Éjféli Szemek 4. fejezet

2009.04.22. 10:00

 
Kérdések és válaszok
 
    A kedvenc helyünkre álltam be a kocsival. Innen csak egy lépés volt az erdő, a fák biztonságot adó, sejtelmes árnyéka. Ahogy kiszálltunk és mélyen magamba szívtam a reggel nyirkos levegőjét, már éreztem is a narancs és a fahéj szagát.
 
   Morgana ott várt ránk a fák között, ahogy ígérte. A parkoló néma volt. A mi autóinkon kívül sehol semmi.
 
    Alice és Jasper kézenfogva sétáltak be a fák közé. Emmett és Rosalie inkább a terepjárónál maradtak. Rosalie-t az foglalkoztatta, hogy vajon Emmettnek mennyire jöhetett be Monique.
 
   Úgy érezte, hogy a de Lamar nők közül ő veszélyeztetheti a pozícióját. Eszembe jutott Esme, hogyan húzta ki magát a kocsiban, amikor meglátta a fekete hajú, nadrágkosztümös nőt. Nem értettem, miért láttak fenyegetést a személyében, hiszen Emmett is és Carlisle is egyértelműen kimutatta, hová kötődik. Irracionális félelmüket, gyanakvásukat nem tudtam hová tenni. Bár az kétségtelen, hogy Monique képessége, hogy befolyásolni tudta az érzékelésünket, felvetett pár érdekes kérdést. Lehet, hogy valójában nem is lenne tökéletes szépség, ha képességével nem támogatná meg a külső szemlélő benyomásait? Talán EZT a felvetésemet megoszthatnám Rosie-val. Biztos megnyugtatná, hogy csak érzékcsalódás Monique szépsége. Ezen nevetnem kellett. Nem sok dolog hozhatta ki a sodrából a szőke nővéremet. Ami kibillenthette az egyensúlyából csak két forrásból, a szépségimádatából és Emmett iránt érzett szerelméből fakadhatott.
 
    Emmett érzékelte Rosalie nyugtalanságát, de azt hitte, Rosalie a család biztonsága miatt olyan feszült. Igyekezett biztosítani őt arról, hogy mindent elkövet majd, hogy megóvja a családunkat. Magabiztosan karolta át Rosalie vállát és megnyugtató szavakat dörmögött a fülébe. De volt egy hiba! Mivel számára  Rosalie volt az egyetlen, aki létezett, és kizárólag őt vette észre, így nem jutott eszébe, hogy nyomatékosítania  kéne benne, hogy számára ő a legszebb a világon, valamint, hogy senki nem érhet föl hozzá! Hiába voltak együtt évtizedek óta — vagy lehet, hogy pont az együtt töltött évek miatt —, nem igen tudták mi is jár a másik fejében. Emmett volt a legjobb báty, akit csak kívánhat magának egy ember, vagy ha már itt tartunk, egy vámpír. Áldozatkész. Tisztaszívű. Őszinte. Bár kétségtelen, hogy viccei és kötözködése gyakran hozta olyan helyzetbe annak elszenvedőjét, hogy úgy érezze, megváltással érne fel, ha bemoshatna neki egyet. Ennél fogva nem nagyon sajnáltam, hogy inkább a kocsi oldalát támasztották. Morganának így is elég nehéz lesz kezelni a helyzetet, hiszen őt most nem vette körül vámpírcsaládja védelmező gyűrűje.
 
    Alig tíz méterre az erdősáv szélétől álldogált. Farmernadrágja és dzsekije átlagosnak mutatta, de most, ahogy az árnyas fák alatt láttam, mintha valami erő vibrált volna körülötte. Pislogtam. A szemem, mint minden vámpíré, olyan részleteket is meglátott, amik az emberek számára rejtve maradtak. Feszült figyelemmel kerestem az apró eltéréseket, amik ezt a furcsa benyomást keltették.
 
    Talán a porszemek kavargása a teste körül? Valóban különös volt. Mintha állandó örvénylésben lenne körülötte a levegő. Alice-nek és Jaspernek, úgy láttam, ez nem tűnt fel. Vidám nemtörődömséggel közeledtek hozzá.
 
    Talán a szeme? Már az emléke is kibillentett az egyensúlyomból, de így, hogy valóságban is belemerülhettem, még mélyebbre húzott. Nyugtalanságom egyre nőtt.
Az alkata? Semmi fenyegetőt nem láttam  — nem láthattam —, apró alakjában, és mégis megkísértett a gondolat, hogy veszélyt hordozhat. A benyomás megzavart, de aztán arra jutottam, hogy biztos csak azért érzek így, mert amióta először találkoztunk, foglalkoztat, hogy ki is ő. Biztos a kíváncsiságom nagysága az, ami valójában ilyen izgatottá tesz!
 
