Twilight Extra 8. rész
2009.02.05. 10:00
Csak barátok
Egész éjszaka azon tipródtam, hogy mekkora hibát követtem el. Carlisle kissé haragos volt, amikor megtudta, hogy Bellával újra barátok leszünk. Nem örült a hírnek, mert félt, hogy ismét kiborulok majd valamin. Na igen, az utóbbi időben nem voltam túl szórakoztató társaság. Alice-szel azonban madarat lehetett volna fogatni. Olyan boldog volt, mintha ő maga is érintett lenne a dolgot illetően, pedig ő azóta is találkozgatott Bellával, mióta én kerültem őt.
Reggel egy hosszú zuhanyt követően öltöztem fel, és igyekeztem rendbeszedni magamat, bár nem volt könnyű dolgom, mert egész éjjel stresszeltem az új helyzet miatt. Alice mindenárom velem akart jönni a suliba, és Jaspert sem bántotta a dolog, ezért az én kocsimban helyezkedett el, és vigyorogva nézett rám. Bár látta rajtam, hogy nem osztozom felhőtlen jókedvében, azért csak dudorászni kezdett, és közben fülig ért apró, rúzstól mélyvörös szája.
Útközben megállás nélkül faggatott, hogy hogyan képzelem a jövőt, hogy miként leszünk újra barátok Bellával, és hogyan akarom távol tartani magam tőle. Ezekre a kérdésekre én is nagyon szerettem volna tudni a választ.
Elég zord hangulatom volt, amikor kiszálltam a kocsiból, de csak addig, amíg meg nem pillantottam Bellát a furgon volánjánál. Egy ideje leparkolhatott már, de nem szállt ki. Engem várt. Tétováztam egy ideig, hogy elinduljak e felé, mert úgy éreztem muszáj lenne tartanom vele néhány lépés távolságot, de végül annyira felderült az arca, mikor észrevett, hogy nem akartam kedvét szegni.
Mire kiügyetlenkedte magát a kocsiból, már a motorháztetőn ültem. Izgatottan nézett rám, miközben a táskájával a vállán elém lépett. Nem néztem rá. Elég savanyú képet vágtam, de ő lelkesen mosolyogott. Az a fajta mosoly volt, amit nem lehet visszatartani, ami igazán őszinte, mélyről jövő boldogságot takar. Egyetlen pillanatig emeltem csak fel tekintetem, de örökre halott szívembe véste magát kislányos mosolya.
- Jó reggelt – csicseregte elégedetten.
- Új kabát? – kérdeztem ahelyett, hogy viszonoztam volna üdvözlését.
- Hát észrevetted? – csodálkozott.
- Nem csak te vagy jó megfigyelő – morogtam csendesen.
- Alice-szel vettük. De még sosem volt rajtam.
- Szép vagy benne – sóhajtottam, nem mintha lett volna bármi is, amiben ne lett volna ellenállhatatlanul csodálatos.
Elpirult. Zavartan támaszkodott mellettem a kocsi oldalának, miközben tekintetét az iskola épülete felé szállingózó diákokra szegezte.
- Ez egy gyönyörű nap – közölte elégedett hangon.
- Az – hagytam rá, bár nekem inkább pokolinak tűnt, pedig még jóformán el sem kezdődött. Ilyenkor éreztem igazán, mennyire rossz vámpírnak lenni. Az emberek kialusszák a problémáikat, de nekem minden nap összefolyt. Nem volt egy perc szünet sem, hogy az álmaimba menekülhessek aggályaim elől.
- Hoztam neked valamit – jutott eszébe, és feldobta mellém a táskáját. Kutatni kezdett benne, miközben izgatott képet vágott. Végre anélkül vehettem szemügyre, hogy észrevehette volna. Szinte nyakig eltűnt a táskájában, ami túl nagynak tűnt apró termetéhez képest.
