Twilight Extra 28. rész 2
2009.05.13. 10:00
Mielőtt elkezdeném. Először is 18-as karika, jobban, mint bármikor. Másodszor, ez egy arénás, próbás rész, ahol ezúttal nem fogalmaztam finomkodva, tehát számítsatok rá, hogy elég durva lesz. Ennek ellenére azért talán még nem súrolja a horror határait :P, de mindenképpen meredek fejezet.
Mindenek előtt szeretném megköszönni Tűzliliomnak a segítségét, és Diónak a képet. Aki nem jött volna rá, a képen Ashantit láthatjátok. :P Gondoltam legalább őt tudjátok kötni valamihez. Hát akkor jó szórakozást a történet folytatásához. Jah, nem árt, ha legalább futólag átnézitek előtte az előző fejezetet, mivel ezúttal nem csak hogy onnan folytatom, de egybe is tartozik az egész.
Még egy utolsó dolog: A történet közepe táján lesz egy zene felirat. Ha rákattintotok, nyomjátok meg a download gombot, majd a megnyitás, vagy letöltés lehetőséget. Mindenképpen ad egy feelinget a dolognak, ami ott, és akkor elég fontos lesz. Szóval én javasolnám, hogy hallgassátok közbe. Más úgy olvasni. :P
Miután megnyugodtam, és alábbhagyott a gyötrő kín, Dante kilépett a ketrecből, és leült a földre. Két vámpír nem messze tőlem a küzdelemről beszélgetett. Már megvolt a sorsolás, tudták ki ellen fognak harcolni. Nem úgy néztek ki, mint akik félnek, bár gyanítottam, hogy pont olyan feszültek, mint én magam.
Sorra ürültek a ketrecek. Egyre kevesebben lettünk. Bár a küzdelem nem feltétlenül ment életre-halálra, hiszen ha mindkét fél túlélte a három menetet, akkor az győzött, aki jobb állapotban maradt. Ennek ellenére, akárcsak én, a legtöbb vámpír kivégezte ellenfelét. A könyörületesség nem jellemző a fajtánkra.
Amikor elkezdődtek a harcok, velem együtt tizenöt vámpír várt a ketrecekben. Tudtam, hogy kettő közülük ellenem fog kiállni. Az egyik nem tűnt veszélyesnek. Korombeli lehetett (már ami a külsejét illeti), bár magasabb nálam, viszont kettőnk közül én voltam az izmosabb, nem mintha egy vámpír erejét az izomzata határozná meg. Mégsem tartottam tőle. A percei meg voltak számlálva. Jóképű fiú volt, szőke hajával, hosszú, de formás arcával és sötét, kifejező szemeivel, mégis alig vártam, hogy végezzek vele.
Magamban már hallottam, ahogy darabokra törnek a csontjai, miközben megállás nélkül szorítom erőtlen testét. A másik valamivel ijesztőbbnek tűnt. Ő már középkategóriában harcolt, és egyszer láttam is küzdeni néhány héttel korábban. Nagydarab volt, hosszú, sötét hajjal, ami a háta közepéig ért, bár befonva viselte. Az arcán húzódott egy jókora, mély heg, a szemétől egészen az álláig. Nyilván még emberként szerezte, hiszen a vámpírlét kezdetétől fogva minden heg elmúlik, amit életünk során beszedünk, míg a korábbiak, amiket még emberként szedtünk össze, örökre emlékeztetnek minket arra, akik egykoron voltunk.
Emberi életemre két heg utalt csupán. Az egyiket a térdemen viseltem, a másik a csípőmön éktelenkedett. Nem túl nagy seb, de jól látható. Sokszor nézegettem, ha egyedül maradtam, és azon töprengtem, vajon hol és hogyan szerezhettem, de legfőképpen az izgatott, hogy mikor.
Nehéz úgy élni, hogy az embernek fogalma sincs arról, honnan jött. Sokszor nyomasztott az érzés, hogy sehová sem tartozom. Amúgy is sok dolog kavargott a fejemben, ám legjobban mindig ez idegesített.