- Jó reggelt!
 
    Halk hangja végig borzongatta a gerincemet. Mintha forró ujját végig húzta volna a hátamon, minden egyes csigolyát végig simítva. Ingerülten felmordultam. Alice kérdő pillantása és Jasper megrökönyödése még jobban felhúzott. Most mit kell rám meresztgetniük a szemüket?
 
    Morgana félrebillentett fejjel nézett rám, mintha valamit mérlegelne. Akár a kellemetlen viszketés, úgy tört rám a kíváncsiság, mi is járhat a fejében. De bárhogy erőlködtem, nem rohant meg a "belső hangja". Megint várhatok addig, amíg álmodni kezd, hogy befurakodhassak a gondolatai közé.
 
- Neked is! — Alice nem is akarta véka alá rejteni, mennyire lelkes a találkozástól. Onnantól kezdve, hogy Carlisle és Armand megállapodott, csak arra tudott gondolni, hogy milyen jó lesz összebarátkozni a jövevényekkel. Alice nem igazán kedvelte Rosalie-t. Zavarta, hogy Rosie csak magát látta minden dologban és történésben. A saját veszteségeit. A saját vágyait! Alice olyan volt ellenben, mint a forgószél. Energiájának központja pedig az öröm, amiben szándéka szerint minden szívéhez közelállót részesített volna. Abban reménykedett, hogy talán Florine hasonló típusú lehet, mint ő. Izgatottá tette a gondolat, hogy barátra találhat.
 
    Jasperrel együtt csak épp hogy intettünk. Szomját hiába enyhítette az éjjel egy szarvas vérével, mert ennek ellenére a lányból áradó illat elég volt hozzá, hogy szája megteljen méreggel.
 
   Gyanakodva méregettem. Időben le akartam állítani, mielőtt Morganára veszélyt jelentene. Eléggé megnehezítette a dolgunkat, hogy Alice nem látta mit hoz a jövő, ha a jövőképben érintett volt akár csak az egyik de Lamart is. Egész éjszaka próbálgatta a képességét, odáig jutva, hogy végig kutatta családunk tagjainak következő napját.
 
    Látta, hogy Carlisle mit csinál délig. De ahogy kinyújtotta a kezét, hogy felvegye a telefont, hogy szándéka szerint beszéljen Armanddal, a kép elhomályosult, kivehetetlenné vált.
 
   Rosalie és Emmett napját majdnem estig tudta követni, mert távol tartották magukat a másik családdal való érintkezéstől.
 
   Jaspert csak villanásokra érzékelte, egy-egy óra közben és a szünetekben.
 
   Engem egyáltalán nem látott. De mivel bízott bennem — szerintem érdemtelenül —, ez nem annyira izgatta. Kishúgom azt a téves képzetet alakította ki rólam, hogy megbízható, nyugodt, körültekintő vagyok. Akár igaza is lehetett volna, de csak két nappal ezelőttig.
 
   Én már korántsem bíztam meg magamban.
 
   Morgana apró, szinte bocsánatkérő mosollyal nyújtotta kezét Jasper felé. Alice kuncogva lökdöste előrébb szerelmét. Nagyon viccesnek találta, ahogy Jasper idegenkedett Morgana érintésétől, annak ellenére, hogy az, azonnali könnyebbséget ígért neki.
 
- Nem leszel rosszul? — Jasper kérdése rádöbbentett mennyire nem a gondolataira figyeltem. Azt hittem az érintés zavarja. Az, hogy Morgana-ért aggódik, csak még ingerültebbé tett. Ha így folytatódik, a nap végére biztos, hogy valakit kinyírok!
 
    Jasper idegesen pillantott felém. Tisztában voltam vele, hogy az újszülött vámpírok indulatai semminek tűnnek az enyémmel szemben. Előtte eltitkolhatatlan volt, hogy mit is érzek. Kinyúlt felém az erejével. A nyugodtság, mint kóbor lepke körözött körülöttem, de nem hozott igazi megkönnyebbülést. Újra magamon éreztem Morgana tekintetét.
 
- Nem leszek! — Magabiztos válasza lecsitított. Könnyedén megérintette Jasper kezét és gyöngéden végig simította. Miért őt? Persze tudtam, miért kell ez, de ezzel együtt egyáltalán nem tetszett, hogy őt simogatta! Fivérem elégedett arca láttán elragadott a képzeletem. Alice szeme elhomályosult, majd döbbent felháborodással nézett rám.
 
