Twilight Extra 10. rész
2009.02.15. 10:00
Bocsi, hogy ilyen sokára lett kész, de én is emberből vagyok :). Azért remélem kárpótol majd titeket a lassúságomért ez a rész. :) Jó olvasgatást.
Túl közel
Varázslatosan indult a délután. Enyhén sütött a nap, de nem annyira, hogy felfedje valódi kilétemet. Langyos szellő táncolt a város utcáin. Nem terveztünk semmi konkrétat. Miután elmentem Bellához, úgy döntöttünk, kihasználjuk a szép időt - ami kicsit egykori otthonát idézte fel benne -, és sétálni indultunk. Egészen olyan volt, mint azelőtt, mikor még nem támadtam rá, és nem rontottam el mindent. Állandóan nevetgélt, kissé kislányosan, de ez egyáltalán nem zavart. A verseiről beszélgettünk. Leginkább én beszéltem, ami láthatóan boldoggá tette. Elmondtam, melyik verse milyen érzéseket váltott ki belőlem. Nem volt könnyű ilyesmiről beszélnem, de tudtam, hogy neki fontos, és szerettem volna a kedvében járni, hamár úgyis csak őrá számíthattam.
Majdnem öt óra volt, mire visszaértünk a házhoz. Meglepően jó hangulat uralkodott mindkettőnkön. Én is többet mosolyogtam a megszokottnál, és az utóbbi időben először nem nyomasztott semmi. Még Alice sem jutott eszembe. Amikor beléptünk az ajtón, mind a ketten meglepődtünk. Charlie az előszoba közepén állt, és kissé szigorúan meredt ránk. Azonnal zavarba jöttem a tekintetétől, nem úgy tűnt, mint aki örül a látogatásomnak.
- Használhatnám a mellékhelységet? – kérdeztem, mert láttam rajta, hogy beszélni akar Bellával. Charlie bólintott.
Úgy tettem, mintha valóban a szükségleteim szólítanának. Charlie megvárta, míg magamra csukom az ajtót, de csak akkor szólalt meg, amikor kattant a zár. Halkan beszélt, de tökéletesen hallottam minden szavát, mintha mellettem állna. Persze a gondolatai éppúgy a fejemben csengtek, mint azok a szavak, melyeket kiejtett.
- Elárulnád mit keres itt a Cullen fiú? Azt hittem már nem vagytok együtt – vonta felelősségre a lányát Charlie.
- Nem is vagyunk – nyögte Bella, aki tudta, hogy minden szót hallok.
Az ajtónak vetettem a hátamat, és az ablakot bámultam, de alig jutott el hozzám a fürdőszoba sivár képe. Charlie aggódó gondolatai foglalták le agyam minden kapacitását.
- Akkor nem értem. Tegnap Black, ma Cullen? Ugye nem szédíted egyszerre mindkettőt?
Máskor mosolyogtam volna a szavain, de most nem volt kedvem hozzá. Rossz érzés volt, hogy Charlie ennyire nem lát szívesen a házában. Amíg együtt voltunk Bellával, mindent megtettem azért, hogy kedveljen, akkor még úgy hittem, hogy egy napon Bella családja kicsit az enyém is lesz. Legalább is egy időre, amíg változatlan korom miatt véget nem kell vetnem a látogatásoknak. Charlie akkoriban mindig örült nekem, legfőképpen azért, mert Bella jó irányba változott miattam. Sokat mosolygott, mindig dudorászott, és pont úgy viselkedett, ahogy egy korabeli kamasztól ez elvárható.
- Dehogy apa – sóhajtotta Bella szinte suttogva.
- Na jó, akkor felvilágosíthatnál, mert azt hiszem, elveszítettem a fonalat – vallotta be Charlie kicsit szégyenkezve. – Tegnap, amikor Jacob itt járt, úgy vigyorgott, mint a vadalma. Azt gondoltam, hogy összejöttetek.
