Twilight Extra 15. rész

2009.02.20. 10:00

A kis kedvenc

Satine

Az elkövetkező napokban nem nagyon piszkáltuk a fiút. Lassan lecsillapodott valamelyest, de ha a közelébe mentünk, újra és újra felmordult. Nem igen volt mozgástere a bilincsek miatt, így jobb híján csak ácsorgott, és figyelt minket. Szemei napról-napra egyre sötétebbek lettek. Éreztük, ahogy fokozódik benne a türelmetlenség, bár viszonylag jól viselte kilátástalan helyzetét. Nagyjából olyan volt, mint egy láncravert kutya. Egy percre sem hagytuk magára. Dantétól tartott, de tőlem nem félt.

Ha a közelébe mentem, azonnal előtört belőle a halk, gargalizáló hang, amit már egész jól megszoktunk. Nem őrjöngött, nem vergődött, mint az első éjszakáján, inkább kíváncsian szemlélt minket. Főleg Dante kötötte le a figyelmét, ha a helységben volt, le sem vette róla a szemét.

Ahogy teltek a napok, láthatóan nőtt benne a feszültség. Tudtam, hogy időszerű lesz megetetni, már egészen feketék voltak kifejező szemei, és Dante is elérkezettnek érezte az időt.

Mint korábban, most is vállon kellett lőnöm, hogy leszedhessük a bilincsekről, mert máskülönben nem hagyta volna, hogy hozzányúljunk. Amikor elkábult, Dante átvitte az egyik üres ketrecbe, majd elindultunk a beszerzőkörútra. Tudtam, hogy mire visszaérünk magához tér majd. Indulás előtt még elnéztem egy percig merev testét, aztán csatlakoztam Dantéhoz, aki már a kocsinál várt.

Néhány óra múlva a földön ücsörögve bámultam, úgy egy méterre elhelyezkedve új lakhelyétől, a nagyjából öt négyzetméteres ketrectől. A földön feküdt, hason, így szemügyre vehettem feszes hátsóját. A nadrág túl bő volt rá, nem a saját mérete, de még így is látszott, milyen szép feneke van. Élvezettel járattam újra és újra végig a tekintetemet mozdulatlan testén. Arccal felém feküdt, így tanulmányozhattam fantasztikus vonásait. Most nem csak halott volt, de annak is látszott. Nem lélegzett, nem mocorgott, egy arcizma sem rándult.

Fakó bőre valahogy kiemelte sötét szemöldökét, és hosszú szempilláit, amik egyszer sem rebbentek meg, mint egy élő embernél. Sűrű haja lágyan omlott finoman ráncos homlokára. Kócos volt, de jól állt neki. A füléig ért, és kissé hullámosan simult formás koponyájára.

Dante kicsit lenyomozta a fiút, megtudtunk róla néhány dolgot. Két dologra figyeltem fel, az egyik az volt, mint kiderült, a kölyök képes az emberek gondolataiban olvasni, bár gyanítottam, hogy elvadulása óta elveszítette ezt a képességét, még ha csak ideiglenesen is. A másik, ami érdekesnek tűnt, hogy valaha - csak úgy, mint mi magunk -, embervérrel oltotta szomját. El sem tudtam képzelni, hogy ha valaki megízlelte az emberi vért, akkor hogyan érheti be utána állatokéval. Csupa rejtély volt a fiú, de talán éppen emiatt kedveltem egyre jobban.

Amikor végre megmozdult, izgatottan sóhajtottam fel. Még kellett neki néhány perc, mire kinyitotta gyönyörű szemeit. Csodálkozva nézett rám, és egyetlen másodpercig mintha emberibb kifejezést öltött volna az arca, mint eddig bármikor. Aztán felszegte a fejét, ragadozó módjára a levegőbe szimatolt, és lassan, komótosan elfordította a fejét. Meglepettnek tűnt, miközben halkan felhördült. Egy pillanat alatt talpra ugrott, és szembefordult a ketrec sarkában reszkető lánnyal. Megnyaltam az alsó ajkamat, tudtam, mennyire éhes. Szeméből vad tűz áradt. Arca márvány keménnyé vált.