    Szégyenkezve szegtem le a fejem, hiszen most mozizhatta végig, hogy felmerült bennem, hogy vadászat közben, akár meg is lökhetném egy kicsit Jaspert, miközben ugrik, elérve, hogy a szikláknak csapódjon. Nem esett volna benne kár, de elég megalázó egy több mint száz éves* vámpír számára, ha célt téveszt. És Emmett biztos hosszú ideig kínozta volna az esettel.
 
    Alice megnyugodva konstatálta, hogy megváltoznak a jövendő vadászat képei. Látta, amint egyfajta engesztelés végett Jasper elé hajtok egy medvét. Ahogy ellépett előttem a suli felé indulva, lábujjhegyre állva röpke puszit nyomott a zavart képemre. Imádtam Alice megbocsátó természetét!
 
    Morgana mellett baktattam az épület felé. Magam elé meredve emésztgettem, hova is jutottam az indulataim miatt, és azt, hogy milyen sok idő telik el addig, amíg újra a támadóját kereshetem. Legszívesebben haza mentem volna, hogy folytassam a kutatást, ugyanakkor a közelében akartam lenni, hogy minél többet megtudhassak róla.
 
- Még nem igen tudom, mi hol van. Segítenél eligazodni, Edward?
 
   A kérdés váratlanul ért, bár kétlem, hogy ha van időm felkészülni, máshogy reagáltam volna.
 
   Ingerültségem köddé vált, megnyugvás öntötte el a bensőmet.
 
- Mutasd az órarendedet. Hmm. Ma három óránk is közös lesz. A szünetekben a folyosón várlak majd és megmutatom, hol lesz a következő órád.
 
- Köszönöm! — Mosolyától, ha lett volna szívem, biztos gyorsabban vert volna. — Régóta terveztem, hogy megpróbálok nyugodt és normális életet folytatni, de furcsa és szokatlan érzés, normális fiatalok között mozogni. Tartok tőle, hogy hibázni fogok! — Hirtelen aggodalma ráncokba gyűrte a bőrt a szemöldökei között. Kicsit előre hajolva, óvatosan elsimítottam. Nem csak őt, engem is meglepett a váratlan mozdulatom. Bőrének forrósága szinte perzselte ujjbegyemet.
 
- Ne haragudj! Nem is tudom miért... De mindegy is. Nem kell aggódnod! Segítünk neked, amiben csak szükséged van rá, de nem gondolom, hogy nehézségeid lennének. Remekül kezeled a váratlan szituációkat.
— Féloldalas mosollyal emlékeztem vissza, hogy reagált a látványomra a teremben.
 
- Nincs semmi baj! Nem zavar! — elpirult és felnevetett. — Biztonságban érzem magam, hogy vannak olyanok, akiket már ismerek. — Csintalan nézése vezetett rá, hogy mit is gondolhat ennyire viccesnek. Elég abszurd dolog, hogy egy rakás vámpír jelenléte nyugtatta meg, míg a normális fiatalok közössége feszélyezte.
 
- Ne félj semmitől! Megvédünk! — Nevettem fel hangosan, mire Alice és Jasper kíváncsian fordultak hátra. — De most már siessünk, mert elkésünk az óráról.
 
- Nem vagyok valami jó matekos! — biggyesztette le a száját, majd megrántotta a vállait.
 
- Majd súgok! — Kacsintottam rá.
 
    A délelőtt tulajdonképpen csendesen telt. Egyszer-egyszer éreztem csak, hogy elönt az indulat, és azok eléggé körülhatárolható esetek voltak. Mint például mikor a srácok egy csoportja azt vitatta meg éppen, hogy vajon tényleg jó lába van-e az új lánynak, és hogy mikor fog miniszoknyában jönni suliba. A józan észhez fordulva próbáltam hűteni magam. Azt már csak nem várhatom, hogy ne tűnjön fel minden hímneműnek Morgana kecses mozgása, és arányos tagjai. Bár nem csak a fiúkat foglalkoztatta. Elcsíptem néhány kellemetlenkedő gondolatot a lányok részéről is. Ezeket főleg az motiválta, hogy a srácok figyelmét magára vonta, ugyanakkor semmiféle érdeklődést nem mutatott, mintha egyáltalán nem foglalkoztatná, hogy milyen mély benyomást tett rájuk.
 