- Hááát… - Bella zavarba jött. Nyilván idegesítette a tudat, hogy minden szava eljut hozzám, sőt, az is, amit Charlie gondol. – Igazából tényleg összejöttünk – vallotta be feszülten.
- Akkor nem értem. Jacobot nem zavarja, hogy az exeddel lógsz? Főleg azok után, hogy csak most jöttetek össze – értetlenkedett Charlie.
- Azért, mert Jacobbal járok, még nem kell úgy tennem, mintha senki más nem létezne a világon – nyögte Bella.
- Emlékeim szerint a Cullen fiú mellett nem igen érdekelt a többi srác – tűnődött hangosan Charlie.
- Jacobbal akkor is jóban voltunk – védekezett Bella szorongva.
- Tulajdonképpen mi az oka annak, hogy már nem Cullennel vagy? Úgy értem, nem lehetett annyira rossz vele, ha most is itt van – vélekedett Charlie.
- Sosem mondtam, hogy rossz volt vele – sziszegte Bella erőtlenül. Jól estek a szavai, bár cseppet sem lepett meg, amit mondott.
- Akkor? – faggatózott tovább Charlie.
A gondolatai egyre sebesebben pörögtek, szinte hallottam kattogni a fogaskerekeket. Gyors elemzést végzett a fejében. Próbált rájönni, ki illik jobban a lányához, én, vagy Jacob Black. Jacob mellett szólt a tény, hogy az apja Charlie legjobb barátja volt, ezért Jake-ben eleve megbízott. Emellett kedvelte is, szorgalmas, kitartó, segítőkész fiúnak ismerte, akiről nem tudott rosszat mondani. Ugyanakkor Jacob fiatalabb volt Bellánál, és Charlie gyerekesnek tartotta.
Ezzel szemben ott voltam én, a mindig udvarias, csendes fiú, aki nem fecsegett megállás nélkül mint Jacob, amit Charlie nagyon sokra értékelt. Emellett az apám gazdag volt, ráadásul orvos, és Charlie tudta, hogy kitűnő tanuló vagyok, akárcsak a testvéreim. Úgy vélte, hogy ha a génjeimet nem is Carlisle-tól örököltem, de mindenképpen jó hatással volt rám a nevelése, nem beszélve arról, hogy Charlie úgy vélte, hogy bizonyára én is az orvosi pályát választom majd, ergó híres agysebész leszek, vagy legalább szívspecialista. Biztos volt benne, hogy mindig el fogom tudni tartani Bellát, ráadásul úgy gondolta, hogy nem csak intelligensek lesznek a gyerekeink, de szépek is. Charlie férfi szemmel nézett ugyan rám, de még így sem kerülte el figyelmét vonzó külsőm. Jacob sem volt csúnya gyerek, de ezen a téren vitathatatlanul én álltam a dobogó élén.
Kicsit megnyugtatott a gondolat, hogy végül Charlie arra jutott, hogy mellettem szívesebben látná a lányát, mint a Black fiú mellett. Persze ez lehetetlen volt, de mégis jól esett, hogy engem kedvel jobban.
- Nézd apa, nem hiszem, hogy komolyan erről akarsz velem beszélni – sóhajtotta Bella kelletlenül.
- De igen, erről akarok beszélni. Tudnom kell, hogy hányadán állsz a fiúkkal. Végül is az apád vagyok, és felelősséggel tartozom irántad.
- Most Jake-kel járok, de Edward mindig is fontos lesz nekem. Kedvelem őt, a legjobb barátom, és ezen az sem változtatna, ha magával a dalai lámával randizgatnék.
Ezúttal elmosolyodtam, de csak egyetlen pillanatra. Azon tűnődtem, meddig maradhatok még a fürdőszobában anélkül, hogy kínosnak hatna távollétem. Még nem éreztem úgy, hogy félbe kéne szakítanom őket. Charlie tele volt kérdésekkel, és legalább egy részükre választ akart, én pedig úgy véltem, joga van tudni, hogy Bella kivel lófrál. Amúgy is rühelltem Jacobot, nem baj, ha Charlie is aggódik miatta. Ne csak nekem fájjon a fejem…
- Ha ennyire fontos neked Edward, még mindig nem értem, hogy miért nem maradtatok együtt – értetlenkedett feszülten.
