Twilight Extra 24. rész
2009.03.29. 10:00
Ezt a fejezetet szeretném Ritinek ajánlani, mert olyan sokat segít nekem. Köszönöm, hogy annyi éjszakát átvirrasztasz velem és segítesz a legjobbat kihozni magamból. :)
Romantikus vacsora
Edward
Negyed órával azután, hogy elhagytuk a Pokol kapuját, már Santa Monicában voltunk. Kiszálltam a kocsiból, hogy kinyissam az ajtót Stephanie-nak. Egész úton azon gondolkozott, hogy nem csinált-e hülyeséget, hogy beült mellém, de képtelen volt meggyőzni magát arról, hogy helytelenül döntött. Valahányszor rám nézett, és ártatlan arcomat figyelte, mindig meggyőzte magát arról, hogy rendes srác vagyok.
Miután kiszállt, a part felé sétáltunk. Az óceán még mindig lenyűgözött, hiába láttam minden héten. A hatalmas víztömeghez képest csak egy porszemnek kellett volna éreznem magamat, de a víz közelében inkább erős ragadozó voltam, mint védtelen senki.
Az óceán felszíne feketének tűnt. A Hold gyanakodva ringatózott a sötét habokon. Elmélázva lépdeltem a lány mellett, miközben nagyokat szippantottam a friss, hűvös levegőből, mellyel a lány édes illata is a tüdőmbe áramlott. Bár egyszerű, szürke teremtés volt, valahogy mégis magával ragadott. Csendes félénksége kifejezetten tetszett. Bájos volt.
Az életemről faggatott, én pedig szemrebbenés nélkül hazudtam. Mintha könyvből olvasnám. Nem is gondolkoztam. Az apám ügyvéd, az anyám tanítónő Alabamában, elváltak. Egyedüli gyerekként nehéz dolgom volt, mert kollégiumba adtak, ahol keményen és szigorúan neveltek. De ma ennek köszönhetem, hogy tisztességes ember lett belőlem.
Ezt a részét szerettem a vadászatoknak. Elképzelni egy életet, amit sosem élhettem, beleélni magam egy nem létező ember bőrébe, és eltűnődni azon, ki lehettem volna, ha más körülmények között látom meg a napvilágot.
Stephanie úgy itta a szavaimat, mint alkoholista a vodkát. Nem kérdezett, nem szakított félbe, csak ámulva követte minden mozdulatomat. Nem hitte el, hogy létezik hozzám foghatóan tökéletes fiú. Olyan szép voltam, olyan vonzó, annyira kedves.
Néha rámosolyogtam, de csak visszafogottan, mintha bártortalan volnék, mintha félnék megszólítani. Máskor kérdeztem valamit, de csak érdektelen dolgokat. Neki együtt vannak-e még a szülei, hova járt iskolába, mi a kedvenc könyve, szereti-e a komolyzenét... Csupa olyan dolog, ami cseppet sem érdekelt, de elbűvölte figyelmességem és a tény, hogy nem csak magammal vagyok elfoglalva.
Ahogy a haját felkapta a szél, és elővillant sápadt bőre, a méreg lassanként elöntötte a számat, de elhatároztam, hogy visszafogom magamat. Nem sietünk sehová. Különben is kíváncsi voltam rá, hogy mennyire tudom elcsavarni a fejét – na nem szó szerint, az nem is lett volna kérdés…
Megálltunk egy hajó mellett, és leültünk a partra. A csillagok tükörképe milliónyi apró szemként tekintett ránk. Csalfa nyugalmat hirdettek, és a kedves, naiv Stephanie sóhajtozva meredt maga elé. Ez élete legszebb éjszakája. Legalábbis ebben hitt. Valójában talán igaz is volt. A legszebb, és egyben a legutolsó éjszakája…
Beszéltettem egy darabig, hogy még inkább lankadjon figyelme, és hogy még jobban megbízzon bennem, már ha ez egyáltalán még fokozható volt. Valahányszor rám pillantott, a szíve mindig kalapálni kezdett. Mint egy nekem írt andalító dobszóló. Hagytam, hogy átjárjon a béke érzése, nekem nem volt mitől tartanom. Néptelen volt a környék, sehol egy ember, sehol egy potenciális szemtanú.
Amíg az életéről motyogott, azon tűnődtem, hogy hány féle képpen tudnék sikolyt előcsalni a torkából. Szinte beleremegtem az izgalomba. Az éhség mindent elsöprő erővel tört rám, de ellenálltam. A démon üvöltve vergődött a bensőmben, és én alig vártam, hogy szabadjára engedhessem. Szegény lány…
A távolból egy hajó kürtjének hangját sodorta felénk a szél. A legjobb aláfestő zene egy kis romantikához. – merengtem. Olyan arccal fordultam felé, hogy azonnal kipirultak orcái. A legcsábosabb tekintetemmel néztem le rá, ő pedig megadóan dőlt előre, egyenesen a karjaimba. Hmmm… Nem is vagyok olyan rossz. Még megszólalnom sem kellett. - Edward, határozottan dögös vagy ma.– mosolyogtam magamban. Vajon Satine is észreveszi ezt? Vagy vonzerőm kizárólag a kajámra korlátozódik?
- Gyönyörű a szemed, ahogy megcsillan benne a Hold fénye – hazudtam. Nem volt csúnya szeme, de közel sem volt olyan elragadó, mint Satiné.
Elpirult. Egészen fülig vörösödött, és szétnyíltak ajkai, miközben várakozóan szegezte rám őzike szemeit. – Nem aranyom, még nincs itt az ideje – viccelődtem magamban, mialatt kifésültem egy vastag, sötét tincset a szeméből.
- Kár, hogy eddig nem ismertelek. Annyira megnyugtat a jelenléted – ámítottam.
Elhitte, minden egyes szavamat, mert el akarta hinni. Annyira szeretett volna megbízni bennem. Volt már barátja, legalábbis a gondolataiból ezt szűrtem le, de a srác a nyomomba sem érhetett. Stephanie szemében Adonisz voltam. Vicces volt látni magamat az ő szemével. Szebb voltam így, mint a valóságban. Sokkal, sokkal szebb. A végén beleszeretek magamba.
Játszani egy ember érzéseivel meglepően könnyű volt. Hallgatni az álmodozását, belepillantani a vágyaiba… Ennél szórakoztatóbb dolog kevés van a világon. Élveztem a gyötrődését. Vajon tényleg érdekel engem? Vajon ébren van egyáltalán, vagy csak egy hazug álom volnék? Létezik, hogy egy olyan fantasztikus fiú mint én, valóban szépnek találhatja a szemeit? Ezernyi kérdés kavargott a fejében. Mit szólna, ha őszintén válaszolnék rájuk???
Megöleltem, és egy nagy levegővel magamba szívtam vérének illatát, amit máris éreztem a fogaim között. Mint amikor megérzed egy kifőzde előtt a sülthús illatát, és azon nyomban testet ölt az illat a szádban, szinte bele tudsz harapni… Többször is nyelnem kellett, hogy megszabaduljak a méregtől, ami a vér édeskés ízét fanyarrá változtatta.
- Gondold csak el, milyen romantikus lenne elutazni Alaszkába néhány évre, csak te meg én. Kiülni minden éjjel a partra, és figyelni az évszakok váltakozását. Ahogy megfagy a víz, és havas jégdarabok úsznak végig a part mentén, aztán lassan elolvadnak, és semmivé foszlanak az árral.
Szerette volna elképzelni, de csak az arcomra tudott gondolni, ha lehunyta a szemét. Sápadt bőrőm nem riasztotta el, inkább különlegesnek látott. Sötét szemeim megigézték. Hangom, akárcsak egy bájital, úgy hatott az érzelmeire. Az enyém volt. A felsőbbrendűség érzése kellemes bizsergést indított el bennem. Bármikor elvehetem az életét, és bármikor újat adhatok neki. Mire is emlékeztet ez??? Kinek is van ilyen hatalma???
Isten. Bizonyos formában az vagyok. Egyszerre birtoklom a teremtés, és a pusztítás képességét. Hát van ennél felemelőbb érzés a világon? Vajon miért hozott Isten létre egy olyan lényt, ami pontosan azokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint ő maga? Ha igazán elgondolkozom ezen, hosszasan, mélyen belemerülve a legapróbb részletekbe is, csak egy dologra tudok gondolni. Isten azért ruházott fel ilyen hatalommal, hogy használjam is.
Elfordultam a hajától, és finoman megérintettem karcsú nyakát a nyelvemmel. Megborzongott, de nem húzódott el. Helyette erősebben simult hozzám. Annyira kívántam a vérét, hogy kínszenvedés volt uralkodni magamon, de valahol élveztem ezt a gyötrelmet, és elhatároztam, hogy minél tovább húzom. Szorosabban vontam a mellemre, és csókolgatni kezdtem. Hopp… Nem is kerestem, mégis azonnal megtaláltam az egyik erogénzónáját. Vajon hol a többi? A hátán, a hasán, esetleg a keblein? Ha már itt tartunk, egész szép mellei vannak. Szemügyre vettem őket, hogy meggyőződjek róla, hogy valóban mutatósak. Azok voltak. Szinte kedvem lett volna közéjük préselni az arcomat. De nem, az nem illene hozzám. Ennél én sokkal kifinomultabb vagyok. Nem lenne illő, és össze is zavarnám vele. Elidőztem egy darabig a kulccsontján. Milyen vékonyka csont, és mégis milyen fontos szerepe van. Mennyi erőre lenne szükségem, hogy szétroppantsam? Nem sokra. Még csak meg sem kéne erőltetni magamat. De a medence csontja… Az már keményebb dió. Ahhoz mindkét kezem kellene. Elképzeltem, ahogy felállunk, két kezem közé fogom a csípőjét, és szorítani kezdem. Kissé felemelném a földről, hogy szabadon rúgkapálhasson.
Minél jobban átengedtem magamat a gondolataimnak, annál inkább kívántam a lányt. És ezúttal már nem csak a vérére szomjaztam. Lehetséges, hogy megkívántam egy embert? Persze ez előfordul. Sok vámpír közösül vacsora előtt, de velem még sosem történt ilyen. De ezek a lányok… Mind olyan egyformák. Satine játszik velem. Miért kínoz? Minél többet ölök meg közülük, annál inkább vágyom rájuk. Nevetséges…
Tovább ízleltem selymes bőrét. Olyan meleg volt, mint egy kályha. Hozzá bújtam, és hagytam, hogy átmelengesse hűvös testemet. Most már az én vérem is felizzott, nem csak az övé. Szerettem volna érezni a csókja ízét is, de nem bírtam a démonnal. Olyan hévvel követelőzött, hogy lehetetlen lett volna tovább a helyén tartani. Kinyitottam a képzeletbeli kaput, és a szörnyeteg mohó vehemenciával tört ki zárkájából.
Bella
Ez is egy cullenes este volt, ahogy Emmett nevezte. A nappaliban ücsörögtünk, az egész család, de mindenki mást csinált. Jasper egy háborús könyvet olvasott. Esme festett. Nem kellett látnom a vásznat ahhoz, hogy tudjam, min dolgozik. Az utóbbi időben, amióta Alice Edwardot vélte látni a látomásában, Esme mindig szerelmem arcát próbálta felidézni. Félt, hogy elfelejti, mégha voltak is fényképek róla.
Carlisle a laptopja előtt ült, és kórházi kartonokat tanulmányozott. Egy szomszédos városban kapott állást, de nem bánta, hogy utaznia kell. Mióta Edward eltűnt, más nem is érdekelte. Még Alice beszámolója után sem hitte, hogy Edward még életben lehet.
Emmett és Rosalie barkóbáztak. Rémesen idegesítő volt. Rosalie mindig valami lányos dologra gondolt: hajfesték, tükör, körömlakk, kozmetikus… Emmett pedig főleg sportágakra szakosodott: snowboard, rögbi, öttusa, hegymászás. Sosem értettem, hogy mit élveznek a játékon, amikor általában mindig ugyanazokra a dolgokra gondoltak. Agyamra mentek, már akkor hideglelést kaptam, ha meghallottam a barkóba szót.
Alice előttem ült. Már akkor berendeztünk egy szobát Edwardnak, amikor Frogattba költöztünk. A fiúk ellenezték a dolgot, mondván, hogy túl kell lépnünk Edward halálán, de Esme támogatott minket, így a női egylet győzedelmeskedett. Rosalie volt az egyetlen, aki kihúzta magát a döntés alól. Tudtam, hogy fáj neki Edward elvesztése, de a világért sem mutatta volna ki. Amúgy is mindig veszekedtek, legalábbis ha igaz mindaz, amit a többiektől hallottam. Mégis úgy hittem, hogy Rosalie rideg álarca érző - bár halott - szívet takar, és a maga módján talán még hitt is abban, hogy egy napon Edward Cullen visszatér közénk.
Alice-szel azon morfondíroztunk, hogy hogyan tehetnénk még inkább hasonlatossá Edward új szobáját a régihez. Azt akartuk, hogy ha előkerül, akkor otthon érezze magát. Nyilván szüksége lesz ránk.
A legnehezebb az volt, hogy folyton arra gondoltam, amit Alice mondott. Vérbe fagyva feküdt, vörös szemekkel. Ha tudtam volna aludni, akkor ez a kép kísértett volna.
Alice szóba hozta a múltbeli eseményeket. Először csak arról mesélt, hogy Edward mennyire szerette a forksi házat, és ott is főleg a szobáját, amit a saját birodalmának tekintett, de Alice-t mindig szívesen látta benne. Aztán más témákra terelődött a szó, és Charlie jutott eszembe. Szegény… Még nem is tudja, hogy többé nem láthat, ahogy Renée sem.
A szüleim úgy tudták, hogy Edward elutazott Európába, mert felvették egy egyetemre. Azt mondtam nekik, hogy túl sokáig voltunk távol egymástól, és azért megyek utána, mert megkérte a kezemet. Hogy hihető legyen a sztori, Alice Photoshoppal gyártott néhány esküvői képet, sőt, még a nemlétező nászutunkról is alkotott egy egész albumnyi fotót. Főleg tengerparti helyeket tett be háttérnek, és mind Edward, mind az én bőrömet bebarnította, hogy úgy lássák a szüleim, hogy alaposan lesültünk.
Reméltem, hogy egy napon még sor kerülhet az esküvőnkre, mégha arra vajmi kevés esély van is, hogy együtt sütkérezzünk a tengerparton. Azt még nem tudtam, hogy mi lesz később. Hogy hogyan magyarázom meg anyuéknak, hogy miért nem látogatom meg őket soha. Alice felajánlotta, hogy gyárt nekem ráncokat, hogy évről évre idősebbnek tervez meg a képeken, de a személyes találkozást ezzel sem tudtuk a végtelenségig halogatni. De most inkább foglalkoztatott a gondolat, hogy Edward nélkül kell élnem, mint az, hogy nem találkozhatok anyuékkal. Ők legalább jól voltak. Ez a tudat kárpótolt azért, hogy nem láthatom őket.
Emmett és Jasper egy ideje dolgoztak egy videón. Edward összes régebbi videóját átnézték, és összevágtak egy montázst belőle. Készítettek felvételeket rólam is, és azon fáradoztak, hogy számítógéppel meghamisítsák a szalagokat. Azt mondták, hogy ha végeznek, olyan lesz, mintha mind a ketten rajta lennénk. Bárcsak ne lenne szükség erre az egészre. Bárcsak Edwarddal valóban elkészíthetnénk a közös videóinkat, hogy legalább róla ne kelljen hazudnom a családom egykori tagjainak.
Alice felelevenített egy régi emléket. Úgy harminc éve, amikor Romániában vendégeskedtek két vámpírnál, Edward egymaga végzett egy farkas falkával, akik a hegyekben támadtak rá. Emmett vele volt, de inkább fényképezett, minthogy a segítségére sietett volna. Azt állította, hogy Edward annyira nyüzüge, hogy nem is vámpírnak való. És bár csak piszkálta a bátyját, Edward a szívére vette a dolgot, és be akarta bizonyítani, hogy Emmett téved. A képeket azonban sosem nézhettem meg. Alice szerint túl véresek lettek, és Edward utána hetekig lábadozott, mert majdnem széttépték a farkasok.
Bár nem voltam ott, még így utólag is nehezteltem Emmettre, ha elképzeltem, mit élhetett át Edward akkoriban. Sosem voltam képes megérteni, hogy lehetett Emmett ennyire érzéketlen.
Alice éppen ott tartott, hogy hogyan ápolta fogadott fivérét, amikor hirtelen megrándult az arca. Jasper azonnal felnézett, és egy pillanat múlva a könyv kihullott a kezéből, és tompa puffanással ért földet. Erre már mindenki felkapta a fejét.
- Mit látsz, kicsim? – kérdezte Jasper aggódó hangon, bár próbált türelmesnek mutatkozni.
Alice megmarkolta a fotel karfáját, amin ült, és tátva felejtette a száját.
- Alice, édesem, mit látsz? – ismételte nyugodtan Jasper.
Carlisle becsukta a laptopot, és feszülten figyelt. Emmett felállt, és tettre készen lépett közelebb Alice-hez. Rosalie némán fürkészte testvére arcát, míg Esme az ecsettel a kezében vált kővé, mint egy tökéletesre faragott márványszobor.
- Alice? – ismételte valamivel feszültebben Jasper.
- Edward… Ne!!!
Alice olyan erővel kapaszkodott a karfába, hogy az apró darabokra tört az ujjai között.
Szerelmem neve hallatán mindenki megdermedt, kivéve Jaspert, aki annyira izgult kedvese miatt, hogy semmi más nem érdekelte. Alice szeméből kövér könnycseppek buggyantak ki, és komótosan gördültek végig tökéletes arcán. Mikor felnézett, egyenesen rám szegezte gondterhelt tekintetét.
- Edward meg fog ölni! – közölte megbénulva.
A levegő megfagyott. Mindenki döbbenten meredt Jasper szíve választottjára.
- Hogy? – kérdeztem, miután visszanyertem öntudatomat, ami cserben hagyott egy pillanatig.
- Láttam. Őt. Egy vízparton. De túl sötét volt. Ott állt, és… amikor leengedte a karját… a tested… kicsúszott… a kezei közül… élettelenül… a vízbe… és elnyeltek a habok… - dadogta megrendülten.
- Úgy érted, Edward életben van? – kérdezte Esme az egyetlen dolgot, amit felfogott a hallottakból.
- Edward meg akarja ölni Bellát? – csodálkozott Jasper.
- Homályos volt… - hörögte Alice kimerülten.
- Valaki mást láttál – vont vállat Carlisle, és felnyitotta a laptopot.
- Ez nevetséges. Négy éve nem láttuk. Miért akarna Bella életére törni? Mégha őt is láttad, mégha életben van is, akkor is valaki mást öl majd meg. Nem Bellát. – vélekedett Rosalie magabiztosan.
- Nem, nem! – csattant fel Alice. – Tudom, hogy mit láttam!
- Hiszen te magad mondtad, hogy homályos volt – emlékeztette Emmett.
- A hajad, az alakod… Nem láttam tisztán, de te voltál Bella! Tudom – kötötte az ebet a karóhoz Alice.
Azóta nem látta Edwardot, hogy Frogattba költöztünk. A gondolat, hogy talán mégis él, jobban izgatott, mint a tény, hogy az életemre akar törni. Kit érdekel, ha megöl? Csak az a fontos, hogy ő nem halt meg…
- Mikor értitek meg végre, hogy a fiam nincs többé? Hány év kell még ahhoz, hogy beletörődjetek, hogy meghalt? Edward volt az első gyermekem, és még most is pokolian fáj a hiánya, de vége van! Bármit is látott Alice, annak semmi köze nem volt a fiamhoz – döntötte el Carlisle a vitát.
- Gyere drágám, mossuk meg az arcodat – lépett Alice mellé Esme, és gyengéden felhúzta a fotelről. Alice ujjai közül apró fadarabok potyogtak a földre, beborítva a világos padlót. Esme magához ölelte a lányát, aztán kivezette a nappaliból.
- Nem láthatta őt. Carlisle-nak igaza van. Edward meghalt – sóhajtotta Emmett lemondóan.
- Kétszer nem téved! Először én sem hittem neki, de most már tudom, hogy Edward él – jelentette ki határozottan Jasper.
- Életben van – préseltem ki a szavakat erőtlenül.
- Ostobaság. Ha élne, akkor nem csak kétszer látta volna az elmúlt négy évben, és nem lenne homályos a látomása – tiltakozott Carlisle. Azt hiszem, hogy könnyebb volt maga előtt is letagadnia a tényket, mint elfogadni, hogy Edward képes nélküle, nélkülünk is létezni ilyen hosszú időn keresztül.
Logikusnak tűntek fogadott apám szavai, de Alice-nek hittem. NEKI akartam hinni…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
hucak 2009.03.29. 10:44:09
Kittike1986 2009.03.29. 10:50:40
Ügyi vagy mint mindíg!Puszika !Várom a folytatást!
Drusilla1985 2009.03.29. 11:12:04
frenir 2009.03.29. 11:33:02
LauraL 2009.03.29. 12:26:12
Ahogy Edward vadászik az hátborzongató... Igen könnyen oda tudom képzelni magam! Köszönöm! :)
vadocq 2009.03.29. 14:20:34
Nagyon élvezetes.
haley. 2009.03.29. 14:52:06
nagyon nagyon nagyon jó fejezet volt. :]
Tiagirl 2009.03.29. 15:20:48
Fatcsi 2009.03.29. 20:53:32
Riti4 2009.03.29. 21:07:25
Most jutottam el addig, hogy elolvassam az irományod.:-))))Természetesen nagyon jó lett mint mindig:-))))
KÖSZÖNÖM a fejezetet.:-))))Most tiszta happy vagyok tőle, nagyon megleptél vele.:-))))
Millió puszi és természetesen bármikor szívesen segítek.:-DDDÉjszaka ráérek.:-))))
puszi:Riti
Zosia 2009.03.29. 21:10:23
Audry 2009.03.29. 21:58:55
Audry 2009.03.29. 22:01:02
cabian 2009.03.30. 14:22:07
CSAK ENNYI!!:D
PUSZI
Dahut 2009.04.02. 01:44:13
Jók ezek az alternatív sztorik, nagyon tetszenek, na meg őszintén szólva nagyon megnyugtat, hogy a jelek szerint nem csak az én képzeletemben nem marad meg "plátói" szinten a kapcsolatuk. (nagyvigyor)
Komolyra fordítva a szót, azt hiszem, SM-nek komoly kultuszt sikerült elindítani, és csak gratulálni tudok ezen oldal íróinak, mindenkinek!, hogy ilyen tehetséggel és érzékenységgel követik el írásaikat.
Rabja lettem ezeknek a meséknek, és alig várom e nemhivatalos folytatás újabb és újabb történéseit is. Egyszóval: MIKOR JÖN A KÖVETKEZŐ ADAG????? :-D
D.
Audry 2009.04.02. 02:31:45
További szép napot: Audry
lauryka 2009.04.04. 20:37:42
Alig várom a folytatást! :)
nikike821008 (törölt) 2009.04.05. 20:20:02
Remélem Audry megbocsát, mert itt válaszolok most én is :D
Személy szerint az ilyne kedves visszajelzések késztetnek a folytatásra, hogy ne adjam fel, mert várjátok a következő fejezetet. :D
Örülök, hogy egyre többen rátalálnak erre a blogra. Nem tudok elég hálás lenni mentoromnak, Audrynak, hogy enged az oldalon kibontakozni :D
További jó olvasgatást és kitartást a "néma" napokra.
Nikita