Várakozóan pillantottam végig tökéletes alakján. Újra éledt bennem a vágy, amit a nap minden percében éreztem, de most sokkal intenzívebben, mint amikor nem volt a közelemben. Nem vettem levegőt, de csak azért, hogy legalább az illatát ne érezzem, mert úgy szállt a fejembe, mint egy ötven éves bor.
- Ezaz – húzott elő egy könyvet üdvözült mosollyal az arcán. A kezembe nyomta, de nem érintett meg.
- Mi ez? – kérdeztem színtelen hangon, miközben fellapoztam a kemény kötésű naplószerűséget.
- A verseim – mondta kissé szégyenlősen. Meglepetten pillantottam rá. Ezúttal ő kerülte a tekintetemet. A térdeimre meredt.
- Te verseket írsz? – kérdeztem csodálkozva.
- Csak mostanában – nyögte ideges hangon.
Meg akarta osztani velem őket, de láttam rajta, hogy fél attól, hogy tetszeni fognak e. Újra a könyvre összpontosítottam. A közepéhez lapoztam, és halkan olvasni kezdtem. Lehunyt szemmel élvezte a hangomat. Ki tudja mióta vágyott már rá, hogy olvasni halljon. Látszott az arcán.
„ Kihúnyt a fény, magam vagyok
Nincs mellettem, kiért szívem dobog
Lehunyom szemem, és elképzelem,
Milyen is volt, mikor itt volt velem.
Hosszú órák, végtelen napok,
Edward nélkül, én halott vagyok
Az angyali arc, már nem az enyém,
Nincs már semmim, mert kihúnyt a fény.”
Bármilyen gyerekes versecske volt is, rólam szólt. Rólam és arról, amit jelentek neki. A fény, hát igazán ez lennék számára? Éppen én, az árnyék gyermeke, aki a pokolból szállt fel, hogy megigézze? Hülyén éreztem magamat, de ő méginkább. Elvörösödött arccal fordult el, és talán már meg is bánta, hogy nekem adta a könyvecskét. Vissza kellett volna adnom neki, de nem voltam képes rá. A gondolatai voltak a kezemben, és ez sokat jelentett nekem, mégha ócska rímekbe szedte is őket.
- Köszönöm – suttogtam kissé elérzékenyülten.
Bella megforult, és rám nézett, tekintete komor volt és zavarodott.
- Elég bénán verselek – mondta aggódó hangon.
- Veszem észre - mosolyogtam rá szelíden. Morcos lett az arca.
- Igazán tiltakozhattál volna – méltatlankodott. Nevetni kezdtem, és napok óta először nem éreztem magam olyan üresnek.
- Ez szánalmas – emeltem fel becsukva a könyvet, és meglóbáltam a feje fölött.
- Add ide! – hörögte sértetten. Akkor sem érte volna el, ha a földön állok, de így még annyira sem volt esélye.
- Vedd el, ha annyira akarod – közöltem kihívóan.
Bella durcásan fordult Alice felé, aki néhány méterről figyelt minket. Rajtam tartotta a szemét, de nem azért, mert aggódott volna. Inkább kíváncsi volt rá, hogyan viselkedek majd Bella társaságában. Meglepődött az arcomra kiült játékos mosoly láttán, és ő maga is mosolyra húzta a száját. Bella azonban összeszűkült szemekkel nézett rám.
- Kár volt odaadnom neked – vicsorogta dühösen.
- Ugyan már, igazán mulatságos könyvecske ez. Remekül szórakozom majd.
Bella haragosan bokszolt a karomba, bár meg sem éreztem.
- Szemét vagy – közölte feldúltan, és még arról is megfeledkezett, hogy végre újra velem beszélhet. Most, hogy ilyen csalódottan ugrált a könyvért, valahogy még jobban vonzódtam hozzá. Az a gyerekes nyafogás, amivel a szavak kiszöktek az ajkai között, ellenállhatatlanná tették a szememben.
- Van még ilyen füzeted? Csak mert én úgysem alszom, és tudod szeretem a humoros költeményeket – piszkáltam tovább, csak hogy fokozzam haragját, ami olyan nagyon illett kamaszos vonásaihoz.