Dante mögém lépett, és a vállamra helyezte hatalmas tenyerét.

A kis vadóc újra a levegőbe szimatolt, miközben izmai megfeszültek, főleg a nyakán. Kidagadt vastag artériája. A lány halálra váltan nézett farkasszemet a végzetével. Bár szerzeményem eddig állati véren élt, a szomjúság újult erővel tudatosult benne, ahogy megérezte közelében az ember szagát. Lassan szétnyíltak ajkai, és elővillant tökéletes, hibátlan fogsora. Leengedte vállait, és feszülten figyelt. A lány a háta mögött megmarkolta a rácsot, és láthatóan rettegve simult a ketrec falának.

Egyetlen pillanat alatt a lány előtt termett, megragadta a haját, és erősen hátrafeszítette a fejét. A lány hangos sikolyt hallatott, miközben a kölyök fogai a nyakába mélyedtek. Magához ölelte áldozatát, és mintha csak szenvedélyesen csókolná, úgy nyomta hozzá testét a reszkető, karcsú alakhoz.

Megborzongtam, és forró bizsergés vágtatott át minden porcikámon. Az ösztönös, állati düh, a mohó mozdulatok, az erőszakos morgás, mind-mind izgatóan hatottak rám. Újdonsült házikedvencem fehér bőre erősen elütött a lány sötét, kreolos árnyalatától. Éjfekete haja szintén kontrasztot alkotott a kölyök bronzbarna fürtjeivel. Mint egy tökéletes festmény. Erő és brutalitás áradt az ártatlan arcból. Szemben állt velem, így jól láthattam villámló szemeit. Halk, megkönnyebbült sóhajától a hideg futkosott a hátamon.

A lány hangos sikolya lassan elhalt. Először próbálta eltolni magától a könyörtelen ragadozó acélos testét, de végül beletörődött a sorsába. Izmai ellazultak, miközben elernyedt karjai lecsúsztak gyilkosa karjáról, és szinte beleomlott a megváltó halálba.

Mikor eleget ivott, eleresztette az élettelen testet, ami halk puffanással ért földet. Szája szélén vacsorája maradéka vöröslött, még félelmetesebbé téve angyali arcát. Elhátrált néhány lépést, megfeledkezve a maga mögött hagyott holttestről, és nekivetette magát a rácsnak. A fém hangosan sikoltott fel emberfeletti erejétől. Megint elhátrált, majd ismét nekirugaszkodott, azután újra és újra.

Dante elégedetten figyelte kifogyhatatlan energiáit. Órákon át próbálgatta tömlöcét. Mindenhol nekiugrott, remélve, hogy valahol engedni fog. Állandó morgása egészen feltüzelt. Dante is türelmesen nézte egy darabig, majd egy büszke apa arckifejezésével visszavonult a laptopjához.

Közel hat órába tellett, mire a kis vadóc kezdett lehiggadni. Fáradtan rogyott le a lány teste mellé, és izgatottan szagolgatta, aztán bevackolta magát a sarokban elhelyezett takarók közé. Ki sem látszott alóluk, mire végre lenyugodott.

- Esküdni mernék rá, hogy még sok pénzt fog keresni nekünk – jegyeztem meg azután, hogy foglyom nem mozdult többé.

- Van benne spiritusz, azt meg kell hagyni – bólintott Dante, miközben továbbra is a monitort nézte.

- Tetszik nekem – vallottam be bátortalanul. Dante végre elfordult a képernyőtől, és igéző szemeivel rám pillantott. Ősi bölcsesség áradt komor, de elégedett tekintetéből, amiben szinte elvesztem, akár a legsűrűbb rengetegben, ami valaha zöldellt a földön. Ezt a pillantást nem sokszor élvezhettem, mert legtöbbször feszült volt és gondterhelt.

- Remélem tudod, hogy ha nem elég ügyes, nem fog sokáig élni – sóhajtotta kissé aggódva.