    De miért is törődne ilyesmivel, mikor egy vámpír várja otthon. Megint bosszús lettem, amikor eszembe jutott Lionel és az, hogy vajon Morganának mit jelenthet. Meg kell tudnom, mert bele fogok őrülni a bizonytalanságba. Mindazonáltal viccesnek találtam, hogy vajon Lionel mit szólna ehhez a kéretlen figyelemhez. Kétségem sem volt afelől, hogy vérfürdőt rendezne.
 
    Felrezzentem a képzelődésből, amikor megéreztem magamon a tekintetét. A szeme sarkából lesett rám, és viccesen elhúzta a száját. Majd egy figyelmeztetés zuhant lángoló meteorként az elmémbe. „Mrs. Grayson! Figyelj!” Ekkor tűnt fel, hogy a tanár kérdően néz az arcomba. Bosszúsan felszisszentem és Mrs. Graysonra koncentráltam.
 
   „Mi lehet a baja? Erre a kérdésre biztos tudnia kell a választ. Az nem lehet, hogy nem tud arról beszélni, milyen változásokat hozott Európában a felvilágosodás eszménye...”
 
   Megköszörültem a torkom. Az emberek természetesnek találják ezt, ha valaki a gondolatait rendezi, szerintem roppant idegesítő, ugyanakkor jelentéktelen szokás. Tömören és világosan mondtam el a tananyagot, elhallgatva a többi tudást, amit éjszakai óráim során olvastam a témáról. Elégedettnek tűnt a válaszommal, figyelmetlenségemet betudta egy rövid elkalandozásnak. Tovább lépett az asztalomtól és folytatta az órát.
 
    Alig vártam, hogy végre megszólaljon a csengő! Morgana szólt hozzám gondolatban, tehát  beszélhetünk arról is, hogy neki is vannak különleges képességei! Lelkesedtem, hogy megtudhatok ismét valamivel többet róla! Köszönően biccentettem felé, egy halvány mosolyt kapva válaszul.
 
    Végre kicsengettek.
 
    Megvártam, míg a tömeg elhagyja a termet és az asztalához léptem. Segítettem összepakolni a cuccát, élvezve, hogy nyugodtan hozzáérhetek, hiszen neki nem szokatlan a bőröm hűvössége.
 
   Hallottam, hogy egy-egy srác szinte felháborodottan sziszeg gondolatban, hogy „persze a Cullen, naná hogy ő. Más lány persze nem jó neki, csak az új!” Nem is tudhatták, mennyire igazuk van! Ezen megint mosolyognom kellett.
 
- Köszi, hogy kisegítettél! — Halk szavaimat csak ő hallhatta meg.
 
- Hisz ez természetes! Te is megtetted volna. No meg úgy láttam, valami más foglalkoztat nagyon. Csak ezért... Ne haragudj, hogy a fejedbe tolakodtam!
 
   Bocsánatkérőn, tágra nyílt szemekkel nézett rám, miközben a halk, gyors szavakat suttogta. Kétlem, hogy bárki normális érzékelésű ember meghallhatta volna. Ez is olyan furcsa volt. Néhány tulajdonsága rendkívül hasonlított egy vámpíréra. De kétségtelenül forró vér áramlott a testében, ingerlően étvágygerjesztő módon dobolva a nyaki verőerében, és a keze és az arca is olyan puha volt, amilyennek egy emberének kell lennie. Lehet, hogy azért hasonlított ennyire hozzánk, mert régóta vámpírokkal élt együtt?
 
   Megnyugtatóan megérintettem a kezét, inkább a magam kedvéért, sem mint, hogy rászorult volna.
 
- Örülök neki! Tényleg! — Hangomat lággyá téve igyekeztem mutatni, mennyire igaz, amit mondok. — De azért néhány kérdésem lehet ezzel kapcsolatban?
 
   Táskáját felvette. Egymás mellett sétálva és beszélgetve léptünk ki a teremből, ezzel újabb pletykahullámot indítva útjára a suliban: „Cullen és az új lány!” Nem tagadhattam le önmagam előtt, mennyire tetszett az ötlet.
 
- Persze! Kérdezz csak nyugodtan.
 
    A menza felé tartottunk. Igyekeztem közben Alice értésére adni, hogy ma külön szeretnék ülni Morganával. Hihetetlen nehéz volt megfogalmazni és úgy alakítani a döntéseket, hogy lássa is, amit mondani akarok neki! Hiszen Morgana közelsége vakká tette. De valahogy sikerült rávezetnem, mert már „hallottam” is, hogy Jaspernek és Emmettnek ecseteli a döntésem. Akkor ez már rendben volt.
 
