A sötét angyal 5. fejezet 2
2009.07.06. 10:01
Edward
Nem értettem magam. Egyáltalán mi a fenének kellett idejönnöm? És mit akarok én ettől a lánytól? Össze voltam zavarodva, és most ezen pláne nem segített, hogy Luissal is összekaptam. Minden a feje tetejére állt. Minden furcsa lett. Az életem, éreztem fordulópontjához érkezett. Négyszáz év állandósága után, most jött el a változás ideje? Miért most? Miért itt?
Kiráztam a fejemből a nyugtalan gondolatokat és csak a feladatra koncentráltam, Ackerby kiiktatására. Ha ezzel megvagyunk, utána ráérek ezzel alaposabban foglalkozni. Nem hallgattam bele a nő elméjébe, elég volt a saját zúgó fejemben rendet teremteni. Ami már önmagában is aggodalomra adhatott volna okot. Máskor ki nem hagytam volna a lehetőséget, hogy minél jobban kiismerjem, de most valamiért ódzkodtam belemászni az elméjébe.
Néztem, ahogy elhalad előttem a mininél is minibb ruhácskájában, és újra azt a megmagyarázhatatlan bizsergést éreztem a gerincem mentén, mint mindig, ha elment mellettem, vagy megéreztem az illatát, vagy meghallottam a füstösen borzongató hangját. Próbáltam bemagyarázni magamnak, hogy ez csak a vágy, hogy megkóstolhassam a vérét, de legbelül éreztem, hogy valami hibázik az elméletemmel. Igaz, hogy máskor is meg-megkívántam egy nőt, embereket, és vámpírokat egyaránt, és ez soha nem volt probléma sem a Roxannal való kapcsolatomban, sem magam felé. Akkor meg miért olyan más ez a helyzet? Egy hangocska folyamatosan azt sutyorogta a fülembe, hogy nemcsak azért, mert megmentette az életemet, van itt még valami más is. Igaz, hogy önmagában ez már egy eltéphetetlen kötelék. Nem akartam most ezzel foglalkozni, agyam hátsó kis fiókjába zártam ezeket a nyugtalanító gondolatokat és nagy lendülettel léptem ki az épület ajtaján.
- Hová megyünk? – fordult felém Eve. Hirtelen dühös lettem magamra, hogy már megint másfelé kalandozom, mint amerre kellene. Teljes értetlenséggel állt előttem, mély tüzű kéknél is kékebb szeme kíváncsian tekintett rám, nyoma sem volt benne félelemnek. - Azzal maga ne törődjön! – csattantam élesen, és elkaptam a karját.
- Felesleges erősködnie, már benne vagyok a buliban! Elfelejtette? Önszántamból jöttem, úgyhogy engedjen el szépen. – Honnan ez a fene nagy bátorság ebben a nőben, hogy állandóan feszegeti a tűrőképességemet - tűnődtem.
- Akkor fogja be, és csinálja, amit mondok – mordultam rá. Fél szemmel láttam, ahogy Luis kuncog a sötétben, és legszívesebben, most őt is a kocsiba hajítottam, vagy ami még jobb, egyenesen nekivágtam volna a falnak. Luis ismeretében nem hiszem, hogy megsértődne, talán még egy epés megjegyzést is hozzáfűzne, és legalább egy kicsit levezethettem volna a felgyülemlett feszültséget. De nem tettem. Ezen is meglepődtem. Elhitettem magammal, hogy azért nem, mert ez is felesleges időveszteség lett volna. De talán volt más oka is. Mióta felébredtem a megveretésem után, úgy éreztem valamiben megváltoztam. Már nem ugyanaz vagyok, mint voltam. Ez már egy másik Edward Cullen. De, hogy egészen pontosan miben volt ez a változás, nem volt teljesen világos még előttem sem.
- Elegem van belőle, hogy állandóan gorombáskodik velem - morgott Eve, és közben fújtatott dühösen, mint egy mérges fúriává változott kis macska. Akaratlanul is elvigyorodtam. Kicsit belepillantottam a fejébe, és még szélesebbre húzódott önkéntelenül is a szám. Az egész fejében zűrzavaros, dühös dohogás volt. A legtöbb módon tervezte el, hogyan fog nekem megfizetni, ha átverem. Ezzel a nővel tényleg valami baj lehet. Vagy annyira buta, hogy csak a vélt sérelmeivel foglalkozik, vagy oly vakmerő, hogy az megint csak butasággal vegyes őrültséget súrolja.
Megcsóváltam a fejem, nem tudván, hogy mit tegyek vele. Szívesen megszorongattam volna kicsit, azt a csinos kis nyakacskáját, hogy észrevegye, kivel akar újat húzni. De nem tettem, mást gondolkodás nélkül félemlítettem volna meg, de vele nem akartam ezt tenni, perverz módon mintha élveztem volna az erejét.