Az egyik magas, szőrös, elképesztően ronda vámpír egy másik, valamivel idősebb, kifejezetten elegáns társával beszélgetett. Mindketten túl voltak már a küzdelmen, bár egyikükön sem hagyott különösebben nagy nyomot a győzelem. A fiatalabb arról mesélt, hogy emberként mi minden foglalkoztatta, ami mostanra teljesen jelentéktelenné vált számára. Irigyeltem, amiért képes volt felidézni azokat az időket. Én nem voltam ennyire szerencsés.
Szívesen töprengtem volna még a számomra nem létező múlton, amit a vámpírok beszélgetése miatt próbáltam felidézni magam előtt, de belépett Satine, és megállt a ketrecem előtt. Ő nem bírta nézni, ahogy a ketrecben vergődök Dante mérgétől agonizálva, ezért inkább úgy döntött, hogy a harcokat figyeli. Most azonban gondterhelt arccal méregetett.
- Te jössz kölyök – sóhajtotta szomorúan.
- Ne félj Satine, nem lesz semmi baj – mondtam kevésbé magabiztosan, mint szerettem volna.
- Arra ne vegyél mérget öcsi. Darabokra foglak tépni a ringben – vicsorogta meggyőződéssel a hangjában veszélyesebb ellenfelem. Tőle valóban volt félnivalóm, mégsem miatta aggódtam igazán. Jobban tartottam a próbáktól, melyek annyira felizgatták Dantét, aki még mindig túl zaklatott volt. Sehogy sem tetszett, hogy ennyire nem bízik bennem.
Bejöttek a segédek. Felálltam, és megkapaszkodtam a rácsokban. Húzni kezdték a ketrecemet. Lélegzet visszafojtva vártam, hogy végre elkezdődjön a megmérettetésem, és szembenézhessek a sorsommal, bármi is legyen az.
- Ne feledd kölyök, tartozol nekem – emlékeztetett Satine a közös, miattam füstbement éjszakánkra.
- Ügyes légy taknyos – szólt utánam Dante is, bár arca még mindig komorabb volt a megszokottnál.
A ring kisebb volt a megszokottnál. Azt reméltem, hogy azonnal szemügyre vehetem az akadálypályát, de csalódnom kellett. Egy vastag, fehér, mozgatható fal takarta el a mélygarázs legnagyobb részét. Csak a ringet láttam, és a körülötte izgatottan hangoskodó nézőket.
Rám szóltak, hogy tegyem hátra a kezemet, majd megbilincseltek, amire azelőtt sosem volt még példa. Kinyitották a ketrec ringre néző ajtaját, de a bilincset az oldalához rögzítették, így bal kezem nem tudtam előre engedni. A jobb azonban szabadon maradt. Ellenfeleimet ugyanígy bilincselték meg egy távirányítós béklyóval. Nem nagyon értettem, hogy mi értelme az egésznek, de nem lázadoztam. Nem mintha bárkit is érdekelt volna a véleményem.
Egy percig még morajlott a közönség, aztán hirtelen eloltották a neonokat, és olyan sötét lett, hogy alig láttam valamit. Bár a vámpírok sötétben is remekül tájékozódnak, azért messzire mi sem látunk el. Egyre jobban szorongtam. Leginkább az zavart, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy már hozzászokhattam. Ez a sok újdonság kezdett az idegeimre menni.
Amikor meghallottam a dobszólót megmerevedtem.
Satine
Alig hogy elhelyezkedtem Dante oldalán, lekapcsolták a fényeket. Nyomasztó sötétségbe borult az Aréna. Dante megszorította a kezemet, ami arra engedett következtetni, hogy ő maga sem olyan nyugodt, mint máskor. Elcsendesedett a nézőtér, és megszólaltak a dobok. Ez újdonság volt. Több száz éves korom ellenére sem volt részem még ilyesmiben, talán ezért is éreztem magam olyan pocsékul.
Nehéz lett volna úgy tenni, mintha nem félteném Edwardot. Amióta visszatért a tudata, lassan, észrevétlenül költözött a szívembe, és mint egy ügyes tolvaj, úgy csente el. Bár Dante iránt ugyanazt éreztem, mint amikor teremtett, a kölyök a maga bájos ártatlanságával, és az álarc mögött megbújó kegyetlenségével szintén fontossá vált számomra. Nem először kellett szembenéznem a ténnyel, hogy nélküle már semmi sem lenne ugyanaz.
Szemben velem, leült a ketrece padlójára. Láthatóan pont annyira nem értett semmit, mint én magam. Valamelyest hozzászokott a szemem a sötétséghez, így még a vonásait is ki tudtam venni. Megállás nélkül járt a lába, ami nála a türelmetlenséget jelezte, vagy szünni nem akaró unalmát, de ezúttal inkább az elsőt, mint a másodikat.
Kigyulladt egy sárga reflektor, melynek fénye arra a nehéz fémajtóra vetült, amit Edward jó egy perce bámult. Mintha tudta volna, hogy bármi is lesz, azon az ajtón keresztül veszi majd kezdetét. És valóban. Az ajtó kinyílt, és az ütemes dobszólóra ringatózva belépett rajta a legdühítőbb jelenség, amit Isten valaha a világra teremtett.
Ashanti karcsú, apró, törékenynek tűnő teste kecsesen ringott, miközben szinte felsuhant a ring dobogójára. Edward úgy követte a fejével, mintha egy láthatatlan kötél feszült volna közte és a lány megállás nélkül mozgásban lévő teste között. Elöntött az indulat. Legszívesebben felugrottam volna, hogy eltakarjam a szemét, ahogy egy szülő teszi, ha a gyerek valami olyasmit lát, amihez még nem elég idős.
Miközben megperdült saját tengelye körül, Ashanti könnyed mozdulatokkal ringatta a fenekét. Vérvörös ruhája súlytalanul lengte körül tökéletes, hibátlan testét. Fekete haja beterítette szép vonalú vállait, miközben a hasa önálló táncot járt, akárcsak a teste többi része. Minden porcikája külön mozgott, egymástól függetlenül tartva a zene ritmusát.
Dantéra pillantottam, aki épp olyan figyelemmel követte a lány macskaszerű mozgását, mint a kölyök. Mindketten a hatása alá kerültek, ez nem is volt kérdés. A lány szinte megbabonázta őket. Dühösen pillantottam körbe, hogy szemügyre vegyem a közönség többi férfi tagját is. Alig hittem a szememnek. Ashanti lágy mozdulatai minden férfit lenyűgöztek.
Mély levegőt vettem, és próbáltam visszafojtani egy féltékeny sóhajt. Edward egészen előre dőlt, amennyire csak engedte a bilincs, karja szinte teljesen nyújtva volt, hiszen a béklyó szorosan tartotta a rácshoz, de jobb kezével megmarkolta a fekete rudakat, mintha attól jobban látna, ha testével annyira előre dől, amennyire csak lehet.
Ashanti kétszer is végiglibegett a termen, miközben a világos Ízisz fátylat lebegtette maga körül. Mintha nem is a földön járna. Kísértet módjára suhant keresztül a ringen, majd Edward előtt állapodott meg. Kecsesen kitartott kezeivel intett felé, de a fátylat nem engedte le. Kihívóan mosolyodott el. Félig oldalasan állt nekem, így jól láthattam a szeméből áradó vad tüzet. A három ringatózó fénycsóva sárgára színezte amúgy vörös szemeit, és arca is narancs színben pompázott. A csípőjét mozgatta, körkörösen, és ahogy mozdult vékony dereka, úgy mozdult a kölyök feje is vele.
Ashanti tett felé még egy lépést, és kinyújtotta a kezét, hogy apró tenyerével végigsimíthasson Edward gyönyörű, tökéletes arcán. Felháborodva nyögtem fel, de Dante megragadta a csuklómat, mindezt anélkül, hogy levette volna a szemét a lány lenyűgöző testéről. Mérgesen néztem rá, de úgy tűnt, nem is fogja fel. Csak a mozdulatomat látta a szeme sarkából, ezért fékezett le, de továbbra sem vett rólam tudomást.
Ashanti elégedetten billegette vállait, majd formás keblei is mozgásba lendültek, a kölyök legnagyobb örömére. Edward beharapta alsó ajkát, és mikor Ashanti újra felé nyúlt, épp úgy nyomta a fejét a lány tenyerébe, ahogy azelőtt az enyémbe.
Búcsúzóul Ashanti kacsintott egyet felé, aztán ugyanazzal a macskaszerű kecsességgel távozott, amivel bejött, és magával vitte a dühöm egy részét is. Tovább is morgolódtam volna, de Edward csuklójáról lepattant a bilincs, csak úgy, mint két ellenfelééről, és még magához sem tért a lány okozta kábulatból, amikor a két másik vámpír felé vetette magát.
- Edward – kiáltottam ijedten. Mintha magához tért volna. Ashanti eltűnt a szeme elől, és figyelmét már csak a két támadója vonta magára.
Sportszerűtlen volt a kezdés. A kölyök épp csak talpra ugrott, máris megragadták, és áthajították a termen. A közönség őrjöngve ugrott fel, és egy emberként kiáltotta az „Oroszlán” szót.
Edward talpra szökkent, és mire újra elkapták volna, már fel is kapaszkodott a ring hálójára, és egyetlen rúgással terítette le ellenfeleit, nyerve annyi időt, hogy megkerülje őket. Dante elmosolyodott, egy elégedett apa mosolyával, és felugrott.
A kölyök végre nem hazudtolta meg önmagát. Villámgyorsan mozgott, nem is nagyon láttam vékony testét. Felkapta a fiatalabbik vámpírt, és felénk dobta, majd megperdült, és orrba vágta a nagydarab behemótot, aki hátra tántorodott, és felnyögött. Edward azonban ezt már nem várta meg. A fiú épp csak földet ért előttünk, a kölyök máris beletérdelt az oldalába, majd a hajánál fogva megragadta a fejét, és kétszer is beleverte a padlóba.
Éppen csak felfogtam, amit látok, máris félre ugrott, így a mögötte támadni készülő vámpír már csak a ketrec erős hálóját ragadhatta meg Edward izmos teste helyett. Egyetlen szempillantás alatt rúgta hátba a méretes vámpírt, és máris újra a fiúra összpontosította figyelmét.
Most, hogy előttem harcoltak, jobban is szemügyre vehettem. Hangos morgását még a tömeg örömmámorának zaja sem nyomhatta el. Állatias tekintettel kapta fel a fiút, és földhöz vágta, de olyan erővel, hogy a fiú vére azonnal vörösre színezte a padlót.
Edward végtelenül vonzó arca most dühöt sugárzott, izzó szemei vadul csillogtak, miközben karján megfeszültek az izmok, ahogy a magasabb felé csapott. Ellenfele bármilyen hatalmas volt is, képtelen volt kivédeni az erős ütést. Megtántorodott és hanyatt esett, elég időt hagyva a kölyöknek ahhoz, hogy megragadja a szőke fiú karját, és hangos reccsenéssel törje benne darabokra a csontjait. A fiú felsikoltott, de addigra Edward már a hálón lógott. Az idősebb vámpír elkapta a lábát, és lerántotta a földre. Bár nagyot nyekkent, szinte azonnal talpon volt, de még így sem kerülhette el az újabb ütést. Elterült a padlón, miközben alig kaptam levegőt az izgalomtól.
A gong vetett véget az első menetnek. Edward felállt, szembefordult velünk, és elégedetten mosolyodott el, bár mosolyát bíborra szennyezte sötét, lassan csordogáló vére.
- Elbírok velük – mondta felém pillantva, majd megfordult, és visszament a ketrecéhez.
Meg kellett volna nyugodnom, de még Ashanti önfeledt tánca is ott lebegett lelki szemeim előtt, nemhogy mindaz, ami még védencemre várt az éjszaka folyamán.
Dante kevésbé volt borúlátó ebben a pillanatban. A másik vámpír, akit hoztunk már győzött, de kedvesem meg sem nézte a küzdelmet, mert bár eddig sosem hagyta ki egyik mérkőzést sem, most Edward jobban izgatta, mint az idegen vámpír, mégha sok pénzt keresett is vele ezen az estén.
Újra megszólalt a gong, és Edward úgy lőtt ki, mint egy puskagolyó. Az idősebb vámpír még ki sem lépett a ketrecből, feje máris hangosat csattant a sötét fémrudakon. A fiatalabb vámpír megpróbálta hátba támadni Edwardot, de elszámolta magát. A kölyök nyilván olvasott a gondolataiban, és pontosan tudta, hogy a háta mögé került, ezért egy gyors mozdulattal hátra rántotta a könyökét, ami egyenesen ellenfele arcában fejezete be pályafutását. A fiú elvágódott, mint egy liszteszsák, miközben Edward már előre is rúgott, hogy leterítse másik ellenfelét is.
Volt ideje újra a fiúra összpontosítani. Eleve előnyben volt, hiszen a fiú egyik kezét már eltörte, ráadásul míg a srác a földön feküdt, Edward állt. Felemelte a lábát, és nemes egyszerűséggel beletaposott a fiú szép, de közel sem tökéletes arcába. Aztán felkapta a bokájánál fogva, elénk hajította, mintha csak Dante kegyeit kereste volna azzal, hogy közvetlen előttünk harcol, aztán szinte átrepült az Arénán, mielőtt az idősebb vámpír megüthette volna. A levegőt markolászó férfi döbbenten meredt Edward hült helyére.
A kölyök eközben előttünk termett. Megragadta a fiú fejét, Dante szemébe nézett, és egy gyors, erős mozdulattal kitörte a nyakát. Még arra is maradt ideje, hogy elmosolyodjon. Félre ugrott, és a még élő ellenfele arccal a rácsnak esett, ahogy Edward kitért a lendülete elől. Dante félmosolyra húzta a száját, miközben Edward elkapta hátulról a nagydarab vámpír nyakát, és könnyedén rántott egyet a fején. Hallottam a reccsenést, és azzal egy időben a gongot is. A vámpír holtan rogyott össze a kölyök lábainál.
- Két menet. Szép volt taknyos – biccentett Dante büszkén. Edward meghajolt előtte, majd megfordult, és visszaballagott a ring közepére.
Kinyíltak a vaskapuk, és Dante már bent is volt a küzdőtéren. Nem álltam fel. Komoran néztem a bírót, aki felemelte a kölyök kezét, és kihirdette győzelmét. Még nem volt kedvem ünnepelni. A neheze csak most következett.
Az egyetlen, amitől jobban éreztem magamat, az Edward higgadtsága volt. Nem fáradt ki úgy, mint általában. Elég sokat edzettek az utóbbi időben Dantéval, hogy fejlesszék az állóképességét. Jóformán még nem is látszott rajta, hogy harcolt…
Edward
Ne estem abba a hibába, hogy túl hamar megkönnyebbüljek. Nem a háborút nyertem meg, csupán egyetlen csatát. A könnyebbiket. A nehezebb kihívás azonban még előttem állt, és bár örültem, hogy Dantét elégedettnek látom, mégis bennem volt az egészséges izgalom.
Satine nem sietett gratulálni nekem, ami biztosított róla, hogy ő sem nyugodott még meg. Szokatlanul lehangoltnak tűnt, még akkor is, amikor a bíró felemelte a kezemet, és kihírdette a győzelmemet.
Szinte őrjöngött a közönség. Úgy kántálták az „Oroszlán” szót, mint valami imát, és bár tudtam, hogy még nehéz éjszaka előtt állok, azért mégis átjárt a mámor, bár nem olyan intenzítással, mint máskor.
Dante megveregette a vállamat, ami felért egy öleléssel - legalábbis nála -, és én máris jobban éreztem magamat. Arra számítottam, hogy visszakísérnek a ketrecbe, de legnagyobb meglepetésemre nem ez történt. Az Aréna tulajdonosa odalépett hozzám, és kezet nyújtott. A példátlan gesztus annyira megdöbbentett, hogy Danténak meg kellett löknie, hogy reagáljak rá.
- Gratulálok Edward. Igazán fantasztikus voltál – vigyorgott Gregory Adams. Márha ez volt az igazi neve, bár Dante mindig így emlegette. – Remélem készen állsz a folytatásra. Kapsz öt perc pihenőt, addig tanulmányozhatod a pályát. Az egyetlen dolgod az, hogy elérj a végén lévő ajtóig.
Bár így nem hangzott annyira ijesztően a feladat, mégis tudtam, hogy pokoli nehéz lesz. Dante vetett rám egy aggódó pillantást, aztán átkarolt – szinte lepadlóztam már a gondolatától is, hogy ilyen kegyben részesít -, és kikísért a ringből.
