Először is, mindenkitől elnézést kérek. Kicsit szét vagyok esve, és elszámoltam magamat. Ezért nem volt kint időben a poszt. Most kivételesen nem 10:00, mert nem akarom a saját hülyeségem miatt holnapig halogatni. Néha vannak ilyen dolgaim :S. Na remélem elnézitek nekem ezt a bakit. És azt is, hogy szeretni fogjátok ezt a fejezetet.

 
Véresen komoly

 
Satine  

 
   Alan. Így hívták a fiút. Illett is hozzá ez a név. Festett szőke haja játékosan omlott egyenes homlokára.  Látszott a fogain, hogy gyerekkorában fogszabályzót hordott, bár nem voltak túl szép formájúak, de nemrég fehérítethette őket, mert ennyire fehér fogakat régen láttam már. Volt időm megcsodálni őket, mert megállás nélkül mosolygott, miközben be nem állt a szája. Ennek ellenére - vagy éppen ezért -, élveztem a társaságát.

   Mindig is szerettem a gazdag, elkényeztetett fiúkat. Fellengzős stílusa szórakoztatott, habár nem volt lenéző. Inkább rajongva beszélt hozzám, bár egyértelműen sokra tartotta magát. Kicsit emlékeztetett a kölyökre, és bár szépsége nem volt Edwardéhoz fogható, azért egész csinos vámpír lett volna belőle.

   Napbarnított bőre kiemelte ragyogóan kék szemeit és vakítóan fehér szeme fehérjét. Íriszét sötét keret övezte. Elképesztően gyönyörű szemei szép formájúak voltak, keskenyek, kissé mandulavágásúak. Tekintete tiszta, őszinte és megnyerő.

   Feltűnően jóképű volt. Bájos, kisfiús, de mégis férfias vonásai lenyűgöztek. Mosolyát nevetőráncok szegélyezték. Apró gödröcskék keletkeztek arcán, ahogy vigyorgott. Egészen magával ragadott megjelenése. Alkata sportos, alig vékonyabb, mint a kölyöké. Felsőteste még az ingen keresztül is látványosan kidolgozott.

   Egy darabig hagytam, hogy a néhány hónappal korábbi floridai vakációjával dicsekedjen. Csupa olyan élményben volt része, ami csak a pénzes ficsúroknak adatik meg. Jetski, vitorlázás, ejtőernyőzés, és vizisí. Látszott is rajta, hogy kedveli az efféle időtöltéseket.

   Ahogy a kölyökkel megegyeztünk, Santa Monicába vitettem magamat, és az óceán partján sétáltunk. Kifejezetten jó kedvem volt. Sokszor nevettetett meg, ami nem sok fiúnak sikerült. Legalábbis őszinte mosolyt kevesen tudtak az arcomra csalni. De neki sikerült. Ráadásul nem is egyszer.

   Ha nem lett volna a kölyök, akkor eltűnődöm azon, hogy átváltoztatom. Edward előtt olykor előfordult, hogy puszta szórakozásból tettem valakit vámpírrá, és bár Dante nem bánta a dolgot, idővel a viadalokon minden szerzeményem odaveszett.

   Dante hagyta, hogy szabadjára engedjem vágyaimat. Nem tartott kalitkában, és nem is várta el, hogy hűséges legyek hozzá. A mi kapcsolatunk túlmutatott az efféle emberi hülyeségeken. Erkölcsi normáink eltértek az átlagostól. Mivel ő maga nem volt az a romantikus, bújós kiscica, elnézte nekem, ha olykor nem értem be azzal, amit nyújtott.

   Volt egy kimondatlan megállapodásunk. Bárkit hazavihettem, akárkivel élhettem szexuális életet, de az illetőnek harcolnia kellett. Ez volt Dante egyetlen feltétele. Ám kevés vámpír akadt, aki néhány hónapnál tovább életben tudott maradni. A viadalok valamelyik fél haláláig tartottak, legalábbis legtöbbször. Bár csak annyi kitétel volt, hogy három menetet kellett kihúzniuk, a legtöbbször valaki otthagyta a fogát a harmadik menet végére.