Hirtelen felkaptam a fejem, ahogy egy gondolatfoszlány elért hozzám. Most ő is arra gondolt, amire én az előbb, arra a furcsa, delíriumos csókra, ami igazán nem is nevezhető annak, hiszen nem nagyon voltam tudatában mit csinálok, de emlékezni mégis egészen élesen emlékszem rá. Ráadásul azt hittem Roxan az, de az igazat megvallva, ahogy hozzáértem pontosan tudtam, hogy nem ő az. Eve annyira más volt. Már megint. Nem akartam ezen gondolkodni, erővel szakítottam el magam ezektől a gondolatoktól és csak most vettem észre, hogy szinte szuggerálva bámulok Eve szemébe, ő pedig az enyémbe. Tudtam, hogy ő is tudja, hogy én mire gondoltam épp. Haragosan kaptam el a tekintetemet, összeszűkült szemmel vizslattam a környéket. Valami nem stimmelt. Valami furcsán ismerős illatot éreztem, de nem értem rá ezzel foglalkozni. Ahogy figyeltem, mintha egy-egy érzés hullám és pár gondolat is elért volna hozzám, de nem tudtam velük mit kezdeni. Mintha egy fal választana el tőlük, Csak megjegyeztem magamnak, hogy később talán érdemes lenne visszajönni körülnézni.
- Edward? Mehetünk végre? Vagy sokáig akarsz még bámészkodni? – kérdezte türelmetlenül Luis. Láttam, ahogy Tonyval ácsorognak és értetlenül néznek minket.
- Nem, mehetünk.
- Akkor mire vársz, indulj már el, az Istenért! – csattant fel, mert ezek szerint még mindig egy helyben állam, mint egy bálvány. Gyorsan megráztam a fejem, hogy kitisztítsam a gondolataimat, majd egy lendülettel beszálltam a kocsiba. A visszapillantó tükörből néztem, ahogy Eve és Tony is bekászálódnak hátulra, majd Luis is beszállt mellém. Kerék csikorgatva lőttem ki.
Egyenesen a parti színhelyére tartottunk. Közben elmondtam Evenek a fontosabb tudnivalókat.
- Ackerby a főszervező – kezdtem, és ahogy beszéltem, közben a visszapillantó tükörben figyeltem a hátul ülőket. - Ő adja az estélyt, úgyhogy minden bizonnyal ott lesz. Ugyan eredetileg nem voltunk a meghívottak listáján, de Syrus elintézte, hogy rajta legyünk. Szóval a belépéssel nem lesz gond, mint már mondtam van meghívónk. Luis és Tony kint maradnak, és onnan tartják szemmel a terepet, ha bármi gond adódna, elvegyülünk, és észrevétlenül Ackerby közelébe férkőzünk. Vagyis csak maga, mert onnantól a átengedem a terepet magának. A lényeg, hogy érje el, hogy az este végén magával távozzon. Lehetőleg a testőröket hátrahagyva. Ha sikerül még az este kicsalni a kertbe, az még jobb lenne, de nem vagyok telhetetlen. – Láttam, hogy Eve csak bólint, majd látványosan megrázkódik. Tudtam, hogy épp azt mérlegeli, mi fog a fickóval történni, és miben segédkezik épp. De akarattal fordította gondolatait egy fénylően kékszemű lány felé, akinek a haja olyan aranyló volt, hogy a nap biztos megirigyelhette volna csillogását. Gúnyosan horkantottam fel magamtól, nem voltam hozzászokva a költői hasonlatokhoz. Biztos ő Sophie.
Nem volt értelme a további beszédnek. Néha még belelestem Eve fejébe, minden korábbi elhatározásom ellenére, de képtelen voltam megállni, hogy ne tudjam mire gondol épp. Folyamatosan a húgán járt az esze. Azon tűnődtem, hogy valóban mély és szoros kapcsolat lehet közöttük és erről azonnal eszembe jutott Caleb. Elhatároztam, hogy amint vége ennek az ügynek, helyrehozom vele a kapcsolatomat. Ez így nem mehet tovább. Ő a fiam, a mindenem. Fontosabb mindennél és mindenkinél. A barátságnál és a szerelemnél is. Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy valaha így fogok érezni. Végig futott rajtam a hideg erre a gondolatra. De valahol ebben az új tudatosságban ott volt a bizonyosság, hogy Calebért igenis képes lennék bármire, bárkivel szemben. Nem is olyan rég, még csak el sem gondolkodtam ezeken a dolgokon. Akkor mi változott meg azóta? Csak félve mertem a visszapillantótükörbe pillantani, mintha a válasz ott hátul lenne. És nem csak a halálközeli élmény változtatott meg, de nagyrészt tudtam, hogy az egész hatással volt rám. Ideje szembenéznem önmagammal.
Teljesen elmerültem a gondolataimban, de mégis tudtam, hogy merre tartunk. Még ép időben érkeztünk. Kiszálltam a kocsiból, kisegítettem hátulról Eve-et is, mint egy igazi gáláns úriember, majd a kapuhoz sétálva bemutattuk a meghívónkat.
- Jó estét Mr. Cullen, kérem fáradjanak beljebb és érezzék magukat kellemesen – nyájas, milyen kellemes hanghordozás - tűnődtem, a belépő után. Odamorogtam egy „köszönömöt”, igaz, egy kis mosolyt azért kipréseltem magamból a látszat kedvéért, majd bevezettem Evet az előtérbe.
