Pályázat témája

2009.07.18. 01:06

Sziasztok!

 

Ígérem utoljára teszek fel kérdést a témában, de szeretném, ha lelkesek lennétek, ezért inkább most kérdezek. Szóval 71 szavazat jött arra, hogy Alkonyat témájú legyen a pályázat sztorija, ami a szavazatok 61,5 %-át tette ki. De per pillanat úgy érzem, hogy már nem sok bőrt lehet lehúzni a sztoriról (egyet még le fogok, a TE helyetti történettel :D). Ezért arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha tíz évvel a könyv elé helyeznénk a történetet. Vagyis maradnának a Cullenek, illetve az eredeti közeg és szabályok, és ti arra vihetnétek a sztorit, amerre akarjátok. Tehát behozhatnátok ti egy lányt Ednek, vagy akár magányos farkast is faraghatnátok belőle. Lehetnének új szereplők is, vagy pl a Volturit is képbe hozhatnátok, vagy amit akartok. Én nem tennék az első részbe új szereplőt, azt meghagynám nektek.

 

Ha mégis inkább a könyv után szeretnétek tenni a sztorit, akkor viszont jó volna néhány ötlet, hogy mi legyen az első fejezetben. Mi olyat lehet még írni, ami nincs leírva ezerszer, mert tényleg nem tok már mit kitalálni a témában. :)))) De én nyitott vagyok mindenre. Szóval még egyszer, utoljára szánjatok meg válasszal és ígérem, hogy utána pillanatok alatt összedobom az első részt, és átengedem nektek a terepet. :D

 

Várom a véleményeteket, pussz: Audry

Szerző: Audry

10 komment

Címkék: pályázat

A bejegyzés trackback címe:

https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr11252483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heli15 2009.07.18. 11:15:43

Szia!
Bocsáss meg hogy értetlenkedek, de én nem értem ezt az egészet! Semmit az ég világon. Valami olyat silabizáltam ki hogy lesz egy új történet, de többet nem. Volnál olyan szíves, hogy elmagyarázod nekem tömören, hogy mi a lényeg. Ne haragudj, most biztos hülyének néz mindenki, de tényleg nem értem.
Még egyszer bocsánat, hogy ennyire hülye vagyok, és hogy rabolom az idődet. :(:(

Audry 2009.07.18. 11:44:43

@heli15: :) A pályázat lényege az, hogy én írok egy fejezetet, aztán onnantól kezdve bárki folytathatja. Az első fejezet után lehet küldeni alternatívákat a folytatásra. A legjobb ötletet mi választjuk ki. Ha a beküldő akarja, megírhatja önmaga az ötletét, ha úgy véli, hogy megírni nem tudná, akkor mi írjuk meg a fejezetet a beküldő ötletei alapján. A lényeg az lenne, hogy tulajdonképpen ti, olvasók alakítjátok a sztorit, nem pedig mi. Nah, remélem ez így már érthetőbb egy fokkal. :)

heli15 2009.07.18. 19:39:59

Audry, igen, teljesen érthető most már. Köszönöm szépen, hogy időt szakítottál rám, nagyon sokat jelenet nekem. :):)

One Girl In Whisper Side 2009.07.18. 20:36:57

Helló!
Nekem van ötletem (iagzából már készen van bennem egy teljes, kerek sztori, aminek kész az első két fejezete). Elküldeném, aztán meglátjuk mit kezdtek vele. Azt hiszem a gmail-emről már el is küldtem egyszer. Ha lenne az olvasóknak kedvük hozzá, akkor kialakíthatnák a folytatást. Ez a sztori kb a nm és az ec közé tehető. Ez olyan, amit még kevesen olvastak és egy kicsit drámai is. Ha érdekel írjatok!

Audry 2009.07.18. 21:33:21

@One Girl In Whisper Side: Szia. Ha az Alkonyat után című cuccról beszélsz, azt megnéztük, sőt válaszoltunk is tegnap. De a pályázat szempontjából nem lenne jó, ugyanis itt az a lényeg, hogy nem egy szerző írja a sztorit. Hanem mindig más. Vagy mások ötlete alapján valaki, ha az ötlet beküldője nem érzi úgy, hogy meg tudná írni. Mivel te azt írtad, hogy fejben megvan neked a sztori, ezért a pályázathoz ez nem ideális. Hiszen itt nem egy ember ötleteire épülne, hanem a vállalkozó kedvű olvasókéra. :)))

Egyébként ha az említett történetről van szó, akkor várunk még néhány fejezetet, mert az ötlet jó, de kevés ahhoz, hogy rábólintsunk. :)

Ha nem erről a sztoriról van szó, akkor nem tudjuk miről. Mostanság ezt kaptuk. Ha volt is másik beküldött történet, akkor az vagy nem ért el hozzánk, vagy valamiért megfeledkeztünk róla. Sajnos erre van esély, mert némi káosz volt nálunk. Szóval ha más sztoriról van szó, akkor még egyszer el kéne küldeni a blog címére. :D

One Girl In Whisper Side 2009.07.18. 22:09:08

igen arról van szó. köszi, hogy megéztétek, máris elolvasom, amit írtatok. Oké értettem, úgy gondoltam, hogy ezt a sztorit folytathatná báki, aki kedvet érez hozz. hi: whisperi girl

Tűzliliom. 2009.07.19. 13:24:55

@One Girl In Whisper Side: Halii...:D
Én azt gondolom, (legalábbis, amit eddig olvastam belőle), hogy ezt ne dobjuk ki egyelőre a pályázatba...én megnézném, még, hogy te hova folytatnád...szóval az él amit írtunk a válasz levéleben, ha neked így oké...:D
Üdv Tűzliliom:D

One Girl In Whisper Side 2009.07.19. 22:31:53

kész a következő fejezet, már el is küldtem :)

One Girl In Whisper Side 2009.07.21. 11:43:16

már elküldtem a negyedik fejezetet is! :))
süti beállítások módosítása