   Nem nagyon érdekelt, hogy sűrűn cserélődnek körülöttem a srácok. Már emberként is a testemből éltem. Tizenkét éves voltam, amikor először közösültem férfivel. Szegény családba születtem, és ha nem akartam éhen halni, akkor bizony kénytelen voltam pénzért árulni magamat. Dante valamiért belém szeretett. Akkoriban ha szexre vágyott, mindig prostituáltakkal elégítette ki szükségleteit, de általában megölte őket, legalábbis ha nem nyújtották azt, amit elvárt tőlük. Márpedig magasra tette a lécet, kevesen élték túl a vele való együttléteket. Igaz, ha egy lány jól teljesített, akkor megkímélte az életét.

   Én kivétel voltam. Dante soha, senkit nem változtatott át, de bennem látott valamit, amit örökké birtokolni akart. Legalábbis formálisan, mert igazából nem volt féltékeny típus. Első perctől hosszú pórázon tartott. Voltak bizonyos szabályok, amiket be kellett tartanom. Ilyen volt az is, hogy ha megkívánt, akkor a rendelkezésére kellett állnom. De hogy egyébként mit csináltam, az nem érdekelte.

   Tulajdonképpen nem volt nehéz alkalmazkodnom hozzá. Elnéző volt velem, mert a maga furcsa módján szeretett engem. Azt megkövetelte, hogy minden nap hazatérjek hozzá, de azt nem, hogy csak vele éljek nemi életet. Ő azonban hűséges volt hozzám. Attól a naptól fogva, hogy vámpírrá lettem, soha többé nem érintett más nőt. Legalábbis úgy nem… Beérte velem, sőt, azt hiszem, hogy sosem tudott betelni bájaimmal. Ritkán volt kedve a szexhez, de olyankor csak engem akart, és én is megadtam neki mindent, amire szüksége volt.

   Alan bizonyára remek szerető lett volna. Megálltam egy fa alatt, hátamat a törzsének vetve, és a nadrágjába csúsztatva ujjaimat közelebb húztam magamhoz. Azonnal elhallgatott, hogy hozzám simult a teste. Vágyakozva hajolt hozzám, és rögtön összeforrtak ajkaink.

   Nem volt kétséges, hogy érti a dolgát. Remekül csókolt, volt gyakorlata, ezt azonnal éreztem, bár nem is hittem, hogy egy ilyen pompás fiú hiányt szenvedett volna ezen a téren. Élveztem, ahogy a nyelve feltérképezte a szájpadlásomat. Becsúsztattam a kezem a pulóvere alá, és végigsimítottam kockás hasán. Sakkozni lehetett volna rajta, olyan szépen elhatárolódtak egymástól a feszes téglalapok. Nem tagadom, lázba hozott a fiú. Bár maximum húsz-huszonkét éves lehetett, mégis tökéletes teste volt.

   Bár emberi szemmel is idősebbnek látszottam nála, láthatóan nem feszélyezte a korom. Engem még annyira sem az övé. Miközben szorosan átölelt, eltöprengtem azon, milyen lenne magamban érezni. Azonnal kíváncsi lettem, hogy mit takar a feszes farmer, ezért elhatároztam, hogy ellenőrzöm, hogy megfelel-e a fiú a elképzeléseimnek.

   Minden pironkodás nélkül benyúltam a nadrágjába, hogy alaposabban is tanulmányozhassam legféltettebb testrészét. Nem lepett meg, hogy még csak meg sem lepődött. Készségesen feszült neki alteste a tenyeremnek. Hmmm, nem is rossz.

   Már éppen kezdtem belemelegedni, amikor megéreztem Edward közeledését. Képességemnek volt egy különlegessége. Ha nem csak az emlékei között kutattam valakinek, hanem manipuláltam is gondolatait, akkor kialakult közöttünk egyfajta kapocs. Csak úgy, mint én Edwardot, ő is érzékelt engem egy láthatatlan csatornán keresztül, ami viszonylag nagy távolságon belül mindig jelezte számomra, hogy merre van. Egész éjjel követni tudtam a mozgását, mégha ahhoz távol is volt, hogy érezzem a szagát. Mindig tudtam, merre jár, és ő is képes volt engem „szemmel tartani”.

   A gondolattól, hogy hamarosan saját szemével láthatja, amint Alan izgatottan hozzám simul, még jobban tűzbe jöttem. Bár hideg volt, levettem a fiú pólóját. Annyira felhevült a teste, hogy alig lett libabőrös, pedig elég hűvös volt. Cseppet sem zavartatta magát, pedig enyhén remegni kezdett. Fűtötte a vágy, és úgy tűnt, hogy beéri ennyivel.