Bella sokáig habozott a válasszal. Azt hiszem, hogy bármit megadott volna azért, hogy ne halljam a szavait.
- Van, ami nem működik – felelte végül érezhető csalódottsággal a hangjában.
- Vagyis akkor ez már végleges? – kérdezte Charlie kicsit kedvetlenül.
- Igen, azt hiszem, ez már végleges – suttogta Bella.
Úgy éreztem, hogy ennél tovább már nem maradhatok távol, még a végén Charlie aggódni kezd a hogylétem miatt. Lehúztam a vécét, majd kiléptem a fürdőszobából, és hangosan húztam be magam mögött az ajtót, hogy hallják, hogy már végeztem. Charlie gyanakvó pillantást vetett rám, mikor az előszobába léptem, miközben végigmért, és magában újra megállapította, hogy jobban festek a lánya mellett, mint Jacob. Komolyabbnak tartott.
- Kérsz valamit inni, Edward? – kérdezte udvariasan.
- Igazán köszönöm, de nem vagyok szomjas – feleltem mosolyt erőltetve az arcomra.
- Akkor egyél valamit, ha már itt vagy – javasolta.
- Apa, Edward hozzám jött, nem hozzád – puffogta Bella, hogy kimentsen, és már meg is fogta az ingemet, és vonszolni kezdett a lépcső felé.
- Meddig maradsz, Edward? – kiáltott utánam Swan rendőrfőnök.
- Időben elmegyek, ne aggódjon. Nem zavarok sokáig – feleltem félúton az emelet felé.
- Nem zavarsz, maradj, amíg jól esik – mondta Charlie, de azért magában hozzátette, hogy nyolc körül illenék lelécelnem.
Bella szobájába érve mind a ketten megkönnyebbültünk, de Bella csak egy pillanatig. Amikor rámnézett, hirtelen feszült lett az arca.
- Mindent hallottál – jegyezte meg rosszallóan.
- Nem tehetek róla. Mégse dughattam a vécébe a fejem, hogy ne halljam – sóhajtottam bűnbánó arccal. – Amúgy az sem segített volna – tettem hozzá huncut mosollyal. Bella nem vette a lapot. Lehuppant az ágyára, és a falnak dőlt. Nem kínált hellyel, bár ez általában nem zavart, de most nem tudtam, mihez kezdjek magammal.
- Ki kell mennem – ugrott fel hirtelen.
- Baj van? – ült ki aggódó kifejezés az arcomra.
- Nem, csak pisilnem kell – mosolygott bájosan, de kissé szégyellősen.
- Értem, akkor menj csak – viszonoztam mosolyát megnyugodva.
Amíg vártam rá, leültem az íróasztalához. Az első dolog, ami szemet szúrt nekem, egy fényképalbum volt, amit eddig még nem láttam. Levettem az asztal fölé szerelt könyvespolcról, és fellapoztam, mégha tudtam is, hogy nem illő, amit csinálok.
Amint megláttam az első fényképet, azonnal elakadt a lélegzetem. Bella csecsemőkori fotója volt. Hason feküdt a kiságyban, és széles vigyor ült csodaszép arcán. Éppen olyan volt, mint most. A szemében játékos fény csillogott, a haja sötét, szinte fekete. Mindig is kerültem a csecsemőket, nem tudatosan, de talán ösztönösen. Az utcán sem néztem a babakocsikba, és amúgy sem jártam olyan helyekre, ahol gyerekek vettek volna körül. Most, hogy Bellát ilyen csöppnek és törékenynek láttam, szinte megfagyott ereimben a vér. Visszafojtott lélegzettel lapoztam egyet.