- Én hiszek benne – léptem mögé, és hátulról átöleltem sziklaszilárd testét. Mintha egy tömör betonoszlopot fontak volna át vékony karjaim. Dante mellett én kislánynak tűntem, pedig nem volt robosszus alkat. Mégis sütött belőle a tekintély, ami mindenkiben félelmet keltett.

- Majd meglátjuk, mennyire kemény a taknyos. De előtte vedd a gondjaidba, tudni akarom, hogy hogyan került a hegyekbe.

- Bízd csak rám, hamarosan ennek is eljön az ideje – ígértem magabiztosan.

- Tudom – bólintott büszkén. A gyermeke voltam, és mindig is hitt bennem.

A következő órákban a vad vámpír csendes kiskutyává változott, épp csak a farkát nem csóválta. Hangtalanul rejtőzött a magas pokróchalom alatt, amit azért tettünk a ketrecébe, hogy elbújhasson, végtére is állatként gondolkozott, és még a ragadozók is szeretnek rejtőzködni. Csedesen tettem-vettem, hogy ne zavarjam a nyugalmát, bár tudtam, hogy nem alszik, hiszen mi vámpírok nem tudunk aludni. Ennek ellenére nem mocorgott.

Reggel első dolgom volt elmenni vásárolni néhány dolgot, főleg új kedvencünk számára. Nagyjából megsaccoltam a méretét, és választottam neki néhány garnitúra ruhát. Farmer helyett tréning mellett döntöttem, nyilván kényelmesebb lesz számára, amíg újra „embert” nem faragunk belőle, már ha egyáltalán ez lehetséges. Annyira vad volt, olyan ösztönös és állatias, hogy nem voltam biztos benne, hogy valaha civilizált lény lesz még belőle.

Miután megvettem a ruhákat, hajzselét és egy parfümöt - hogy elnyomjam állatvértől bűzlő testének szagát, amit már az egész otthonunk átvett, még a falak is -, kerestem egy műszaki boltot, és vettem egy fényképező gépet. Nem spóroltam az árán, volt miből költekeznem. Úgy döntöttem, hogy dokumentálni fogom kis kedvencem fejlődési szakaszait, márha egyáltalán lesznek neki olyanok. Bár én azt sem bántam volna, ha örökre megmarad olyannak, amilyen. Természetes brutalitása még engem is lenyűgözött, pedig aligha mehettem volna el irgalmas szamaritánusnak.

Amíg távol voltam, Dante otthon maradt, hogy ne érezze magát olyan egyedül, nem mintha érdekelte volna bármi is a morgáson és a nyáladzáson kívül. Miután megérkeztem, kipakoltam mindent a dohányzóasztalra, hogy Dante szemrevételezhesse költekezésem eredményét. A parfümnek kifejezetten örült – nem is értem miért -, de a ruhák is elnyerték tetszését. A fényképes dokumentáció ötletén elmosolyodott, amit ünnepnapnak könyveltem el, de rámhagyta a dolgot, nem kommentálta semmivel. Visszaült a gépe elé, mint szinte mindig, és hagyta, hogy kedvem szerint foglalkozzak a kis méregzsákkal.

Amíg oda nem léptem a ketrechez, hangját sem lehetett hallani. A lány teste még mindig ott hevert mellette, de azt hiszem, ez megnyugtatta, végül is eddig is a barlangban halmozta fel áldozatait. Amint megálltam a rácsok előtt, meghallottam halk morgását. Nem látott engem, de tudta, hogy ott vagyok. Biztosra vettem, hogy vicsorog a vackában.

- Hoztam neked néhány dolgot – szólaltam meg, bár nem voltam benne biztos, hogy megérti szavaimat. Egy darabig semmi nem történt, aztán megláttam immár sötétvörös szemeit, amik óvatosan mértek végig. Épp csak kidugta a fejét, és hosszasan bámult rám. Meglóbáltam előtte egy felsőt, amit szándékosan azért vettem, hogy magamhoz csalogathassam vele. Tudtam, hogy ez a darab nem lesz hosszú életű.