   Edward már elég közel járt hozzám. Gondoltam, fokozom még egy kicsit a játékot. Beletúrtam Alan sűrű, erős szálú hajába, és hátrafeszítettem a fejét, hogy végigcsókolhassam napbarnította nyakának minden négyzetmilliméterét. Nem voltam gyengéd, de egyértelműen élvezte, mert egyre erősebben préselt a fához, és nyögdécselve szorongatott.

   Felemeltem a térdemet, és finoman az ágyékához nyomtam. Ettől már egészen megrészegült. Lassan mozgattam a térdemet, ő pedig reszketve feszült hozzám. Valószínűleg ha közöltem volna vele, hogy egy perc múlva pokoli kínokban lesz része, akkor sem lett volna képes ellenállni vonzerőmnek. Teljesen a markomban volt.

   Tovább csókoltam a nyakát, és lehunyt szemmel élveztem a pillanat varázsát, mégha tudtam is, hogy már csak másodpercekig tart. Amikor újra kinyitottam a szememet, Edward vörös, izzó tekintetével találtam szembe magamat. Lassan elengedtem a fiút, és a kölyök rögtön tudta, hogy ez mit jelent. Átengedtem neki. Szavak nélkül is megértette, hogy lemondtam Alan csodás vonzerejéről, hogy szabadon tombolhasson féltékenységtől elborult démonja.

   Egy gyors mozdulattal megragadta a fiú vállát, és nemes egyszerűséggel hátra rántotta. Alannek annyi ideje sem volt, hogy felfogja, mi történik vele, Edward máris elhajította. A fiú teste tehetetlenül repült vagy tíz métert. Mikor földet ért hangosan felnyüszített.

- Megjöttél drágám? – kérdeztem mosolyogva.

   Edward haragosan nézett rám.

- Ha megbocsátasz van egy kis dolgom – közölte ridegen, majd egy pillanat múlva a fiú mellett termett. – Bocs haver, de azt hiszem, hogy az én csajomat ölelgetted az előbb – vicsorogta felbőszülten. Alan kétségbeesetten pillantott fel. 

   Hogy Edward valóban a sajátjának érzett-e, vagy csak a szerepébe élte bele magát, azt nehéz lett volna eldönteni. De gyanítottam, hogy inkább az első verzió felel meg a valóságnak, mint a második.

   Megragadta a rémült fiú karját, ami hangos reccsenéssel adta meg magát természetfeletti erejének. Alan visítva rándult össze, de nem tudott elhúzódni.

- Remélem nem bánod, ha lassú, fájdalmas halálod lesz – jegyezte meg Edward kifejezéstelen hangon, miközben oldalra biccentette a fejét, és láthatóan élvezettel gyönyörködött Alan fájdalmas ábrázatában.

   Most, hogy igazán dühösnek láttam, a kölyök arca még vonzóbb volt. Lüktetett tekintetében a tűz, ami még sötétebbé tette amúgy is izzó szemeit. Tökéletes arca megfeszült, miközben a fiú másik karját is eltörte. Alan tehetetlenül vergődött. Szánnom kellett volna, hiszen alig néhány másodperce még izgalmas gyönyört osztottam meg vele, de most, hogy Edward a képbe került, a fiú már cseppet sem érdekelt.

- Van egy kis problémám Alan – folytatta Edward. A szőke angyal értetlenül meredt rá. Meglepte, hogy a fiatal Cullen a nevén szólította. Azt hiszem, ez jobban megdöbbentette, mint a hozzá nem illő ereje. – Tudod, engem arra neveltek, hogy nem nyúlhatok más tulajdonához. De úgy látom, hogy a te puccos családod bármilyen gazdag is, még az alapvető etikettet sem tanította meg neked.

   Hát nem édes? Éppen halálra kínozza a fiút, és az etikettre hivatkozik. Ez a kölyök tényleg fantasztikus. Minden pillanatban emlékeztetett rá, hogy Dante miért kedvelte meg, mégha azelőtt senki más nem is érintette meg a szívét rajtam kívül. Edwardban volt valami morbid udvariasság és erkölcsi tartás. Bár gondolkozás nélkül ölt, és élvezte is, sokat adott az illemszabályokra, mégha nevetségesnek tűnt is ez egy ilyen helyzetben.

   Akaratlanul is széles mosolyra húztam a számat, és vártam, hogy mit tartogat még a fiúnak. Biztosra vettem, hogy Alan nem ússza meg könnyen gonosz játékomat. Nem volt szép tőlem csőbe húzni. Egyszerűen meg is ölhettem volna, de nem voltam éhes. Három napja vadásztunk utoljára, és jobban szomjaztam Edward agresszivitásának látványára, mint a fiú ízletes vérére.

- Teszek neked egy szívességet kisfiú – sóhajtotta közömbös hangon. – Megtanítalak arra, amit a családod figyelmen kívül hagyott.

   Felkapta a fiút, és a vállára vetve rohanni kezdett vele. Kellemes idő volt, legalábbis számomra, ezért nem bántam egy kis testmozgást. Utánuk eredtem, bár tudtam, hogy idő lesz, mire utolérem a Cullen fiút. Sokkal gyorsabb volt nálam, sőt mindenkinél, akivel valaha találkoztam.

   Csak néhány perc múlva találtam rájuk. A kikötő egyik főépületében voltak, egy hajóraktárban. Edward már rögzítette egy vitorla kötéllel a fiú bokáit, és éppen fejjel lefelé felhúzta a plafonra. Alan nyüszítve vergődött, miközben lábai elemelkedtek a földről.

- Ugyan szívem, azért ez mégis túlzás – léptem mosolyogva a kölyök mellé, hogy érezhessem testének folyamatos remegését. – Csak megcsókolt az istenért, nem kefélt meg.

   Lassan felém fordult. Láttam a szemében, hogy csak még jobban feldühítették szavaim. Alig vártam, hogy mit lép majd.

- Nem muszáj nézned – közölte nagy kegyesen. Alan az életéért könyörgött, de e percben ez egyikünket sem izgatta. Számomra már nem jelentett semmit a fiú, és a kölyök is csak a prédát látta benne. Ez így van rendjén, végül is vámpírok vagyunk.

- A világért sem hagynálak magadra egy ilyen izgalmas percben – biztosítottam a fülébe suttogva. Megborzongott.

   Arca megváltozott. Izgatottan nyíltak szét ajkai, hogy utat engedjenek vágyakozó sóhajának. Magához húzott, és szembe fordult velem. Hosszasan nézett a szemembe.

- Miért csinálod ezt velem? – kérdezte meggyötört hangon. – Miért kínzol állandóan?

- Nem tudom miről beszélsz, édes – mosolyogtam rá ártatlanul. Lehunyta a szemét, hogy nyugalmat erőltessen a hangjára.

- Élvezed, ha fájdalmat okozhatsz nekem – jelentette ki határozottan.

- És ez zavart téged?

   Elgondolkozott. Imádnivalóan erősen koncentrált a válaszra.

- Dante megölne, ha tudná, mit érzek most.

- Miért, mit érzel? – kíváncsiskodtam olyan hangon, mintha nem lennék tökéletesen tisztában azzal, mennyire vágyik rám.

- Ha számítana, ha csak egy percig is lenne értelme, meghalnék azért, hogy elmondhassam neked – nyögte fájdalmas hangon.

   Annyira édes volt. Megsimogattam az arcát. Csak úgy, mint azelőtt, amikor még nem volt önmaga, amikor még egy állat szintjén élte életét, most is a tenyeremhez simult.

- Akarsz engem Edward? – szegeztem neki nyíltan a kérdést. Eltorzult az arca. Tekintetét elszakította rólam, és lehajtotta a fejét.

- Mintha nem tudnád. Mintha nem éreznéd minden percben. Csak játszol velem.

   Szerettem volna azonnal a földre rántani, hogy letépjem róla a dögös bőrdzsekit, de uralkodtam magamon. Nem állt szándékomban elsietni a dolgokat.

- Félsz?

   Nem felelt. Szánalmas arcot vágott.

- Tartasz Dante haragjától?

- Nem – felelte meggyőződéssel a hangjában.

- Akkor mire vársz még nagyfiú? Férfi vagy. Ha kell valami, vedd el!

   Döbbenten nézett a szemembe, aztán egy gyors mozdulattal szájon csókolt. Ennél mohóbb csókban még sosem volt részem.        