A következő két képen Bella az édesanyja ölében ült, alig egy évesnek látszott. Már világosabb volt a haja, és nagyon sűrű. Egyik kezével anyja ruhájába csimpaszkodott, a másikkal egy játék felé nyúlt, egészen előre dőlve. Ezen a képen is vigyorgott, a szemei vadul csillogtak, és láthatóan élvezettel nyújtotta ki kicsiny, vékonyka karját.
Nehezemre esett lapozni. Minél több kiskori képét láttam, annál inkább elöntött a vágy, hogy magamhoz öleljem, és érezzem haja andalító illatát. Szerettem volna hosszú, sűrű fürtjei közé fúrni arcomat, hogy minden porcikámmal érezzem közelségét, és teste melegét.
Amint belépett, azonnal megfagyott kislányos arca. Felnéztem rá, és közben próbáltam uralkodni magamon. Ahogy megláttam, langyos bizsergés áramlott át a testemen. Félig nyitott szájjal lélegeztem, és arról győzködtem magamat, hogy képes vagyok uralkodni férfiúi vágyaimon.
- Te a képeimet nézegeted? – vont felelősségre haragosan.
- Bocsáss meg – csuktam be az albumot bűnbánóan.
- Azt hittem, hogy megbízhatok benned, de úgy látszik fél percre se hagyhatlak egyedül – morogta.
Megdermedtem a hangja hallatán. Ha valamit nem akartam, akkor az az volt, hogy még ő is megharagudjon rám. Kissé ijedten nézhettem, mert egy lélegzetvételnyi szünet után felkacagott. Értetlenül vontam össze a szemöldökömet.
- Tényleg azt hitted, hogy zavar, hogy megnézted az albumot? – kérdezte kárörvendően. Kissé sértetten bámultam rá, szemem összeszükült, ajkaim vonallá préselődtek.
- Ez nem vicces, a szívbajt hoztad rám – mondtam utálkozva.
Bella könnyed mozdulattal libbent mögém, és a vállaimra tette aprócska kezeit. Lehajolt, hogy a fülembe súghasson. Lehelete finoman csiklandozta a fülemet és a nyakamat.
- Ne aggódj, a te szíved már úgysem állhat meg – suttogta kacarászva. Haragos pillantást intéztem felé, mire tovább mosolygott. – Néha olyan savanyú vagy, Edward – tette hozzá, és vékony ujjai a vállamba mélyedtek.
Nagyot nyeltem, ahogy masszírozni kezdett. Ilyesmiben sosem volt még részem. Meglepett, mennyire felizgat a dolog, alig bírtam levegőt venni, annyira elöntött a vágy. Le akartam állítani, de nem bírtam megszólalni. Remegve hunytam le a szemem, miközben különös érzés cikázott át rajtam. Elképzelni sem tudtam, hogy ennyire el lehet lazulni valamitől.
Miközben átadtam magam az újszerű izgalomnak, Bella teste a szék támlájához simult. A szíve heves dobolása volt az egyetlen hang, ami betöltötte az elmémet. Lehajolt, és az arcát az enyémhez érintette. Forró bőre mégjobban izgalomba hozott. Két kezemmel az asztal vastag, szilárd lapját markoltam, miközben az ágyékom felforrósodott. Ha akartam volna, sem lett volna erőm rá, hogy leállítsam. Ez volt a legjobb, legizgalmasabb, legélvezetesebb dolog, amit valaha éreztem, mégha nem is volt köze a szexhez.
Talán viccesen hangzik ez egy ember számára, de én százhét évesen sok mindent nem tapasztalhattam meg, amit az emberek olykor már kamaszként átélnek. Nekem új volt ez az érzés. Talán más lett volna, ha nem Bella ujjai énintik a vállamat, hanem egy idegené, vagy valakié, akire barátként, családtagként tekintek. De egy másodpercre sem tudtam elvonatkoztatni a ténytől, hogy ezt a fantasztikus érzést ő váltja ki belőlem.