   Most már csak egy nyugodt sarkot kell találni, ahol senki sem zavarja meg a párbeszédünket.
 
- A menzán, jó? Nem szeretném, ha bárki kíváncsiskodna! — Intettem a hátam mögé, ahol gondolatok tömegének volt a központi kérdése, hogy vajon miről beszélgetünk. Morgana bólintott és meggyorsította a lépteit.
 
    A sorban állva döbbentem rá, hogy fogalmam sincs, miket kedvel. Megpróbáltam felidézni a legutóbbi esetet, amikor láttam, hogy mit készített ki a tálcájára, de mivel eddig nem sok figyelmet szenteltem az emberi étkezési szokásoknak, szinte semmi sem ugrott be. Zavaromat látva, félig elém lépve elkezdte pakolni rá az ételeket. Töprengve néztem, mi kerül a tálcára. Vasalt csirke. Rántott sajt. Rántott szelet. Sajtsaláta. Kefir?! Semmi köret, vagy zöldség, esetleg desszert? A többi ember előtt ezek mind ott voltak! Ugyanakkor olyan mohóság tükröződött a szemében, mint mikor egy vámpír megérzi a zsákmány szagát. Hallottam, ahogy nyelt egy hatalmasat. Egyre türelmetlenebbnek tűnt, ahogy közeledtünk a pénztár felé. Zavara kizökkentette egy kissé, amikor kifizettem helyette az ennivalót, miután magamnak egy álca pizzát is a tálcára tettem. Felém hajolva, halkan egy "köszönöm"-öt súgott a fülembe. Lélegzete végigsimította az arcom. Egy pillanatra be kellett hunynom a szemem, annyira élveztem a közelségét.
 
    Körülnéztem és felcsillant a tekintetem. Minden kedvező! A sarokban épp most állt fel egy négy tagú társaság. Morgana követett, és ő is elmosolyodott, amikor az asztalra pakoltam az ennivalót.
 
- Beszélgethetünk, de nekem most azonnal ennem kell. Régen volt a reggeli! — Egyértelmű volt, hogy éhsége elsőbbséget élvez minden előtt. Nem láttam még létezésem során embert így ételre nézni. Gyanítottam, hogy napokig kellene éheznie egy átlag embernek, hogy így ragyogjon a szeme egy sült hús láttán.
 
- Persze! Egyél csak!
 
   Pillanatok alatt eltűnt a csirke és a sajt. Amikor a sajtsalátához ért felpillantott és biztatóan rám mosolygott.
 
- Most már oké! Beszélhetünk! — Nevetett rám.
 
   Most, hogy kérdezhettem volna bármit a gondolatátviteléről, a de Lamarokról, a múltjáról, a támadóiról, hirtelen csak egy kérdés feszített sürgetően, amire választ akartam kapni.
 
- Hogy-hogy csak ilyeneket eszel? — Böktem fejemmel a tálca felé. Ahogy kimondtam, már szívtam is volna vissza a kérdést. Végül is bagoly mondja verébnek alapon, mit kritizáltam az étkezési szokásait? Valami miatt zavarba is jött. Ekkor jutott eszembe a jelenet, amikor tegnap este a házban feltette a kérdést Armandnak, hogy „Megbeszéltétek, hogy mi is állatokkal táplálkozunk?”. Már akkor feltűnt az a „mi” szócska.
 
- Hát, az a helyzet, hogy speciális az anyagcserém. Fehérje függő vagyok! — Gyors mosolya kedves volt, de valahogy begyakoroltnak tűnt. — Igazából nem tudom teljesen megemészteni a növényi eredetű ételeket. Nálam ez valami születési rendellenesség lehet. — Próbálta viccesen előadni, de éreztem, hogy valami több van e furcsa étkezési kultúra mögött. Mivel úgy tűnt, ez a téma itt befulladt, jöhettek a további kérdések.
 
- És a gondolatátvitel? Hogy működik?
 
   Töprengve nézett egy darabig, majd lassan, mintha minden mondatát mérlegre tenné, válaszolt.
 
- Florine említette, hogy ti is birtokoltok különös képességeket.
 
- Említette? Honnan jött rá?
 
- Ez az ő képessége — fintorgott egy aprót. — De korántsem olyan jellegű, mint a tied az elmék fürkészésével vagy a húgodé a jövővel kapcsolatban. Florine csak a tehetség irányát tudja megmondani, a pontos működését és a lehetőségeit nem.
 
