Twilight Extra 29. rész 2
2009.06.01. 18:34
Satine
Dante kezdett az idegeimre menni. Megállás nélkül aggodalmaskodott. Nem szoktam hozzá tőle az efféle magatartáshoz. Általában tett mindenre, soha semmi nem érdekelte annyira, hogy felbosszantsa magát, de most mégis feszülten tördelte az ujjait. A számítógép klaviatúráját olyan erővel püfölte, hogy az is csodának számított, hogy még nem esett darabjaira.
Valahányszor hozzászóltam, mindig ingerült volt a hangja. Indulatosan hadonászott a kezével, miközben megállás nélkül kioktatott. Furán viselkedett, és minél több idő telt el, annál jobban bosszantott változása.
Lefeküdtem Edward ágyára, és arcomat a párnájába temetve lehunytam a szememet. Felidéztem kellemes, kamaszos vonásait, aztán előhívtam az elmémből néhány emléket. A kölyök emlékeit.
Mint mindig, most is a barna lány – Bella – volt az első, ami felvillant előttem, egy sötét, kissé ködös kép formájában. Hétköznapisága nem hagyott nyugodni. Mit látott benne Edward? Nem állítom, hogy csúnya lett volna, de nála sokkal szebb lányok is a tenyeréből ennének, ha hagyná. És mégis, ezen a jelentéktelen, szürke lányon akadt meg a szeme. Bosszantott, hogy az elméjében tett utazásaim során nem láthattam a gondolatait. Talán akkor könnyebb lett volna megérteni, mi vonzotta a lányhoz, mert abban biztos voltam, hogy nem ok nélkül szeretett bele. Bizonyára nem a külseje fogta meg. Valami más. Valami fontos, amit csak akkor tudhattam volna, ha látom a gondolatait.
Furcsa módon valahányszor a fejébe pillantottam, szinte mindig előkerült Bella Swan a semmiből. Csak a régebbi emlékek között nem szerepelt a lány. Az újakban valamiképpen mindig jelen volt. Ha még sem, hát beszéltek róla. Edward és a családja sokszor emlegették, így ha az arcát nem is láttam, a nevét túl sokszor hallottam.
Edward valóban szerelmes lehetett a lányba. Sok csókjuknak voltam tanúja, és az, ahogy a lánnyal beszélt, az a hang, az a lágy, burkolt rajongás... Velem sosem beszélt így.
Tudtam, hogy szeret, a maga módján, szenvedélyesen, ahogy minden más vele kapcsolatos dolgot ez a tulajdonság uralt, de az, ahogy Bella Swanhoz viszonyult, mindig féltékenységgel töltött el. Persze már úgysem számít. Többé sosem lehetnek együtt, bárhogy is alakuljanak a dolgok.
Igazából sosem értettem miért irritált annyira a tudat, hogy a szíve a lányért "dobogott". Talán azért, mert Bella Swan volt az oka annak, hogy Edward elveszítette élni akarását. Mindenről az a cafka tehetett. Miatta kellett még mindig erősen tartanom a burkot Edward elméje körül. Pedig úgy szerettem volna szabadon engedni és hagyni, hogy maga döntse el, hogy kellek-e neki. De amit láttam a fejében, az elég volt ahhoz, hogy beletörődjek abba, hogy nem lehet önmaga. Túl veszélyes lenne elengednem a kezét. Végzetes tragédiát okoznék vele.
Edward
Körülnézek. Mindenhol fák vesznek körül, de nem erdőben vagyok. Egy pad mellett állok és ott van ő is. Szépsége beragyogja a sötétséget, ami oltalmazóan ölel körül minket láthatatlan karjaival. Lenyűgözve nézem. Ott bujkál egy mosoly a szája szélén. Ez engem is arra késztet, hogy viszonozzam mosolyát.
Kinyújtom felé a karomat és gyengéden közelebb húzom magamhoz. Illata átjárja lényemet. A démon felmordul a bensőmben, de uralkodok felette. Akarja őt, de ez nem lep meg. Mindenkit akar, akit én. Legalábbis mindenkit, aki olyan mint ő. Mások vagyunk. Nem tudom, hogy miért, de különbözünk egymástól.
Belenézek a szemeibe és bár nem feketék, mint az enyémek, mégis egészen mélyen lubickolok végtelen ragyogásukban. Egy pillanatig nem mozdulok. Élvezem a látványt. Furcsán néz, mintha meglepné tekintetem. Vajon miért érzi különösnek, hogy fontos nekem? Mert az, ebben biztos vagyok. Kívánom őt. Testem minden porcikája reszketve sóvárog a lénye után.
Hozzám simul és megmozdul bennem valami. Egy idegen érzés, amit azonosítani sem tudok. Meg sem próbálom. Semmi sem érdekel, ha a közelemben van. Ő az egyetlen, aki számít nekem. Az én kis "univerzumom".
Lábujjhegyre áll, hogy ajkait az enyémekhez érinthesse. Ez nem igazi csók, mégis libabőrös leszek, és a gyenge bizsergés lassan erősödni kezd a testemben. Annyira szeretném megcsókolni, mohón falni az ajkát, megérnteni a nyelvét, érezni csókja ízét, de nem hagyja. Játékosan bújik ki a karjaim közül és felkacag. Az a hang... Az a lágy, tündéri csillignelés... Megborzongok.
Utána nyúlok és viszahúzom magamhoz. Törékeny dereka szinte elfér a tenyeremben. Milyen karcsú, milyen apró, milyen védtelen. Muszáj vigyáznom rá, nehogy semmivé váljon, mint egy pillanatnyi káprázat.
Ismét megpróbálom megcsókolni, ezúttal hagyja, bár még mindig nevet. Nyelvem végigsiklik tündöklő fogsorán, miközben megkeményedik az ágyékom. Mintha új lenne ez az érzés, pedig valahol mélyen tudom, hogy már éreztem ilyet korábban is. Vele. Csak vele lehet ilyen csodálatos. Folyamatosan lüktet bennem valami. Nem a szívem. Halott vagyok. És mégis, mellette élek - ha mondhat ilyet egy vámpír egyáltalán -, és tudom, biztosan érzem, hogy ő az életem. Ő a szívem. Ő dobog a mellkasomban.
Egyszerre meghallok egy hangot. Mély, fiatalos, de férfias. Kinyitom lehunyt szemem és megfontoltan átnézek a válla fölött. Meglátom a fiút. Ismerős. A rézbőr, a hosszú, sötét haj és azok a gyűlölködő gyémántok az arca közepén. Már a tekintete is ridegséggel tölt el.
Átkarolom „szívem” derekát és védelmezően tolom magam mögé. Kissé elé lépek és tekintetemet az idegenébe fúrom. Idegen, mégis ismerem. Tudom ki ő. Nem a nevét. Azt hirtelen nem tudnám felidézni. De mégis ott munkál bennem a gondolat, hogy veszélyt jelent ránk. Szét akarja porlasztani a boldogságunkat. Tönkre akarja tenni a békés nyugalmat, ami körülvesz minket, ha együtt vagyunk.
- Bella! - néz kedvesemre aggodalmaskodva. A hangja bizonytalan, kétkedő és kissé szemrehányó is.
- Mit keresel itt? Nem kéne a rezervátumban lenned? - kérdezi szerelmem félig-meddig gyanakvóan.
Felmordulok. Nem tetszik, hogy beszél vele. Minek jött ide? Mit akar tőlünk? Tudom, hogy ez nem az első alkalom, hogy zaklat minket. Ösztönösen ellenszenvet érzek iránta. Szeretném megragadni a koponyáját, összeszorítani a kezemet és megkönnyebbülten élvezni a csontok reccsenését. De nem mozdulok. Miatta. Fájna neki. Nem az indiánnak, hanem a napfénynek, aki sugaraival megvilágítja egem.
- Beszélnem kell veled Bella! - közli az indián türelmetlenül. Egyik lábáról a másikra nehezedik, miközben rajtam tartja a szemét, épp úgy nem kedvel, ahogy én őt. Újra felmordulok, ezúttal már fenyegetőbben.
- Ez nem a legalkalmasabb pillanat Jacob – feleli Bella idegesen, miközben észrevétlenül belém karol, talán, hogy visszatartson, ha szükséges. Buta kislány... Tényleg azt hiszi, hogy megfékezhet?
- Takarodj innen rühes kutya! - vicsorgom feldúltan. Kedvesem erősebben szorít. Aggódik. Különös, tudom, hogy mit érez, pedig nem látom a gondolatait. De a fiúét annál inkább. Olyasmire készül, amit szeretnék elkerülni.
- Valamit nem tudsz róla. Ő nem az, akinek hiszed – folytatja a fattyú szinte esdeklő hangon. El akarja venni tőlem. Bármit megtenne azért, hogy ne legyen az enyém.
- Én mindent tudok róla, Jake – feleli életem értelme. Tud mindent. Akkor mégis miért vagyok olyan ideges? Miért érzem úgy, hogy azonnal véget kell vetnem ennek a beszélgetésnek.
- Hidd el Bella, nem tudsz mindent. Láttam valamit. Valamit, ami téged is érdekelhet. De nem előtte akarom megbeszélni veled.
Naná, hogy nem. Ostoba, hiszen látom, amire gondol. Pontosan tudom mi az, amit nem szeretne előttem megbeszélni Bellával. Tudom, mert már jól emlékszem arra, hogy mit látott. Akkor még nem is gondoltam, hogy ő volt az. Most már tudom.
Zihálva riadtam fel. Egy emlékkép villant fel a szemem előtt, de mielőtt még belekapaszkodhattam volna, elillant, mint egy kísértet. Setep kíváncsian méregetett. Nem messze állt tőlem és morgott. Rám...
Értetlenül meredtem barátom fényes bundájára. Felállt a szőr a hátán. Próbáltam valami támpontot keresni a gondolataiban, bármit, ami segíthet, hogy megértsem, hogy mi izgatta fel. Akármit látott is, ő az egyetlen, aki tudja mit álmodtam, és bármit megadtam volna azért, hogy valahogy én is emlékezzek. De másképp működik az agya, mint az enyém. Nincsenek gondolatok. Csak érzések... Rossz érzések...
Jó lett volna végre rájönni, hogy mi az, ami minden alkalommal, ha alszom, lezajlik a fejemben. De abban a pillanatban, ahogy felébredtem, szertefoszlott az emlékkép, még azelőtt, hogy kezdhettem volna vele valamit.
Egy darabig még ücsörögtem a padlón. Setep nyugtalanul fürkészte az arcomat, aztán kidöcögött a szobából és egy pólóval a szájában tért vissza. Zavartan vettem el a ruhadarabot. A táskámból szedte ki. Vajon hogyan boldogult a zipzárral? Rejtély...
- Mit csináljak ezzel? - kérdeztem tőle zavarodottan.
Fejét a kezem alá nyomva az arcomhoz tolta a pólót. Végre rájöttem, hogy mit akart vele. Beletöröltem az arcomon tanyázó izzadtságcseppeket.
- Kösz haver! – biccentettem felé. Bólintott, aztán az asztalhoz lépdelt, felvette a térképet és odahozta nekem. - Igazad van, ideje indulnunk, bármennyit aludtam is.
Kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat. Bosszantott, hogy olyan emberi vagyok. Ki hallott már zsibbadt nyakú vámpírról?
Összepakoltam a cuccomat, ami nagyjából tíz másodpercet vett igénybe, pedig emberi sebességemmel ténykedtem. Bedobtam a térképet, a filctollat és a pólót a táskámba, aztán elindultunk. Nem állt szándékomban kijelentkezni. Addig nem megyek haza, amíg meg nem tudom, hogy mit keresek a városban. Azzal persze tisztában voltam, hogy Dante dühös lesz, ha rájön, hogy nem vagyok Portlandben. Nem hittem, hogy eltitkolhatom előle a dolgot. Hamarosan utánam küld majd valakit. Nem azért voltam ebben biztos, mert beleláttam a gondolataiba, hanem azért, mert első perctől nyugtalanította, hogy el akarok utazni. Nem örült neki, bár próbált úgy tenni, mintha nem érdekelné.
A kis motel volt a kiindulópontom. Nem kellett elővennem a térképet, már a fejemben volt minden négyzetmillimétere. Pontosan tudtam, hogy milyen útvonalat kell követnem. Nyugat felé indultam. Setep lelkesen kerülgetett, miközben megállás nélkül figyelt.
Idegesített, hogy csak emberi sebességgel haladhattam, de olyan értelemben jó volt, hogy volt időm mindent megnézni magamnak. Tegnap az ellenkező irányból jöttem, tehát most új helyeken át vezetett az utam. Kora délelőtt volt. Az égen sötét felhők úsztak, és már éreztem a levegőben a friss eső illatát, ami hamarosan birtokába veszi a várost.
Az enyhe köd nem zavart, tökéletesen tudtam tájékozódni. Fűszerbolt, cukrászda, bank, kávéház, ruházati boltok, vendéglő, virágárus. Semmi sem ismerős. Hiába hagytam el sorra az épületeket, mintha először járnék a környéken. Pedig valami idehozott, ide, az isten háta mögé, és bár emlékeimre nem hagyatkozhattam, az ösztöneim azt súgták, hogy jól ismertem egykor ezt a helyet.
Megálltam egy kirakat előtt és szemügyre vettem a porcelánokat. Azon tűnődtem, hogy milyen kár, hogy nem kell ennünk és innunk, mert akkor meglephetném egy ilyennel Satine-t. Biztosan jól mutatna az asztalon. De még asztalunk sem volt... Dante pedig felesleges porfogónak tartaná.
Újra eszembe jutott, hogy a küzdelem során hallottam a gondolatait. Elégedettséggel töltött el, hogy büszke volt rám. Bízott bennem, hitte, hogy képes vagyok legyőzni bármilyen akadályt. Soha senki véleménye nem számított nekem annyit, mint az övé, legalábbis azóta nem, hogy vissza tudtam emlékezni. Az, hogy jó érzéssel gondolt rám, többet ért nekem ezer bóknál, amit a harc után kaptam. Miatta csináltam az egészet. Nem azért, mert megkért rá, egy ideje már próbált meggyőzni róla, hogy többé ne álljak a ringbe, de mégis, valahol éreztem, hogy csak így vívhatom ki a tiszteletét. Ez az egyetlen módja annak, hogy bebizonyítsam neki, hogy igenis méltó vagyok arra, hogy a fiának tekintsen. Ez volt az egész lényege. Ezért kellett időről-időre szembeszállnom a sorssal. Tudnia kellett, hogy méltó vagyok a szeretetére.
Bár bántott a tudat, hogy Satine-nak fájdalmat okozok, hiszen tiszta szívemből szerettem őt, de Dante kitüntetett figyelme sokkal jobban érdekelt, talán azért, mert az ő szeretetéért rendszeresen küzdenem kellett, míg Satine minden feltétel nélkül elfogadott. Neki nem kellett bizonyosságot adnom arról, hogy megérdemlem a figyelmét. Úgy bánt velem, mint a kisöccsével, bár jobb szerettem volna, ha inkább a férfit látja bennem, mint a pátyolgatni való kisfiút.
Egy percre sem feledkeztem meg az adósságomról. Tartoztam neki egy romantikus éjszakával, amit én tettem tönkre az ostoba narkolepsziámmal. De most fontosabb dolgom volt, mint hogy lerójam felé a tartozásomat. Előbb rá kell jönnöm, hogy ki vagyok, mert amíg nem tudom, addig nem lehetek az, aki boldoggá teszi, hiszen én magam sem vagyok teljes. Még... De az leszek. Éreztem, hogy hamarosan megváltoznak majd a dolgok. Megtalálom önmagamat. Ezért jöttem ebbe a poros kisvárosba. Ezért hajtott ide valami ismeretlen erő. Itt a megoldás, az orrom előtt, csak rá kell találnom.
Bella
Mindenki feszült volt. Alice nem beszélt a látomásáról. Nem tudtuk kiszedni belőle, hogy mit látott, de közölte, hogy azonnal el kell mennünk, mert dolgunk van és bár nem is sejtettük, hogy miről lehet szó, senki sem ellenkezett. Mindenki megbízott benne, és Carlisle sem próbálta meggyőzni róla, hogy ismét tévedett. Bármit is látott, azt mind éreztük, hogy fontos, sorsdöntő kérdésről van szó.
Bepakoltunk a három kocsiba. Jasper vett egy Land Rovert, majdnem olyat, mint amivel a repülőtérről jöttünk el. Rosalie Edward ezüst Volvójába pakolta a csomagokat, míg Emmett Carlisle Mercedeszébe rámolt be mindent, amit Esme és Alice a kezébe nyomott.
Senki sem tudta, hogy hová készülünk és azt sem, hogy mennyi ideig leszünk távol, mégis kérdés nélkül tettük a dolgunkat. Én Jaspernek segítettem, egyszerűen azért, mert láttam rajta, mennyire feszült Alice miatt. Azóta, hogy a látomás felbolygatta az éjszakánkat, nővérem néma depresszióba burkolózott. Miután kijelentette, hogy azonnal indulnunk kell, mintha fogadalmat tett volna, nem szólt többet hozzánk.
Emmett lecsukta a Mercedes csomagtartóját, aztán Rosalie-hoz lépve megcsókolta szerelmét, végül Carlisle-re nézett.
- Kész vagyunk – sóhajtotta türelmetlenül.
- Remek. Akkor akár indulhatunk is – bólintott Carlisle. Emmett a kezébe akarta nyomni a kocsikulcsot, de apám nem vette el. - Megtennéd, hogy vezeted a kocsimat? Jobban szeretnék Alicékkel menni.
Emmett vállat volt, annak ellenére, hogy Rosalie csalódottnak látszott. Nyilván úgy tervezte, hogy együtt mennek majd és most rájött, hogy Emmett nem lesz mellette.
- Bella, Rosalie vagy Emmett mellé szeretnél ülni? - fordult felém Carlisle gondterhelt arccal. Már éppen felelni akartam, amikor Alice megfogta a karomat és Jasper dzsipje felé vonszolt.