- Kérlek ne – nyögtem végül minden önuralmamat összeszedve. Bella ujjai megálltak.
- Talán a vámpírok nem élvezik a masszázst? – kérdezte meglepetten.
- Ellenkezőleg, túlságosan is élvezem – nyöszörögtem remegve. Hallottam, ahogy halkan felnevet mögöttem.
- Néha neked is kijár egy kis kényeztetés – sóhajtotta, és karcsú ujjai már meg is mozdultak.
- Hagyd abba! – mondtam kissé erőszakosabb hangon. Muszáj volt leállítanom, mielőtt még megfordulok, és rávetem magam. Bizonyára izgalmas élményt jelentett volna ez mindkettőnknek, de nem kockáztathattam, hogy elszabaduljon a szörnyeteg. – Mennem kell – ugrottam talpra.
- Hiszen csak most jöttünk meg – csodálkozott.
Ahogy döbbent tekintete az enyémbe fúródott, kivert a víz. Megszédültem, de csak annyira, hogy egy pillanatra meginogtam. Elkaptam a szék támláját, megakadályozva vele, hogy produkáljak egy megalázó esést. Anélkül is a lábai előtt hevertem, nem akartam mégjobban fokozni.
- Jézusom Edward, jól vagy? – kérdezte aggódva.
- Nem. Egyáltalán nem vagyok jól – hebegtem izgatott hangon.
- Le kéne ülnöd – vélekedett feszülten.
- Mennem kell – ismételtem, és tettem egy lépést az ablak felé, aztán rájöttem, hogy az ajtón kell távoznom, hogy Charlie lásson elmenni. Hiába, a megszokás nagy úr.
- Edward, kérlek, maradj még – hallottam a hangját, miközben már a kilincsen volt a kezem. Megfordultam, és egy kissé zavart pillantást vetettem kócos, de mégis tökéletes hajára, karcsú derekára és formás melleire. Utóbbit látva muszáj volt lesütnöm a tekintetemet, mert egy újabb érzelemhullám söpört végig kimerült testemen.
- Emlékszel miben egyeztünk meg? – kérdeztem szigorú hangon.
- Abban, hogy csak barátok leszünk? – kérdezte óvatosan. Bólintottam. – De hisz semmi olyat nem csináltam, amivel átléptem volna a határt. – mentegetőzött rémülten.
- Te nem csináltál semmit – kezdtem erőlködve, mert a hatalmas gombóc miatt, ami tábort vert a torkomban, alig tudtam nyelni. – De ha itt maradok, az a gyanúm, hogy én nem mondhatom majd el magamról ugyanezt.
- Edward, az isten szerelmére, csak egy masszázs volt – sóhajtotta értetlenül.
- Neked „csak” egy masszázs, nekem „A” masszázs. Nagyon nem mindegy – csóváltam a fejemet zavartan, aztán megfordultam, és egy pillanat múlva már a lépcsőnél álltam.
Amint leértem a földszintre, Charlie azonnal előttem termett, mintha csak úgy mint nekem, neki is emberfeletti hallása lenne.
- Már mész is? – kérdezte könnyedén, de amint jobban szemügyre vett, megváltozott az arca. – Te reszketsz – jegyezte meg nyugtalankodva. Csak nem veszekedtetek?
- Nem, dehogy – vágtam rá vehemensen. – Csak nem vagyok jól. Biztos megfáztam. Valami vírus lehet az oka – magyarázkodtam nem túl eredeti módon.
- Nem kéne ilyen állapotban kocsiba ülnöd.
- Ne aggódjon miattam – próbáltam megkerülni, de nem hagyott elmenni maga mellett.
- Lehet, hogy orvos az apád, Edward, de nem Isten. Ha felkenődsz egy fára, ő sem fog tudni összerakni.
Tudtam, hogy emberi szemmel nézve igaza van, és nem magyarázhattam el neki, hogy nincs az a fa, ami legyőzhetne engem. Mielőtt még bármit mondhattam volna, újra megszólalt.