- Nem is tudom miért gondoltam, hogy képes leszel értékelni őket – duzzogott feszegve.
- Hát azt én sem tudom – nevettem.
Gyilkos pillantást lövellt felém, aztán hirtelen kisimultak a vonásai és elmosolyodott.
- Gonosz vagy – mondta megenyhült hangon.
- Vámpír vagyok, emlékszel? Hallottál te már kedves vámpírról?
Elgondolkozott, miközben őrjítően intellektuális kifejezés ült ki az arcára. Újra felnevettem, tiszta szívemből. Imádnivaló volt, és én minden porcikájáért rajongtam.
- Vannak kedves vámpírok – közölte némi habozás után.
- Egyet mondj – kaptam szaván, meggyőződve róla, hogy nem tud példát hozni.
- Carlisle, Esme és Alice – közölte határozottan. Arcomra fagyott a mosoly. Eltűnődve szemrevételeztem ragyogó szemeit, melyek a napot is elhomályosították.
- Meglátogathatnád őket, hiányolnak – mondtam kissé komorabb hangon.
- Nem bánnád? – kérdezte meglepetten.
- Nézz be hozzájuk suli után – mondtan nyugodt hangon.
Reménykedve sóhajtott fel.
- Otthon leszel? – kérdezte izgatottan.
- Nem hinném – csóváltam a fejemet. Nem akartam újra túl közel engedni magamhoz. Csalódottan csukta be a táskáját.
- Értem – közölte keserű hangon.
Alice megállt mögötte, és a szemembe nézett.
- El fogunk késni – emlékeztetett kissé feszülten, hogy megzavarta beszélgetésünket.
- Igen, ideje bemennünk – ugrottam le a motorháztetőről. Ahogy földet értem, megcsapott Bella illata. Bódultan hőköltem hátra, de a furgon oldalának ütköztem. Bella hátrált néhány lépést, amikor rájött, hogy mi az oka rémült mozdulatomnak.
- Jobb, ha megyek – mondta ijedten, mert attól félt, már ennyi is elég nekem ahhoz, hogy viszakozzak az egyességünkkel kapcsolatban.
Sietős léptekkel távolodott tőlünk, testartásán látszott, mennyire megrémült. Sajnáltam őt, pedig igazán szépen indult a reggel. De én elrontottam. Csak egy gyors mozdulat, és máris megint kicsúszott kapcsolatunk alól a talaj.
- Ez kedves volt tőled – zavarta meg gondolataimat Alice hangja. Összeráncolt homlokkal pillantottam rá.
- Ugyan mi, hogy a frászt hoztam rá? – kérdeztem utálkozva.
- Edward, mi lenne, ha nem vennél mindent a szívedre? Olyanok voltatok, mint régen. És ezt ő is érezte, azért is mosolyodott el.
- Hát ez az, megint olyan minden, mint régen – dohogtam mérgesen.
- Minden rendben lesz – bújt hozzám Alice, hogy testvéri csókjával vigasztaljon. A második puszi cuppanós volt. Csupa nyál lettem, de azért önfeledt nevetés tört fel belőlem. – Na gyere Casanova, mert tényleg elkésünk – karolt belém, és büszke léptekkel húzott maga után. Kicsit jobb kedvem lett.
A nap ezúttal gyorsan eltelt. Bella verseit olvasgattam az órákon, és némelyik nem is volt olyan csapnivaló. Akadt néhány részisztően gyenge próbálkozás, de azokon tényleg jót mulattam magamban. Alig vártam, hogy elmondhassam neki, mennyire hálás vagyok azért, hogy megosztotta velem legféltettebb titkait.
Az ebédlőben türelmetlenül lestem az ajtót. Alice anyáskodó mosollyal figyelt. Amikor Bella belépett felragyogott a helység. Egyelten lány sem vehette fel szépségével a versenyt. Ahogy végigbotorkált az asztalok között, szinte elvakított a belőle áradó meleg fénysugár. Felálltam, és elindultam felé. Rosalie rosszallóan követett tekintetével. Bella nem figyelt rám, nyilván attól félt, hogy haragszom a reggel történtek miatt.