- Azt hiszem, hogy ezzel eldőlt a kérdés – hallottam Esme hangját.
- Nagyon úgy tűnik – sóhajtotta Carlisle.
Kényelmetlen útnak ígérkezett, mert mindenki a dzsippel akart jönni. Rosalie és Emmett maradtak csak magukra. Carlisle Jasper mellett helyezkedett el, én hátul az ablaknál, Alice mellettem, Esme pedig a másik oldalán.
Elhatároztam, hogy kiszedem nőverémből, hogy mit látott. Talán köze van Edwardhoz. Mi más bordíthatta volna ki ennyire? Végül is valakiről beszélt. Talán felismeri majd egy lány valahol. Legalábbis valami ilyesmit szűrtem le a látomás alatti szavaiból. Reméltem, hogy valóban ez az ok. Azért kelünk útra, hogy végre hazahozzuk Edwardot. Talán újra értelmet nyer majd sivár életem.
Bár tisztában voltam azzal, hogy nagy hülyeség hiú ábrándokba bocsátkoznom, mégis elképzeltem, ahogy Edwarddal egymást faljuk, és az ágyon végigdőlve összebújunk, hallgatjuk egymás szuszogását, miközben hálát rebegünk a sorsnak, Istennek vagy bárkinek, aki végre ismét összehozott minket.
Ahogy átjárták agyamat az efféle képzelgések, reszketni kezdtem. ÉRTE megyünk! Biztos voltam benne...
Edward
Úgy véltem, hogy ideje megpihenni végre. A fáradság ismét kezdett a hatalmába keríteni. Már sötétedett. Egész nap jártuk az utcákat, remélve, hogy megvilágosodok majd, de sötétebb volt a fejemben, mint valaha. Egy ideje azon töprengtem, hogy haza megyek. Talán ostobaság a részemről hamis reménnyel áltatni magam. Lehet, hogy semmi komoly oka nem volt annak, hogy Port Angeles jöttem. Talán csak valahol hallottam a nevét a városnak, és az elmém utolsó kétségbeesésében kreált egy kényszerképzetet számomra, ami továbbra is fent tartja bennem az érdeklődést a származásom iránt.
Itt az ideje belátnom, hogy felesleges folyton a múlton rágóni. Végül is mit akarok én igazából? Emlékezni? Ugyan minek? Megvan mindenem. Van családom, tartozok valahová, egy helyre, ahol szeretnek, ahol számítok, ahol érek valamit. Mi több kell egy embernek az életben?
Eszembe jutott, hogy mit érezhetett Satine, amikorr elutasítottam az ötletét, hogy elkísérjen, aztán bűntudatom támadt amiatt is, hogy hazudtam nekik. Meg kellett volna mondanom utazásom valódi célját. Portland helyett Port Angelsbe jöttem, és ezzel azt a két embert vertem át, akik jelentettek nekem valamit. Senkim sem volt rajtuk kívül.
- Gyere Set, menjünk vissza a motelba. Holnap reggel felszállunk a repülőre és hazamegyünk. Ostobaság volt idejönnünk. Csak dühös voltam, amiért még most sem tudom ki vagyok. És mostanában egyre feszültebb vagyok emiatt. Kezdek kifordulni magamból. Igazán rámmordulhattál volna, hogy észhez térjek.
Setep bűnbánóan nézett rám. Hátradőltem a padon és megsimogattam a fejét.
- Ne vedd komolyan, amit mondtam, Set, nem a te hibád. Úgy gondoskodsz rólam, mintha a gyermeked volnék. Nem akartam szemrehányást tenni neked. Szeretlek, kishaver, remélem, hogy tudod.
Mordult egyet, aztán kétlábra állt és a lábamra helyezte méretes mancsait, majd fejét a hasamhoz nyomva az oldalamba préselte a buksiját. Mint egy hízelgő kiscica. Imádtam őt. A legjobb barát, a legértékesebb társ, a legtökéletesebb kiegészítése személyiségemnek. Kit izgat a múlt, ha ilyen csodás jelennel ajándékozott meg a sors. Amellett, hogy volt családom, immár Setep is hozzám tartozott. Ő és én, két test, egyetlen lélek. Nem is értettem, hogy eddig hogyan létezhettem nélküle.
Megdögönyöztem, aztán finoman letessékeltem a padról. Felálltam és elindultam a motel felé. Pillantásomat az étteremre szegeztem, miközben lassan lépkedtem előre.
- Edward? Edward Cullen?
Megtorpantam. Először csak a nevemre figyeltem fel. Edward... Aztán eljutott hozzám a női hang tulajdonosának minden gondolata is. Nem volt benne biztos, hogy én vagyok, de máris láttam magam a gondolataiban. Magamat... De olyan más formában... Egy nyálas szépfiú külseje tűnt fel szemeim előtt.
Komotósan fordultam a hang irányába, pedig nagyon is izgatott lettem. Felismert. Valaki tudja, hogy ki vagyok. Meglepetten meredtem a lányra, és gyorsan kiolvastam gondolatai közül a nevét. Nem volt nehéz dolgom, mert amint megbizonyosodott róla, hogy valóban én vagyok, magában lejátszott három variációt is arra, hogyan fogadom majd a köszöntését.
Az első verzió szerint, fel sem ismerem majd. A másodikban felismerem, de cseppet sem örülök a viszontlátásnak. A harmadikban azonban széles mosolyra húzom a számat és szinte szétvet a boldogság, hogy egymásba botlottunk. Ezt a variációt választottam.
- Jess? Milyen kellemes meglepetés.
Sosem láttam még a lányt azelőtt, vagy ha mégis, akkor sem emlékeztem rám. Világos, hosszú haját copfban viselte. Kifejezetten mutatós alakját egy bosszantóan középszerű ruhába bújtatta. Pirospozsgás arca lelkesen ragyogott fel, amikor meglátta mosolyomat. Majd elalélt a gondolattól, hogy nevét becézve ejtettem ki.
- Hát tényleg te vagy? Hogy lehet, hogy semmit sem változtál? Éppen olyan vagy, mint amikor utoljára láttalak.
Valóban nem változtam túl sokat az emlékei szerint, talán csak annyit, hogy már nem volt olyan idétlen a hajam, nem viseltem annyira idióta ruhákat és nem voltam olyan szép sem. Hmmm... Fura, hogy az emberek tekintetén keresztül milyen angyali az arcom. Gyanítottam, hogy csak ő lát ilyen szépnek és nem én lettem csúnyább az évek során. Más sem hiányzott, mint hogy az örökös fáradtságom mellett még az is kiderüljön, hogy évről-évre rusnyább leszek.
- Te viszont sokkal csinosabb vagy, mint azelőtt – bókoltam neki, bár lövésem sem volt arról, hogy korábban hogy nézhetett ki.
Ha a szívem nem lett volna halott, most bizonyára a torkomban dobogott volna. Sosem éreztem még olyan intenzív izgatottságot, mint most, hogy végre értelmet nyert utazásom. Tudtam, hogy az ösztöneim nem hagytak cserben. Mégsem volt véletlen, hogy éppen Port Angelesbe űzött a vágy. Megvan a hiányzó láncszem...
Lenyűgözve meredt rám. Tetszett neki az új külsőm. Sőt, egyenesen lázba hozta. Vagánynak tartott, rosszfiúsnak, ami köztudottan sok lányt vonz.
Szerző: Audry
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr281157361
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: blackjack card rules with 7 cards 2019.01.31. 15:30:07
Bicikli bolt - A kerékpár defektről - Bicikli bolt
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
helga06 2009.06.01. 20:15:31
Audry!!te kis gonosz itt abbahagyni??!! ennyire kínozni akarsz?! egyébként szokásodhoz híven nagyon jó lett. alig várom a folytatást!
Kittike1986 2009.06.01. 21:08:28
Na kész KO vagyok így éjszakás meló előtt:D!Köszi Audry:D!!De szupi volt!:D:D:DCuupanat te őstehetség:D
k r i s z t a 2009.06.01. 21:48:44
perfekt!!te titokban író vagy,az tuti :)
Audry 2009.06.01. 22:12:09
@helga06: Nem állt szándékomban kiszúrni senkivel. :P Eredetileg hosszabb lett volna, csak hát ugye lebetegedett a gépem, és a másikon minden macerásabb volt, így el is felejtettem, hogy nem fejeztem be. Ezért ért itt véget. :D@Kittike1986: Hát, legalább nem alszol el meló közben, ha azon töprengsz, hogyan folytatom majd. :DD
@k r i s z t a : Bár úgy lenne. :D Na de majd egyszer, talán...
@k r i s z t a : Bár úgy lenne. :D Na de majd egyszer, talán...
hucak 2009.06.01. 22:27:03
Most sem győzöm újraolvasni!! :D Köszönöm!
Drusilla1985 2009.06.01. 22:49:59
Nagyon nagyon jó fejezet volt már megint. Egyre izgibb:)
Veronic 2009.06.01. 23:06:06
Ez nem ér,itt abbahagyni!!!:D:D:D
Hihetetlenül izgi,annyira jóóó,mondjuk egy előnye van annak,hogy ez lett ennek a résznek a vége...még türelmetlenebbül várom a következőt!:D
Hihetetlenül izgi,annyira jóóó,mondjuk egy előnye van annak,hogy ez lett ennek a résznek a vége...még türelmetlenebbül várom a következőt!:D
helga06 2009.06.02. 19:48:22
"Egy nyálas szépfiú külseje tűnt fel szemeim előtt." Nekem az a nyálas szépfiú is nagyon bejött, de tény, h én is azok közé a lányok közé tartozom, akik a "rosszfiúkra" buknak:PPP imádom ezt a fajta Edward karaktert Audry! ez az egésznek új képet ad, amitől csak mégjobban tetszik:DD
dzseni13 2009.06.02. 21:14:16
Szia!
Ez is nagyon jóül sikerül!Nagyon várom a folytatást!!
Ez is nagyon jóül sikerül!Nagyon várom a folytatást!!
Fatcsi 2009.06.02. 22:32:43
Audry, ez eszméletlen volt. ha tudnád hány elméletet gyártottam olvasás közben... nagyon jó.várom a folytit.!!!
remélem kicsit hamarabb megkapjuk. amúgy én nem vok oda a rendszeretekért, mert sokat kell várnom :D na azért puszi
Ui.: Szépfiú Ed- rosszfiú Ed... tökmindegy. imádom!!!
(am félek nem fogja szeretni a vámpír Bellát.rem ez egy baromság!)
remélem kicsit hamarabb megkapjuk. amúgy én nem vok oda a rendszeretekért, mert sokat kell várnom :D na azért puszi
Ui.: Szépfiú Ed- rosszfiú Ed... tökmindegy. imádom!!!
(am félek nem fogja szeretni a vámpír Bellát.rem ez egy baromság!)
Audry 2009.06.02. 23:42:52
@hucak: Köszönöm a segítséget. Ha nem vagy kéznél, akkor megint csúsztunk volna egy napot. :))) De te is nyertél vele, legalább most már minden rész előkészületeiben részt vehetsz. :PPP
@Drusilla1985: Hát remélem is. Gáz lenne, ha kezdene laposodni. :D
@Veronic: Helyes! :D Hát most tényleg fontos részek jönnek, úgyhogy van is mire várni. :D
@helga06: Általában egy fanfic esetében én fontosnak tartom, hogy a szerző megőrizze a karakterek eredeti jellemét, de ugye itt ez Edward esetében lehetetlen lett volna, mivel ugye kiszakítottam abból a megszokott világából, ami az Alkonyatban van. De a többi szereplőnél azért törekszem arra, hogy ne legyen változás. Legalábbis ne feltűnő.
Nagyon örülök neki, hogy Edward "új arca" is bejön, mert azért próbálom nem túl negatív karakterré tenni, annak ellenére is, hogy ő most igazi vámpír, tehát kell, hogy legyen sötét oldala. Bár úgy vélem, hogy ha valaki olvasta a Midnight Sun-t, akkor azért talán annyira nem ismeretlen Edward ezen oldala sem. :D
@Fatcsi: Szeretem az elméleteket, bár bosszankodom, ha valaki előre rájön arra, ami később lesz, mert ilyenkor úgy érzem, nem vagyok elég kreatív. :))) De ugyanakkor néha egyértelmű, hogyan alakul majd a sztori, vagy én utalok rá. Viszont ha addig eljuttok, hogy már töprengtek azon, hogy mi lesz, az már jó jel. Mert akkor elértem a célomat. :)))
@Drusilla1985: Hát remélem is. Gáz lenne, ha kezdene laposodni. :D
@Veronic: Helyes! :D Hát most tényleg fontos részek jönnek, úgyhogy van is mire várni. :D
@helga06: Általában egy fanfic esetében én fontosnak tartom, hogy a szerző megőrizze a karakterek eredeti jellemét, de ugye itt ez Edward esetében lehetetlen lett volna, mivel ugye kiszakítottam abból a megszokott világából, ami az Alkonyatban van. De a többi szereplőnél azért törekszem arra, hogy ne legyen változás. Legalábbis ne feltűnő.
Nagyon örülök neki, hogy Edward "új arca" is bejön, mert azért próbálom nem túl negatív karakterré tenni, annak ellenére is, hogy ő most igazi vámpír, tehát kell, hogy legyen sötét oldala. Bár úgy vélem, hogy ha valaki olvasta a Midnight Sun-t, akkor azért talán annyira nem ismeretlen Edward ezen oldala sem. :D
@Fatcsi: Szeretem az elméleteket, bár bosszankodom, ha valaki előre rájön arra, ami később lesz, mert ilyenkor úgy érzem, nem vagyok elég kreatív. :))) De ugyanakkor néha egyértelmű, hogyan alakul majd a sztori, vagy én utalok rá. Viszont ha addig eljuttok, hogy már töprengtek azon, hogy mi lesz, az már jó jel. Mert akkor elértem a célomat. :)))
helga06 2009.06.03. 17:24:17
@Audry: még szép, hogy bejön!! igaza van Fatcsinak: Szépfiú Ed- rosszfiú Ed... tökmindegy! a vámpír léttel együtt jár egyfajta természetes vadság, állatiasság, és ez ebben az Edward karakterben jobban megmutatkozik, mint az eredeti "Alkonyatos" Edwardban. igazából talán ezt az egyet hiányoltam az egész sztoriból (mármint az eredetiből), Edward valahogy...nem is tudom...TÚL jófiú volt. Persze imádtam azt is:DDDDnem lehet nem imádni!!
Audry 2009.06.04. 03:54:46
@helga06: Egyet értek, nekem is ez hiányzott. Hogy csak a pozitív oldalát láttuk. Pedig a sötét oldala is izgalmas. Sőt... :DDD
helga06 2009.06.04. 15:55:55
@Audry: sőt!:PPP
Fatcsi 2009.06.06. 22:52:36
Kedves Audry!
Le merem fogadni, hogy nincs valami sok szabadidőd és hogy már akkor az idegeidre mentem, amikor segítséget kértem történetekkel kapcs.,de azért veszem a bátorságot, hogy kérjek tőled vmit. Remélem tudod, hogy nagyon szeressem a történeted,és hogy érdekelne a véleményed: megvan a sztorim első 2 fejezete, hamarosan kezdem a 3.-at és azt szeretném kérdezni, hogy lenne-e rá mód, hogy elolvasd??
Na jó, hülyén fogalmaztam, de nem jutott jobb az eszembe. ha nem nagyon akarsz vele foglalkozni akkor ne reagálj erre a kis szösszenetre, de ha mégis, akkor jelezz és vhogy tudatom hol olvasható.
Előre is köszi, és sok sikert a sajátjaidhoz! puxy
Fati
Le merem fogadni, hogy nincs valami sok szabadidőd és hogy már akkor az idegeidre mentem, amikor segítséget kértem történetekkel kapcs.,de azért veszem a bátorságot, hogy kérjek tőled vmit. Remélem tudod, hogy nagyon szeressem a történeted,és hogy érdekelne a véleményed: megvan a sztorim első 2 fejezete, hamarosan kezdem a 3.-at és azt szeretném kérdezni, hogy lenne-e rá mód, hogy elolvasd??
Na jó, hülyén fogalmaztam, de nem jutott jobb az eszembe. ha nem nagyon akarsz vele foglalkozni akkor ne reagálj erre a kis szösszenetre, de ha mégis, akkor jelezz és vhogy tudatom hol olvasható.
Előre is köszi, és sok sikert a sajátjaidhoz! puxy
Fati
Audry 2009.06.10. 01:27:38
@Fatcsi: Szia!
Bocsi, hogy csak most reagálok, ez nem azért van, mert nem érdekel a történeted, csak azért, mert most semmire nem volt időm. :) Ha megtisztelsz azzal, hogy elküldöd, szívesen elolvasom. :P A fórumról elérhető a privát címem, vagy elküldheted a blog címére is. :)
Bocsi, hogy csak most reagálok, ez nem azért van, mert nem érdekel a történeted, csak azért, mert most semmire nem volt időm. :) Ha megtisztelsz azzal, hogy elküldöd, szívesen elolvasom. :P A fórumról elérhető a privát címem, vagy elküldheted a blog címére is. :)
Fatcsi 2009.06.15. 11:21:29
@Audry: Szia!
Elküldtem neked a címet, ahová feltettem, mivel a gép nem engedi küldeni, remélem lesz időd elolvasni :) előre is köszi, illetve hálás vagyok a történetekért, amiket itt olvashatok, nélkülük - és nélkületek- nem tom mi lenne velem?!? =) puszi nektek!
Fatcsih
Elküldtem neked a címet, ahová feltettem, mivel a gép nem engedi küldeni, remélem lesz időd elolvasni :) előre is köszi, illetve hálás vagyok a történetekért, amiket itt olvashatok, nélkülük - és nélkületek- nem tom mi lenne velem?!? =) puszi nektek!
Fatcsih