Az estély egy régi, Viktoriánus házban volt, nagy parkkal körülvéve, puhának tűnő, fehér, csipkézett falakkal, és bájos tornácokkal. Tökéletes helyszín egy gyilkossághoz - húztam el a számat. Fél szemmel láttam, ahogy Eve körbepillant felmérve a terepet.
- Nagyon szép ez a ház – suttogta és csodáló tekintettel nézte a berendezést. Mit tagadjam, én nem estem hasra tőle. Már láttam száz meg száz hasonló házat.
- Nem lényeg milyen, az a fontos, hogy megfelel a célra – válaszoltam, és láttam, hogy Eve egy homlokráncolás kíséretében fejezi ki nem tetszését.
- Miért kell elrontania rögtön a belépőnél az estét? – duzzogott.
- Nem mulatni jöttünk! Vagy már elfelejtette? A kicsi Sophie sorsa ezen múlik, hogy ma hogy teljesít.
- Nem kell gorombáskodnia, pontosan tudom, mi a feladatom, de attól még megpróbálhatom a legjobbat kihozni ebből az estéből nem? És ha már itt vagyunk mulassunk! - Nem értettem ezt a nőt. Egyszer olyan, mint egy bohókás kislány, máskor meg egy fúria, megint máskor pedig egy érett felnőtt, tüzes nőként jelenik meg. Úgy látszik, most a kislány énje vette át az uralmat. Nagyot sóhajtottam, majd megvontam a vállam, hát végül is miért ne. Érezzük akkor jól magunkat. Ha ez a leghőbb kívánsága. De mióta törődök én mások kívánságaival? - tettem fel magamnak már vagy századszor a mai este folyamán a kérdést, de most sem volt időm választ keresni rá. Eve egész egyszerűen megragadta a kezem, és behúzott maga után a bálterembe.
Az elmúlt sok száz év alatt, amit megéltem, rengetegszer vettem részt hasonló rendezvényeken. De egyik sem volt fogható ahhoz a bálhoz, amikor Roxan belépett az életembe. Még ma is érzem a gyertyák fényének melegét a bőrömön, a viasz illatát az orromban, a muzsikusok zenéjének dallama még ott cseng a fülemben és Roxan látványa szinte beleégett a tudatomba. Egy pillanatra elrévedtem, de Eve újra magával húzott. Értetlenül néztem rá, nem tudva, hol is vagyok. Csak álltam és néztem mereven a szemébe. Megszűnt körülöttem a világ, ahogy a csúfondáros pillantással visszanézett rám.
- Táncolunk? – kérdezte suttogva. Én meg nem tudva mi ütött belém, bólintva belementem.
Pontosan nem is tudnám megmondani, milyen zene szólt, csak az andalító dallamát hallottam, éreztem a testemben, ahogy bizserget. Megfogtam Eve kezét, átöleltem a derekát, figyeltem, hogy ne szorítsam túl erősen, majd vezetni kezdtem. Arra számítottam, hogy majd ellenáll. De nem. Úgy simult a karjaimba, minta már rengetegszer táncoltunk volna. Most az egyszer nem akartam semmin sem törni a fejem, csak élvezni a pillanatot. Igaza volt Eve-nek. Hozzuk ki ebből az estéből, amit lehet, ha már itt vagyunk. Néztem az arcát, a szemét, és lassan mosolyra húzódott a szám. Furcsa volt ez a nő. Furcsa és vonzó. Már nem tagadhattam. Ebben a pillanatban minden egyéb a háttérbe szorult, nem számított Ackerby, nem számított Luis, hogy kint figyel, nem engedtem, hogy számítson Roxan.
- Mit művelünk? – kérdeztem Eve-től.
- Táncolunk, nem? – nézett a szemembe huncutul. Az égre, ez a nő itt incselkedik velem.
Hát érdekes egy este lesz, az biztos, de nem volt erőm kiszakítani magam ebből a kellemes lebegésből.
- Hm. De táncolunk. De közben, ha nem baj, koncentrálhatnánk a feladatra is – figyelmeztettem.
- Most miért kellett elrontani a kedvem, már olyan jól éreztem magam! – Már megint ez a durcás hang, kicsit mélyebb még a szokottnál is, és még inkább az őrületbe kergető.
- Mert nem szórakozni jöttünk. Ha elfelejtette volna, feladatunk van.
- Mindig csak a kötelesség, csak a munka, hát a vámpírok soha nem szórakoznak? – kérdezte, és a szemei mosolyogtak.
- De. Alkalomadtán szoktunk szórakozni is – nevettem el magam, mert nem tudtam ellenállni neki. Szinte megperzselt a tekintetével. Az illata elborította az elmém, a hangja körbeölelte a testem, és a szeme magába rántott. Már nem tudtam világosan gondolkodni. Újra érezni akartam, újra megízlelni. Tudnom kellett, hogy valóban olyan jó íze van-e, mint amire emlékeztem, vagy csak az emlékek furcsa játéka hiteti el velem ennek képzetét. Lassan hajoltam egyre közelebb és közelebb. Egyelőre nem tudtam eldönteni, megharapni, vagy megcsókolni kívánom-e jobban. Fülemben dobolva hallottam sebesen száguldó vérét, az orromban, a számban, a nyelvemen éreztem az illatát. Végül önmagam kusza, káosz szerű érzéseibe zuhanva folytattam a megkezdett mozdulatot. Már csak milliméterek választották el ajkunkat egymástól. Eve szeme hatalmasra tágult, de nem csukta be, mereven nézett az én szemeimbe. A zene elhalkult, csak bizonytalan zúgásként érzékeltem, nem hallottam mást, csak Eve szívének hangos dübörgését.