   Nehéz lett volna összehasonlítani Dantét és Edwardot. Teljesen más volt a jellemük. Dante a maga bölcsességével és élettapasztalatával megfontolt volt, erős, de nyugodt, határozott. Ezzel szemben a kölyök mérhetetlenül türelmetlen, végtelenül szenvedélyes és szórakoztatóan telhetetlen volt. Dante higgadtsága helyett sajátos vehemencia jellemezte.

   Különös módon bár ég és föld volt a két vámpír, mégis mind a ketten veszettül vonzottak. Amit az egyikben hiányoltam, a másikban leltem meg. Soha nem voltam még annyira elégedett, mint azóta, hogy Edward csatlakozott hozzánk. Nem csak testileg, de agyilag is. Pont azt az űrt töltötte ki, ami már régóta idegesített.

   Magához ölelt. Izgatottan zihált, miközben képtelen volt betelni ajkaim ízével. Kezdeti türelmetlensége játékos bolondozássá változott. Az ajkaimat szívogatta, miközben mosolyogva figyelte a reakciómat. Szavakkal nem is lehet leírni, mennyire aranyos volt.

   Alan nyüszítése zavarta meg a romantikus pillanatot. Edward tekintete megtelt haraggal és gyűlölettel. Nem vette jó néven, hogy a szerencsétlen fiú elvonta a figyelmét. Megfordult, lassan elindult Alan felé, aki rémülten vergődött. Edward felkapott három szigonyt az egyik hajó mellől. Megállt az ijedt fiú előtt, és megragadta a haját, majd kissé megemelte a fejét, és az arca elé tolta a szigonyokat.

- Mivel nagyvonalú vagyok, választhatsz. Váll, comb, vagy has? Mindhármat megkapod, de eldöntheted, hogy hová kéred.

   Alan halálra váltan meredt a szigonyokra. Beharaptam az alsó ajkamat, és kíváncsian méregettem Edward lenyűgözően kegyetlen vonásait.

- K-k-kérem ne! – dadogta Alan kimerült hangon.

- Na ide figyelj te pisis kis taknyos. Én jó fej voltam, kaptál egy lehetőséget, hogy válassz. Erre te mit csinálsz? Rinyálsz, mint egy óvodás. Szóval vagy eldöntöd, hogy mi legyen, vagy keresek még néhány szigonyt, hogy minden felajánlott helyre jusson egy.

- Ne… Jézus… Kérem…

- Edward, hagyd, eleget kapott már! – léptem a kölyök mellé.

- Ha Dante látott volna az előbb, bizonyára ő nem lenne velem ennyire gyengéd – vélekedett Edward komoly hangon. Elég furcsa elképzelései voltak a gyengéd szó jelentését illetően, de képtelen voltam megállni mosolygás nélkül.

- Kérem… Soha többé… Én nem… Ne bántson…

- Pofa be szöszke. Neked nem osztottam lapot. Ha már mindenképpen szófosásod van, akkor a kérdésemre válaszolj – förmedt rá Edward a fiúra.

- Csak… ne… a vállamba… - nyöszörögte Alan esdeklő hangon. Megértettem, a két karja már eltört, legalább a vállát meg akarta épségben őrizni. Persze nem tudhatta, hogy már úgysem lesz rá szüksége…

   Edward egy pillanatig még elnézte a fiú könnyes arcát, aztán elengedte a fejét. Két szigonyt letett a hajóra, a harmadikat megforgatta a kezében. Tanulmányozta a hegyét, ellenőrizte elég hatásos-e, aztán egyetlen villámgyors mozdulattal Alan vállába döfte. A fiú sikoltva rándult össze.

   Bár az emberi szenvedés sosem zavart különösebben, megszántam a fiút. Edward könyörtelenül arra a helyre szúrta a szigonyt, ahová a fiú nem szerette volna. Ez annyira jellemző volt rá. A féltékenysége hízelgő volt. Végre bizonyosságot nyertem afelől, hogy őrülten belém habarodott. Örültem neki, mert igazán dögös srác volt, és a személyisége is tetszett. Nem is egyszerűen tetszett, egyenesen lenyűgözött.

- Edward, ne már, ez még tőled is túl gonosz volt – karoltam belé. Alan zokogva himbálózott a kötélen.

