Éjféli Szemek 11. fejezet
2009.06.23. 23:13
Visszhang
Úton a nappali felé azon járt az agyam, mennyire megváltozott az életünk az elmúlt napokban. Olyan kevés idő telt el azóta, hogy Morganát először megpillantottuk, ahogy kiszállt a fekete Porche-ból. Csak pár nap, amibe mégis esztendők eseményei zsúfolódtak. Nem is beszélve az érzelmekről, amelyek új távlatokat nyitottak bennem. A szerelem, ami annyira más, hevesebb, mindent elemésztőbb volt, mint amilyennek az olvasmányaim, és a testvéreimnél tapasztaltak alapján gondoltam. Nem volt titok előttem, hogy a vámpírok végletesebben élik meg a heves érzéseket, hisz volt már időm megfigyelni fajtánk eme jellegzetességét. Ennek ellenére meglepett a számomra új érzelmek intenzitása. A féltékenység, a féltés, a birtoklás mind dübörgő, követelőző ordításként vert visszhangot bennem. Ha csak egy pillanatra is az emlékeim felszínére emelkedett Lionel arca, máris elöntött az izzó harag és az agresszivitás. Ingerültségemben horkantottam egyet. Megráztam a fejem, hátha helyre tudom rázni benne a dolgokat. Nem engedhetem, hogy reflexszé váljon Lionellel kapcsolatban ez az érzés, mert akkor, ha újra találkozunk, biztos a torkának ugrom megint. Nem mintha sok esély lenne rá, hogy elkerüljük az ismételt harcot. Hiába feszült bennem a nemes elhatározás, hogy Morgana kedvéért elérem valahogy, hogy a két család megbéküljön, hiába küzdöttem elszántan Lionel elleni haragommal, egyetlen apró megingás elég ahhoz, hogy semmivé váljanak erőfeszítéseim.
Szembe kellett néznem azzal, hogy ellenérzésem nem csak az váltja ki, hogy Lionel milyen kevéssé volt tekintettel Morganára az elmúlt éjszaka, hanem hogy rám nehezedett a kettőnk különbözőségének súlya. Lionel óriási termete, széles vállai, érett, markáns vonásai, duzzadó izmai tanúsították, hogy ereje teljében lévő férfiként változott át. Magamra tekintve pedig — még ha fejben tartottam is, hogy jóképűnek számítottam annak idején —, egy tizenhét éves fiút láttam. Izmos voltam én is, vámpírként az átváltozásomig vonzó arcom szinte tökéletessé vált, elegancia és a puma ruganyossága áradt belőlem, de nem bírtam férfias, kemény vonásokkal. Létezésem során nem először fogalmazódott meg bennem, hogy vámpírlétem változatlansága csapda, amelyből nincs menekvés, de most még fájdalmasabb volt ez a felismerés.
Morgana az idő múlásával változni fog. Az üde, heves tizenhét éves, meggondoltabb húsz évessé válik majd, és az idő ellenállhatatlan erejének engedve érett harmincassá lényegül át. Megjárja az idő tekervényes ösvényét, és az elé hajló ágak ráncokat karcolnak majd sima homlokára, és gyönyörű szemeinek sarkába. Édes, csókolni való szarkalábakat, amelyek az embernők számára végleges felkiáltó jelként hangsúlyozzák a korral járó változásokat, de számomra a megélhetetlen érzések bizonyítékaivá váltak. Soha nem érthetem meg, mit érez egy ember a múló időt szemlélve, hogy válnak egyre értékesebbé számára ifjúságának emlékei, hogy merül meg újra, gyermekeit látva a fiatalság friss, üdítő hullámaiban, ami a boldog bizonyosság mosolyát csalja a szája szegletébe. A percéletű ember halhatatlansága.
Vajon Morgana meddig marad majd velem? Az nem volt kétséges előttem, hogy végig kísérem életét, akár mellette a fényben lépkedve, akár hangtalan, sejtelmes árnyként eggyé válva a mélyfekete éjszakával, messziről követve mindennapjait. De vajon ő mikor un rá időben megfagyott vonásaimra? Mikor akar majd tovább lépni? Holnap? Egy év múlva? Ha eluralkodik felette a gyermek utáni vágy? Ha a tükörből már anyakorúan néz majd tinédzser arcomba reggel, mikor a haját fésüli? Közös utunk egyetlen percét sem bánnám meg, ha ráncos kezét foghatnám a végén, amikor elbúcsúzik mindentől, ami ehhez a világhoz köti, majd sietve követném, hogy ne létezzem nélküle! De az emberek annyira máshogy látják a dolgokat! Szégyellik a kor nyomait.
Zavarja őket ráncos, törékennyé váló bőrük, meggyengült izmaik, alakjuk fonnyadása. Vakok az igazán lényegesre, a szellemük, lelkük érésére, változására. Az évek alatt, amik adattak nekem, találkoztam már olyan öreggel, kinek szemében derült nyugalom honolt, ajkai mosolyra görbültek annak ellenére, hogy tagjai göcsörtössé váltak. Messzire kiragyogott belőle lelkének kristálya, amit éltének évei során csiszolt, gondosan tisztogatott, Isten által adott erővel, hogy végül fényével mutasson utat, és adjon bátorítást annak, akinek megadatott a látás képessége. Vajon Morgana hogy élné meg? Hogy éli ezt majd meg?