Hangtalanul léptem mögé, és a vállára tettem a kezem. Ijedten ugrott fel, és egy halk sikoly szakadt fel tüdejéből.
- Ennyire ijesztő vagyok? – kérdeztem lágyan. Amikor rájött, hogy mögötte állok, elakadt a lélegzete.
- Edward – suttogta kábán. A szíve zakatolni kezdett, mintha ki akarna törni bordái börtönéből.
Egy pillanatig nem szóltam hozzá, csak csodáltam természetes szépségét. Nem festette magát, mint a többi lány, mégis öszehasonlíthatatlanul szebb volt bárkinél. Álmodozva vettem szemügyre karcsú, szépen ívelt nyakát, és egy pillanatig kitüremkedő nyaki artériáját figyeltem. Aztán észbe kaptam. Még mindig zavartan leste elmélázó arcomat.
- Megtennéd, hogy ma velem ebédelsz? – kérdeztem kissé szórakozottan. Nem bírtam elszakadni bájos vonásaitól.
- Komolyan? – nézett rám hitetlenkedve. Jessica ekkor lépett mögénk, és máris hallottam féltékeny gondolatait. Nem tetszett neki, hogy újra Bella társaságában lát. Azt remélte végleg pontot tettem kapcsolatunk végére, mert bántotta önérzetét, hogy őt sosem vettem észre. Megfordultam, és intéztem felé egy ellenállhatatlan mosolyt.
- Szia Jessica. Igazán csinos vagy ma – mondtam őszintének tűnő hangon.
Jessica elfelejtett levegőt venni. Sosem bókoltam még neki, és nem is igazán tudott mit kezdeni ezzel. Követhetetlen sebességgel pörögtek gondolatai. Magában megállapította, hogy mégis csak gyönyörű lány, ha szemet szúrt nekem az aktuálisan viselt ruhakölteményében. Szórakoztattak gondolatai, de igazából csak Bella miatt álltam szóba vele. Nem akartam, hogy a féltékenykedése túlságosan elfajuljon.
- I-i-igazán? – dadogta végül megilletődötten. Nehezemre esett komoly arcot vágni, mert gondolataitól nevethetnékem támadt.
- Ma valóban káprázatosan nézel ki – folytattam. Jessica az ájulás határán egyensúlyozott. Illetlenség volt tőlem játszani az érzéseivel, de végül is egy szörnyeteg vagyok, ezért úgy döntöttem, ez még belefér.
Bella kuncogni kezdett, nyilván nagyon jól tudta, hogy nem hatott meg Jessica középszerű külseje, sem túlértékelt ruhatára. Jessica azonban nem vette észre Bella halk kacaját, ami édesebb volt bármilyen hangnál, amit valaha hallottam.
Bella elvett egy tálcát, és kérdőn meredt rám. Magam elé húztam a fekete műanyag lapot, és mindenből raktam rá, ami a kezem ügyébe került. Jessica izgatottan lépett újra mögém, amikor a sorral együtt tovább haladtam.
- Jól áll neked ez a pulcsi – próbálta viszonozni korábbi kedvességemet.
- Csakugyan? – kérdeztem továbbra is megőrizve komoly arckifejezésemet. Zavartan pirult el.
- Az sokkal jobb, amit tegnap este viseltél, amikor eljöttél hozzám – közölte Bella gúnyosan. Jessica tekitete megtelt gyűlölettel. Elfordultam, hogy ne lássa mosolyomat. Bella ma sokkal szórakoztatóbbnak bizonyult, mint máskor.
- Tényleg tetszett? – kérdeztem belemenve a játékába.
- Igen, szépen kiemelte az izmaidat – mosolyogott rám játékosan. Jessica nagyon csúnya helyekre küldte magában.
Már csak ketten voltak előttünk, amikor újra megtörtem a csendet.
- Egyszer velünk ebédelhetnél – mosolyogtam újra Jessicára, aki alig akart hinni a fülének.
