A sötét angyal 1. fejezet
2009.06.01. 21:33
A sötét angyal
Edward
Minden azon a napon kezdődött, amikor Roxan édes csókja ébresztett. Születésem óta volt úrnőm és én hűen szolgáltam, de nem mint rabszolga, hanem mint élete társa. Ő volt a legcsodálatosabb nő, akit valaha láttam. És nem csak azért, mert neki köszönhettem az öröklét minden édes percét. Káprázatos szépsége nem csak engem nyűgözött le, hanem minden férfit a világon, függetlenül attól, milyen fajhoz tartozott.
Összeillettünk, mert bennem pont azt látták a nők, amit benne a férfiak. Sosem volt gondom az ismerkedéssel, ragadtak rám a csajok, mint a légypapírra, és én pofátlanul vissza is éltem vonzerőmmel. Roxant nem érdekelte, a kapcsolatunk nem a hűségről szólt, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy azt az erkölcsi normák megkövetelték volna.
Sosem csaltam meg őt, legalábbis nem azon a módon, amit ő annak vett volna. Halott szívemet neki adtam és tudtam, hogy többé nem is kapom vissza. De nem érdekelt, mert az övé nálam volt és úgy őriztem, mint valami szent ereklyét. Összetartoztunk és hittem, hogy ezen semmi sem változtathat.
Közel négyszáz éve voltunk együtt, ami elég sok idő egyetlen társ oldalán, de egy percig nem untuk egymást. Persze sokat vitatkoztunk, és nem egyszer túlzásokba is estünk, de boldogok voltunk, és nekem semmi más nem számított.
Chicago legveszélyesebb negyedében éltünk, immár vagy száz éve és nem is először, de senkinek nem szúrtunk szemet. Pedig nem lett volna meglepő, tekintve, hogy egy népszerű éjszakai klubot üzemeltettünk, ami a Pokol kapuja nevet kapta. Roxan ötlete volt, az ő álma, és én bármit megtettem volna azért, hogy az álmaiban élhessen. Igazából nem is bántam, hogy végleg letelepedtünk. A klub népszerű hely volt, nem igen panaszkodhattunk az anyagi helyzetünk miatt.
De nem csak a pénz volt az oka annak, hogy szerettem. Persze sosem bántam, hogy van belőle bőven, de jobban érdekelt a kihívás. A lokál közel sem volt szokványos, már csak azért sem, mert sok vámpír látogatta és még több ember, akik persze semmit sem tudtak a vámpírokról, hiszen azt sem vették észre, ami kiszúrta a szemüket, ráadásul jó nagy tűvel.
Mindig is élőzene párti voltam, ezért minden éjjel élő show műsor szórakoztatta a betérőket. Volt néhány állandó fellépőnk is, de sok amatőr próbálhatta ki magát. Tízkor nyitottunk és hajnali négykor zártunk. Éjfélig bárki felmehetett a színpadra, akinek volt mersze ahhoz, hogy kiálljon a közönség elé. Utána már fizetett előadók léptek fel megtervezett műsorukkal. Táncosok, humoristák, énekesek és egyéb művészek szerepeltek a folyamatosan változó listán. Háromtól-négyig mindig ugyanaz a zenekar játszott. Őket egész évre leszerződtettem.
Roxan az a fajta nő volt, akit nem lehet befolyásolni. Inkább ő dominált a kapcsolatunkban, mint én, de szerette vadságomat és vagányságomat, így nem kellett attól tartanom, hogy kalitkába zár, mint egy kanári madarat. Bár azt sem bántam volna, ha ezzel tehetem boldoggá őt.
Ötkor ébredtem fel, amikor finoman rátapadtak ajkai az enyémekre. Szédítő mosolyától megrészegülten húztam magamra, és egy hosszú percig belefeledkeztem nyelve önfeledt játékába. Mindig ezt tette velem. Lenyűgözött külseje, de még inkább folyton változó hangulata. Ebben hasonlítottunk. Viharos kapcsolatban éltünk, ha kellett törtünk-zúztunk, de egymás nélkül nem tudtuk elképzelni az örök életet. Szükségem volt rá, és ő éppúgy függött tőlem, ahogy én tőle.
- Luis odalent vár – csacsogta mosolyogva. Belenyaltam az ajkai között felszabadult izgalmas résbe, majd visszamosolyogtam rá.
- Hadd várjon még – húztam közelebb magamhoz, hogy belélegezzem édes illatát. Mámorító volt. Végigjárattam kezemet tökéletes domborulatain, és cseppet sem izgatott, hogy Luis mennyire türelmetlen odalent.
