Nata001: Én is örülök, hogy rátaláltál, és annak még inkább, hogy még tetszik is. :D A hajnalig olvasást én is szoktam, ha találok valamit, ami magával ragad. :) Alkonyattal is így kezdődött minden... Aztán most tessék, hová fajult. :)))
Drusilla1985 2009.06.28. 20:34:51
@Audry: Szia! Megírtam a blogom címét neked a kapcsolatok mail címre, amit itt találtam az oldalon. Gondolom, hogy így megkapod a címet:) Nem akartam illetlenül ide kiírni és reklámozni magamat. Nézd meg nyugodtan.:)És még egyszer köszi, hogy kitehettem az oldalt a kedvencek közé:D
dzseni13 2009.06.28. 22:39:17
Ez Nagyon szép fejezet volt!
Tűzliliom. 2009.06.28. 22:46:03
@Audry: :DD Hát az ERA nekem is az egyik nagy nagy kedvencem, és szerintem megérte talonban tartani, mert ehhez a részhez ez a zene kellett...iszonyat jól illik hozzá...:DDD Ohh és a November rain...ÁÁÁ hogy én erre milyen jót táncoltam ...:DD Szóval az is tökély...a fejezetről ugye nem is beszélve...:DD
Uhh már megint elkapott ez a fránya billentyűzet, de muszáj volt ide is kiírnom..hogy mennyire szerettem...:DDD húú a kis trónusom asszem megint nagyobbításra szorul...:DDD nah én szólottam megint..ufff
Pussz...:DD
Uhh már megint elkapott ez a fránya billentyűzet, de muszáj volt ide is kiírnom..hogy mennyire szerettem...:DDD húú a kis trónusom asszem megint nagyobbításra szorul...:DDD nah én szólottam megint..ufff
Pussz...:DD
LauraL 2009.06.29. 08:34:31
Kétségtelenül egy mázlista vagyok, hogy ismerhetlek! :) Mondtam ugye? Nagyon jó!!! Megrázó! Most szaladnom kell, hogy segítsek Liliomnak trónust ácsolni! :)
Audry 2009.06.29. 17:02:30
@isabella black: Mielőtt kiteszed valahová az oldalad címét, illik kikérni az adminok véleményét. Erre nem tudok mást mondani, nem hiszem, hogy magyarázatra szorul. Te magad is megállapítottad, hogy engedély nélkül, de azért kitetted, ahelyett, hogy megkérdeztél volna. Remélem megérted, ha ezek után töröltem a kommentedet. Csak a korrektség miatt...
nor@ 2009.06.30. 23:58:37
Csak most tudtam elolvasni. Bele is őrültem:D:D De megérte mert nagyon nagyon jóóóó!!!:D:D írtó izgalmas. úhh már várom a folytatást!!:D
Gratula hozzá!!!:)
Gratula hozzá!!!:)
Nikla 2009.07.02. 16:06:39
Hello!
Nagyon gratulálok:D hihetelen jó:D
váo:):):)(L)
Várom a folytatást!
Nagyon gratulálok:D hihetelen jó:D
váo:):):)(L)
Várom a folytatást!
no komment 2009.07.05. 10:06:43
Én még új vagyok itt és ennyi időre volt szükségem,hogy elolvassak mindent de nagyon állat:D
Még,még,még!!!
Jó lett.Jó író vagy.Jó oldi. :D
FOLYTATÁST! :P
Még,még,még!!!
Jó lett.Jó író vagy.Jó oldi. :D
FOLYTATÁST! :P
lauryka 2009.07.05. 17:42:05
Nem is tudok mit írni, mert az előttem szólók már mindent leírtak... :) De azért én is leírom, hogy nagyon szép fejezettel ajándékoztál meg bennünket! Nagyon várom a folytatást!! :)
sylla 2009.07.05. 19:23:08
annyíra fantasztikusan csodálatra méltóan jó lett ez a fejezet...hihetetlen ...Gratula
nekem nagyon tetszett és még mindig a hatása alatt vagyok... :)) nagyon várom a folytatást :)
nekem nagyon tetszett és még mindig a hatása alatt vagyok... :)) nagyon várom a folytatást :)
ayumu 2009.07.07. 16:53:12
Nagyon jó!!
Mikor lesz folytatás???
Mikor lesz folytatás???