- Talán most – vágta rá izgatottan.
- Edwardnak és nekem most van egy kis privát megbeszélnivalónk – vetette közbe Bella, miközben ismét előrébb lépett.
A szándékom, hogy Jessica féltékenységét csillapítsam valamelyest, nem egészen úgy sült el, mint először terveztem. Úgy fújtatott, mint egy túlhajszolt öszvér. Szikrákat szórtak keskeny vágású szemei. Bellára pillantottam, aki elégedettnek tűnt győzelmével, amit „barátnője” felett aratott. Nem tudtam haragudni rá, olyan lelkesnek tűnt.
- Talán majd máskor, Jess – pillantottam „vetélytársára”. Jessica majd kiugrott a bőréből, hogy becézve szólítottam meg.
- Igen, majd valamikor máskor – közölte csalódott hangon. Sorra kerültünk.
Amikor letelepedtünk annál az asztalnál, ahol korábban többször is ültünk már Bellával, kissé öntelten nézett rám.
- Láttad az arcát? – kérdezte kacarászva.
- Igazán nem volt szép tőled, Bella – mondtam szigorúan. Megpróbált elkomolyodni, de ettől csak mulatságos lett kislányos arca. Muszáj volt mosolyognom.
- Meglepett, hogy velem szeretnél ebédelni – váltott témát bizonytalan hangon.
- Ha inkább velük ennél – vontam vállat, és fel akartam állni, de elkapta a csuklómat.
- Ez nem vicces – mondta szinte megsemmisülten.
- Sajnálom – vigyorogtam gúnyosan.
Leült néhány végzős az asztalunkhoz, bár elég távol tőlük. Kíváncsian méregettek minket, miközben azt találgatták, hogy újra együtt vagyunk e Bellával. Úgy tűnt, hogy mindenkit csak ez foglalkoztat az ebédlőben. Rosalie most is ridegen bámult Bellára, nem igazán kedvelte meg a James ügy óta sem. Emmett azonban rámkacsintott, amikor találkozott a tekintetünk.
Visszaültem korábbi helyemre, és Bella csodálatos szemeibe mélyesztettem tekintetemet.
- Szóval, akkor most hogyan tovább? – érdeklődött félénken.
- Nem értem mire gondolsz – hazudtam, de csak azért, mert én sem tudtam még a választ.
- Tudnom kell, hogy most hogy állunk egymással – szűrte a fogai között.
- Barátok vagyunk – vontam meg a vállam úgy téve, mintha már a kérdés is értelmetlen lett volna.
- Na és meddig leszünk barátok? – szegezte nekem azt a kérdést, ami igazán helyénvalónak tűnt a jelenlegi helyzetben.
Idegesen sütöttem le a tekintetemet. Zavartan sóhajtottam fel, aztán anélkül, hogy ránéztem volna, témát váltottam.
- Mikor mondasz igent Blacknek? – kérdeztem hűvösen. Elsápadt az arca.
Szűkölni kezdett a székben, aztán felsóhajtott.
- Ma felhívom – ígérte kelletlenül.
- Elég béna ízlésed van – morogtam halkan.
- De hisz te akartad…
- Csak azt nem értem miért pont ő – vágtam a szavába. - Úgy értem, félre ne érts, Mike Newton-t is rühellem, de egy fokkal jobb az indiánnál.
Bella oldalra fordította a fejét, és egy darabig az arcom fürkészte, aztán elmosolyodott.
- Te féltékeny vagy – állapította meg nevetve.
- Sosem mondtam, hogy ez könnyű lesz nekem – vicsorogtam sértődötten.
- Nem muszáj járnom vele – tette a kezét az enyémre. Elhúztam a kezem, kicsit gyorsabban is, mint indokolt lett volna.
- Kedveled őt. Nem választhatsz az én ízlésem szerint – sóhajtottam komoran.
- Miért, te kit választanál a helyemben? – kérdezte láthatóan jól szórakozva.
Idegesített, hogy nevetgél, amikor számomra a legkevésbé sem volt vicces a helyzet. Egy darabig elgondolkoztam, végül úgy döntöttem, hogy megpróbálok én is valamivel pozitívabban állni a dolgokhoz, bár ez a legkevésbé sem volt egyszerű feladat.
- Nálam Tyler a befutó – mondtam hosszú hallgatás után.
Bella hangosan felnevetett. Megnyugtatott csilingelő nevetése.
- Tyler? Pfff… Ez még tőled is erős volt – vágott egy grimaszt undorodva.
Ebben a pillanatban minden olyan egyszerűnek tűnt, pedig semmi sem volt az. De ott ült velem, az asztalunknál, és ez jó volt mind a kettőnknek.
Kicsit sajnáltam, amikor a szünet végetért. Bella szomorúan állt fel.
- Akkor még látjuk egymást – nyögte keserűen.
- Bella – szóltam utána, mikor már vagy tíz lépésre volt tőlem. Megfordult, és kíváncsian méregetett. – A versek… Igazán sokat jelent nekem, hogy megbíztál bennem annyira, hogy megoszd velem őket.
Egy fél percig csak állt, és kifejezéstelen arccal nézett, aztán visszalépdelt hozzám, és megtorpant előttem.
- Senkiben sem bízom meg annyira, mint benned, Edward Cullen.
Hosszú volt az a néhány másodperc, amíg összeakadt a tekintetünk. Szerettem volna megölelni, de nem mozdultam. Végül Bella vetett véget a pillanatnak. Intett felém, aztán sietősen magamra hagyott. A végzősök még mindig az asztal végben ültek, és tapintatlanul vizslatták minden mozdulatomat.
Vetettem rájuk egy hűvös pillantást, amitől észbe kaptak, és egyszerre fordultak el. A testvéreim rám vártak, ezért csatlakoztam hozzájuk, hogy együtt induljunk a következő óránk színhelyére. Először Rosalie és Emmett váltak le tőlünk, ők angolra mentek, aztán Jasper is lemaradt a kémia teremnél. Alice-nek és nekem közösen volt óránk a matek teremben. Ez volt az egyetlen olyan óra, ahová nem egyedül jártam, leszámítva persze a biológiát.
Letelepedtünk a terem legvégében, a szokott helyünkön. Alice azon a hangon beszélt velem, amit csak a vámpírok hallanak. Egész órán beszélgettünk, annak ellenére, hogy dolgozat volt. Egyikünket sem zavarta, anélkül is meg tudtuk hibátlanra írni, hogy odafigyeltünk volna rá.
Suli után tehetetlenül álldogáltam az iskola parkolójában, azon tűnődve, hogy mihez kezdjek magammal. Egy felől nem volt kedvem sehová menni, másfelől viszont meghívtam Bellát a házunkba, hogy meglátogassa a szüleimet, de nem voltam benne biztos, hogy jó volna e, ha én is ott lennék közben. Végül Alice lépett mellém. Jasperre várt, aki lemaradt Emmettel. Egy filmről beszélgettek, amit éppen előző nap muattak be a mozik. Elhatározták, hogy elmennek megnézni, mert egy vámpíros „alkotás” volt, és csak úgy, mint engem, őket is vonzotta a téma. Persze számukra inkább vígjátéknak ígérkezett, mint kemény horrornak.
- Haza jössz velünk? – kérdezte Alice. Tétován emeltem fel a fejem, hogy felé forduljak.
- Nem tudom – vallottam be kicsit bizonytalan hangon.
Alice mosolyogni kezdett, aztán belém karolt. Odabújt hozzám, olyan kedvességgel, mintha Jasper helyett hozzám tartozna.
- Bella miatt nem akarsz hazajönni – mondta.
Zavatan bólintottam. Egészen közel hajolt hozzám, de nem szólalt meg. Enélkül is hallottam ajánlatát. Megkért, hogy sétáljunk egyet az erdőben, csak mi ketten, ahogy régebben olyan sokszor tettük. Reméltem, hogy nem akar lelkifröccsel untatni. Felsóhajtva bólintottam rá a dologra, mert örültem, hogy velem szeretné tölteni a délutánt.