Három dolog jellemzett engem. Az első Roxan iránti mélységes szerelmem, a második a nemtörődömségem, a harmadik pedig a könyörtelenségem. Utóbbi tulajdonságom azóta részem volt, mióta csak az árnyékvilág rabja lettem. Roxan tomboló vére keringett az ereimben és talán éppen ezért „örököltem” meg legjellemzőbb tulajdonságát.
Felnevetett, amikor kezem lecsúszott a combjára, hogy feltérképezze selymes bőrét és hosszú lábainak tökéletes vonalát. Valahányszor a szemembe nézett, mindig ott égett tekintetében az a különös tűz, amit senki másban nem találtam meg. A szerelem tüze, a szenvedélyé és az olthatatlan vágyé. Kívánt engem, ahogy minden percben, függetlenül attól, hogy éppen veszekedtünk-e, vagy turbékoltunk, mint egy ajzott gerlepár.
Beletúrt hajamba, kissé hátrafeszítette fejemet - ami egyébként is szokása volt, ezzel jelezve felém, hogy még mindig igényt tart domináns szerepére -, aztán szájon csókolt, majd legördült rólam.
- Menj édes, Luis elég ideges volt, amikor feljöttem.
Luis, Luis, Luis! Kit érdekel, mikor Roxan megint a kék ruháját vette fel? Szándékosan kínoz, biztosra vettem. Ahogy felállt, kivillantak formás combjai, és én alig bírtam ellenállni a késztetésnek, hogy magamra rántva átvegyem a férfit illető szerepet, amit olyan ritkán hagyott meg nekem. Uralkodni akartam rajta, legalább egy percig. Tovább úgysem hagyta volna.
Kifújtam tüdőmből a bent rekedt levegőt, aztán feltápászkodtam. Végignézett izmos, meztelen testemen és felsóhajtott.
- Még mindig te vagy a legdögösebb vámpír a földön – vigyorgott rám, majd tovalibbent, mint valami éjszakai kísértet, és eltűnt a fürdőszoba ajtó mögött.
Remek, akkor megint nem jutok be a következő egy órában – gondoltam dohogva. Magamra tekertem egy törölközőt, és kiléptem a folyosóra. Nem voltam szégyenlős, nem érdekelt, ha valaki meglát. Ezen a szinten úgyis csak az alkalmazottak fordultak meg, vendégeknek tilos volt a belépés.
Csak néhány métert kellett mennem. A harmadik ajtónál megálltam. Egy pillanatig füleltem. Mikor meggyőződtem róla, hogy Syrus egyedül van, belöktem az ajtót és beléptem. Nem nézett fel, háttal ült nekem és egy könyvet olvasgatott.
- Ne használd el az összes meleg vizet – sóhajtotta unottan. Idegesítő volt, hogy rám se néz. A szagom mérföldekről megismerte. A testvérem volt. Roxan azelőtt teremtette, hogy engem először meglátott volna. Syrus jó srác volt, de nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, legalábbis az ágyban nem. Roxan szemében pedig ez éppen elég volt ahhoz, hogy keressen magának valaki mást. Hálás voltam a sorsnak azért, hogy annak idején éppen rám esett a választása.
Bementem a fürdőszobába. Nem kapcsoltam villanyt, anélkül is láttam mindent, amit akartam. Csak a hideg vizet nyitottam meg, nehogy Syrus megint lázadozzon, hogy nincs meleg víz. Gyorsan túlestem Roxan higiéniai elvárásain, rendbe szedtem magamat, aztán egy törölközővel a derekamon visszatértem bátyám szobájába. Még mindig olvasott. Valami ócska lányregényt. Kit tudja miért szerette őket annyira.
- Mi van öcsi, az asszony megint gyorsabb volt? – kérdezte gonosz mosollyal az arcán, amikor leültem mellé az ágy szélére.
- Ismered milyen. Mindennap ez a műsor. Felkelt, aztán beszabadul a fürdőszobába, én meg csináljak amit akarok. De ha netán nem zuhanyoznék le, akkor a fejemet veszi.
- Nem kell bemutatnod, öcsi. Kicsit régebb óra ismerem, mint te.
- Igaz – hagytam rá. – Beszéltél már a Donnal?
Végre letette a könyvet és felém fordult.
- Ma éjjel. Kettőkor, a szokott helyen – bólintott.
Utáltam, ha előírták mit tegyek, de a Donnal nem volt értelme ujjat húznom. Íratlan szabályokban fektettük le „barátságunk” alapjait, és se ő, se én nem mertük átlépni a határokat. Igaz, én vámpír voltam, míg ő csak egy halandó ember, de ha valakitől tartanom kellett ebben a nyomorult városban, az ő volt. Ismerte a módját annak, hogyan vonjon ki a forgalomból és tudtam, hogy habozás nélkül végez velem, ha arról van szó.
Syrus nem aggódott annyira, mint én. Persze nem is neki volt félni valója. A Don családja generációk óta rajtam tartotta a szemét és nekem észnél kellett lennem, ha nem akartam egy máglyán végezni sülthúsként.
- Megvan a pénz? – kérdeztem feszülten. Syrus előhúzott az ágy alól egy bőröndöt és letette elém.
- Egymillió dollár. Ahogy kérted.
Megkönnyebbültem. Nem akartam megszámolni a pénzt, bíztam a bátyámban, nem is tehettem mást, hiszen egymásra voltunk utalva. Én vezettem a lokált, Roxan dirigált, de Syrus intézte az anyagiakat. Mindig is jól működött ez a munkamegosztás. Roxan kontrollált, felügyelt minket, mi pedig tettük a dolgunkat. Hiába, minden sikeres férfi mögött áll legalább egy nő. Nélküle már rég nem éltünk volna.
Felkaptam a bőröndöt, anélkül, hogy kinyitottam volna.
- Ne szólj neki róla! Így is elege van a Donból.
- Biztos egyedül akarsz menni? – kérdezte végre némi aggodalmat mutatva Syrus.
- Akar a fene. De a Don nem szereti a közönséget.
Bólintott. Vetettünk még egymásra egy jelentőségteljes pillantást, aztán magára hagytam a ponyvával és visszamentem a lakosztályba, melyen életem szerelmével osztoztam. Tudtam, hogy még mindig áztatja magát, ezért volt időm elrejteni a táskát anélkül, hogy tudomást szerezne róla.
Mire végzett a fürdőszobában, már fel voltam öltözve. Az átlag bártulajdonosokkal ellentétben én nem kedveltem az öltönyt. Amúgy sem mutatkoztam túl sokat a vendégek előtt. Nehezen hitte volna el bárki, hogy egy huszonhat éves fiú vezeti a csehót. Merthogy ennyinek néztem ki. Roxan huszonhat éves koromban talált rám. Akkor megmentette az életemet, de azóta is folyamatosan megmentett, ha úgy nézzük. Nélküle elveszettnek éreztem volna magamat.
Mellém lépett és magához húzott, hogy egy forró csókkal biztosítson érzéseiről, aztán egy kaján mosollyal átsuhant a szobán. Követtem. Lementünk az alsó szinte és beléptünk a még teljesen üres klubba. Luis egy asztalon ült, kezében egy szál cigarettával, és éppen egy pincérlány torkán dugta le a nyelvét.
- Jézus, menjetek szobára – vicsorogtam undorodva. Szerettem a szexet és az erotikát is, de nem nézni, hanem csinálni. Luis félmosolyra húzta száját, és ellökte magától a buta szőkét, aki megkönnyebbülten rohant a konyha felé. Csak egy ember volt.
- Ma a szokásosnál is morcosabb vagy Edward – vigyorogta elégedetten.
- Mit akarsz tőlem, Luis? – förmedtem rá utálkozva. Mindig idegesített, ha gúnyosan beszélt velem.
- Nem itt kéne megbeszélnünk – pillantott Roxanra, aki már a személyzetet osztotta haragosan.
- Újabb törött tányérok. Ha nem békítjük meg a szakácsot és a séfet, csődbe megyünk – csóváltam a fejemet. Képességem révén mindig tudtam, hogy kedvesem miért dúl-fúl éppen. A séf a szakács felesége volt, már vagy tíz éve ölték egymást. Csak úgy mint mi, ők is a zajos együttélést választották.
- Vond le a fizetésükből – ugrott le az asztaltól Luis.
- Nem lehet. Az öreg felmondana és ahhoz túl jó szakács.
- Akkor tedd el az asszonyt láb alól, még hálás is lesz érte – javasolta kacarászva.
- Annyira idióta vagy – morogtam, miközben az irodám felé vettem az irányt.
Fiatalabb volt nálam, legalábbis vámpír éveit tekintve, de idősebbnek nézett ki, és hajlamos volt úgy kezelni engem, mint egy kamasz kölyköt. De a barátom volt - a legjobb -, és bár olykor szerettem volna kitépni a helyéről a szívét, mégis sokat jelentett nekem. Talán mert Roxan is kedvelte. Jobban, mint Syrust.
Az irodám nem volt túl nagy, de én szerettem. A szürke és a fekete dominált benne. Leültem a bőrfotelre és kíváncsian bámultam Luisra, aki odament az egyik szürke iratszekrényhez és kivett egy dossziét, majd elém dobta. Az íróasztalra támaszkodtam és fellapoztam az aktát.