- Hazaviszlek. Holnap suli után majd eljössz a kocsidért. Itt az ideje, hogy egyszer a lányom menjen érted reggel. De előbb nézesd meg magad apáddal, tényleg nagyon sápadt vagy.
Minden erőmre szükségem volt ahhoz, hogy ne nevessek fel. Charlie nem lehetett túl jó megfigyelő, ha csak most vette észre, hogy sápadt vagyok. Végül tehetetlenül bólintottam. Mielőbb ki akartam jutni a házból, mert minden egyes deszkából, amely a házat alkotta, Bella édes illata áradt felém.
Charlie nem csak hazavitt, de ragaszkodott hozzá, hogy beszéljen Carlisle-lal. Megkértem, hogy a kocsinál várja meg, aztán bementem, hogy figyelmeztessem apámat, de Carlisle már az ajtó felé tartott. Hallotta a járőrkocsit, és sejtette, hogy az én kezem van a dologban. Szigorúan nézett rám, amint találkozott a tekintetünk.
- Mi a fenét csinátál már megint? – kérdezte türelmetlenül.
- Semmit – hajtottam le a fejemet. Úgy beszélt velem, mint egy problémás kamaszfiúval. Nem voltam hozzászokva az ilyesmihez. – Charlie azt hiszi, hogy beteg vagyok. Csak szólni akar neked, hogy vizsgálj meg. Biztosra vette, hogy én ellinkeskedném a dolgot, és szerinte nem vagyok jól, és…
- Menj fel! – vágott a szavamba bosszankodva Carlisle. Máskor csak mosolygott volna, de most nem voltam jó nála.
Esme az ajtófélfának támaszkodva figyelt engem. Amikor ránéztem, bátorítóan elmosolyodott. Hangos sóhaj közepette indultam a lépcső felé.
Amikor a szobámba értem, becsuktam az ajtót, és az ablakhoz léptem, de ügyeltem rá, hogy lentről ne látszódjak. Nem kellett kinyitnom az ablakot, hogy halljam, miről beszélnek odalent.
Charlie nem csak a hogylétemről tájékoztatta Carlisle-t, de megkérdezte azt is, apám nem tudja-e, hogy miért szakítottam Bellával. Úgy látszott, hogy ez még mindig izgatja, igaz, hogy nem is kapott rá értelmes választ. Tudtam, hogy a legrosszabbkor hozakodik ezzel elő Carlisle-nál, aki végül azt hazudta, hogy a kiszámíthatatlan kamaszkor hozománya nálam ez a viselkedés. Charlie nehezen hitte el, mert ő cseppet sem tartott annyira komolytalannak, mint amilyennek Carlisle próbált beállítani. Arról győzködte apámat, hogy valami más okot kéne keresnie, mert biztosra vette, hogy nem a szertelenségem vezetett ahhoz, hogy Bellával már nem voltunk együtt. Ebben igaza volt, de apámnak nem állt szándékában erről felvilágosítani. Jó negyed órán át beszélgettek, aztán Charlie nyugtalanul ugyan, de elbúcsúzott, bár előtte még kifejezte újra aggodalmát az állapotom miatt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
orszolia 2009.02.15. 10:44:56
haley. 2009.02.15. 11:03:30
nagyon jó lett ez a rész is, akárcsak a többi ;)
várom a folytatást :)
hucak 2009.02.15. 12:56:20
Riti4 2009.02.15. 13:01:42
jó írást.
Tünci23 2009.02.15. 13:08:19
nikike821008 (törölt) 2009.02.15. 13:37:22
Feláll a hátamon a szőr!
Kittike1986 2009.02.15. 15:02:31
Audry 2009.02.15. 15:57:37
Az ominózus részeknél kéretik nem szídni anyukánkat! :P Köcce :D:
Drusilla1985 2009.02.15. 20:11:28
Most olvastam végig az egész történetedet és imádom. Alig várom a folytatást:)