Amint beértek minket a többiek, Alice elengedett, és Jasperhez bújt. Dorombolva nézett rá, mint egy kedves házicica. Hízelgő tekintete nem lepte meg Jaspert, mindig így nézett rá, ha akart valamit.
- Rómeóval randizol? – mosolyodott el Jasper.
Felháborodva néztem rá, de ügyet sem vetett rám. Alice angyali arcában gyönyörködött.
- Nem bánod? – kérdezte Alice magas, imádnivaló hangján.
- Vigyázz rá, Rómeó, különben este ellátom a bajodat – viccelődött Jasper. Már másodszor vetemedett ilyesmire az elmúlt napok során, és ez igencsak meglepett. Elképzelni sem tudtam, mitől van olyan jó kedve, mert gondolataiban semmi olyanra nem bukkantam, ami indokolhatta volna.
- Ne hívj így – mondtam végül haragosan.
Alice széles vigyorra húzta apró száját.
- Ne légy már olyan, mint aki citromba harapott. Kicsit nagylelkűbb is lehetnél a mosolyodat illetően, mert mostanában úgy fest, csak Bellának jut belőle.
Fogalmam sem volt miért zrikál mindenki engem. Bosszantott a dolog, mert megint mindenki úgy viselkedett, mintha én volnék a legfiatalabb a társaságban. Igaz, az átlag emberek számára ezt a látszatot keltettük, de zavart, hogy akkor is így kezelnek, ha senki nem hall minket.
Megláttam Bellát, aki Newtonnal a nyomában tartott a szakadt, piros furgonja felé.
- Induljunk – közöltem mérgesen. Alice szájon csókolta Jaspert, aki búcsúzóul a füle mögé csúsztatta Alice rövid haját, aztán rám szegezte komor tekintetét. Most úgy nézett, ahogy általában, kifejezéstelenül.
- Ne menjetek La Push közelébe. Carlisle szerint bosszankodnak, amiért a Black fiú összefutott veled az erdőben – mondta nekem kissé szigorú hangon.
- Nem léptem át a határt – háborodtam fel feldúltan.
Sötét felhők úsztak az égen, és én úgy éreztem, hogy a hangulatomat is borússá teszik. Kinyitottam a Volvó ajtaját Alice-nek, aki összenézett Emmettel.
- Nehogy megszólaljatok – figyelmeztettem őket, amikor aggódó gondolataik eljutottak hozzám.
A vers :P. Bocsi, de éjjel írom, és baromira nem volt kedvem valami használhatón törni a fejem, de nem is baj, hogy ilyen lett, elvégre Bella mindenben béna, miért pont ebbe ne lenne az :P
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr83923711
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nomika86 2009.02.05. 11:41:25
Nem volt rossz nekem még mindig tetszik:) Így tovább nagy rajongod lettem Audry:)
Filmőrült 2009.02.05. 12:21:19
Hát köszönöm! Nagyon jól szórakoztam! Az a Jessicás rész, meg amikor Bella odaadja a verseket, Hát azok nagyon tetszettek! És szerintem a vers aranyos volt, beleillett Bella karakterébe! Köszi, hogy ilyen hamar felraktad, mert így még suli előtt elolvashattam!:)
LauraL 2009.02.05. 12:59:11
:) Tetszik! A gyorsaság is, ahogy megkaptuk. A jelenetek nagyon jók benne! Ne tarts türelmetlennek, de mikor kapjuk a következőt? (Mielőtt kitiltanál a fórumról: VICC volt! :) Ezért nem is írom ide, hogy: Kérlek küldd el a következő részeket is mittudoménmilyen@abszolut.com-ra) SZERETEM OLVASNI A TÖRTÉNETEDET! KÖSZÖNÖM!