Már épp megcsókoltam volna, amikor észbe kaptam. Mit művelek? Alig tudtam elfojtani kitörni készülő morgásomat. Eve zavartan húzódott hátrébb, és lesütötte tekintetét. Arca lángolt, szeme zavaros volt. Nem akartam elengedni, de kénytelen voltam, keze kisiklott az enyémből, és megmagyarázhatatlan ürességet éreztem.
Dühös lettem magamra.
De nem csinálhattam jelenetet. Hátranéztem és láttam, hogy Eve már nincs sehol.
A következő egy óra maga volt a pokoli kínszenvedés. Egyfolytában Eve-et lestem, merre lehet. Már-már azt gondoltam lelépett, de aztán meghallottam füstös, karcos nevetését. Ha lett volna pulzusom, most biztosan sebesebben száguldott volna, de így csak a gerincem mentén futott végig a bizsergés, mint minden alkalommal, amikor hallottam. Elfordítottam a fejem, és már meg is pillantottam.
Megtalálta. Ott csevegett és évődött Ackerbyvel. Ez a nő nem semmi. Hogyan tudta így becserkészni, rejtély. Nem is tudta, hogy néz ki a fickó, még meg sem mutattam neki. De ő máris az ujja köré csavarta a fazont. Élvezet volt nézni, ahogy Ackerby szemei kocsányon lógnak. Látszott rajta, hogy a lány teljesen elvarázsolta. Ahogy figyeltem őket, csak gratulálni tudtam magamnak a zseniális ötletért, hogy Eve-et bíztam meg ezzel a feladattal. Senki más nem lett volna alkalmas rá, hogy így véghez vigye.
Eve, pont ahogy velem is, megfogta Ackerby petyhüdt, malac kezét, és a parkett felé húzta. Közben valamit sutyorgott a fülébe, mire a férfi röfögő hangon elnevette magát. Azon kaptam magam, hogy a fogam csikorgatom mérgemben, és már indultam volna megállítani őket. De még az utolsó pillanatban észbe kaptam, hogy mit művelek. Máris, olyan ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy kitekerjem a nyakát a fickónak, hogy tudtam, nem lesz gond a kiiktatásával. Alig bírtam nézni, ahogy Eve derekára rakja a kezét, ahogy hozzáhajol, vagy ahogy susorog neki. Szinte éreztem a bűzlő leheletét, és erővel kellett visszafognom magam, nehogy kitépjem a karjai közül. Nem akartam azzal foglalkozni, mi ez a birtokló eszelősség, ami hatalmába kerített, de alig bírtam nézni kettejük kis afférját. Hogy eltereljem a gyilkos gondolataimat, belestem Eve fejébe.
Istenem, csak ezt éljem túl. Ha nem hányom el magam, esküszöm szobrot emeltetek magamnak! Ezt még megkeserüli Edward Cullen, esküszöm. Csak ne gondolj rá, csak ne gondolkozz. Tedd, amit kell. Sophie élete a tét. Gyerünk Eve, légy kedves, csábító, bűbájos. Meg tudod te ezt csinálni. Mosolyogj! Kedvesen az istenért, ne úgy, mint akit nyúznak, csak mosolyogj és csacsogj. Gyerünk! Ne figyelj másra, ne figyelj Edwardra. Most nem számít, csak ez a gusztustalan fazon van, meg te. Csak ne lenne ennyire büdös Had higgye azt, hogy kell neked. Ne nézz Edwardra, észre se vedd. Ne emlékezz most a táncra, csak a feladatra összpontosíts! Ne nézz a szemébe, ne vedd észre, csak Ackerbyt figyeld. Nem bírom, nem bírom. De igenis bírod! Gyerünk kislány, mindjárt vége. Hamar túl leszel rajta, csak egy kicsit bírd még ki.
Cseppet sem könnyebbültem meg a gondolatai hallatán. Még inkább ki akartam ráncigálni Ackerby mocskos mancsai közül. De nem lehetett. Hiszen én találtam ki az egészet, az én ötletem volt, és kellett ez a cirkusz, hogy végre pontot tehessünk a végére. Néztem Eve-et, és láttam az álarca mögötti elkeseredést. Nem mertem a szemébe nézni. Magam sem értettem, de szerettem volna megvigasztalni, megölelni. De hagytam, had táncoljon. Ahogy a zene véget ért, láttam, hogy megint valamit suttog a fickó fülébe, az meg szélesen elvigyorodik. Eve egy pillanatra rám nézett és bólintott. Tudtam, hogy sikerült neki. Kibontakozott a férfi öleléséből és kilejtett a tárt teraszajtón keresztül.
Ackerby várt pár percet, talán tízet is, hogy ne legyen gyanús, hogy ki után megy ki, majd leintette a testőreit, és vigyorogva indult a kert felé, mint egy győztes matador.
Észrevétlenül követtem őket. Egyelőre nem akartam túl közel merészkedni, de annyira azért közel voltam, hogy halljam röfögő szuszogását. Kifárasztotta ez a kis tánc. Hát neked sem kell már sokáig szuszognod - gondoltam. Hangtalanul követtem őket, magamban. A kanyargós ösvényen haladtam közvetlenül utánuk, de olyan óvatosan, mint egy vadászó nagymacska. A kertnek abba a részébe vezette csacsogva, ami a legsűrűbb volt, és mégis a kerítések mentén húzódott. Már elég messzire értünk a zajos báli forgatagtól, az emberi fülnek talán nem is volt már hallható a zene, míg én még hallottam halkan duruzsolni a lágy muzsikát. Elhúztam a szám, és arra gondoltam lám, valaki kellemesen forog a párjával a zene ütemére, megint másvalaki, pedig ugyanerre az ütemre fogja az utolsó levegőjét beszívni ennek a világnak. Nem tudom sejtette-e, mi lesz a sorsa kis táncpartnerének, de úgy gondoltam, az alapján, amit már megismertem belőle, hogy nem hülye. Valamit tudnia kellett.
- Hogyhogy nem találkoztunk még drágám? – kérdezte duruzsoló hangon Ackerby – Általában megjegyzem magamnak a csodaszép jelenségeket, és magácska mindenképp megjegyzésre méltó.
- Ó, tudja, csak nemrég költöztem a városba, a volt férjem után örököltem egy kis pénzt és most azt költöm, de sajnos a tartalékaim nem épp végtelenek – kuncogott sejtelmesen Eve. Még én is bedőltem volna neki, olyan jól csinálta.
- Nahát, nahát! A víg özvegy! Ezt meg kell ünnepelnünk! – torpant meg Ackerby és maga felé fordította Eve-et. Megragadta mindkét karját, belemarkolt a vállába, karjai ketrecébe zárta, majd, cuppanós csókot nyomott a szájára. Folytatta volna, de addigra úgy döntöttem, elég volt mára. Az én türelmemnek is van határa és most itt, ennek a határnak a legvégére értünk, az én türelemnek vége. Nem tűröm tovább, hogy tapogassa és összenyálazza Eve-et. Úgy téptem le róla morogva, mint egy vadállat. Eve szemei kitágultak első rémületében, majd mikor rájött, hogy engem lát, némileg megnyugodott.
Vasmarokkal szorítottam Ackerby vastag, disznó nyakát és intettem Eve-nek, hogy mehet, neki nincs már dolga. De ő csak rázta a fejét, és tágra nyílt szemmel nézett rám. Nem foglalkozhattam most vele, nem volt rá idő. Ackerby máris szűkölni kezdett, mint egy kivert kutya, nem engedhettem, hogy valaki véletlenül meghallja. Gyorsan cselekedtem, pedig szívem szerint kicsit elhúztam volna a szenvedéseit. Többféleképp terveztem el a tánc óta, hogyan oltom ki az életét, szép lassan marcangoltam volna szét, minden egyes harapással a tudtára akartam adni, hogy kivel játszott, lassan, lassan öltem volna meg, hogy kínlódva, végig a tudatában legyen, hogy mi vár rá. De most, hogy Eve itt volt és mindent látott, nem tudtam megtenni.
Egyet rántottam a félelemtől bűzös testen és magam felé fordítottam. Nem néztem Eve-re, úgy martam a nyakába. Számat elárasztotta kövér testének zsíros vére. Hogy az emberek miért nem képesek odafigyelni a koleszterinre, fel nem foghatom. Mennyivel ízletesebbek voltak régen, amikor még nem voltak ennyire elpuhulva. Hangos zihálásra lettem figyelmes, de tovább folytattam Ackerby vérének szívását. Tudtam, hogy ő már nem képes lélegezni, úgyhogy csak Eve lehetett az, aki zihált. Kinyitottam a szemem, és megláttam őt. Még mindig tágra meredt szemekkel, mereven, mozdulatlanul állt az ösvényen. A szellő meg-meglebbentette rövid haját, elővillantva gyönyörű ívelt nyakát, és egyszeriben már nem Ackerby vérét akartam. Lehajítottam a már élettelen testet és mereven Eve szemébe nézve, fogva tartva tekintetemmel közeledtem felé. Nem láttam félelmet a szemeiben, de nem eresztettem. Akartam őt. Most rögtön. A nyakára akartam tapasztani a számat és csókolni, harapni akartam.
Odaértem mellé, megfogtam a kezét, ő pedig még mindig, mint egy álomban, úgy mozgott. Megöleltem, és a nyakára hajoltam. Semmihez sem volt fogható az íze, még így is éreztem, hogy nem haraptam belé, a fogaim nem tépték fel selymes bőrét. Nyelvemmel végigsimítottam ütőerének lüktetésén, így megízlelhettem egy aprócska részét. Nem kellett megharapnom ahhoz, hogy érezzem az ízt, ami robbanásszerűen omlott szét a számban. Kicsit megremegett, de nem húzódott el. Közvetlenül az ütőere fölött csókoltam meg. Szinte hallható volt a borzongás, ami végigfutott a testén, és egy halk sóhaj kíséretében megtört a bénultság varázsa. Eve nagyot lélegzett, majd elernyedt a karomban. Tudtam, hogy megadta magát nekem, és még nagyobb izgalom járta át a testemet. Nem érzékeltem a külvilágot, nem számított most más, csak Eve és én. De azután mégis ő volt az, akinek megváltozott a teste. Hirtelen megmerevedett.