- Már csak kettő van hátra, ha ez vigasztal – morogta a fiú felé.

- Ugyan már kölyök. Mit akarsz még? Nem ezt érdemli, és ezt te is tudod. Semmi rosszat nem csinált. Megcsókolt, na és. Te is megtetted.

- Én nem fogok vinnyogni, ha Dante kicsinál érte – közölte magabiztosan.

- Csak azt felejted el szépfiú, hogy ő egy ember. Kérlek, hagyd a srácot! – bújtam hozzá hízelegve. Alan kínjai már nekem fájtak, pedig még sosem sajnáltam meg senkit.

- Előbb még befejezem, amit elkezdtem. Készen állsz vakarcs?

   Rájöttem, hogy ha meg akarom kímélni a fiút a további szenvedéstől, akkor más módszert kell alkalmaznom.

 - Figyelj baby, szerintem te és én sokkal hasznosabban is eltölthetnénk a reggelig hátralévő időt – doromboltam a szempilláimat rebegtetve, miközben végigsimítottam a mellkasán. Meglepetten pillantott le rám. Egy fejjel magasabb volt nálam.

- Mire gondolsz? – kérdezte zavartan. Nem tudott olvasni a gondolataimban, mint másokéban, hiszen a képességét épp úgy képes voltam blokkolni, mint az emlékeit. Sőt, még Dante irányában is hatástalanítottam különleges tulajdonságát. Az emberek és vámpírok agya számomra olyan volt, mint egy tévé, egybekötve egy videómagnóval. Bármikor le tudtam játszani, és bármikor ki tudtam kapcsolni. De nála csak bizonyos funkciókat kellett blokkolnom.

    Várakozóan meredt rám, és láttam rajta, hogy a fiúról is egészen megfeledkezett.

- Mit szólnál, ha kivennénk valahol egy szobát, vagy keresnénk egy eldugott helyet, ahol nem lát minket senki, ahol… - nem kellett befejeznem. Nagyon is jól értette hová akarok kilyukadni. Összevonta vastag, sötét szemöldökét, és egy darabig elgondolkozva nézett rám. Talán mérlegelte, hogy mennyi az esélye annak, hogy csak játszom vele.

- Nem akarsz engem – közölte végül keserűen.

- Hol a hírhedt egód szépségem, csak nem rombolta le az a kis szűzlány, akivel az estét töltötted?

   Sértődött lett az arca. Megbántottam, de nem zavart. Tudtam, hogy gyorsan túlteszi majd magát rajta. Folyton piszkáltam, és már megszokta.

- Nagyképűnek tartasz? – kérdezte végül komoran.

- Ne aggódj, imádom az önteltségedet, és ha már itt tartunk, úgyis régóta szeretném behatóbban is tanulmányozni mennyit izmosodtál, mióta velünk vagy.

   Újra meglepődött. Nem emlékezett azokra az időkre, amikor hozzánk került. Fogalma sem volt hányszor láttam ruha nélkül. Zavartan fürkészte az arcomat.

- Utálom, hogy nem tudom ki vagyok – vallotta be keserűen.

- Tényleg érdekel ki vagy? – bólintott. – Te vagy a legédesebb kölyök, akivel valaha dolgom volt.

   Bár csalódott a válaszomban, azért halványan elmosolyodott.

- Tényleg komolyan mondtad azt az előbb?

- Ha jó leszel, akkor te döntöd el hová megyünk ezután, és azt is, hogy mit csinálunk – ajánlottam.

   Megperdült, odalépett Alanhez, a tarkója mögé csúsztatta a kezét, és felemelte a fejét. A következő pillanatban a fiú nyögött egyet, ahogy Edward fogai átszakították a bőrt a nyakán. Addig nem eresztette el, amíg a fiú teste meg nem állapodott egy ponton. Többé nem mozdult. Szája egy utolsó sikolyra nyílt, mely már sosem hagyta el a torkát. Kár érte – gondoltam együtt érzően. Tényleg dögös vámpír lehetett volna belőle.

   Edward leengete a földre a holttestet, aztán felkapta. Villám gyorsan eltűnt a szemem elől. Mire rájöttem, hogy talán utána kéne erednem, már újra előttem állt.

- Mehetünk – sóhajtotta, és felkínálta nekem a karját.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.