Ahogy befordultam a nappali ajtaján, leterített a búskomorság érzése. Reménytelenség uralkodott bennem. Szinte láttam, ahogy tehetetlenül állok az idő sodrában és hiábavaló erőfeszítéssel próbálom megragadni Morgana kezét. Ellenálhatatlanul távolodunk majd egymástól, hiába feszítem meg emberfeletti erővel bíró izmaim, hogy elérjem. Erősebb lesz nálam az idő!
Tekintetem találkozott Jasperével. Érzékelte a káoszt bennem, de megérteni nem tudta, így hatástalanítani sem. A karosszékhez mentem és szinte beleroskadtam. Megrázó volt, hogy az imént — amikor Morganát öleltem — szárnyaltam, most meg szánalmasabb vagyok a földön kúszó féregnél. Kedélyem nem hullámzott, hanem a végletek között cikázott, rendkívüli módon megviselve, kimerítve.
- Vadásznunk kell! — Emmett mormogása lelkemből szólt.
- Hogy osszuk be? — Alice Jaspernek támaszkodva mintákat karistolt a lábfejével a szőnyegbe.
- Szerintem Alice, mindenképpen benne kéne lenned az első csoportban. A karod csúnyán megsérült! — Jasper hálás pillantásával nem is törődve folytattam. — Emmettnek is ott kell lennie, mert nála hathatósabb védelme senkinek sem lehet. — Azt már nem tettem hozzá, hogy aggaszt a sok sérülés, amit Oberon okozott neki.
- És te leszel a harmadik — mondta Carlisle az ajtón belépve. Bólintottam, elkönyvelve magamban Rosalie neheztelő nézését. Semmi kedvem sem volt most az ő lelkével foglalkozni. Innom kellett, hogy utána tiszta fejjel végig tudjam gondolni a dolgokat.
Carlisle valamit megsejthetett a bennem kavargó érzésekből. Apám mindig is ránk volt hangolódva. Nem lehetett titkunk előtte. Nem azért, mert gondolatolvasó lett volna, nem azért, mert a jövő felfedte magát előtte, nem is azért, mert az érzelmek és indulatok szóltak volna hozzá, hanem azért, mert a föld kerekén nem volt nála empatikusabb érző lény! Magamon éreztem fekete szemeinek kutató pillantását és tudtam, hogy nemsokára eljön az idő, hogy mellette ülve beszéljek a bennem dúló dolgokról. Megkönnyebbülve felsóhajtottam. Végül is könnyű a létezés, ha olyan családod van, amilyen nekem! Bár Rosalie a legtöbbször csak nyűgöt jelentett a számomra, mégis elválaszthatatlanul éltem részét képezte.
Szó nélkül álltunk fel. Emmett magához húzta Alice törékeny testét és játékosan megfricskázta az orrát. Pontosabban csak próbálta volna, mert Alice már ki is bújt az öleléséből, így a levegőbe pöccintett az ujja. Az ajtóból még visszanéztem, mire már hallottam is Carlisle „hangját”. -„Vigyázunk rá! Menj csak!”
Előre tekintettem. Várt ránk az erdő, az élettől lüktető vadak birodalma. A testvéreim után futottam.
Alice vadászott elsőként, majd Emmett oltotta szomját. Csak a környéken hajtottuk fel a prédát, mert munkált bennünk a de Lamarok támadásától való félelem. Harmadikként rám került a sor, hogy testvéreim fürkésző, környéket vizslató szemeitől kísérve enyhítsem izzó szükségletemet. Kissé megnyugodva egyenesedtem fel a tetem mellől. Újra erősnek éreztem magam. A kétség csak, mint távoli suttogás rezgett bennem. A tetemeket elástuk. A ház közelében ezért sem szoktunk vadászni. Nem akartuk, hogy az elhullott állatok felkeltsék az erdőt járók figyelmét. Akaratlanul is azon kezdenének gondolkozni, vajon mi okozza a szarvasok tömeges kiszáradásos pusztulását.
Éberen, minden irányba figyelve indultunk a ház felé. Emmettnek általában tetszett, ha harcolnunk kellett. Minden küzdelemben, mintha azt az „első” medvét akarta volna legyőzni, ami emberi életének véget vetett. Most azonban messze kerülte bármiféle jóérzés. Gondolataiból, mozgásából, szinte a pórusaiból áradt a tőle oly idegen félelem. Nem magáért aggódott, hanem a családért. Bizonyossággá érett benne, amit előtte csak sejtett, hogy a de Lamar fivérek elbírnak vele. Oberon nagyobb pusztítást végzett az önbizalmában, mint hatalmas termetében. Elméjében újra és újra felbukkant ellenfele szemeinek képe. A kemény, sötéten izzó tekintetre semmiképp nem lehetett volna mondani, hogy lélektelen ürességet tükrözött. A tűznek, ami lobogott benne, semmi nem állhatott ellen. Akaratlanul is „hallottam” bátyámat. Elméje, tőle szokatlanul, „hangos” volt. A felvillanó gondolatok ébresztettek rá, hogy a középső de Lamar fivér mitől vált nagyobb fenyegetéssé, mint Lionel, aki a legerősebb volt.
A küzdelem során Oberon hideg maradt. Valami jeges higgadtság feszült Lionelért érzett haragja mögött. Szeme a józan pusztítás vágyának parancsára, szinte ízekre elemezte az ellenfelét. Kétségnek még az árnyéka sem közelíthette meg. Lionel lehetett erős, de testi adottságait esetenként szinte semmissé tette a vak indulat. Legalábbis nem tudta őket maradéktalanul kihasználni a küzdelmeink során. Néztem az Emmett fejében ismételten előtolakodó szemeket és egyre inkább megértettem bátyám félelmeit. A de Lamar fivérek nagyon hatékony hármast alkottak. Armand a diplomata, Oberon az elemző, Lionel a testi erő. Alice magabiztosan lépkedett előre. Mióta képességét alkalmazni tudta a de Lamarokkal szemben, határozottan megnyugodott. Persze azért figyelt ő is, de nem aggódott.