Audry 2009.02.05. 13:11:40
Hát, töredelmesen bevallom, egy betűt sem írtam még a kilencedik fejezetből. Szóv azt biztos nem kapjátok meg holnap :( De majd kitalálok valamit, amivel addig is ki lehet tölteni az űrt :)
bettus0806 2009.02.05. 21:35:55
Sziasztok!
Egyszer még régebben már írtam a fórumra, és azt hittem, az lesz az utolsó! És nagy meglepetésemre nem tudtam elszakadni az oldaltól :D Minden képet meg imádok, olvasgatom a fórumot, bár azért a millió hozzászólás eléggé megnehezíti a dolgomat. Mindig le vagyok maradva:)
Na de a lényeg! Audry! Minden twilight extrát elolvastam, de egyikhez sem írtam kommentet, azon az elv alapján, miszerint a sok dicséret árt a nívónak... De most nem tudom megállni. Ez a rész egyszerűen fantasztikusra sikerült. Nem bírtam magamban tartani a röhögésem, és húgom lebuktatott. De a most a szobából kihallatszó nevetésből arra következtetek, hogy egy újabb rajongóra tettél szert a húgom személyében.
Csak gratulálni tudok! Remekül írsz!!! Remélem még sok résszel fogsz megörvendeztetni!
Betti
Egyszer még régebben már írtam a fórumra, és azt hittem, az lesz az utolsó! És nagy meglepetésemre nem tudtam elszakadni az oldaltól :D Minden képet meg imádok, olvasgatom a fórumot, bár azért a millió hozzászólás eléggé megnehezíti a dolgomat. Mindig le vagyok maradva:)
Na de a lényeg! Audry! Minden twilight extrát elolvastam, de egyikhez sem írtam kommentet, azon az elv alapján, miszerint a sok dicséret árt a nívónak... De most nem tudom megállni. Ez a rész egyszerűen fantasztikusra sikerült. Nem bírtam magamban tartani a röhögésem, és húgom lebuktatott. De a most a szobából kihallatszó nevetésből arra következtetek, hogy egy újabb rajongóra tettél szert a húgom személyében.
Csak gratulálni tudok! Remekül írsz!!! Remélem még sok résszel fogsz megörvendeztetni!
Betti
orszolia 2009.02.05. 22:49:20
Sziasztok végigolvastam az összes részt és iszonyújók tényleg. De egy jó tanács talán egy egy részhez epizódhoz írhatnél többet, így könyebb lenne neked hiszen nem kéne folyamatosan azon agyalnod hogy akkor hogyan tovább sztem hamar kifogynál az ötletekből. De ha mondjuk a barátságon vagy az egyeségeben vagy bármelyik másikban is többet írnál, hosszabat csak a magad dolgát segítenéd.azthiszem.Am meg tényleg nagyon jók alig várom h olvashassam a következő részt:P
Audry 2009.02.06. 15:00:32
@bettus0806: Szia :) Köszönöm a dicséreteket. Örülök, hogy tudtam néhány kellemes percet szerezni. Igyekszem továbbra is tartani a színvonalat, remélem sikerül majd :). Még nem tudom hány rész lesz. Egyelőre vannak még ötleteim, szóval per pillanat még biztos vagyok benne, hogy bőven lesz még :)
Audry 2009.02.06. 15:03:08
@orszolia: Szia. Két dolog miatt nem írok többet egy fejezethez. Először is azért, mert akkor túl sokára kerülne fel. Másrészt meg azért, mert így könnyebb követni a történetet. Ha egyszerre tennék fel négy posztnyi cuccot, ami egy fejezetbe tartozni, és mindezt akár egy hét kihagyás után tenném, már kevésbé élne mindenkiben az előző részek emléke. Így gyorsabban frissül a történet, és senki sem felejti el mi volt az előző részben :)
Amúgy egyelőre nem félek attól, hogy kifogyok az ötletekből :) Van még bőven...
Amúgy egyelőre nem félek attól, hogy kifogyok az ötletekből :) Van még bőven...
Sütimi 2009.02.11. 16:10:47
tetszett :OD, köszi!:-)