- Mi ez? – kíváncsiskodtam, bár előbb tudtam meg a választ, mint ahogy megszólalt volna.

 

- A matek tesztje, ott felejtette a tanteremben. – motyogta Angela zavartan.

 

   Igazából kedveltem őt. Angela más volt, mint a többiek. Őt nem az ostoba tini dolgok izgatták, és az sem érdekelte annyira, hogy mi van velem és Bellával.

 

- Értem – bólintottam mosolyogva, hogy ne legyen annyira zavarban. – Feltétlenül átadom neki. – tettem hozzá, tudva, hogy Angela elpirul majd.

 

   Könnyű préda lett volna egy átéhezett hét után. Első szóra a karjaimba csábíthattam volna, hogy aztán könnyed mozdulattal mélyesszem karcsú, törékeny nyakába a fogaimat. De nem voltak ilyen terveim vele, bár a gondolattal eljátszottam egy pillanatra. Csak a vicc kedvéért, nem mint ha ez rajtam kívül más számára is az lett volna.

 

- Köszönöm Edward – hangsúlyozta a nevemet erőteljesen, közben átfutott az agyán, hogy Erick miért nem olyan szép, mint én. Erőt kellett magamon venni, hogy ne válaszoljam meg a kérdését.

 

   Mire Angela elindult az öltöző felé, Bella már elő is került. Egymásra néztek, de csak egy futó pillantás erejéig, aztán mind a ketten tovább haladtak.

 

- Ezt Angela küldi, a teremben felejtetted – nyújtottam át a tesztet Bellának. Nem kellett megnéznem ahhoz, hogy tudjam, hogy milyen osztályzatot kapott rá.

 

- Kedves tőle, hogy utánam hozta – jegyezte meg Bella, de az esze máshol járt, és most megint rosszul éreztem magamat amiatt, hogy nem hallhatom a gondolatait.

 

   Kisétáltunk a parkolóba, és megvártuk a többieket. Kicsit később jöttek, együtt, mint mindig. Alice arca felragyogott, mikor meglátott minket.

 

- Olyan aranyosak vagytok együtt – mondta lenyűgözve, olyan hangon, mintha először látna minket egymásba karolva. – Haragudnátok, ha ma csatlakoznék hozzátok? – érdeklődött kíváncsian. Bellával akart beszélgetni. Akárcsak én, de azért bólintottam, és mosolyt erőltettem az arcomra.

 

   Bella nem mutatta a szokott lelkesedését, pedig általában örült Alice társaságának. Valami aggasztotta. Megőrültem tőle, hogy nem tudom, hogy mitől olyan feszült. Előre ültem, ők hátra. Bekapcsoltam a lejátszót, és azon gondolkoztam, hogy Carlisle és Esme mivel akarja majd megmagyarázni távozásunkat. Ezt még nem találták ki, és bár én előbb tudtam a terveikről, mint a többiek, most mégsem voltam okosabb náluk.

 

   Alice és Bella lányos dolgokról beszélgettek. Leginkább arról, hogy milyen ruhákat látott Alice egy boltban, ahová el akarta rángatni Bellát. Nem érdekelt a téma, nekem mindegy volt, hogy mit vesz fel Bella, mert bármiben tetszett volna. Még akkor is, ha semmit sem vesz fel. Elhessegettem ezt a gondolatot, mert egyrészt illetlenség volt tőlem, másrészt nem tett jót az önuralmamnak. Az útra koncentráltam, bár nem sok sikerrel. Alice kérésére nem a Swan házhoz mentünk, hanem hozzánk. Bella nem bánta a dolgot, sőt, azt hiszem, hogy örült is neki, bár csak visszafogottan.

 

   Kiszálltam, és egy pillanat alatt mindkettőjüknek kinyitottam a kocsi ajtaját. A többiek is megérkeztek, és beparkoltak a Volvóm mögé. Együtt léptünk a világos szobába, ahová a bejárati ajtó nyílt.