Elértük a házat. A nappaliban Carlisle várt. Mielőtt kérdezhettem volna, már felelt is.
- Fent van a szobádban. Nagyon fáradt és megviselt. Szinte azonnal elaludt. Most, hogy hazaértetek Esme Rosalie-val és Jasperrel elmehet vadászni és beugranak Forksba valami ennivalóért Morgana számára is.
- Neked is vadásznod kéne Carlisle! Armand nem egy sérülést okozott neked.
- Valóban. Meglepő volt! Olyan fogásokat is ismert, amiket én nem. Mintha idősebb lenne nálam, pedig azt hittem, Amerikának eme szegletében én vagyok a legöregebb vámpír. Semmi sem utalt eddig, ennek az ellenkezőjére.
- Megkérdezhetnénk Morganát, ha felébredt, hogy hány évesek. — Jasper az emelet felől érkezett.
- Ne erőltessétek! Túl sokat kellett kiállnia. Ne akarjátok, hogy a családja ellen adjon ki információkat! Edward biztonságáért lehet, hogy megtenné, de biztos nagyon megviselné. — Esme halk hangja a nyugalmat hozta el számunkra. A legnagyobb viharok között is képes volt összefogni a családot, egyesítve egymástól annyira különböző személyiségünk vágyait. Mint a kovács tüze, aminek engedelmeskedve az acél részecskéi átrendeződve, egymáshoz szorosan kötődve, megalkotják a legnemesebb pengét, amit elpusztítani szinte lehetetlen.
- Nem erőltetünk rá semmit, Kedves! — Carlisle átkarolta és magához húzta Esme-t. Jó volt látni, hogy ők még a kilencven együtt töltött év után is így néznek egymásra. Megint előtolakodott a kérdés, hogy mi lesz velünk Morganával? Mit fogunk egymásnak jelenteni tíz, húsz, ötven év múltán?
- Jasper! Nagyon vigyázz rájuk vadászat közben!
- Meglesz! — Jasper magabiztossága, láthatóan jó hatással volt Carlisle-ra. Meg tudtam érteni Apámat. Én is aggódtam Morgana miatt, amíg távol voltam tőle, hiába tudtam, hogy családom négy tagja is védelmezi. Közben Rosalie is előkerült. Emmett karjai között keresett és talált orvosságot nyugtalanságára. Átöltözött és semmi sem utalt a megjelenésében arra, hogy ma elszenvedte vámpírléte első vereségét. Monique káprázata azonban jobban megviselte, mint amennyire mutatta. Cserbenhagyta Alice-t, mert míg a képzelt lángok ellen küzdött, a de Lamar nő majdnem kitörte Alice karját. Pedig annyira bízott benne, hogy legyőzi Monique-ot! A fekete hajú szépség még mindig végtelenül irritálta.
Esme szelíd szemei, most az éhségtől feketén csillogtak, de nem tudták leplezni az örömét, hogy itt vagyunk mindannyian, megközelítőleg épen és egészségesen. Jasper a karját nyújtotta Anyánknak, és mint ahogy a klasszikus filmekben a szmokingos urak a hölgyeiket az étkezőbe, úgy kísérte Esmét az erdő felé. Megmosolyogtatott a látvány! Rosalie egy gyors csók után, kibontakozott Emmett öleléséből és követte őket a „terített asztalhoz”.
Amíg ők vadásznak, addig nem lehet szó arról, hogy megnézzem, mi hír a de Lamar fertályban. Carlisle visszavonult a dolgozó szobájába. Ő majd a következő menettel mehet csak a szomját oltani. Apánk mindig így viselkedett. Lehetett köztünk a legfiatalabb is már akár nyolcvan éves, ő követte az apák ősi törvényét: „Előbb a gyerekek és a nők, aztán a férfiak!”. Emmett valami baseball meccs elé zöttyent le. Ez a sport engem csak akkor érdekelt, ha mi játszottuk egy vihar szívében, ezért inkább a zongorához mentem. Nem volt sok kedvem játszani, mert ezerszer inkább Morganát néztem volna álmában. Be kellett azonban ismernem, hogy valószínűleg nem lenne erőm aludni hagyni. Annyira belém égett öntudatlan testének látványa, amikor a két család egymásnak feszült, hogy biztos felébresztettem volna, nem akarván egyedül maradni emlékeimmel. EZ pedig vitathatatlan önzőség lenne.
Fél kézzel pilinckáztam valami egyszerű kis dallamot várakozás közben. Milyen hosszú ideig vannak távol... Mi egy-másfél óra alatt megjártuk, ellenben ők... Az órára nézve szembesültem vele, hogy csak negyedórája mentek el. Hihetetlen, mennyire befolyásolja az idő múlásának érzékelését a feszültség. Tovább „kapargattam” a billentyűket. Lassan kúszott elő belőlem a dallam. Bátortalanul, ahogy a forrás cseppjei ki-kibuggyannak a kövek közül, óvakodtak elő a hangok, majd egyre erősödve öltött formát. Lassan áradatként ölelt körül. Már nem tétova, időkitöltő ujjgyakorlat volt csupán, hanem elsöprő, zúgó folyó, ami átmosott, megtisztított, felüdített, és amiben újjá születtem. A szerelmem zengett benne!
