Twilight Extra 14. rész

2009.02.19. 10:00

Az utolsó nap

Bella

Edward szobájában feküdtem, a hófehér kanapén, mint minden éjjel, amióta nyoma veszett. Három éve annak, hogy szó szerint kiviharzott az életünkből. Fájó szívvel sóhajtottam fel. Bár évek óta nem láttam, még mindig pont úgy szenvedtem hiányától, mint a legelején. Bármi is történt, éppen úgy szerettem, mint azelőtt. Ő volt a fény az életemben, és mióta eltűnt, mintha csak a sötétség vett volna körül. A nap soha többé nem kelt fel számomra, örök éjszakára kárhoztattam.

Hallottam, amint kinyílik az ajtó. Nem kellett kinyitnom a szememet, hogy tudjam, hogy Alice nézett be hozzám.

- Nem akarsz csatlakozni hozzánk? Emmett és Jasper szereztek egy társasjátékot. Épp most állítják fel az étkezőben.

Kinyitottam a szememet, és csóválni kezdtem a fejemet, miközben Alice tökéletes porcelánarcát fürkésztem.

- Ne csináld ezt Bella. Ettől nem lesz jobb.

- Mástól sem – leheltem reménytelenül. Edward nélkül semminek nem volt értelme. Csak ürességet hagyott maga után.

Alice ledőlt mellém a kanapéra, ketten is jól elfértünk rajta. Jeges kezét a tenyerembe csúsztatta, és arcát a hajamba fúrta, ahogy a vállamra hajotta a fejét. Ha lehet, még nálam is törékenyebbnek tűnt.

- Még mindig nem látsz semmit? – kérdeztem, bár pontosan tudtam a választ.

- Sajnálom – mondta keserűen, és éreztem, hogy éppen úgy fáj neki bevallani, hogy cserbenhagyta a képessége, mint amennyire nekem fájt.

Miután Edward eltűnt, Alice még látott néhány dolgot. Leginkább vadászni látta, de a helyet sosem ismerte fel. Carlisle, Emmett és Jasper a fél világot bejárták, hogy megtalálják. Egy évig nem is találkoztunk velük, bár rendszeresen felhívtak minket, de mindig csak rossz hírekkel tudtak szolgálni. Mintha Edwardot a föld nyelte volna el.

Amikor egy év múlva hazajöttek, Carlisle feladta a reményt, hogy valaha viszont láthatja a fiát. Megváltozott. A mindig kedves, jókedvű Carlisle visszahúzódó lett, és a munkájába menekült. Ha csak tehette dolgozott, alig beszélt, akkor is csak tőmondatokban, és megtiltotta, hogy kiejtsük Edward nevét a jelenlétében. Azt fájlalta a legjobban, hogy még Edward testét sem találták meg. Elbúcsúzni sem tudott tőle, pedig az is megnyugvást hozott volna neki, ha legalább méltó módón eltemetheti.

Carlisle nem hitt már abban, hogy Edward életben van. Az első fél évet leszámítva Alicenek nem volt több látomása Edwardról. Mindenki úgy hitte, hogy ez egyetlen dolgot jelenthet, azt, hogy már meghalt.

Emmett és Jasper nem adta fel olyan könnyen. A következő évben minden második hónapban távol voltak, és tovább keresték. Esme, Alice és én reménykedtünk még, hogy előkerül. Rosalie semmiféle érzelmet nem mutatott, fogalmunk sem volt arról, hogy mit gondol, vagy érez. A második év végére már Jasper és Emmett is belátta, hogy nincs értelme folytatni a keresését. Minden lehetséges helyet felkerestek, ahol Edward valaha is megfordult, de sosem jártak eredménnyel. Titkon talán még Carlisle is reménykedett, hogy egy napon jó hírrel térnek haza, de nem talátlak semmit.

Az elmúlt évben már csak Esme, Alice és én bíztunk a csodában. Esme biztosra vette, hogy Edward nem halhatott meg. Carlisle nem hitt neki, mondván, hogy nincs olyan képessége, amivel érezhetné, hogy a fia tényleg él, de Esme ragaszkodott hozzá, hogy tudna arról, ha meghalt volna. Én hittem neki. Bár különleges képessége valóban nem volt, de az anyai ösztön önmagában is felfoghatatlan kapocs, és hinni akartam, hogy valóban megérezné Edward halálát.

De az elmúlt hetekben kezdett elhagyni a hitem. Három év, és semmi. Egyetlen apró jel sem, ami reményt adhatna. Legalább Alice látott volna valamit, de ahogy azt sem látta, hogy Edward meghalt volna, úgy azt sem, hogy még él.

- Hogy lehet, hogy sosincs róla látomásod? – kérdeztem hosszú hallgatást követően.

Alice szomorú tekintete bűnbánónak hatott, mintha felelősnek érezné magát azért, hogy semmit sem tud mondani.

- Bárcsak tudnám – biggyesztette le alsó ajkát.

- Csak egy dolgot jelenthet, hogy nem látod őt – közöltem meggyőződéssel a hangomban.