   Megkönnyebbültem. Nem árt azért, ha maradnak titkai a családomnak a de Lamarok előtt. De így is aggasztott, hogy milyen jelentőségű dolgokat tudtak meg. Tehát Florine a tehetségeket tudja azonosítani, Monique az elme érzékelését képes módosítani, míg Morgana gondolatátvitel útján kommunikál. Veszélyes adottságok.
 
- És Armand? Neki milyen képessége van?
 
- Armandnak? Semmi különös. Az ő szerepe a klán összefogása. Oberon az anyagi hátteret biztosítja, míg Lionel az erőt képviseli a családban.
 
   Tehát nem akarja elmondani. Valamiért megrázott, hogy nem bízik bennem Armand képességeit illetően. Igaz én sem kötöttem az orrára, pontosan hogy is működnek nálunk a dolgok, bár már így is — Florine miatt — tájékozottabb volt, mint bárki a közvetlen környezetünkből.
 
- Nem válaszoltál a kérdésemre.
 
   Nem tett úgy, mintha nem értené.
 
- Szóval a gondolatátvitel... Ez olyan, mintha kinyitnék egy ajtót egy hosszú folyosóra, ahonnan további ajtók nyílnak. Mindegyik egy elmére nyílik.
 
- De honnan tudod kié az az ajtó? — Billentettem oldalra kérdően a fejem. Az emberek természetesnek találják az ilyen gesztusokat.
 
- Valahogy jellemző rá! A tieden egy puma van például. Nem a képe, hanem a jellege. A színe, a szaga, a szemszíne, a mozgása. Minden egy benyomásban, egy sejtésben, ami maga az ajtód. Nem tudom jobban elmondani.
 
- És láttad a gondolataimat is? — Ez kínosan érintett. A fene sem akarta, hogy értesüljön Lionel iránti fenntartásaimról.
 
- Nem! Dehogy! Csak ha válaszolni akarnál, és akkor is csak azt, ami például a kérdésemre a válaszod lenne. Mondom, hogy olyan, mint egy folyosó. A kérdés adja a falakat és csak azokon a kereteken belüli választ hallhatom meg, és azt is csak akkor, ha te azzal a szándékkal fogalmazod meg, hogy elérjen engem.
 
- És ez csak benned van meg? — Kényelmetlenül érintett, hogy ilyen kis stílűen próbáltam megtudni, hogy Armand mire lehet képes.
 
- Ez az én tehetségem. Van aki jobb alanya, van aki rosszabb. De gondolom ez nálad is így működik.
 
   Nyilvánvaló volt az elterelési szándéka, de belementem.
 
- Nem. Eddig nem volt kivétel a képességem alól. — Az igyekezetemet, hogy ne legyek teljesen egyértelmű, a következő kérdésével romba döntötte.
 
- Akkor az én gondolataimat is látod? És a családomét is?
 
- Most? — Köntörfalaztam.
 
   Biccentett.
 
- Nem látom, hogy mire gondolsz — szinte látványos volt a megkönnyebbülése — és a családodét sem látom minden esetben. Igazából nem is értem, hogy miért nem!
 
   Mosolya talányos volt és évődő.
 
- Lehet, hogy egésznek én vagyok az oka?
 
   Ezen eltöprengtem. Miért is ne lehetne így? Amikor öntudatánál van, akkor semmit sem  "hallok", amikor alszik vagy eszméletlen, akkor olykor elcsípek egy-egy gondolatot.
 
- Lehet! Hihetőnek hangzik! — Csak tudnám, hogy eddig miért is nem jutott az eszembe!
 
- Oh. Értem! Ez tetszik! — Mosolygott szélesen.
 
- Nekem nem annyira! Rendkívül zavarónak találom! Könnyebb lenne megismernem téged!
 
- Lehet, hogy könnyebb lenne, de korántsem olyan izgalmas!
 
   Erre nem volt mit válaszolnom. Igaza volt!
 
    Alice lépett az asztalunkhoz. Rosszalló tekintettemmel nem törődve leült Morgana mellé, és a továbbiakban csak arról lehetett beszélni, hogy mikor mennek be Port Angelesbe, és hogy milyen filmet néznek meg. Morgana arcát fürkésztem, ahogy teljes beleéléssel beszélt Alice-hez épp azt ecsetelve, hogy mennyire örül, ha Alice-nek tényleg van kedve filmet nézni, mert Lionelt vontatóval sem tudná bevinni egy moziba. Felajánlotta, hogy ha Alice-nek nehézséget okozna a mozi közönségének közelsége, majd fogja a kezét. Ezen mindketten nevetni kezdtek, amire többen felkapták a fejüket a közelünkben. Nem tudtam visszafojtani a mosolyomat. Olyan jó volt látni Alice lelkes vibrálását, örömét. Morgana közelében mintha minden fokozottan élni kezdett volna. Ez rám is vonatkozott. Soha nem éreztem még magam olyan elevennek, mint mikor mellette voltam.
 
    A nap további részében csak hébe-hóba láttam. A suli után meg hiába vártam meg a parkolóban — feltartva ezzel a testvéreimet nem kis bosszúságukra —, mert pont akkor kanyarodott be a fekete Porsche, amikor kilépett az ajtón. Így csak integetett nekünk és bepattant Lionel mellé, aki azonnal indított.
 
    Nem volt mire várnom. Én is beültem a Volvóba és hazafuvaroztam a testvéreimet. A bosszúság messze elkerült, mert izgatott a kérdés, hogy mit talál az arcfelismerő program úgy általában a neten. Ha első körben nem járunk sikerrel, a belbiztonságiak és a rendőrség adatbázisának feltörése már nagyobb feladat lesz.
 
    Jaspert is lelkesítette a kihívás és a lehetőség, hogy így talán törleszthet Morgana felé az adósságából. Egész nap jól érezte magát, vidáman viccelt mindenkivel, és mindezt csak azért, mert Morgana végigsimított reggel a kezén. Ez a könnyebbség — az hogy megszabadult a kínzó vérszomjtól, mely akaraterejét minden pillanatban próbára tette, és így nem küzdött a nap minden percében Carlisle-ért, a családunk jövőjéért, Alice-ért — teljesen felszabadulttá tette. Boldogsága felragyogtatta Esme mosolyát, ami megerősítette Carlisle kiegyensúlyozottságát. Alice meg szinte táncot lejtett a házban örömében. Emmett azon törte a fejét, hogy faraghatna viccet Jasper emelkedett állapotából, miközben Rosalie elnézően pillantott az „Ő hatalmas, jóképű medvéje” felé. Huhh! Már el is hajtottam magamtól a kéretlen gondolatot.
 
    Azt terveztem, hogy folytatjuk a kutatást, amíg le nem száll a nap, majd némi vadászat után az éjszakát a kedvenc fenyőm ágai között töltöm. Persze csak akkor, ha a szélirány is nekem kedvez.
Ha még nem is álmodik, és egy gondolat szikráját sem hallom, az hogy láthatom, hogy biztonságban alszik, boldog megelégedettséggel töltött el.
 
    Ismét kétségtelenné vált számomra, hogy elvesztettem a józan eszem, de egy cseppet sem zavart. Mosolyogtam!
 
 
( * Megjegyzés: Jasper a Mexikói hárborúk alatt változott át. A történet szerint egy Benito nevű vámpír  újszülöttekből teremtett hadseregével foglalta el a várost. Valójában: Benito Pablo Juárez ügyvéd és politikus, Mexikóban megvalósította az 1857-es demokratikus alkotmányt és számos reformot hajtott végre. 1858-től alelnökként, majd 1861-72 között köztársasági elnökként ellenezte az angol-francia intervenciót, III. Napóleon mexikói hadjáratát és Habsburg Miksa uralmát, akit 1864-ben mégis Mexikó császárrá kiáltottak ki. Miután a nemzeti felkelés hatására visszavonták a francia hadsereget, Juárez 1867-ben kivégeztette Miksa császárt, s visszatért hazájába. Visszaállította a köztársaságot és megtörte az egyház hatalmát. Mexikóvárosban halt meg 1872. július 18-án. Forrás: Wikipédia, a szabad enciklopédia )
 
 
Szerző: Laura
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr21079320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzseni13 2009.04.22. 16:12:43

Már nam csak Edwárdot öli meg a kiváncsiság hanem engem is h ki az a titogzatos lány!?

nikike821008 (törölt) 2009.04.22. 18:07:35

Ez fantasztikus volt, mint mindig :DDD
Nagyon szeretem a történetedet :D Minél hamarabb folytasd :DD Egyre izgalmasabb :D

vadocq 2009.04.22. 19:21:55

Nagyon messze van az a 9 nap addig megfog őriteni a kiváncsiság .
Nagyon élvezem minden szavad :)

vadocq 2009.04.22. 19:22:04

Nagyon messze van az a 9 nap addig megfog őriteni a kiváncsiság .
Nagyon élvezem minden szavad :)

LauraL 2009.04.23. 16:23:40

@dzseni13: Csak nem! Azt nem szeretném! Ki olvasná tovább a történetet? Már nem sokat kell várni rá, hogy kiderüljön... :D

@nikike821008: Nagyon örülök, hogy tetszik! Rajta vagyok a folytatáson. :D

@vadocq: Hát azért remélem, nem fogsz beleőrülni! Bevallom, nagyon tetszett, ahogy találgatjátok a folytatást Futótűzzel! Nagyon inspiráló! :) Ezek szerint még tartogatok a számotokra meglepetést! :D

Mindenkinek: Sokat számít a számomra, hogy tetszik nektek a történet! Köszönöm!

dzseni13 2009.04.23. 19:10:41

@LauraL: Hát talán kibirom élve a következö részig!? :P

Drusilla1985 2009.04.23. 22:19:22

Nagyon szuper volt. Morgana egyre különösebb, de tetszik.:) Várom a folytatást.

LauraL 2009.04.24. 19:53:09

@dzseni13: :D Én azért nem azt mondtam, hogy már a következő részben kiderül... Egy kicsit tovább kell rá várni.

@Drusilla1985: Morgana is nagyon örül, hogy tetszik neked! No meg én is! :D

dzseni13 2009.04.25. 14:18:29

@LauraL: Igen tudon de egyre közelebb és közelebb jutunk a megoldáshoz a következö részekel!

Ametys 2009.04.27. 15:28:51

Tényleg nagyon jó, és engem is érdekelne, hogy ki is az a Morgana... de lenne egy elméletem, amit most nem mondok el, de lehetséges, hogy Lionel és Morgana között vmiféle rokoni kapcsolat van?

LauraL 2009.04.27. 16:44:50

@Csicsi13: Hmm. Lionel Morgana sógorának a testvére. Ennél közelebbi rokonság most nem jut az eszembe... :D Erre gondoltál?

Ametys 2009.04.27. 19:28:33

@LauraL: nem egészen, de az csak egy gondolat volt, hogy esetleg rokonok... ami az elméletemet illeti, az, inkább Morganara és a "különleges képességei"-re korlátozódik...

LauraL 2009.04.27. 23:10:01

@Csicsi13: Minden elméletnek, találgatásnak nagyon örülök! Ha gondolod oszd meg velünk az Éjféli Szemek topicban! :D

csillibilli112 2009.04.29. 23:40:00

nagyon nagyon tetszett :D várom a folytatást :D ok ez általános hozzászólás, de nem tudok most mást XD

LauraL 2009.04.30. 12:09:35

@csillibilli112: Üdvözöllek Nálunk! És csak nyugodtan! Ezek az "általános" hozzászólások is nagyon sok erőt adnak az íráshoz! Köszönöm! :D

csillibilli112 2009.05.01. 02:41:44

na ma végigolvastam :D megvan szerintem mi vagy ki ő XD nem tom az e nagyon várom a fojtatást :D mikor is jön??? a topikban írtam mit gondolok mi lehet :D cicamica.... nagycica... XD

Meyer\'s Fan 2009.05.01. 14:40:03

Szióka! Mikor lesz a kövi rész? :) Mert a dátumból adódóan ma kellett volna lennie 2009.05.01. Júj alig várom már :D

LauraL 2009.05.01. 22:50:36

@Meyer\'s Fan: Ma került fel, csak valami technikai gikszer miatt nem 10.-kor, hanem később.

Nikibaba95 2009.05.02. 12:08:20

Sziasztok,am még új vagyok és tetszik a történet de nem találom az 1,2,3-fejezeteket azt hol tudom elolvasni? nagyon jó.

LauraL 2009.05.02. 23:06:37

@Nikibaba95:
Kedves Nikibaba95!
Oldalt a Szavazás és a Top 5 alatt olvashatók a történetek címei. A címek alatti számokra kattintva az oldal felhozza az eddigi fejezeteket egymás alá.
Örülök, hogy tetszik a történetem.
Jó olvasást kívánok! :D

fannimerkl 2009.05.22. 16:21:42

Imádom olvasni a történetedet!
Megnevetett Edward kitörései és gondolatai és azok elemzése!!!
Nagyon tetszik!
Remélem sokáig folytatod a történetet!
Csak gratulálni tudok!

LauraL 2009.05.22. 19:58:47

@fannimerkl: Örülök, hogy tetszik a történet. Hogy még hány fejezet lesz, azt pontosan nem tudom. Talán összesen 18-19... De ez még változhat. :) Remélem a többivel sem fogok csalódást okozni! :)
süti beállítások módosítása