A fiatal Cullen egy darabig láthatóan azon agyalt, hogy kimerészkedjen e biztonságos zugából, de végül elszántan bújt elő, és megállt úgy tíz lépésre tőlem. Nem jött közelebb, csak bámult a szürke pulóverre, és láttam rajta, mennyire kíváncsi, ezért lengetni kezdtem a ruhadarabot, amit saját véremmel nedvesítettem be korábban. Nem árt, ha mielőbb megszokja a szagomat, másrészt a vér volt az, ami a ruhára vonta a figyelmét.

- Szeretnéd? – kérdeztem.

Bizonytalanul nézett rám. Lassan felhúzta vékony ajkait, elővillantva rikító fogsorát, aztán csendesen felmordult, a legkevésbé sem barátságosan. Hosszú tanakodás után közelebb lépett, megállt, és várta a hatást. Most is olyan volt, mint egy bátortalan kóborkutya. Épp csak nem ereszkedett négykézlábra.

Amikor rájött, hogy nem mozdulok, újabb lépést tett felém, próbálgatva megbízhatóságomat, de újra megállt, és megint csak a hatást várta. Amikor már olyan közel ért, hogy majdnem elérte a pulóvert, előhúztam a hátam mögül a parfümöt, és felé fújtam. Prüszkölve hátrált vissza a ketrec biztonságos végébe.

- Nem tetszik mi? – kérdeztem lágyan mosolyogva. – Hát megnyugtatlak egyetlenem, hogy a te szagod se jobb.

Félrebiccentette a fejét, mintha megfontolná a hallottakat, de a helyén maradt. A pulóvert bedugtam a rácson, és letettem a földre. Egy szempillantás alatt előrelendült, és mire észbekaptam, már korábbi helyén állt, de a ruhadarab már a kezében volt. Szagolgatni kezdte, majd cafatokra tépte, mindezt alig két másodperc leforgása alatt. Ezután megfordult, mintha megtetszett volna neki a dolog, és a takarókat is szétszaggatta.

- Jézus, olyan vagy, mint egy neandervölgyi ősember – fintorogtam sajnálkozva, hogy a drága pokrócok ilyen véget értek. Nem nézett rám, mégcsak felém sem fordult. Amikor végzett, büszkén szemlélte meg „művét”, majd a szeméthalom alá bújt, és nem is jött ki többet onnan.

Két napig a színét se láttuk. Dante úgy döntött, hogy elég időt kapott arra, hogy megszokja nálunk, ezért tartottunk egy gyors eszmecserét, majd leült a régi forgószékre, és várakozóan figyelte lassú mozgásomat, amivel megközelítettem a ketrecet.

- Hé kölyök, beszédem van veled – kezdtem.

Elmosolyodtam saját magamon, amikor rájöttem, mennyire komikusnak hatott ez a mondat. Mintha egy kövér békával akarnék akadémiai értekezletet tartani. De az legalább visszabrekegne.

Legnagyobb meglepetésemre hirtelen a takarók előtt termett. Tényleg piszokul gyors volt, még az én szemenek is.

- Okos fiú – dícsértem meg, mint még emberi éveimben a hatalmas keverék kutyánkat. Legalább van némi tapasztalatom az állatok nevelése terén – tűnődtem.

Türelmesen figyelt, de lerítt róla, hogy nem bízik bennem. Ezt meg tudtam érteni, végül is kétszer meglőttem, egyszer meg telefújtam a számára elviselhetetlen illatú parfümmel. Nem volt oka arra, hogy barátként tekintsen rám, mégis úgy tűnt, hogy érdeklődik irántam, már csak azért is, mert előbújt a vackából.

- Gyere ide – hívtam a lehető legnyájasabb hangomon. Nem mozdult, de azért látszott, hogy koncentrál. – Nem bántalak. Nincs több parfüm, se altatólövedék. Nem akarok ártani neked – magyaráztam. Ennyi erővel a falnak is beszélhettem volna, lehet, hogy az is jobban értené a szavaimat.