- Ez nem igaz, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni. Számtalan oka lehet annak, hogy már nem látom. Ha elég erősen koncentrál, ki tud zárni engem. Egyszer már megcsinálta, még évekkel ezelőtt. Összezördültek Emmettel, valami kis hülyeségen, és Edward lelépett néhány hónapra. Egyszer sem láttam őt, mert nem akarta, hogy lássam. Bizonyára most is ezért nincsenek látomásaim vele kapcsolatban.

Szerettem volna elhinni, amit mondott, de képtelen voltam rá. A könnyeimmel küszködve emeltem fel a fényképet, amit a tetőn adott, mielőtt megtörtént volna a tragédia, ami az eltűnéséhez vezetett. Elnéztem a tizenhét éves Edward ártatlan arcát, a fiúét, aki még ember volt, és akit sosem ismerhettem. Végigsimítottam a kisfiús vonásokon, a vékony, törékeny testen, és a mögötte látható faházon. Bárcsak azt az Edwardot ismertem volna. A srácot, aki még nem állt a sötét démon hatása alatt.

Alice-szel csendesen gyászoltunk, mint oly sokszor. Már ők voltak a családom. Nélkülük nem létezhettem többé. Reggel segítettem a fiúknak bepakolni a csomagokat az új dzsippekbe, amiket Emmett és Jasper vettek. Fél nyolckor meglátogattam Charlie-t, hogy örök búcsút vegyek tőle, bár neki csupán annyit mondtam, hogy elmegyek egy időre a Cullenekkel, mert Carlisle elintézte nekem, hogy felvegyenek az orvosira.

Miután elhagytam apám házát, Jasper kocsijába ültem. Türelmesen várt rám a ház előtt, és együttérzően mosolyodott el, bár minden vidámság nélkül. Reszketve nyeltem a könnyeimet, de Jasper jótékony nyugalmat erőltetett rám. Visszamentünk a Cullen házhoz. Már minden készenállt, a többiek a kocsik körül gyülekeztek. Felmentem Edward szobájába, hogy még egyszer, utoljára szemügyre vehessem.

A szoba minden millimétere Edwardra emlékeztetett. A hifitorony, a sok-sok CD lemez, az asztal a sarokban… Mind mind hozzá tartoztak egykor, de most árván ácsorogtak. Elvettem az egyik CD-t. Debussy. Mindig rá fog emlékeztetni.

Amikor leértem a földszintre, odasétáltam a fehér zongorához. Lehunytam a szememet, és felidéztem azt a napot, amikor utoljára játszott rajta nekem. Fájó szívvel húztam végig a kezem a sima felületen. Edward altatódala járt a fejemben, a dallam, amit nekem ajándékozott, és ami mindig könnyeket csal a szemembe. Egy utolsó, nehéz sóhaj kiséretében elbúcsúztam a zongorától, és az egész Cullen villától is.

Alice és Jasper megöleltek, amikor kiértem a kocsihoz. A könnyeim függönyén át alig láttam őket, de éreztem Jasper nyugalmát. Csak ennyit tehetett értem, de ez mindennél többet ért.

Az első kocsiban Carlisle és Esme ült. Utánuk Emmett és Rosalie, én pedig Jasperrel tartottam. Alice nem velünk utazott. Nem akarta hátrahagyni az ezüst Volvót. Már előző nap telepakolta Edward személyes cuccaival a csomagtartót. Carlsile ellenezte, hogy magunkkal vigyük a kocsit, de mindenki más ragaszkodott hozzá, egyedül Rosalie nem nyilatkozott.

A csomagtartóban ruhák, CD-k, fényképalbumok, Edward naplói, és néhány kedvenc könyve volt felhalmozva. Alice legszívesebben a zongorát is betömködte volna, ha lett volna rá lehetőség. Mindent, amit ott kellett hagynia a házban, és ami egykor Edwardé volt, hosszasan megsiratott. Semmiről sem akart lemondani, de végül Esme meggyőzte, hogy csak annyit pakoljon be Edward holmijából, ami befér a csomagtartóba.

Miután elindultunk, Jasper elvette tőlem a CD-t, és betette a lejátszóba. Tudta jól, hogy melyik számot szeretem a legjobban, hogy melyik az, ami számomra Edward dala volt, ezért arra léptette a CD-t, és ismétlésre állította. Nem beszélgetett velem, még mindig szűkszavú volt, de folyamatosan elárasztott a béke érzésével.

Phoenix volt az első tervezett állomás, hogy anyámtól is búcsút vehessek. Eljött a nap, hogy hátat kellett fordítanom régi életemnek, hogy hivatalosan is elkezdhessem az újat, Isabella Cullen-ként.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szerző: Audry

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr52952073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drusilla1985 2009.02.19. 10:37:17

Elsírtam magam, de nagyon tetszett. Nagyon bele jöttél.:)

Szabályzat

Szavazás

Twilight Extra

Utolér a múlt

Éjféli szemek

A sötét angyal

Feedek

Egyéb

Saját szavak

sajatszavak.com

Kapcsolat

Keresés

Top 5

Címkék

Friss topikok

Archívum

2009.02.19. 10:00

Szerző: Audry

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

nikike821008 (törölt) 2009.02.19. 10:41:49