- Harry Ackerby. Negyvenhat éves bankár. A felesége tavaly halt meg egy „balesetben” - olvastam fel az első sorokat.
- Kitörte a saját nyakát – tette hozzá kárörvendően Luis. – Harry sikeres ember, akkora villával, hogy beszarnál, ha látnád. Royce Royce-szal jár. Lehet nincs is farka, ha ilyen verda kell neki, hogy becsajozzon – huppant le egy bordó fotelbe Luis. A két fotelen kívül nem volt más az irodában, ami bordó lett volna. Velem szemben ült, kissé széttárt lábakkal, és elvette az asztalról a hamutálat, mert tudta, hogy mennyire dühös leszek, ha kiégeti a drága perzsa szőnyeget.
- A lényeget, Luis – sürgettem türelmetlenül. Felnézett, egy pillanatig az arcomat fürkészte, aztán széles vigyorba húzódott a szája.
- Megdugta a Don keresztlányát. Az egyiket. Isten tudja melyiket.
- Szóval öljem meg – találgattam lehangoltan. Luis bólintott.
- Csak kefélt egy jót – sóhajtottam rosszkedvűen. Mindig utáltam az ilyen melókat.
- Hát reméljük legalább megérte a kufirc – röhögött Luis.
- Jó nagy seggfej lehet – vontam vállat. Becsuktam az aktát és félre toltam. – Mennyi időm van rá?
- Nem tudom. Majd a Don megmondja. Ma úgyis randid van vele.
- Ne emlékeztess rá, ha lehet – fintorogtam, majd felkeltem, hogy kitárjam az ablakot és kiengedjem a tömény füstöt, amit egy perc alatt csinált az irodámban.
- Akarod, hogy megcsináljam én? Jó murinak ígérkezik.
Luisnak minden jó mulatság volt, ahol vért szagolt. Csóválni kezdtem a fejemet. Nem mintha nem bíztam volna a képességeiben, de ez nem lesz könnyű meló. Sehogy sem volt kedvem hozzá, de a legutóbbi küldetésemet már elszúrtam és tudtam, hogy nagy árat fizetek majd érte.
Jó lett volna kinyúvasztani a Dont, de sajnos túl nagy családja volt és mint a hangyák, úgy követték volna egymást a „trónon”, és fél Chicago kiírtásához kevés lettem volna. Arról nem beszélve, hogy Roxant sem mertem baja sodorni. Ki tudja meg tudnám-e védeni. Nem volt választásom. Ha élni akartam, akkor tennem kellett, amit a Don elvárt tőlem, cserébe hagyta, hogy a Pokol kapujának minden bevétele a zsebünkben maradjon.
- Megtennéd, hogy falazol nekem ma? Roxan nem tud arról, hogy lelépek.
- Hát haver, gyanítom hamar rá fog jönni. Hibáztál. A Don nem lesz boldog.
- Tudom – bólintottam kelletlenül. Ki a fene gondolta volna, hogy egy hülye kis színésznőnek ekkora testőrhada van? Az én hibám. Felületes munkát végeztem. Máskor lenyomoztam az ügyfelet, de most szorított az idő, és Roxan annyira kívánatos volt, hogy nem tudtam neki ellenállni. Akárcsak Harry Ackerby, én is a farkam áldozata lettem. Reméltem, a Don nem nyír ki miatta. Vehettem volna jó jelnek, hogy új megbízatást kaptam, de tudtam, hogy ez lehet csupán álca is.
Megtehettem volna, hogy nem egyedül megyek, de egyrészt nem vagyok olyan gyáva, hogy mások szoknyája mögé bújjak, másrészt vállalni akartam a tetteim következményét.
- Félsz? – kérdezte Luis kíváncsian.
- Nem – hazudtam a lehető legőszintébb hangomon.
- Ezzel ámítsd az IQ bajnok szőkéket. Tudom, hogy betojtál.
- És ha igen? – csattantam fel dühösen.
- Engedd, hogy veled menjek - kérte féltő hangon.
- Nem! Ez az én saram. Ha meg kell érte halnom, ám legyen, de téged nem rántalak magammal. Különben is. Ha rosszul alakulnak a dolgok, el kell innen vinned Roxant és Syrust is. Nem maradhatnak itt.
- Szóval megint a pesszimizmusod győzött?
- Fogd be! – vicsorogtam feldúltan.
Igaza volt. Mindig a legrosszabbra számítottam, de így kisebb a pofára esés esélye. Ha életben hagynak, máris kellemes csalódás lesz. Ha meg meghalok, legalább felkészültem rá, mielőtt lekapcsolják a villanyt, hogy örök sötétségbe taszítsanak.
- Na és mi lesz a kölyökkel?
- Semmi. Neki itt lesztek ti. Hárman meg tudjátok védeni.
- Biztos vagy benne Edward?
Nem voltam biztos benne. De muszáj volt ebben hinnem, ezért bólintottam.
Beszálltam a szürke Chevrolet ZR1-be és bekapcsoltam a rádiót. Talán soha többé nem lesz lehetőségem zenét hallgatni. Ki akartam használni az utolsó óráimat.
Kettőkor a szokott helyen vártam, kezemben a pénzzel, halott szívemben a végtelen kétséggel és öngyűlölettel. Csak egyetlen hiba és máris mindenkit veszélybe sodortam, aki számít nekem.
Amikor befordult a sötét Mercedes visszafojtottam a lélegzetemet és vártam, hogy megálljon előttem. A két gorilla, aki elsőként kiszállt vámpír volt. A szemét, semmit nem bíz a véletlenre…
A Don alacsony, köpcös férfi volt. Az öltöny ellenére is jól látszott, mennyire szeret enni. Nyilván ez volt a második kedvenc elfoglaltsága az emberek kínzása után. Ki nem állhattam öntelt képét és hivalkodó ékszereit. Mint egy rossz rapper. Nem volt stílusa, de a fél várost a kezében tartotta, így nem igen állt szándékomban ezt közölni vele.
Végigmért, miközben a kétajtós szekrények közrefogták, mintha egy légyszarnyi esély is lenne arra, hogy neki támadok. Nem voltam őrült és ő is tudta, hogy ezen az éjszakán csak nekem van félni valóm. Roxanra gondoltam és a kölyökre.
A Don csendesen figyelte, ahogy a félelem kiült az arcomra. Nem! Nem vagyok gyáva! Összeszedtem magamat és előre léptem, görcsösen markolva a táskát, ami nem biztos, hogy megmenti az életemet. Próbáltam határozottnak látszani, de csak porszem voltam a sivatagban hozzá képest. Vagy lesöpör, vagy simán eltapos…
- Látom elhoztad a pénzt – kezdte nyájas hangján, miközben tokája megremegett, ahogy beszélt. Bólintottam, nyeltem egyet, ami túl feltűnő volt ahhoz, hogy ne vegye észre. – Talán kevesebb, mint amennyinek lennie kéne? – kérdezte reakciómat látva.
- Annyi, amennyiben megegyeztünk – erőltettem nyugalmat a hangomra.
- Egymillió dollár – sóhajtotta elégedetten. Bólintottam. Az egyik óriás felém nyúlt és elvette tőlem a táskát. A válláig sem értem. Bár a perceim talán meg voltak számlálva, elhatároztam, hogy nem teszem meg azt a szívességet neki, hogy könyörögjek az életemért. Nem is magam miatt aggódtam annyira. Eleget éltem már ahhoz, hogy bármikor büszkén nézzek szembe a Pokol forró tüzével, de Roxan volt olyan édes számomra, hogy legyen mitől tartanom.
A hústorony megszámolta a kötegeket.
- Annyi – mennydörögte mély hangon.
- Ahogy megbeszéltük – bólintottam, miközben hálát rebegtem magamban Syrusnak, hogy időben előkészítette a pénzt.
- Dicséretes, hogy állod a szavad, fiam. De még nem végeztünk, gondolom, tudod miért – gyújtott rá egy szivarra a Don. Bólintottam. Mi mást tehettem volna ebben a helyzetben? - Van fogalmad róla, mennyibe került nekem a kis baklövésed?
Nem tudtam a választ, de nem is érdekelt. Nem feleltem.
- Tegyen velem belátása szerint – mondtam, miután ő is hallgatott.
- Úgy lesz, úgy lesz, ne aggódj – „nyugtatott meg”. – De előtte még hallani akarom, hogy történhetett ez meg. Éppen veled, Edward… Veled, aki még sosem hibáztál.
Hát ez az. Még soha nem hibáztam.
- Számít ez? Elcsesztem. Vállalom a következményeket – közöltem elszántan.
- Ezt el is vártam tőled, fiam.
Gyűlöltem, ha így hívott. Az ük-ük unokám lehetett volna. Szaros taknyos. És mégis én voltam kettőnk közül az alantas. Nevetséges. A szememben még a seggén volt a tojáshéj, most mégis ő volt a ragadozó és én az áldozat. De nem fogok reszketni. Legalább a méltóságomat megőrzöm, ha meg is kell halnom.
- Két választásod van! - szólalt meg barátságos hangon. - Az egyik az, hogy feláldozod magad, cserében a csinos kis csajodért és a kölyökért. A másik az, hogy lemondasz róluk, ők meghalnak, de te tovább élhetsz.
Nem volt kérdés mit válaszoljak. Előrébb léptem és felsóhajtottam.
- Kész vagyok meghalni értük – közöltem vakmerően, tudva, hogy úgyis mindegy már.
- Tudtam, hogy ezt feleled majd. Ez esetben essünk túl rajta!
Bólintottam.
- Fordulj meg, tedd hátra a kezed és ne mozdulj.
Engedelmeskedtem neki. A gorillák egyike megállt mögöttem és megbilincselt. Eszerint sokáig fog tartani. Reméltem, hogy legalább annyit megtesz nekem, hogy nem húzza tovább néhány percnél.
Megragadtak a karomnál fogva és a kocsi felé vezettek. A csomagtartóra meredtem. Jobbat nem várhattam tőle. Legnagyobb meglepetésemre a hátsó ajtót nyitották ki, lenyomták a fejem és belöktek a Mercedes hátsó ülésére. Kényelembe helyeztem magamat, amennyire csak lehetséges volt ebben a helyzetben, és némán várakoztam. Csak ne gondolj rájuk! Ne nehezítsd meg magadnak! – győzködtem magamat, miközben a Don beült mellém, és a kocsi kilőtt, mint egy rakéta.
Fénysebességgel haladtunk a vesztőhelyem felé, bárhol is legyen az. Kihúztam magamat és az ülés hátát néztem. Nem fogok megalázkodni előtte, annál többre tartom magamat.
- Árulj el nekem valamit Edward! Hogy lehet az, hogy nem készültél fel rendesen? Régóta ismerjük már egymást és sosem kellett benned csalódnom. Szeretném tudni az okát.
Egy percig eltöprengtem azon, eláruljam-e, végül úgy döntöttem, már úgysem számít.
- Nem akartam szeretkezés közben otthagyni Roxant – sóhajtottam komoran. A Don meglepetten nézett rám, aztán felnevetett.
- Most hülyítesz Edward? – kérdezte hitetlenkedve. Ennél jobban? – gondoltam magamban keserűen. Ahhoz én kevés vagyok, hogy ennél hülyébb legyél…
- Roxan nem az a típusú nő, aki mellől csak úgy felkel az ember – mondtam halkan. A Don tovább nevetett.
- Meghalsz egy szeretkezés miatt?
- Lehetne rosszabb is. Ha érdekli, volt annyira jó, hogy ne bánjak semmit – vetettem oda pimaszul. Nem volt vesztenivalóm. Tudtam, hogy állja a szavát. Nem fogja őket bántani, bármit is mondok.
- Nem vagy semmi! Igazán. Egy nőért sem halnék meg – vallotta be őszintén.
- Nem is élt együtt senkivel négyszáz éven keresztül. Maga nem tudja mit jelent Ő nekem.
- Igazad van, nem is tudhatom – hagyta rám, miközben a kocsi lassított, majd komótosan megállt. - Valami utolsó kívánság?
- Igen. Van – sóhajtottam lehangoltan. – Hagyja békén őket!
- Talán nem bízol a szavamban, fiam?
- Csak biztosra akarok menni – feleltem lehajtott fejjel.
- Nem esik bajuk – ígérte, és én elhittem neki. Nem mintha számított volna már. Semmit sem tehetek többé értük.
A Don kiszállt és hamarosan engem is kirángattak a kocsiból. Azonnal felismertem a régi raktárhelyiséget. Sok embert öltem már meg a rideg falak között. Kicsit irónikus, hogy éppen itt végeznek velem is. Végülis mindegy hol halok meg.
Bevonszoltak az épületbe. Nem ellenkeztem. Levették rólam a bilincseket, de csak annyi időre, míg beállítottak a foci kapura emlékeztető állvány alá. Felemelték a karjaimat, és újra bilincseket kattintottak rá. Felnéztem, a belmagasság jócskán hat méter fölött volt. Erről eszembe jutott, hogy hálás lehetek, hogy nem kötnek fel. Hat méter magasan fuldokolni egy kötélen lógva nem lenne túl méltó hozzám.
Levágták rólam a kabátot, a pulóvert és a sötét inget, amit Roxan úgy szeretett. Húsz éve hordtam már, de még csak ki sem fakult. Pont olyan volt, mint a születésnapomon, amikor kaptam. Sajnáltam, hogy ilyen véget kellett érnie. Tiszta hülye vagyok! Épp arra készülnek, hogy kivégezzenek, én meg az ingemet gyászolom…
Az egyik fickó megállt előttem. A Don elhelyezkedett egy székben, a másik pasas mögötte állapodott meg. Jó kis műsor lesz – gondoltam csalódottan.
- Remélem nem bánod, ha előbb kicsit edzenek rajtad a fiúk. Végül is vámpír vagy és ha már úgyis meghalsz, legalább gyakorolnak egy kicsit.
Miért is hittem, hogy gyorsan vége lesz?
- Csak nyugodtan – motyogtam rekedten. Nem fogok elfutni…
Az első ütést arcra kaptam és megrendítő erejű volt. Azonnal kifröccsent az orromból a vér, beterítve a gorilla arcát és fehér ingét. Hangosan nyögtem fel. Nem számítottam rá, hogy minden átmenet nélkül ekkorát kapok. Semmi bemelegítés, rögtön a mély víz…
A következő két óra végtelennek tűnt. A két óriás felváltva ütött, és csak néhány perces szüneteket tartottak. Aligha volt már olyan csontom, amit ne törték volna szilánkokra. Erőtlenül, félig eszméletlenül lógtam a bilincseken, és már régóta nem gondoltam semmire. A fájdalom olyan intenzív volt, hogy minden mást kisöpört az agyamból. Nem lélegeztem. Elég sok vért vesztettem, és ez épp úgy halálos rám nézve is, mint egy emberre. Vér nélkül vámpír létemre sem élhetek. Nem mintha akartam volna még. A Don leintette a seggfejet, aki már vagy fél órája kíméletlenül ütött és rugdosott. Főleg a gyomromat célozta, de olykor az arcomba térdelt. Úgy nyeltem a saját véremet, mint más a sört. Öklendezve vártam a folytatást.
A Don elém lépett, megragadta a hajamat és hosszasan szemlélte felismerhetetlenségig összezúzott arcomat.
- Mindezt egy szeretkezésért?
Félig öntudatlanul meredtem magam elé. Képtelen voltam egyetlen pontra fókuszálni tekintetemet.
- Nem öllek meg Edward. Túl jól csinálod a dolgodat. Kapsz két hetet, hogy összekapd magad és kicsináld Ackerbyt. De ha még egyszer hibázol, a fiad fog itt állni! Világos???
Hörögtem egyet, amit talán igennek vett. Nem szedtek le a tartóoszlopokról, csak távoztak, otthagyva a fájdalommal és kétségbeeséssel. A FIAM!!! Valamennyire kitisztult az agyam a szó hallatán.
- Caleb – nyöszörögtem kábán törött állkapcsaimon kipréselve a levegőt. Ez nem történhet meg! Még csak tizenhat éves!!!!
Szerző: Audry
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr491156134
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
hucak 2009.06.01. 22:15:52
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!! Már most imádom!!! így hirtelen ennyi! :D:D Köszönöm nektek!! :D:D
Veronic 2009.06.01. 22:38:15
Kíváncsian várom a folytatást,ez szuper volt!!!:):):)
Drusilla1985 2009.06.01. 22:49:14
Kicsit furi volt Edward ebben az új környezetben, de szerintem csak hozzá kell szoknom. Egyébként nagyon tetszett:) Várom a folytit.
Tűzliliom. 2009.06.01. 23:31:19
Nah most mit is mondjak...?? szembe csak nem dicsérhetem magunkat...ohh de mégis..hiszen, most téged dicsérlek...hihihi hát remélem hosszú életű lesz a Sötét Angyal, mert akár mennyire is nehéz, azért én tökre megszerettem...:DDD
Jajj és a kép..hát pont ilyenre gondoltam...de persze ezt is tudod...csak gondoltam megosztom ország világgal...gondolataimat...:D
páááá
Jajj és a kép..hát pont ilyenre gondoltam...de persze ezt is tudod...csak gondoltam megosztom ország világgal...gondolataimat...:D
páááá
csillibilli112 2009.06.01. 23:34:55
wow jó volt :D kicsit meglepő kicsit sokkoló XD de jó :d nekem olyan Al-Capone fillingje van :D
és ugye őt imádtam XD rossz fiú de édi :D Ed így is bejön XDD viszont a csaja nem :S valami miatt ellenszenves... és nem a tu elorozása miatt XD
és ugye őt imádtam XD rossz fiú de édi :D Ed így is bejön XDD viszont a csaja nem :S valami miatt ellenszenves... és nem a tu elorozása miatt XD
Morgina 2009.06.02. 19:15:39
Gratulálok jó a történet és az elképzelésetek is nagyon jó. Szerintem ha többen írnak egy története az valóban nehéz, de egyben érdekesebb is mivel több személy más rálátás és több gondolat van s így a történet színesebb .Engem felcsigázott maga a gondolat is, Érdekes vegyítése van a történetnek a rossz fiuk megjelenése miatt. Remélem Roxan karakteres egyéniség lesz a történetben nem csak barby. Kíváncsian várom a folytatást.
helga06 2009.06.02. 20:11:27
Hmm...sokáig gondolkodtam, hogy elolvassam e. Nem voltam benne biztos, hogy képes vagyok ENNYIRE elvonatkoztatni az alap alkonyat sztoritól. Hát végülis azt hizsem sikerült, mert nagyon tetszett!! Bár még meg kell szoknom ezt az új történetet, de ha továbbra is ilyen nagyszerűen megírjátok -amiben nem kételkedem- akkor könnyű lesz.
haley. 2009.06.02. 20:45:20
huhh... őszintén szólva nem erre számítottam... de azt is el kell mondjam, hogy nagyon kellemesen csalódtam :O
iszonyatjó ezis:D
és én örülnék a folytatásnak.. :DD
iszonyatjó ezis:D
és én örülnék a folytatásnak.. :DD
Honeyadry 2009.06.02. 22:14:28
Nekem nagyon bejött Edward kicsit más kicsit őrült és kicsit vad énje! Lécci lécci lécci folytassátok!!!!!
Audry 2009.06.02. 23:30:05
Nagyon örülök, hogy tetszik nektek, mivel ugye itt már saját karakterről van szó, nem Meyeréről, bár Edward gondolatolvasását meghagytuk, biztos, ami biztos, és a gyorsasága is maradt. Ennek ellenére itt már tényleg saját anyagból dolgozunk, és éppen ezért jó látni, hogy ennek ellenére is tetszik nektek.
A jövőben elképzelhetőnek tartom, hogy tároldalként egy új blog is indul majd, olyan történetekkel, amiknek semmi köze az Alkonyathoz, vagy annak szereplőihez, ezért sem mindegy az, hogy egy olyan sztorit, ami már kilép a megszokott világból, hogyan fogadtok.
Mindenkinek köszönöm a kommenteket, és továbbra se kíméljetek minket vélemény ügyileg, mert tényleg nagyon fontos tudnunk, hogy egy adott fejezetről mit gondoltok, hiszen ez segít abban, hogy felmérjük, hogy mi az, amit szerettek.
Édes álmokat mindenkinek! :DDD
A jövőben elképzelhetőnek tartom, hogy tároldalként egy új blog is indul majd, olyan történetekkel, amiknek semmi köze az Alkonyathoz, vagy annak szereplőihez, ezért sem mindegy az, hogy egy olyan sztorit, ami már kilép a megszokott világból, hogyan fogadtok.
Mindenkinek köszönöm a kommenteket, és továbbra se kíméljetek minket vélemény ügyileg, mert tényleg nagyon fontos tudnunk, hogy egy adott fejezetről mit gondoltok, hiszen ez segít abban, hogy felmérjük, hogy mi az, amit szerettek.
Édes álmokat mindenkinek! :DDD
Vivien Wood 2009.06.06. 22:10:15
Lehet, hogy ez jobban tetszik mint, a twilight, de még gondolkodom rajta :D
Audry 2009.06.07. 22:46:41
@LeahChaos: Ohh, hát ennél szebb bókot nem tom kaptam-e már valaha. :)))
Funny Girl 2009.06.13. 13:54:56
Szia Audry!
Már régóta olvasgatom a sztorikat,de még csak most szántam rá magam,hogy regisztráljak.
Ez egyszerűen fenomenális!Fölülmúlhatatlan!:DD
MÉG!!MÉG!!
szia,puszi!^^
Már régóta olvasgatom a sztorikat,de még csak most szántam rá magam,hogy regisztráljak.
Ez egyszerűen fenomenális!Fölülmúlhatatlan!:DD
MÉG!!MÉG!!
szia,puszi!^^
Audry 2009.06.14. 03:11:46
@Funny Girl: Jaj, hát mondták már, hogy milyen jó, hogy rászánod magad ilyen dolgokra. :))) Csak így tovább! Komolyra fordítva a szót, köszönöm szépen, remélem, hogy továbbra is így vélekedsz majd, minden történettel kapcsolatban. :D
Lollykaa 2009.08.09. 05:10:13
Huhh ez baromijó. Van egy oldalam amin hasonlo törtikkel foglalkozok és ezt nagyon szeretném felrakni. Persze csakis engedéllyel. lollykafanfiction.lapunk.hu/ ha érdekel. Válaszodat várom. Lollykaa
Audry 2009.08.10. 23:33:58
@Lollykaa: Ahogy a másik sztori esetében is írtam, én törekszem az egyediségre, tehát nem szívesen hagyom más oldalon publikálni a történeteket. Legfeljebb az első fejezetet engedném ki a kezeim közül, egy linkkel ellátva erre az oldalra, de szerintem te nem ezt szeretnéd. :) Szóval erre most nemet mondanék. Remélem megérted. :)
Üdv: Audry
Üdv: Audry