Újra csodálkozásra késztetett, mert egy pillanatnyi habozás után tett felém néhány óvatos lépést. Megmutattam neki a két kezem, hogy meggyőződhessen róla, hogy tényleg nincs nálam semmi számára fenyegető dolog. Nem sürgettem, kivártam azt a két percet, amíg hezitált, hogy mihez kezdjen. Végül dűlőre jutott magával, és közelebb óvakodott.

Kinyújtottam felé a kezemet, de csak nagyon lassan, nehogy elijesszem. Kis idő múlva előrébb hajolt, és alaposan végigszimatolt, majd annyira közel dőlt hozzám, hogy megérinthessem. Beletúrtam sűrű, kissé hullámos hajába. Először bizalmatlannak tűnt, de aztán a tenyerem alá nyomta a fejét.

- Ügyes fiú, látod nem bántalak – bíztattam közvetlen hangon. Felnézett, csupa kétely volt a tekintete, mégis közelebb lépett hozzám. Immár az arcát is elértem. Finoman végigjárattam ujjaimat hűvös vonásain.

A másodperc töredéke alatt rugaszkodott előre. Döbbenten hőköltem hátra, annyira váratlanul ért gyors mozdulata. A rácsnak feszült teste, és láthatóan szimatolt, még az orra is mozgott, mint a nyulaknak. Még nem volt időm hozzászokni a sebességéhez. Sokkal gyorsabb volt, mint eddig bárki, akit ismertem. Nekinyomta a fejét a rácsnak, és kíváncsian méregetett. Dante gúnyosan sóhajtott fel mögöttem. Nyilván jól mulatott azon, mennyire megijesztett a kölyök gyors reakciója.

Kissé dohogva léptem vissza a rácshoz. Amint a kezem elérte az arcát, nekidörgölőzött, bár azért alig hallhatóan morgott hozzá. Az is lehet, hogy dorombolásnak szánta, nem volt könnyű eligazodni rajta.

- Ez az – konstatáltam elégedetten. Hagyta, hogy újra megcirógassam fagyos arcát, és azt is engedte, hogy beletúrjak a hajába.

Amilyen lassan csak tudtam, visszahúztam a kezemet, de csak annyira, hogy a homlokához nyomhassam. Amint tenyerem rásimult a koponyájára, azonnal látszott a változás a testtartásán. Leeresztette addig felhúzott vállait, és fokozatosan lejjebb csúszott, miközben a kezei erőtlenül markolták a rácsot. Térdre ereszkedett, és zihálva vette a levegőt, de nem ellenkezett. Nem is tudott volna.

Fél perc kellett ahhoz, hogy a kóma szerű állapotba juttassam. Amikor már biztosra vettem, hogy nem térhet magához, beléptem a ketrecbe, és letérdeltem mellé.

- Kicsit fájni fog, de ne félj, nem lesz olyan szörnyű – suttogtam a fülébe, majd újra a homlokához nyomtam a tenyeremet.

Eltorzult az arca, bár nem ébredt fel. Nyöszörögve mocorgott a tenyerem alatt, de nem volt magánál. Lehunytam a szememet, és mintha zuhanni kezdtem volna. A sötétség megnyúlt körülöttem, és én csak zuhantam és zuhantam lefelé, a végtelen semmibe.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szerző: Audry

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr48954095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nomika86 2009.02.20. 10:20:04

Meglepő amit írsz! Olyan hatással van rám hogy már magam is alig értem:)
Borzasztó jó ez a fejezet!!
Szinte éreztem a lány fájdalmát amikor Edward kiszívta a vérét!
Meg az elbeszélő érintését az arcán!! komolyan ez tetszik eddig a legjobban:)

Szabályzat

Szavazás

Twilight Extra

Utolér a múlt

Éjféli szemek

A sötét angyal

Feedek

Egyéb

Saját szavak

sajatszavak.com

Kapcsolat

Keresés

Top 5

Címkék

Friss topikok

Archívum

2009.02.20. 10:00

Szerző: Audry

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek: