Éjféli szemek 7. fejezet

2009.05.16. 10:00

 

 
Port Angeles
 
 
    Nagyon vártam a port angeles-i kirándulást. Hiába tudtam, hogy Morgana is vonzódik hozzám, ahogy én őhozzá, sehogy sem voltam képes olyan helyzetet teremteni, hogy beszélhessek az érzéseimről. Alice kitartóan követte minden léptünket és először fordult elő, hogy a pokolba kívántam örök vidám lényét.
 
    Persze tudta, hogy mit akarok, de egy cseppet sem zavartatta magát. Mintha új életcélja nem más lenne, mint hogy az őrületbe kergessen. Néha rajtakaptam, hogy évődő, hamiskás mosollyal pillant felém, de a viszonzásul küldött ádáz, haragos vicsorom teljességgel lepergett róla. Néha eltűnődtem, hogy karcsú, fehér nyaka milyen jól mutatna tenyereim között. Csak egy kicsit szorítanám meg, csak egy kicsit tekerném meg... Csilingelő kacagása minden esetben szétzúzta vágyképeimet. Bár haragudtam rá, ártani képtelen lettem volna neki!
 
    Végre eljött az idő. Együtt ültünk a Volvóban, ami csak úgy falta a kilométereket. Minél hamarabb a célnál szerettem volna lenni. Alice és Morgana a hátsó ülésen beszélgettek és nemigen csatlakozhattam hozzájuk, hisz azért vezetés közben még nekem is néha az útra kell figyelnem. De a visszapillantó tükör remek találmány. Onnan néztem Morganára, és egyszer-egyszer összefonódott a tekintetünk. Kedves mosolya felmelegítette körülöttem a levegőt.
 
    A lányok még otthon kinéztek egy filmet, ami a beharangozó szerint ármányról, cselvetésről, harcról és szerelemről szólt. Már előre utáltam minden percét, mert amit ebből a témából ki lehetett hozni, azt az elmúlt évszázadok alatt kihozták már, akár irodalomról vagy később filmről legyen szó. Nem vonzott a lehetősége, hogy ölelkező szerelmeseket nézzek, miközben Morgana csak egy karnyújtásnyira van tőlem. De olyan boldog volt, hogy moziba megyünk, hogy nem akartam elrontani az örömét. Elhatároztam, hogy csak azért is mindent megteszek, hogy jól szórakozzunk. Elvégre Lionellel, saját bevallása szerint, soha sem voltak moziban. A lehetőség, hogy olyat csináljunk, amiben nem osztozott vad őrzőjével, végül átbillentette a mérleget.
 
    A moziban kellemes meglepetésként alig voltak. Tehát ez valami kifutó film! Nagyon jó! Legalább nem kell erőt vennem magamon, hogy ne azon fantáziáljak, hogy a sötétben milyen könnyű lenne kiszárítani az előttem ülőt. Mondjuk egy kicsit horrorisztikusabb résznél, ahol senkinek nem tűnne fel az esetleges sikoly vagy fájdalmas hörgés...
 
    Alice dorgálóan nézett rám. Csak nem engem fegyelmez? Tudhatná, hogy sosem engednék egy-egy ilyen fantáziának. De nem. Neki is végigfutott az agyán a lehetőség. Elvégre vámpírok vagyunk, mégha vegák is...
 
    Morgana keze belecsúszott a tenyerembe, míg a másikkal Alice csupasz csuklóját ragadta meg, mintha csak andalognánk és csupán a húgom figyelmét akarta volna magára vonni valami miatt. Bár biztos voltam benne, hogy nem ez a célja, mégis az övé lett teljes és osztatlan figyelmünk. Mind a ketten rámeredtünk, ahogy a meglévő tompa éhségünk, mint a füst a résre nyitott ablakon, elszivárgott belőlünk.
 
- Legyetek jók! — A pillantás, amit ránk vetett, mindent elárult. Kérdés, kérés és fedés.
 
    Felnevettem. Itt egy 17 éves lány, aki meg akar nevelni két száz éves vámpírt. Igazán vicces helyzet volt.
 
- Nem is tudnánk mások lenni! — prüszkölte Alice.— Ez tényleg nagyon érdekes! Már értem, hogy mennyit számíthat ez Jaspernek.
 
    Morgana maga elé mosolyogva bólintott. Otthagytam a lányokat az előtérben, had csevegjenek, míg a kasszánál átvettem a lefoglalt jegyeket. A kezdésig még volt időnk, így a büféhez mentünk, hogy választhasson valamit magának. Alice-szel már meg sem lepődtünk, amikor sonkás-sajtos chipset és ásványvizet kért és kapott a büfés sráctól, aki jelentőségteljesen nézett rá. Bosszúsan felszisszentem. Végül is semmi nehézséget nem okozna kitekerni ennek a festett szőke hajú bájgúnárnak a nyakát. Esetleg hozzácsapdoshatnám a mögötte álló italos állványnak. Csak éppen egy kicsit...
A srác idegesen összerándult látva, ahogy méregetem. Talán csak akkor jött rá, hogy nem Alice a párom. Az egy cseppet sem zavart, sőt, inkább szórakoztatott volna, ha rá vet ilyen pillantást.
 
    Morgana megragadta a kezem és elhúzott onnan. Kicsit távolabb elém perdült, majd a szemembe nézve végigsimított még mindig megfeszülő álkapcsomon. Szokás szerint beleborzongtam. Megszokhatatlan volt az érintése.
 
- Nem akart ártani... Nem kéne megölnöd azért, mert kiszolgált. Az a dolga.
 
- Nem azért akartam volna megölni! Hogy jön ahhoz, hogy levetkőztessen a szemével?
 
- Nem csinált olyat Edward! Túlreagálod! Tudom, hogy csak jót akarsz, és meg akarsz védeni, eleget téve Armand kérésének, de ez azért túlzás. Nem azt várja tőled, hogy senki ne szóljon hozzám, csak azt, hogy ha rám vetné magát valami veszedelmes, annak kitörd a nyakát! — Enyhe szorítása a kezemen és kedves, meleg tekintete kioltotta a bennem lángra kapott bosszúságot.
 
- Oké srácok! Bemehetnénk már. Kinyitották a kordont. — Alice hangja áttört a közös pillanaton.
 
- Menjünk! — Öleltem át karjaimmal a derekukat, úgy lavírozva velük a bejárat felé. Nem hagyok egy kicsi esélyt sem a félreértésre ezentúl. Bárki aki ránk pillant majd, láthatja, hogy Morgana hozzám tartozik! A birtoklás és a védelmező ösztön egyértelműen erősebb volt, mint a több mint száz éves szocializációm.
 
    A teremben hátul, középen voltak a helyeink. Sem előttünk, sem közvetlenül mögöttünk nem ültek. A széksor előtt megállva előre engedtem Alice-t, visszatartva egy kicsit Morganát, így a végén közöttünk ülhetett. Tetszett, hogy két oldalról védve volt. Nem számítottam támadásra, hisz a teremben csak két ragadozó volt. Rövid oldalpillantással végigmértem Morganát. Na jó! Talán három...elvégre ott volt az a tény, hogy valahogy mégis csak megsebesített egy vámpírt a múltban.
 
    A vásznon reklámfilmek peregtek, és lassan mindenki elfoglalta a helyét. Elsötétült a terem, itt-ott felhangzott a popcornos, chipses zacskók zörgése, egy-egy szürcsölés az üdítős poharakból. Emberi zajok és szagok telítették a levegőt. Hátradőltem. Sosem volt még ilyen könnyű a dolgom a halandók közelében. A bennem lakozó démont megtévesztette a Morgana által rám bocsátott jóllakottság.
 
 
    Elkezdődött a film és Morgana figyelmesen nézte. Olyan jellemző volt rá ez a teljes odaadás! Mindent így csinált! Teljesen átadta magát az élménynek, ahogy olvasás, evés közben is. Néztem, ahogy izgatott szemekkel követte az eseményeket a vásznon, ahogy összerezzent egy-egy nagyobb zajra, csattanásra. A történet olyan volt, amit vártam, azzal a különbséggel, hogy a főhősök vámpírok és alakváltók voltak, valamint egy lány, aki természetesen odáig volt az egyik vámpírért.
 
    Ezért még számolok Alice-szel! Pontosan tudta, hogy a filmiparnak ezen alkotásaitól kiráz a hideg. Idegesített a pontatlanságuk és az, hogy teljesen valószerűtlennek tartottam, hogy bármely épeszű halandó olthatatlan szerelemre lobbanjon egy szörnyeteg iránt. Fokozódott az ingerültségem. Ahogy ebbe jobban belegondoltam, egyre inkább úgy tűnt a számomra, hogy félreértelmeztem Morgana álmait, még akkor is, ha vámpírokkal él együtt. Megcsikordultak a fogaim, olyan keményen haraptam össze. Morgana megrezzent mellettem, majd a karfára tett kezemre simította az övét. Játékosan, szinte öntudatlanul simogatta végig karommá görbült ujjaimat. Ellazultam.
 
    A film közepe felé a főgonosz, egy vérállat, sarokba szorította a főhős lányt, aki zihálva hátrált a zsákutca végén álló téglafalhoz. A színésznő arcán eluralkodó iszonyat és félelem, a szemében tükröződő, felé lopakodó félig férfi, félig párduc alak, eléggé hitelesen adta vissza a rettegő préda utolsó pillanatait. A lány szinte beleolvadt a falba, kétséget sem hagyva afelől, hogy ha tehetné, átpréselné magát még egy repedésen is a menekülés reményében.
 
    A vérakármi előre vetette magát, karmos mancsait kinyújtva a lány felé. Körmeit belemélyesztette áldozatába és morgó hörgéssel beletépett a nyakába. Vér fröccsent mindenfelé vörös fátyolként elhomályosítva a látványt. Ekkor tűnt fel a vámpír kedves és a következő pillanatban ádáz küzdelem bontakozott ki a szörnyek között, míg a lány teste lassítva lecsúszott a fal előtt, véres nyomokat hagyva azon maga után. A két alak morogva, hörögve, vicsorogva tépte egymást. Felhangzott egy-egy reccsenés, ahogy a szövetek megadták magukat az őket tépő erőknek. A teremben itt is, ott is felhangzó ziháló lélegzetvételek árulkodtak a küzdelem képeinek nézőkre gyakorolt hatásról.
 
    Morganára néztem. Azt hittem, ő is rettegéssel nézi a jelenetet. De nem! Szemében harag és indulat tükröződött. Teste megmerevedett és szinte vibrált körülötte a levegő. Ekkor jutott eszembe, hogy feltehetően újra átéli a borzalmas estét, amikor Florine feküdt vérbe fagyva a földön. Félkézzel átöleltem és magamhoz húztam. Először ellenkezve megfeszült, még mindig a film hatásával küzdött, majd ellazulva az oldalamhoz dőlt vállamra hajtva a fejét.
 
    Apró mozdulatot tett, és ajka csak pár miliméterrel a fülem mellett rezdítette a levegőt, ahogy belesúgott.
 
- Köszönöm!
 
    Bólintásomat nem láthatta, de tudtam, érzte.
 
    A filmben a vámpír szétszaggatta a vérállatot, és a továbbiakban természetesen a lány felgyógyult az iszonyú sebekből. A történetben annyi csavar azért volt, hogy ő is valamiféle vérpárduc szerűség lett. Ennek ellenére, mivel a lelke patyolat tiszta volt, mint a hó, ezért csak kisállatokkal enyhítette vérszomjas éhségét. A vámpír kedves hosszas tipródás után megemésztette halandó szerelme átváltozását és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
 
    Hát igen! Ahogy sejtettem. Semmi újdonságot nem tartogatott a film a számomra. Azért egy picit sem bántam, hogy eljöttünk megnézni. Morgana hozzám simuló teste kárpótolt volna ennél rosszabb dolog esetén is.
 
    Futott még a szereplők neve és a zene lista, amikor kivilágosodott a terem. A lámpák egyre erősebb fénye végképp eloszlatta a film utóhangulatát. Az emberek mocorogni kezdtek, felálltak, félhangos megjegyzésekkel elemezgették a filmben történteket. Mi nem mozdultunk. Alice-szel még az elején megegyeztünk abban, hogy megvárjuk, míg a tömeg eloszlik. Sehova nem siettünk. A magam részéről még annyira sem, mint Alice, mert hátra volt még a lányok vásárlása. Minden férfiember, vagy ha úgy akarjuk, férfivámpír rémálma.
 
    Igenis van, ami még a vámpír férfiakat is rettegéssel tölti el. Ilyen például egy nagybevásárlás egy üzletközpontban.
 
    Reméltem, hogy Alice most egy kicsit visszafogja magát, ha másért nem, Morgana miatt. Hiszen neki nem voltak olyan kifogyhatatlan energiái. Amíg a butikokat járták, én mindig a bejárat mellett ácsorogva vártam őket. Nincs az az erő, ami rávehetett volna, hogy én is bemenjek velük.
 
    Úgy két óra elteltével Morgana kegyelemért könyörgött Alice-nél. Felmutatta a reklámtáskákat, jelezve, hogy már legfeljebb a fülén tudna újabbakat cipelni.
 
- Beülünk egy kávézóba. Ha végeztél, keress meg minket, ott megvárunk! — A húgomra vetett pillantásom egyértelművé tette, hogy semmi értelme velem vitatkoznia, így beletörődően biccentett, majd eltűnt a következő üzletben.
 
    Átvettem a csomagok egy részét Morganától és elindultunk a kávézó felé. Olyan hálásan nézett rám, ahogy a filmben a főhősnő az őt megmentő vámpírra a küzdelem után. Jót nevettünk, amikor ezt szóvá tettem.
 
    Beültünk egy Piazza D’Oro kávézóba. Nem dohányzó helyet keresett, és kiválasztott az egyik sarokban egy eldugott asztalkát. Úgy helyezkedtem, hogy lássam a bejáratot, míg ő a falhoz ült, hogy még véletlenül se hagyja fedetlenül a hátát. A felszolgáló egy röpke pillanattal később már ott is volt. Morgana capuchino-t kért és buborékmentes ásványvizet. A főkötős lány kérdő pillantására megráztam a fejem. Nemsokára ott is gőzölgött a kért ital Morgana előtt.
 
    Belekortyolt és nyelvét végig futtatta ajkain. Megmarkoltam az asztal szélét. Nagyon nem lenne jó ötlet, ha rávetném magam. De ha egyszer olyan ingerlő volt ez az apró mozdulat...
 
- Az ilyen filmek annyira nem valószerűek — sóhajtott fel.
 
- Ez a film jól meg volt csinálva, de nekem is ez a bajom velük. Szinte röhejes, hogy az a lány képes a vámpírral közvetlenül a véres vacsorája után csókolózni. Arról nem is beszélve, hogy hány esetben kínálja magát fel főfogásként.
 
- Valóban, de én inkább arra gondoltam, hogy a vámpír vonzalma mennyire nem változik, még akkor sem, amikor szembesül azzal, hogy a lány mivé vált. Hiszen elvesztette minden emberi vonását és a természete is gyökeresen megváltozik, miután kitör belőle a vérpárduc. Egy szörnyű, elképzelhetetlen lény, akinek ölni kell az életben maradásért. Hová lett az a selyembe burkolt éteri lény, aki az elején, a báli jelentnél megfogta őt? A magam részéről valószerűbbnek gondoltam volna, ha ezek után soha nem néz a lány felé.
 
- Ühüm! De hát ő vámpír! Hogy idegenkedhetne egy vérakármitől? És ha a lány épp nem párduckodik, akkor épp oly törékenynek tűnik.
 
- De nem az! És amikor átváltozik! Undorító!
 
- Miért a vámpír nem?
 
- Miért lenne? Nem nőnek arasznyi agyarai, nem szőrösödik ki, nem csorog a nyála, ha meglátja a prédáját. A vámpírok mindig elegánsak! — kuncogott fel.
 
- És neked ez tetszik?
 
- Hát nehéz lenne ellenállni egy választékosan öltöző, szenvedélyes vámpírnak. Nincs olyan lány, aki ne arról álmodna, hogy az örökkévalóságban edződött, elsöprő szenvedély ragadja magával!
 
- Téged is ez vonz? — Nem tudtam elrejteni az izgatottságot. A hangom mélyebbé és dallamosabbá vált.
 
    Kicsit félrefordította az arcát és elmerülten nézte, ahogy matató ujjai tekervényes indákat rajzolnak az ásványvizes pohár párás falára.
 
- Én is szeretném, ha valaki olyan szeretne teljes elfogadással, aki számomra is a legfontosabb lenne a világon.
 
- És?
 
- És? Még nem találkoztam ilyen emberrel. Lehet nem is létezik, csak a vágyálmaimban...
 
- Miért tartod képtelenségnek? Kedves vagy, szép és megértő. Nincs olyan férfi, akit hidegen hagyna egy ilyen lány! — Upsz! Ezt tényleg nem kellett volna kimondanom, de visszaszívni már nem tudtam. Tartottam tőle, hogy tolakodásnak veszi.
 
- Kedves, hogy ezt mondod! — Szavai azt bizonyították, hogy csak a kötelező udvariasságnak tudja be azt, ami az imént elhangzott. Akár meg is könnyebbülhettem volna. De mégsem tettem.
 
- Alice a megmondhatója, na meg a testvéreim, hogy semmi kedvesség nincs bennem! — próbáltam elviccelni a helyzetet. — Emmett például kifejezetten utálja, ha együtt vadászunk, mert mindig lenyúlom a kiszemelt prédáját.
 
    Önfeledten felkacagott! Több férfi az asztalunk felé kapta a fejét, de amikor rám néztek, gyorsan visszatértek partnereik bámulásához. Nagyon helyes! Morgana figyelmét elkerülhette a közjáték, mert még mindig nevetve azt mondta:
 
- Meg vagyok róla győződve, hogy valójában IGAZÁN kedves vagy! Hisz végig szenvedted velünk ezt a filmet, pedig Alice megmondta, hogy minden pillanatát utálni fogod. Nagyon hálás vagyok ezért!
 
- No látod! Már ezért is érdemes volt megnéznem, mert sikerült téged megtévesztenem, és elhitetni veled, hogy tulajdonképpen én egy megbízható, kedves fickó vagyok!
 
    Jó volt együtt nevetni és néha összekacsintani, amikor a filmbeli vámpírokról beszélgettünk. Nem is volt olyan rossz ez a film!
 
    Alice tűnt fel a kávézó bejáratánál, magára vonva a férfiak tekintetét. Az asztalunkhoz táncolt és a tengersok szatyrát a lábunkhoz potyogtatva lezökkent Morgana mellé.
 
- Húúúú! Ez jól esett! Képzeld, találtam egy toppot, amolyan testresimulósat, igazából semmi különös, de a minta, ami rajta van... — csacsogása csilingelve töltötte be a kávézó sarkát.
 
    Innentől kezdve megint az övék volt a terep. Kizárt, hogy csatlakozzam egy ilyen csajos témához. Idős vagyok én már ehhez. Lassan készülődni kezdtünk. Fizettem, figyelmen kívül hagyva a felszolgáló tolakodó gondolatait és a kártyát az asztalon "felejtettem", amin a telefonszáma volt. Bosszús szusszantást hallottam, és arra felé fordulva, megláttam Morgana morcos szemeit, ahogy szinte felnyársalják a festett szőke, vékonyka lányt. Nem tagadhattam önmagam előtt, hogy elöntött az elégedettség látva, hogy nem csak én vagyok az, akinek nehezére esik türtőztetni magát. Kezdett visszatérni a hitem a jövőt illetően.  
 
    A kocsihoz mentünk. Valahogy beszuszakoltam a csomagokat a Volvó csomagtartójába. Lehet, hogy inkább kisteherautóval kellett volna jönnünk?! Alice nem ismert határokat! Természetesnek vette volna, hogy ha máshol nem fér, még az ölembe is csomagot tegyen és úgy vezessek haza. Vidám kacagással figyelte küzdelmemet az új szerzeményeivel, ádáz morgásommal mit sem törődve.
 
- Edward! — Morgana a járdán, a hátsó ajtó mellett állva, tűnődve nézett rám. — Volna kedved holnap kirándulni? Szeretek csavarogni az erdőben és holnapra jó időt ígérnek!
 
- Mi van Lionellel? Nem ő szokott elkísérni? — Persze, hogy Alice kotnyeleskedett bele!
Morgana elszomorodva lehajtotta a fejét. Most tényleg a legszívesebben kitekertem volna Alice nyakát! Ezt most miért kellett csinálnia? Olyan jó volt, hogy Morgana egész végig boldog volt és sokat nevetett. Ráfért ez a pár lopott óra, amikor kiszabadulhatott a ránehezedő nyomás alól, amit az örök fenyegetettség jelentett a számára.
 
- Lionel elment. Úgy határozott, egy kicsit külön folytatja az életét. Visszament Chichagóba.
 
    Eszembe jutott a vadászat. Lionel biztos amiatt hagyta el a de Lamarokat, amit Morgana ott mondott neki. Valahol megértettem, hogy inkább a lánytól távolabb próbálja túltenni magát a Morgana iránti érzelmein. A csomagtartót lecsukva, az autó felett ránéztem a magába roskadt alakra.
 
- Nagyon szívesen elkísérlek! Én is szeretem az erdőt! Van egy kedvenc tisztásom, ha akarod megmutatom!
 
- Úgy örülök! Köszönöm! — Ragyogott fel az arca.
 
 
    Megkerültem a kocsit és kinyitottam az ajtót nekik. Alice-re vetettem egy figyelmeztető pillantást, nehogy megint előhozakodjon egy de lamaros vagy lioneles témával, majd beültem én is. Lassan kormányoztam az autót a forgalomban. Az este birtokba vette az utcákat, amik a lámpák narancsos fényében fürödtek.
 
    Hamar a hátunk mögött hagytuk a várost. Morgana és Alice újra és újra átbeszélték a filmet, belemerülve a főhőst játszó férfi szemének, orrának, szájvonalának elemzésébe.
 
   Hihetetlen, mennyire tudja a nőket foglalkoztatni, hogy egy szerepet alakító színész hogy nézett, hogy simogatott, hogy csókolt. És a teste, és a haja! No meg a lábai... Mire Forkshoz értünk szívből utáltam azt az alakot. Még hogy vámpír! Úgy a frászt hoznám arra színészre egy holdtalan éjszakán! Rögtön megértené, mi a különbség a fikció és a valóság között!
 
     Alice-szel megbeszéltem, hogy őt rakom ki először a házunk előtt. Alig vártam, hogy végre megszabaduljak egyre idegesítőbbé váló, energiagombóc húgomtól. Kicsit sem találtam már szórakoztatónak a témákat, amiket felhozott a Morganával folytatott beszélgetés során. És mindezt a hátam mögött! És szó szerint, mert mögöttem ült a francos autóban. Most leginkább egy extra limuzinra lett volna szükségem, hogy elég távol legyen tőlem, lehetőleg zajcsökkentő üveg mögött! De ez az autó sajnos csak egy Volvó volt! Megkönnyebbültem, amikor kiszállt, bár még visszahajolt elköszönni Morganától. Rövid búcsúintésemet teljesen figyelmen kívül hagyta. Haragudott rám. Úgy érezte, hogy elrontottam a  kiruccanásunk hangulatát.
 
    El kell majd beszélgetnem vele a tapintatról és a testvéri szeretetről. De megvárom, amíg Jasper nem lesz a közelben, nehogy meg tudjon akadályozni a szenvedélyes dorgálásban. Bár Alice-t ismerve, már pontosan tudja, mit szándékszom tenni vele kapcsolatban.
 
    De ha ismeri is a jövőt, ha elég gyorsan változtatom az elhatározásomat, akkor van esélyem meglepni. Elgondolkoztató... Mondjuk egy közös vadászaton, vagy a suliban a nagyszünet alatt? Esetleg otthon, de előtte meg kell beszélnem Emmettel, hogy vigye el egy izgalmas portyára Jaspert! Vállat vonva elnapoltam a döntést. Ráérek még... Most itt van Morgana!
 
    Kiszálltam a kocsiból és az ajtókat kinyitva invitáltam őt a vezető melletti ülésre. A gesztus meglephette, kuncogva ült át előre. Becsuktam az ajtót és kihasználva gyorsaságomat vele egyidőben ültem be a kormány mögé. Egymásra nézve nevettünk fel.
 
    Kigördültem a házunk elől az útra. Most szinte egyáltalán nem nyomtam a gázt. Végre egyedül voltunk és az előbbi közös nevetés újra megtöltötte a levegőt azzal az izgalmas feszültséggel, ami az együttléteinket jellemezte.
 
    Lassú haladásunk nem zavarta. Rabul ejtő szemeivel az éjszaka titkai után kutatott. Valahogy hihető volt, hogy semmi sem kerülheti el a figyelmét. Még mindig kifelé nézve, elgondolkodva kérdezte:
 
- Akkor holnap délután jó lenne neked?
 
- Persze! Mondd, mikor szeretnél indulni és ott várlak majd a házatok előtt.
 
- Szerintem az erdőben találkozzunk. Nem akarom, hogy Armandék beleszóljanak, kivel-mikor-merre járok. Ha egyedül indulok az erdőnek, azt csak nem fogják kifogásolni?!
 
- Szerintem ebbe még jobban beleköthetnek és jogosan! Én sem szeretek arra gondolni, hogy magányosan járod az erdőt. Armand és Oberon helyében biztos, hogy nem hagynám szó nélkül.
 
- Igazad van! Csak már úgy unom, hogy mindig bébiszitter kell mellém! Akkor mondjuk öt óra?
 
- Nem túl késő? Hat körül már sötétedni kezd, alig lesz időnk.
 
- Ó! Én nem szeretnék sötétedésre hazaérni. Imádom az éjszakai erdőt, a fák közötti árnyékokat, a nedves esti levegőt, az óvatlanabbá váló állatok zörejeit. Meg aztán, mitől kéne félnem egy vámpír mellett?
 
- Jó! Ötkor ott leszek. Beszéld meg a családoddal, nehogy levadásszanak... És esetleg megmutathatom, hogy mi az, amitől tartanod kell egy vámpír társaságában. — Nevetésem visszhangzott a kocsiban. Morgana is rám ragyogtatta mosolyát.
 
- Oké! Majd felkészítem őket! De azt nem garantálhatom, hogy elkerülöd a felelős viselkedésről szóló beszélgetést. Florine aggodalmaskodó típus és Oberon nem szereti, ha nyugtalan.
 
- Nem ijesztesz el! Sőt! Egyre jobban vonz a holnapi túra!
 
- Szereted a kihívást?
 
- A kihívásokat és a meglepetéseket is! Kíváncsi vagyok, milyen Oberon, amikor intelmeket intéz valakihez.
 
    Morgana valami miatt kissé elkomorult. Fogalmam sem volt, mi okozhatta váratlan hangulatváltozását. Az előbb még viccelődve húztuk egymást, most meg, mintha valamitől félne. Csak nem attól tart, hogy mit tehetek vele az éjszakai erdőben? Magam felé fordítottam az arcát, hogy a szemébe nézhessek.
 
- Mi a baj? Mi aggaszt? Félsz tőlem?
 
- Tőled? Nem. Inkább magamtól!
 
    Értetlenül néztem rá, de nem fejtette ki, hogy mire gondol. Megérkeztünk a de Lamar ház elé. Még időben ugrottam ki a kocsiból, hogy kisegítsem, mert már nyitotta is az ajtót.
Dorgáló nézésem hatástalannak bizonyult, így kénytelen voltam a szavakhoz nyúlni.
 
- Tudod, a férfiak dolga az előzékenység. Például, hogy a hölgyet kisegítsék a kocsiból.
 
- A kocsiból! Amit négy hófehér paripa húz! De ez, már a XXI-dik század. Manapság a nők már vezérigazgatók is lehetnek...
 
- De a vezérigazgatót is kisegíthetik a kocsiból, ha hölgy az illető!
 
- Meggyőztél! Most már abbahagyhatod a kioktatásomat. Ezentúl hagyom, hogy kisegíts az autóból, hogy a karodon vezess, és azt is, hogy kihúzd számomra a széket az étkezésekkor! — újra nevetett. Elégedett voltam, hiszen ez volt a célom.
 
- Nagyon helyes!
 
    Hiába vagyok vámpír, nem voltam elég gyors. Megdermedtem a meglepettségtől, amikor elém fordult és lábujjhegyre állva gyors puszit adott az arcomra.
 
- Szia! — Búcsúzott, majd beszaladt a házba, így már csak a bezáródó ajtónak suttogtam „Jó éjszakát”.
 
 
Szerző: LauraL
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr781124332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csillibilli112 2009.05.16. 10:28:07

Nem is tudtam hogy ma jön XD de örülök :d és igazad van Audry :P mindegyik jó de megint sikerült felülmúlnia magát :D köszi Laura :D

Dahut 2009.05.16. 12:31:13

Nem Bellás, nem Bellás, de tényleg jó. :-D Kénytelen vagyok elismerni...
Te jó ég, én menten lepetézek, ha kiderül, hogy a kislany valami vérakármi szintén. Azóta gondolkodom ezen, mióta szóba került, hogy megsebesített - SÚLYOSAN! - egy vámpírt. Ezt ugye nem sok dolog képes megtenni. Mivel nem vámpír, hanem ember - talán - akkor valami extra dolog lehet, nem csak siman étvagycsokkentő képesség van ott a háttérben.
Tippeim: vérfarkas, vértigris, vérmacska, vérholló, véregér, tökmindegy, valami, ami a vámpírokra is veszélyes. A vérizék azok... Lásd Hold Fiai kontra Volturi harcok, alakváltók szédszednem pár tucat vámpírt...

D.

isabella black 2009.05.16. 14:44:57

IMMMMÁÁÁÁDOMMMMM!!!!!!!!!!
IMMMMMÁÁÁÁÁDDDDDOOOMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM

fannimerkl 2009.05.16. 15:10:09

Hát ez fantasztikus volt!:D
Ahogy Edward töpreng a gondolatain és elemzi azokat,néha csak azt vettem észre h annyira letaglóz amit olvasok és megnevetett!!!
Nagyon tetszett csak így tovább!
Várom a folytatást!!:)

vadocq 2009.05.16. 18:03:48

Nagyon tetszett főleg Alice az okvetetlenkedésével, és a Twilight-el való hasonlóságok is jók mert belesimulnak a történetbe és nem hivalkodóak .

LauraL 2009.05.16. 18:15:54

Audry! Nagyon köszönöm a kedves felvezető szavaidat és a dicséretedet! Boldog vagyok, hogy egyre jobbnak találod a Szemeket! :D

@csillibilli112: Igen! Most rendkívüli alkalomként jött hamarabb. Mi sem sejtettük még 2 napja, hogy ma kikerül. :) És nagyon köszönöm az elismerést!

@isabella black: Örülök neki! :D

@fannimerkl: Nem véletlenül a kedvencem a sorozatból a Midnight Sun :) Örömmel tölt el, hogy kikapcsolódást jelent a számodra az Éjféli Szemek olvasása! Köszönöm!

@vadocq: Ebben a történetben igyekszem megmaradni pár Twilightos dolognál és a kreativitásomat pl a de Lamar családra koncentrálni, no meg a történet menetére. :D Boldogság a számomra, ha sikerült egybesimítanom a számotokra az elemeket. :)

nor@ 2009.05.16. 21:52:42

Jújj, egyre izgibb!!már nagyon várom a folytatást!!!
NAGYON TETSZIK, NAGYON JÓ!!!:):):D

Nikibaba95 2009.05.17. 14:20:20

Nagyon jó,imádom,várom a folytatást :)

Audry 2009.05.17. 19:59:49

@LauraL: Hát, te írod, szóval ne nekem köszönd. :PP De ezt a fejezetet tényleg nagyon szerettem. Azóta elolvastam újra is. :P Hibátlan. :DDD

nikike821008 (törölt) 2009.05.17. 21:22:50

Hú.... Végre újra el tudtam olvasni :D Nagyon szeretem ezt a fejezetet, és azt a sokféle, állandó izgalomban tartó hangulato(ka)t, ami(ke)t teremtettél :D
Imádom!!!

Drusilla1985 2009.05.17. 22:34:28

Nagyon jó fejezet volt. Nagyon tetszett az egész. Azt hiszem sejtem, hogy Morgana miért olyan más, mint az átlag. Már pár feji óta gondolkodom rajta, de szerintem kapizsgálom. Csak így tovább. Nagyon várom a folytit:)

hucak 2009.05.17. 23:27:15

Végre sikerült elolvasnom! :D

Egy szó: LENYŰGÖZŐ!!!!!

Már alig várom a folytatást!!!! újabb sok-sok nap várakozás, de úgy sejtem megéri! :D Köszönöm az élményt!!

LauraL 2009.05.18. 07:39:33

@nor@: @Nikibaba95: @hucak: Köszönöm a biztatást! Sokat jelent, hogy tetszik nektek! :)

@nikike821008: Tudod, hogy van. Ők íratják meg, én csak lejegyzem. :)És Morgana már régóta el akart menni moziba. :)

@Audry: De Neked köszönöm! :) Ha nem bátorítotok Liliommal, akkor nem kerül ki a blogra és szokás szerint az 5. fejezetnél megállok és nem írom tovább. És azóta is segítetek, bátorítással, lelkesítéssel és cincával!!! :) Köszönöm!

Miss Kitty 2009.05.21. 15:50:43

Ez tényleg nagyonjó lett, és csak dícsérni tudom
GRAT!!!
:)

dzseni13 2009.05.22. 18:18:47

Nagyo aranyos volt ez a jelenet,kiváncsi vagyok h mi lesz a kiránduláson! :)

LauraL 2009.05.22. 20:00:37

@kittybaba93: Köszönöm! :)

@dzseni13: Nem sokára felkerül az is a blogra. Annyit elárulhatok, hogy jelentős fejezet lesz a történet szempontjából. :)

Tiagirl 2009.05.23. 12:23:54

Szia! Eddig nem voltam hajlandó elolvasni csak mert Bella mániás voltam, de most, hogy elolvastam... Elég ha annyit mondok ez jobban tetszik mint a másik kettő?! Cinti

LauraL 2009.05.23. 14:12:43

@Tiagirl: Örülök, ha elnyerte a tetszésedet, annak ellenére, hogy nem szerepel benne Bella. Szerintem, pont az az erőssége ennek az oldalnak, hogy egymástól különböző stílusú történetek kerülnek fel, más-más szemléletmódot tükrözve. Így mindenki - vagy legalábbis sokan - talál/találnak olyan történetet, ami közel áll hozzájuk. :) Remélem a továbbiakban is tetszeni fog a történetem! :)
süti beállítások módosítása