Amikor a végére értem a darabnak, előre dőlve megpihentettem homlokom a zongorán. Tudtam, nem kell papírért és ceruzáért rohannom, hogy lejegyezzem a dalt. Kizárt, hogy elfelejtsem!
- Gyönyörű volt, Edward! — Esme lágyan simított végig a vállamon. Miközben öntudatlanul komponáltam, ők visszaértek. Szemük újra aranybarnán ragyogott.
Esmére mosolyogtam, élvezve, hogy átkarol. Furcsa, hogy nekünk, vámpíroknak is szükségünk lehet ANYÁRA, aki szükségleteinket ismerve, mindent megad nekünk. Carlisle szerint a mi közösségünk ebben is rendhagyó. Máshol a klán nem lényegült át családdá. Megmaradt a szigorú alá-fölérendeltség és a tagok szívfájdalom nélkül estek egymásnak, ha érdekeik ütköztek. Azonban jobban belegondolva, mégsem lehettünk olyan különösek, mert a de Lamarok is családban éltek, igaz a férfiak fivérek, sőt, ikrek voltak, de nem volt anyjuk, nem volt Esme-jük! Büszkévé tett a tudata annak, hogy mégiscsak a miénk a leggazdagabb család.
Carlisle elment levadászni valami vadat. Alice és Jasper kísérte el, hogy biztosítsák a hátát, az ivás önfeledt pillanataiban. Nemsokára itt az idő, hogy elinduljak az utamon. Becserkészem a de Lamarokat és kihasználva képességeimet, megteremtem a lehetőséget arra, hogy egyedül legyek Lionellel. Az idő ólmos lassúsággal telt. Amíg vártam, hogy Carlisle visszaérjen, addig egyszer-kétszer benéztem a szobámba, hogy lássam, minden rendben van-e. Morgana a kanapén aludt. Testét egy bordó pokróc fedte, völgyeket és hegycsúcsokat vetve, ahogy követte alakjának vonalát. Mellkasa emelkedett és süllyedt. Arcán az álom hamvassága. Puha, csábító szirénarc! Néztem, ahogy alszik és teljes béke ölelt körül.
Nehezemre esett ott hagyni, de most pihennie kellett. Tegnap éjszaka sok minden történt velünk. Most, hogy már jócskán benne jártunk a délutánban, még mindig csak 10-12 órája aludt.
Különösebb cél nélkül őgyelegtem a házban. Esme már elkészítette Morgana vacsoráját. Jó érzés volt látni, hogy figyeltek arra, amit mondtam. A tálcán csak fehérje volt. Húsok, sajtok, kefir. Morganának ízleni fog!
Emmett Rosalie-val a szobájukban volt. Nem lehetett kérdés, hogy mivel foglalkoznak éppen. A hangok, a gondolatok mindent elárultak. Végre meghallottam, hogy Carlisle hazaért. Azonnal a nappaliba siettem. Apám ott állt sértetlen homlokkal. Gyorsan túlestünk a varratszedésen. Emmett morgolódott, amiért kihívtuk a szobájukból, de belátta, hogy szükséges dolog a varratait eltávolítani. Ki akarna cérnával a testében rohangálni, vagy ha már itt tartunk, szerelmeskedni, ha nem muszáj?
Carlisle hátradőlt a karosszékben. Azon gondolkodtam, hogy is hozzam szóba, hogy el szeretnék menni, körülnézni a de Lamar birtokon, amikor megcsörrent Carlisle telefonja. Felvette, a bemutatkozás után már csak hümmögött meg igenelt, majd letette.
- Florine volt az. Körülbelül egy fél óra múlva jönne át. Lehet, hogy nem kéne itthon lenned, amikor beállít. Nem akarom a feszültséget fokozni! — Hát ilyen, amikor a körülmények kedveznek az embernek!
- Rendben! Elmegyek addig körülnézni, ők mit terveznek.
- Egyedül sehova sem mész! Valaki menjen veled. — Carlisle hangja feszülten csattant. Nem gondoltam volna, hogy ennyire aggódik. Ismert, tudhatta, hogy körültekintő vagyok. Egy pillantást engedélyeztem magamnak Apám gondolatai közé, hogy jobban megértsem őt. Hát, sikerült is jobban megértenem. Elméjét most épp a küzdelem utáni kinézetem uralta. Félmeztelen testem vértől maszatosan, karmolt, hasított sebekkel tarkítva. Nem volt valami szívderítő látvány!
- Megkérdezem Alice-t, hogy velem tart-e. Jó lesz így? — Abban biztos lehettem, hogy húgom nem tesz nekem keresztbe pusztán féltésből, csak ha a jövő azt mutatja, hogy szükséges.
- Oké! Kérdezd meg. Ha benne van, elmehettek! De csak rövid időre, legfeljebb négy órát legyetek kint. - Úgy lesz! — Kisiettem a nappaliból, és Alice-t kerestem. Meg is találtam. Az emeletről „hallottam”, amint Jaspernek magyarázza, hogy semmi veszély nem fenyegeti az este, ellenben szükséges, hogy ő legyen velem. Visszaléptem a nappaliba.
- Alice velem jön, csak még Jaspert győzködi!
- Akkor jó! Vigyétek a telefonokat és időnként jelentkezzetek, hogy mi hír van. Ne lássanak meg titeket a de Lamarok.
Válaszul búcsút intettem. Alice-szel a lépcsőnél futottam össze.
- Köszönöm! — Mondtam és megragadtam a kezét.
- Nincs mit. — Elragadó volt a mosolya. Végig néztem rajta. Éjszakai portyához volt öltözve. Sötét felső, fekete farmer. Nagyon jó! Nem szúrunk majd szemet az árnyak közé vegyülve.
- Futunk?
- Igen! Úgy gyorsabb, és nemsokára megérkezik Florine. Carlisle nem akarja, hogy összeakadjunk vele.
- Pedig ő nem jelent problémát. — Összeráncolódott homlokkal meredt egy pillanatig maga elé.
- Én tudom. Te tudod. A többiek csak remélik.
Teljes egyetértésben kezdünk futni. A de Lamar ház nem volt közel. Huszonöt-harminc percet vett igénybe, hogy odaérjünk, még úgy is, hogy igyekeztünk. A futás jól esett. Alice könnyedén tartotta a tempót mellettem. A fák közötti árnyékokat kihasználva siklottunk célunk felé. A kedvenc fám most egyáltalán nem volt olyan csalogató, mint mikor még Morganát lestem az ablak mögött. Mindazonáltal pillanatok alatt fent voltunk Alice-szel a tetején. Ahogy egymás mellett végigfeküdtünk az ágakon, oldalra nézve elmerültem a húgom arcán rajzolódó árnyékok sejtelmes látványában. Alice gyönyörű volt. Arcának sápadt szépségét csak fokozta az árnyékok játéka. Vidáman nézett vissza rám. Nem tudom, mit láthatott a szememben, de előre nyújtotta a kezét és ujját végig húzta az államon.
- Én is szeretlek, Edward! De most nézzük inkább a de Lamarokat! — Bólintottam. Alice nem fog változni az elkövetkező hatvan-nyolcvan évben sem. Lesz időm nézni és Morgana vonásait látva elképzelni, hogy az ő arca milyen lenne, ha változékony emberként élne. Valahogy közelebb került hozzám az elmúlás gondolata is. Olyan kérdések foglalkoztattak, amik eddig kósza szellőként sem futottak át az agyamon. Amiatt, hogy embert szerettem, még ha rendkívülit is, más arcát mutatta felém a létezés. De ezek a kérdések is megvárnak. Más válaszra váró kérdések miatt jöttünk ide. Feszült figyelemmel koncentráltam a házra. Hallottam a falak mögötti mozgásokat. Négy különböző lélegzetvétel. Feltehetően Florine már úton volt hozzánk. A de Lamarok valószínűleg a nagy nappaliban voltak, mert onnan jött a legtöbb zörej. A többi a ház természetes zaja volt. A lépcső deszkák recsegése, az emeleten a fapallók helyezkedése, ahogy a pára és hő hatására megrövidültek vagy épp megduzzadtak. Szú percegett a gerendákban és a nyitott konyhaablakon beszökő szellő egymáshoz koccintotta a felfüggesztett merőkanalakat és húsvillákat. Megannyi apróság volt ebben a házban, ami csak azért kerülhetett ide, mert egy ember is lakta. Nálunk Esme még csak most szerezte be azokat a dolgokat, amivel eleget tehetünk Morgana szükségleteinek. A fürdőszobától kezdve, a konyhán át, a szobámig bezárólag, mindenütt megjelentek az apró tárgyak, amik azt hirdették, hogy most már nálunk lakik — minden ellenérzésem dacára feltehetően ideiglenesen — ez az ember.
Armand hangja dörmögött fel, elnyomva az egyéb neszeket.
- Lionel! Ostobaság volt neki esned, annak a fiúnak. Mire gondoltál, amikor frocliztad? Mert Morganára biztos nem. Ismered Florine húgát. Sosem volt egy követelőző, hisztériás alkat. Ellenben pontosan tudta mindig, hogy mit akar.
- Ebben igazad van. De arra számítottam, hogy Ghana ráébred, hogy csak eszköz a fiatal Cullen kezében.
- Ostobaság! — Oberon hangja ingerült volt. Nem állt szándékában leplezni, hogy öccse felbosszantotta. — Morganát senki nem használhatja fel a saját kénye-kedve szerint. A fiatal Cullen, az elejétől fogva érdeklődött iránta. Előbb-utóbb be kellett ennek következnie. Az elmúlt hónapokban Ghana eléggé egyértelműen jelezte, hogy egyformán szeret bennünket. Egyformán, Lionel! Egyformán! Valami hatalmas recsegéssel feldőlt a nappaliban.
- Fékezd magad, Testvér! Attól, hogy összezúzod a bútorokat, nem változik semmi. Hathatós közbenjárásod miatt, szembekerültünk a Cullenekkel! Tudod, hogy a Volturi is figyelemmel kíséri őket, mert fenyegetést látnak bennük?! Akkor, hogy gondolhattál arra, hogy neki ugorj annak a fiúnak? Láttad Carlisle-t? És azt a nőt? Esme-nek hívják, azt hiszem. Nem tudom, hogy miként fogjuk elsimítani ezt a dolgot. — Armand ingerültsége szinte tapintható volt.
- Mi a fenéért kellett idejönnünk? Ha nem találkozik Ghanával, akkor semmi problémánk nem lenne.
- Most már elég legyen! — Oberon hangja úgy zengett, mint az ércharang. — Hibás a fiú! Hibásak a Cullenek! Téved Ghana! Mindenkit nézel, csak magadat nem. Nem te vagy az első olyan férfi, aki nem kapja meg az imádott nőt. Lépj tovább, mert bele fogsz őrülni. Pontosan tudod, miért jöttünk ide. Azok hárman eddig soha nem bukkantak még fel errefelé. Ghana meg fiatal lány, aki most fedezi fel a szerelmet. És ebben az Edward gyerekben véli megtalálni. Ez van! Úgy viselkedsz, mintha nem éltél volna meg több mint félezer évet. Elfelejtetted, milyen az első szerelem? Azt ajánlom, gondold végig ismét, mit is jelent neked Ghana és mire lennél képes érte. Túl sok múlik most ezen.
- Könnyű papolnod Oberon, úgy hogy Florine veled van. Még emlékszem, mennyire megviselt, amikor még azt gondoltad, hogy a nőkhöz vonzódik, és hogy Morgana a párja.
- Így nem jutunk semmire. Túl sok bennetek a harag. Nyugodjatok meg és próbáljunk meg higgadtan beszélgetni. — Monique hangja hűvös volt, mint a téli reggelek. — Több lehetőségünk is van. Szembe szállhatunk a Cullenekkel, és ha nem is pusztítjuk el őket, Morganát biztos el tudjuk tőlük ragadni. De ezzel megkockáztatjuk, hogy elveszítjük Florine-t is, nem csak Ghanát.
- Ezt még megfontolni sem érdemes! — Oberon hangja sziklaszilárd volt.
- Vagy megpróbálhatjuk Morganát a Cullenek ellen fordítani. Kijátszhatjuk Florine-t mint adu ászt. A nővérét nem akarja elveszíteni, tehát, ha rá tudjuk venni a Culleneket, hogy megtámadják Florine-t, Morgana szembe fog fordulni velük és visszatér hozzánk.
- A Cullenek nem támadnák meg Florine-t csak úgy. Ezt akár ki is húzhatod a listáról. — Armandnak elég ideje volt kiismerni Carlilse-t. — És ha Morgana, vagy Florine később rájönne, hogy mi álltunk a dolog mögött, azonnal elhagynának minket.
- Hmmm. — Oberon mormolása tűnődést tükrözött. — Ha Lionel tudna várni egy-két évet, szerintem megoldódna a probléma magától. Ez az Edward lehet több mint száz éves, de külsőre kölyök még, Morgana pedig gyorsan fejlődik. Nem telik bele öt év és úgyis szétválnak. A fiatal Cullen nem értheti Morgana igényeit, míg ez neked megadatott, mert tovább voltál ember, Lionel. A harmincas nők egyébként is könnyebben hajlanak a halhatatlanság választására. Mit tehet vele ez az Edward? Összezúzná, ha együtt lennének, és ez távol fogja tartani őket a szextől. Ettől tehát nem kell tartani. Ghana viszont egészséges fiatal. A teste megköveteli majd az érzékiséget. Az elmúlt évszázadok számodra megadták azt az erőt — még ha most nem is látszik a viselkedéseden —, hogy ne engedj a szenvedély varázsának. Te meg tudod óvni magadtól. Amint erre Morgana ráébred, nem lesz miről beszélnünk.
- De addig, mi lesz? — Lionel vadul sziszegett.
- Semmi különös. Elmennek moziba, táncolni. Beszélgetnek majd a szerelemről.
Csókolóznak. Ezt kibírod! Főleg, ha arra összpontosítasz, hogy el fog jönni a te időd. Egy év, de még öt is, a mi életünkben csak egy röpke pillanat. Csak a fény felvillanó játéka a vízen. De ha nehezedre esik a közelében lenni ez idő alatt, akár el is mehetsz, például meglátogathatod Detroitban Christina-ékat.
- Az a nő semmiből sem ért! Ha oda mennék, azt hinné, elfogadom az ajánlatát. A nővérével együtt a végsőkig telhetetlenek. Valódi vérszívók! Különben is, sehova sem megyek, amíg a „hármak” kézre nem kerülnek!
Alice-szel jó párszor összenéztünk a beszélgetés alatt. Nem úgy tűnt számomra, hogy Lionel valaha is lehiggad. Monique eszmefuttatása, majd Oberon fejtegetése valósággal kínpadra vont, de a dacot is felszította bennem. Felháborított, hogy ennyire semmibe veszik Morgana érzelmeit, még akkor is, ha gondolataik kavargásából egyértelműen kiderült, hogy többnyire csak Lionelt próbálják lecsitítani. Alice mindent értően nyújtotta ki a kezét felém. Lehet, hogy „ellopott” egy kicsit Jasper képességéből? Vagy a kétségbeesés kiült volna a vonásaimra? Lehunyt szemmel koncentráltam és nyugodtságot erőltettem magamra. Teljesen mindegy, mit gondolnak a de Lamarok. Csak az számít, Morgana mit gondol rólunk és a jövőről. Megint a ház felé füleltem.
- Akkor maradj, de viselkedj! — Armand kiegyensúlyozott hangja határozott volt. — Megpróbálom Carlisle-t rávenni, hogy tekintsenek el a megtorlástól. Morgana eldönti majd, hogy kivel és hol akar élni. Florine, ha visszatér, elmond majd mindent, amit abban a házban látott és hallott. De bármi legyen is az, biztos vagyok benne, hogy a Cullenek ragaszkodni fognak ahhoz, hogy ne bántsd azt a fiút. Tehát távol fogod tartani magad tőlük! Megértetted, Lionel?
- Meg! — Ingerült horkantását azért nem vettem volna készpénznek Armand helyében.
- Ha sikerül sínre tennünk a Cullenekkel a dolgot, megpróbálhatnánk a ”hármakat” becserkészni. Ha elérjük, hogy ide jöjjenek, nem csak velünk, hanem a Cullenekkel is szembe találnák magukat a területsértés miatt. Kedvezőbbek lennének a körülmények. Két tűz között, nem tudnának ismét megszökni.
Halk mormogás, cipőkopogás — Monique biztos átvágott a szobán —, majd Oberon ragadta ismét magához a szót.
- Nekem tetszik az elképzelésed. Morgana védettsége egy pillanatra sem lohadna. És ha az a fiú az iskolában is a közelében van, még ott sem nyújtunk támadási felületet.
- Nekem ez nem tetszik! Túlságosan bíztok annak a kölyöknek a képességeiben.
- Valljuk be Lionel, hogy egy kicsit elfogult vagy a fiatal Cullennel szemben. Jó hogy te, a több mint ötszázhúsz éveddel gyereknek látod, de Florine szerint nem egy évvel múlt el száz. Megvan a magához való esze és a gondolatolvasási képessége csak növeli Morgana túlélési esélyeit. — Monique csaknem olyan fanyalgó volt, mint amilyen Rosalie szokott lenni. Alighogy befejezte a mondatot, valami megint feldőlt, majd becsapódott egy ajtó. Lionel csakhamar megjelent a ház előtt, és szét sem nézve beszáguldott az erdőbe, távolodva Forkstól és a házunktól. Utánanéztem, majd Alice-re, de ő megrázta a fejét. A jövő csak azt mutatta, hogy Lionel tovább ritkítja az Emmett által már úgyis lecsökkentett medve populációt.
- Hát, nem is volt olyan rossz, mint amire számítottam. — Oberon valószínűleg lezökkent a kanapéra. Legalábbis a rugók nyöszörgése erre utalt.
- Hát nem! De azért ez még nem egy lefutott verseny. Ilyen ingerültnek az átváltozásunk óta nem láttam. De amíg együttműködik, nincs baj. Valahogy csak elintézem Carlisle-lal a félreértést.
Oberon harsogóan felnevetett.
- Félreértés? Félreértés az, ha szakadt farmerben mész el egy bulira, amiről kiderül, hogy bál. De ez? Lionel most igazán kitett magáért! Nem tudom, miért vagytok vele ennyire elnézőek. — Monique hangja pengeéles volt.
- Nos, ebben van valami, Szerelmem! De Lionel számára, bár sok kedvese volt Morgana előtt, egy nő sem jelentett még ennyit. Nem volt olyan, akiért az életét kockáztatta volna. Ráadásul egy kamasz ütötte ki a nyeregből. Ez azért megrázna még egy kevésbé labilis férfit is. Megbirkózik majd vele, de időt kell hagynunk rá.
Monique válaszát már nem hallottam meg, mert Alice keze kétségbeesetten kapaszkodott az enyémbe. Megrendített, amit a gondolatai között láttam. A vízióban Lionel kirángatta Morganát az ágyamból. Arca eltorzult a gyilkos indulattól és tajtékozva hörgött, családomra és Florine-ra, akik a szoba ajtajában álltak szoborrá dermedve. A fékevesztett düh elmosott bennem minden józan belátást, ahogy levetettem magam a fenyő ágai közül. Lángoló betűkkel égett agyamban a vágy, hogy ennek a felfuvalkodott, esztelen vadbaromnak egyszer és mindenkorra elvegyem a kedvét attól, hogy Morganához érjen!
Szerző: LauraL
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr681204542
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
csillibilli112 2009.06.24. 01:06:28
nagyon jó feji :D köszi
leírások hozták most a jól ismert és szeretett"Laura " stílust :D köszike :D
gyors folytatás :D mert gondolom Ed haza rohant XD és ott őrjöng Lionel...
leírások hozták most a jól ismert és szeretett"Laura " stílust :D köszike :D
gyors folytatás :D mert gondolom Ed haza rohant XD és ott őrjöng Lionel...
Audry 2009.06.24. 01:22:51
@csillibilli112: Most? Mindig hozzák. Imádom Laurát. :DDD
hucak 2009.06.24. 01:25:35
Nagyon-nagyon jól sikerült! Gratulálok!!! :D érdekes csavar lesz ez itt... vajon csak megtévesztésből indult el a másik irányba Lionel? Alice a közeli jövőt látta, vagy a "hazaviszem Morgánát ha törik ha szakad" dolog még odébb van? Jaj, csupa olyan kérdés, amire majd csak a folytatásból kaphatok választ! és az még szörnyen messze van!!!!!
LauraL 2009.06.24. 09:35:46
@csillibilli112: Nahát! Gondolatolvasó vagy? Köszönöm a segítségedet a fejezet javításában. Több szem, többet lát! :) Köszönöm!
@Audry: Ez kölcsönös! :D
@hucak: Úgy szeretem, amikor azon gondolkodtok, mi lesz a folytatásban!!! Ilyenkor örülök igazán, mert látom, hogy valamit azért megmozdított bennetek a történet. Örülök, hogy tetszett ez a fejezet.
@Audry: Ez kölcsönös! :D
@hucak: Úgy szeretem, amikor azon gondolkodtok, mi lesz a folytatásban!!! Ilyenkor örülök igazán, mert látom, hogy valamit azért megmozdított bennetek a történet. Örülök, hogy tetszett ez a fejezet.
Fatcsi 2009.06.24. 22:01:06
hát ez...ez...jajj nagyon jó!szupi!sietni ám a kövivel, mert nyár van,itthon ülök és uncsizok :D rem hamar jön vmi új feji! puszi
ktkriszti 2009.06.24. 22:30:49
ez is nagyon szupi lett, mint a többi. az öregedésről való elmélkedésed annyira szép volt, annyira érzelmesen, jól írtad le. nem tudom hány éves vagy, gondolom fiatal, de nagyon ügyes vagy.
LauraL 2009.06.27. 00:46:08
@Fatcsi: Előbb a T.E. és a Sötét Angyal következő része jön. :) Szerintem maximálisan remek unaloműzők. Örülök, hogy tetszett!
@ktkriszti: 33 éves vagyok. Gyűjtöm már azokat a bizonyos szarkalábakat. Köszönöm a dicsérő szavaidat!
@ktkriszti: 33 éves vagyok. Gyűjtöm már azokat a bizonyos szarkalábakat. Köszönöm a dicsérő szavaidat!
Drusilla1985 2009.06.27. 23:17:35
Szia!
Megint isteni jó fejezet volt:) Várom a folytit.
Megint isteni jó fejezet volt:) Várom a folytit.
Fatcsi 2009.06.28. 15:05:37
LauraL!
Nane!!! 33? meg nem gondoltam volna :D és ezt nem rossz értelemben. Hát nem tudom miért hittem hogy a Twilight és világa csak a tizenéveseket fogja meg! pozitív csalódás :D azért örülök :D és sok sikert a továbbiakban!
Nane!!! 33? meg nem gondoltam volna :D és ezt nem rossz értelemben. Hát nem tudom miért hittem hogy a Twilight és világa csak a tizenéveseket fogja meg! pozitív csalódás :D azért örülök :D és sok sikert a továbbiakban!
Nikla 2009.07.01. 00:54:55
wooo.. ez egyszerűen szuper:D
Gratulálok:D Nagyon jó ez a sztori,:)
Alig várom a folytatást!
sok sikert!
Gratulálok:D Nagyon jó ez a sztori,:)
Alig várom a folytatást!
sok sikert!
LauraL 2009.07.01. 18:57:29
@Nikla: Köszönöm szépen a dicséretet. Jól esett. Nemsokára jön a következő fejezet. :)
eila_hella 2009.07.01. 22:49:45
Wááá, nagyon jó. Egyszerre olvastam el az egészet ma. Vagyis nem, mert tegnap kezdtem el...hoopsz..:-D nah mind1. De nagyon jó, az elején még annyira nem fogott meg, de így a végére. Istenem nagyon jól írsz. Nem érdekel, hogy nem Bella van benne - a lényeg benne van Edward!!:-P Mondjuk sok Bella után nehéz elkézelni egy másik lányt, de vhogy csak sikerül. Egy vmire azért kiváncsi lennék, de nem szeretném, hogy
"lelőd" a dolgot - gondolom majd fény derül a köetkező fejezetek egyikében. Hogy Morgánára, hogy hatna a méreg lehet-e ő is ezzel a különlegességgel vámpír valaha? Plussz még egy kérdés ez a Ghana becenév honnan jött v. miért hívják így?
hoppá kisregény:-D bocsi
puszpusz
eila
"lelőd" a dolgot - gondolom majd fény derül a köetkező fejezetek egyikében. Hogy Morgánára, hogy hatna a méreg lehet-e ő is ezzel a különlegességgel vámpír valaha? Plussz még egy kérdés ez a Ghana becenév honnan jött v. miért hívják így?
hoppá kisregény:-D bocsi
puszpusz
eila
LauraL 2009.07.02. 10:47:45
@eila_hella:
Szia!
Nagyon örülök, hogy sikerült elnyernem a sztorival a tetszésedet és magad elé tudod idézni Morganát. :)
Nem lövöm le a dolgot, amit kérdeztél Morgana vámpírrá válásának lehetőségéről. És bár szeretnék valami különleges okot mondani arra, hogy miért Ghana a beceneve Morganának, nem tudok. :) Csak úgy jött, ahogy a karakter is. Évek óta itt ült a "sarokban" készen, csak arra várva, hogy megírjam. Mindenesetre valószínűnek tartom, hogy a MorGANA vége egészült ki azzal a kicsike "h" hanggal a "G" mögött és úgy született meg a becenév, de nem tudatos választás volt, így nem mondhatom biztosra. :D Remélem sikerült némileg megválaszolnom a kérdéseidet. Még egyszer: Nagyon örülök, hogy tetszik az Éjféli Szemek!
Üdv:
LauraL
Szia!
Nagyon örülök, hogy sikerült elnyernem a sztorival a tetszésedet és magad elé tudod idézni Morganát. :)
Nem lövöm le a dolgot, amit kérdeztél Morgana vámpírrá válásának lehetőségéről. És bár szeretnék valami különleges okot mondani arra, hogy miért Ghana a beceneve Morganának, nem tudok. :) Csak úgy jött, ahogy a karakter is. Évek óta itt ült a "sarokban" készen, csak arra várva, hogy megírjam. Mindenesetre valószínűnek tartom, hogy a MorGANA vége egészült ki azzal a kicsike "h" hanggal a "G" mögött és úgy született meg a becenév, de nem tudatos választás volt, így nem mondhatom biztosra. :D Remélem sikerült némileg megválaszolnom a kérdéseidet. Még egyszer: Nagyon örülök, hogy tetszik az Éjféli Szemek!
Üdv:
LauraL
sylla 2009.07.05. 18:54:00
Szia !
Nagyon jó lett ez a fejezet !!! Grat.
Jó lett az a leírás az idő múlásával :)
Várom a kövi fejit :DD
Nagyon jó lett ez a fejezet !!! Grat.
Jó lett az a leírás az idő múlásával :)
Várom a kövi fejit :DD