- Khm – megköszörülte a torkát és rám nézett. A pillantásától nem tudtam szabadulni. Nem volt bennem megbánás, és az sem zavart, hogy végig nézte. Mereven fogvatartottam a tekintetét de nem láttam benne félelmet. Pedig minden épeszű emberi lénynek lett volna félnivalója. De neki nem. Nem tudtam volna bántani, akármit mondtam is neki az este folyamán, amikor fenyegettem. És valószínű, hogy ezt ő is tudta. - Mennünk kéne, mielőtt valaki észrevesz minket – hallottam rekedt hangját. – Vele mi lesz?
- Majd Luis elintézi, gyere menjünk – észrevétlenül váltottam át magázásból tegezésbe. Megfogtam a kezét, és elhúztam onnan. Közben elővettem a mobilomat, beütöttem a számot és vártam. Az első csengetésre felvette.
- Oké, megvagyunk, a keleti kerítés mellett van a test. Tüntesd el! – többet nem mondtam, csak lecsaptam a telefon fedelét.
- Most mi lesz? – kérdezte.
- Mi lenne? Semmi. Most megkeressük Sophie-t.
– Jó – bólintott, de egyéb hozzáfűznivalója nem volt.
Csendben, szó nélkül haladtunk.
Dulakodásra figyeltem fel, és kicsit meggyorsítottam a lépteimet, de még mindig fogtam Eve kezét. Már csak az hiányzik, hogy valami balhé legyen és lebukjunk. Ahogy kiértünk a fák és bokrok takarásából éreztem, hogy Eve megmerevedik mellettem.
- Molock – suttogta félig hangtalanul és mereven bámulta az előttünk terpeszkedő fazont.
Magas volt, karcsú és veszélyes. És amit rögtön éreztem rajta, az az volt, hogy közölünk való. Egy vámpír. Hát ez némiképp megnehezíti a dolgokat - gondoltam, de majd csak megoldjuk. De egyszerre Molock megperdült, egyenesen felénk fordult. Egyik kezében kapálózva rángatózott valaki. Mintha jeges szél vágtatott volna végig rajtam. Nem bírtam lépni, mozdulni sem. Még mielőtt megláthattam volna kit ráncigál, már belül pontosan tudtam ki az, csak felfognom volt lehetetlen. Mit keres itt? Hogy került ide?
- Nocsak, nocsak! – hallottam a gúnyos hangot, és úgy kellett magam visszafogni, hogy ne csináljak őrültséget. – Milyen megtiszteltetés, hogy mindenki itt van, akinek kell, és együtt a párocska. – Döbbenten meredtem Molockra, majd a még mindig Eve kezét szorongató saját kezemre.
- Mit akarsz? – vicsorogtam rá.
- Na, na, lassan a testtel, kisfiú! Beszélgessünk!
- Nekünk nincs miről beszélgetünk, nem ismerlek, és nem is akarlak, úgyhogy ha jót akarsz magadnak, akkor most szépen lelépsz, és akkor talán hajlandó leszek elfelejteni ezt a kis incidenst! – hangom halkan csikorogva szakadt ki belőlem. Tudtam, hogy most okosabbnak kell lennem. Éreztem, ahogy Eve remeg mellettem.
- Szerintem meg van – nyájaskodott Molock. – Nézd csak mit találtam? Nahát! Vajon szaglászott a kocsim körül? – kérdezte, és úgy fordult, hogy a kezébe rángatózó alakot még jobban láthassam. Csakhogy én nem akartam látni, tudomást sem akartam venni róla, nem akartam elhinni, hogy ez megtörténhet. - Azt hiszem, ez a kis vakarék hozzád tartozik. Vagy netalántán tévednék?
- Mit akarsz? – most már remegtem a visszafojtott indulattól.
- Nem tűröm senkitől, hogy utánam szaglásszon, az ilyen kis csitriktől meg főképp nem. Ugye drága Eve? – Eve még jobban remegett, hogy a félelemtől-e, vagy a dühtől, nem tudtam volna megmondani.
- Azt kérdeztem mit akarsz! – csattant türelmetlenül a hangom, hogy szinte beleremegett a föld is.
- A Dont akarom! És most már nem csak Eve Adams fog nekem segíteni, hanem Edward Cullen is – azzal egy kézzel feltartotta a kapálózó alakot, hogy mindannyian jól láthassuk.
Lassan fordultam felé, nem merve ránézni. De tudtam, hogy muszáj lesz. Felemeltem a fejem és éreztem, ahogy mindenem remeg. A vadállat, ami bennem lakozott kitörni készülődött.
- Apu, segíts! - csak egy néma tátogás volt, de nekem elég ahhoz, hogy a világ megálljon egy percre, és porrá váljon benne minden.
- Caleb! – üvöltöttem. Csak halványan érzékeltem, ahogy erős kezek tartanak vissza attól, hogy rávessem magam Molockra.
Caleb
Fájt mindenem ezért nem akartam felébredni. Jó lett volna még maradni az álomvilágban, ahol nincs fájdalom, és nincs veszteség. Ahol én is erős vagyok, és nem bukom el az első akadálynál. De az álom kiröppent a szememből, az elmém már felfogta testem fájdalmát, és a hideget, ami körülölelt.
Kemény padlón feküdtem, nedves volt körülöttem minden és dohos. Nem hallottam hangokat, csak egyetlent, ami, megnyugtatóan burkolt be.
Próbáltam feltápászkodni. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Hallottam a szívének dobbanását, a halk sóhaját, és az érintését is a homlokomon. Finoman, gyengéden simított végig nedves, csatakos hajamon. Kinyitottam a szemem, és megpillantottam eddigi életem legeslegszebb szempárját. Hatalmas, gyönyörű, meleg kék volt, és csak engem nézett, némán.
Szerző: Tűzliliom
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr191228913
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Morgina 2009.07.06. 12:59:23
Gratulálok igazán nagyon jól sikerült ez a rész is, hogy őszinte legyek nem is találom a szavak rá mennyire bejött ez a történet amit kezdetben kicsit kérkedve fogadtam, de most már imádom. Nekem nagyon bejött Caleb alakja az örök lázadó kamasz figurája remélem kedvencem kulcs szerepet kap a történetben. Izgatottan várom a folytatást
helga06 2009.07.06. 14:55:02
Ez eszméletlen volt! hihetetlen! nagyon-nagyon tetszett ez a rész!!:DDD és Caleb karaktere az egyik kedvencem. örülök, hogy az ő szemszögéből is láthattuk az eseményeket. csak így tovább!!!:)))
dzseni13 2009.07.06. 16:12:22
Nagy on jó ez a rész!Caleb karaktere szerintem isagyon jó lett!
U.I:De most nem a Twilight Extrának kelet volna jönnie?Ha én néztem fére bocsi....
U.I:De most nem a Twilight Extrának kelet volna jönnie?Ha én néztem fére bocsi....
Audry 2009.07.06. 16:43:37
@dzseni13: Jogos az észrevételed. Én írtam is hozzá egy bevezetőt, csak Tűzliliom elfelejtette betenni. :)
Szóval, a helyzet az, hogy nem igazán sikerült megírnom a TE-t, mert valahogy katasztrófa lett, és így nem akartam publikálni. Amint sikerül normálisan megírnom, soron kívül ki fog kerülni a fejezet. De olyat nem szeretnék kitenni, ami nekem sem tetszik. még akkor sem, ha határidő köt... Inkább várjatok rá, de legyen jó, minthogy kitegyem, úgy, hogy színvonal alatti. Szóval egyelőre nem tudom mikor lesz, de igyekszem megírni rendesen. Mindenkitől még egyszer elnézést emiatt, de kicsit holtponton vagyok most, nem is történet ügyileg. Hanem megírni nem tudom rendesen. Megfogalmazni... Szóval picit még muszáj lesz várnotok rá :S
Szóval, a helyzet az, hogy nem igazán sikerült megírnom a TE-t, mert valahogy katasztrófa lett, és így nem akartam publikálni. Amint sikerül normálisan megírnom, soron kívül ki fog kerülni a fejezet. De olyat nem szeretnék kitenni, ami nekem sem tetszik. még akkor sem, ha határidő köt... Inkább várjatok rá, de legyen jó, minthogy kitegyem, úgy, hogy színvonal alatti. Szóval egyelőre nem tudom mikor lesz, de igyekszem megírni rendesen. Mindenkitől még egyszer elnézést emiatt, de kicsit holtponton vagyok most, nem is történet ügyileg. Hanem megírni nem tudom rendesen. Megfogalmazni... Szóval picit még muszáj lesz várnotok rá :S
csillibilli112 2009.07.06. 18:49:57
huu :D
ez nagyon tetszett :D a hideg és a meleg váltakozva futkosott rajtam, mikor Ed végzett a csávóval :D "koleszterin " jó duma XD
ahogy leírtad ahogy Evere nézett... áá és nem kell megízlelnie csak megnyalta... huh... nem is tudom mi lett volna ha nem zavarják meg őket :D
És a "szöszi" :D hmm őket már a történet elejétől a Sophieval egy párnak gondolom XD -fejemben- ideálisak :D remélem alakul az ő száluk is :D
ez nagyon tetszett :D a hideg és a meleg váltakozva futkosott rajtam, mikor Ed végzett a csávóval :D "koleszterin " jó duma XD
ahogy leírtad ahogy Evere nézett... áá és nem kell megízlelnie csak megnyalta... huh... nem is tudom mi lett volna ha nem zavarják meg őket :D
És a "szöszi" :D hmm őket már a történet elejétől a Sophieval egy párnak gondolom XD -fejemben- ideálisak :D remélem alakul az ő száluk is :D
vadocq 2009.07.06. 20:45:13
Nagyon király volt .Nem hiszem,hogy tudnám a jelzőket fokozni imádtam minden szavát :D
Veronic 2009.07.06. 21:22:02
Hihetetlenül jó rész lett,a történetben ezen izgultam meg kapartam a falat a legjobban :D
Nagyon-nagy húzás volt most bevonni Calebet a játékba...húúú,alig várom a következő fejezetet!!!
Nagyon-nagy húzás volt most bevonni Calebet a játékba...húúú,alig várom a következő fejezetet!!!
dzseni13 2009.07.06. 21:46:20
@Audry: Semmi baj!Csak már nagyon beleéltem magam h olvashatom a folytatást,már szenvedek a hiányátol(de ezt a szenvedést nagyban enyhitik a többi történet:D)még kibirom 1 kicsit!:P
sylla 2009.07.07. 20:04:58
ohh
hát ez ..nagyon tetszett :)))ez is tök jó lett szerintem!
jaja *koleszterin :PP ez jó volt :D
nagyon várom a folytatást !! :)
hát ez ..nagyon tetszett :)))ez is tök jó lett szerintem!
jaja *koleszterin :PP ez jó volt :D
nagyon várom a folytatást !! :)
Drusilla1985 2009.07.07. 23:53:45
Jaj, nagyon izgi:) Alig várom a folytit:)
Tűzliliom. 2009.07.09. 22:04:13
HAhóó Mindenki:D Bocs kicsit megkésve reagálok, mert épp táborban voltam pár napot, de megtörve semmiképp, ezek után a kommentek után meg főként nem...:DDD
Hát csak remélni mertem, hogy nem lőttem nagyon nagy bakot ezzel a fejezettél, és tetszeni fog nektek...:DDD
Ha nem haragszotok egybe válaszolok, de mindenkinek köszi a kommentet...:DDD
Úgy örülök, hogy végül megszerettétek ezt a történetet is, hiszen gondolom, nem volt könnyű elvonatkoztatni az eredetitől, de gondoltuk játszunk egy kicsit, és hát ez lett belőle..:DDD
És azt hiszem ezt mindhármónk nevében mondhatom, a mi szívünkhöz is igen hozzánőtt, pont ezért olyan izgalmas írni, mert mind a hárman másfelé vinnénk a történetet, úgyhogy ezek után én is kíváncsian várom, hogy mi lesz a folytatás, hiszen én magam sem tudom:D...:DD
És háát Caleb, én nagyon szeretem őt, a félig kamasz, félig már felnőtt fiút, aki nem mindig tudja eldönteni, most épp melyik:DD de talán majd sikerül neki...
A magam nevében annyit mondhatok, hogy ha lehetőségem lesz rá, Calebnek még sok szerep fog jutni...
Az pedig, hogy Eve-vel és Edwarddal a továbbiakban mi fog történni, vagy, hogy alakul - ha alakul-e egyáltalán a kapcsolatuk, ha lesz kapcsolatuk,- az még nekem is meglepetés lesz...:D, de azt gondolom, Laura és Audry is szolgálni fog pár csavarral és váratlan fordulattal...:DD
Várjuk együtt Laura részét:DDD
én ugyanolyan izgalommal várom, mint ti...:DD
Üdv Tűzliliom:D
Hát csak remélni mertem, hogy nem lőttem nagyon nagy bakot ezzel a fejezettél, és tetszeni fog nektek...:DDD
Ha nem haragszotok egybe válaszolok, de mindenkinek köszi a kommentet...:DDD
Úgy örülök, hogy végül megszerettétek ezt a történetet is, hiszen gondolom, nem volt könnyű elvonatkoztatni az eredetitől, de gondoltuk játszunk egy kicsit, és hát ez lett belőle..:DDD
És azt hiszem ezt mindhármónk nevében mondhatom, a mi szívünkhöz is igen hozzánőtt, pont ezért olyan izgalmas írni, mert mind a hárman másfelé vinnénk a történetet, úgyhogy ezek után én is kíváncsian várom, hogy mi lesz a folytatás, hiszen én magam sem tudom:D...:DD
És háát Caleb, én nagyon szeretem őt, a félig kamasz, félig már felnőtt fiút, aki nem mindig tudja eldönteni, most épp melyik:DD de talán majd sikerül neki...
A magam nevében annyit mondhatok, hogy ha lehetőségem lesz rá, Calebnek még sok szerep fog jutni...
Az pedig, hogy Eve-vel és Edwarddal a továbbiakban mi fog történni, vagy, hogy alakul - ha alakul-e egyáltalán a kapcsolatuk, ha lesz kapcsolatuk,- az még nekem is meglepetés lesz...:D, de azt gondolom, Laura és Audry is szolgálni fog pár csavarral és váratlan fordulattal...:DD
Várjuk együtt Laura részét:DDD
én ugyanolyan izgalommal várom, mint ti...:DD
Üdv Tűzliliom:D
Tűzliliom. 2009.07.09. 22:06:31
@Audry: jajj upsz....sorry..boccssss..meg miegymás..:((( hát ezt úgy nézem szépen elfelejtettem, kitenni a bevezetőt, amit írtál....hát mi tagadás erre nincs mentség, ha csak az nem, hogy már lélekben nagyon nem voltam itt...:D