Láttam, ahogy összekaparták a két egykori vámpír tetemét. Így utólag nézve nehéz volt elhinni, hogy ilyen könnyen végeztem velük, hiszen eddig egy vámpírral szemben is megizzadtam, és most mind a kettőt kivégeztem mindössze két menet alatt. Nem is sérültem meg komolyabban. Kicsit fájt az orrom és felrepedt az alsó ajkam, de semmi vészes. Letöröltem a véremet, aminek ízét erősen éreztem a számban, annak ellenére is, hogy nyálammal próbáltam megszabadulni legalább az íz egy részétől.
Elhúzták a fehér falat, és megláttam a pályát. Nyitva felejtettem a számat. A hatalmas területet három részre osztották. A pálya folyamatos volt, de kétszer is elfordult a helyhiány miatt. Két oldalt szinte végig íjászok sorakoztak. Az akadályok nem tűntek leküzdhetetlennek, de biztosra vettem, hogy kimerülök a végére. Azon morfondíroztam, hogy mi lesz az íjászok dolga. Volt egy sanda gyanúm, de arról győzködtem magamat, hogy ilyen túlzásokba azért nem estek a szervezők. Végül is nem Superman vagyok, csak egy vámpír, annak sem túl különleges.
Megálltunk a pálya elején, és Dante a fülembe súgott.
- Két dolog taknyos. Egyrészt koncentrálj, másrészt csak ott haladj gyorsan, ahol nagyon muszáj. Inkább óvatos légy, mint gyors.
Bólintottam, miközben atyám karjai még mindig a vállamon nyugodtak, erőt adva mindahhoz, ami várt rám. Most, hogy ilyen gyengédséggel viseltetett irántam, valahogy a félelmem is alábbhagyott kicsit. Éreztem a hangján a büszkeséget, amibe féltés és bizonytalanság vegyült. Nem csalódhat bennem. Most nem. Muszáj túlélnem…
Az öt perc túl rövid egy vámpír életében. Mintha nem is lenne. Az örökléthez képest még egy tizedmásodperccel sem ér fel. Épp csak eltűnődtem azon, hogy Dante kitüntetett figyelmét meddig élvezhetem majd a kihívást követően, amikor újra elém lépett Gregory Adams, és végigmért a sötét, szinte fekete szemeivel.
- Felkészültél? – kérdezte, mintha adhattam volna erre nemleges választ is. Bólintottam. Dante megszorította a vállamat, és még egyszer vetett rám egy gyors pillantást, aztán visszavonult a háttérbe, és én magamra maradtam az újult erővel rámtörő szorongásommal.
- Vedd le a cipődet – hallottam egy hangot a hátam mögül. Lerúgtam a fekete Nike csukát, majd egy segéd hátrabilincselte a karjaimat. Satine arca elfehéredett, bár amúgy is színtelen volt. A bilincsről tehát nem tudott, és bizonyára Dante sem, mert vonásai megszilárdultak, márványtömbbé fagytak és megdermedtek.
Miután az Aréna tulajdonosa is elhátrált, meghallottam a startpisztoly hangját. Beléptem a hatalmas vaskapun, és egy nagy sóhaj kíséretében előre lendültem. Az első akadály egy hosszú, parázzsal végigszórt szakasz volt. Villám sebesen száguldottam végig rajta, felkavarva a sötét, gőzölgő, vöröslő masszát, ami úgy örvénylett körülöttem, mintha tornádó volnék.
Viszonylag gyorsan átértem rajta, és bár éreztem az égető darabokat a talpam alatt, annyi ideig nem ért a lábam a földhöz, hogy komolyabb égési sebeket szerezhessek. Inkább kellemetlen volt, mintsem veszélyes.
A kínos része ott következett a dolognak, hogy a parázs fölött megláttam a kerek, mozgó fűrészfejeket, amik fel-le emelkedtek, elzárva előlem a további utat. Meg kellett állnom, bármennyire is égetett lábam alatt a talaj, és várnom kellett néhány pillanatot, amíg felvettem a mozgó, forgó pengék sebességének ritmusát. Három volt egymás után. Egyetlen lendülettel gurultam át alattuk, de még így is megsebzett az utolsó.
A vállamon sérültem meg, de szerencsére nem volt mély a seb. A pengéket újabb három követte, de ezek egyenes fűrészfejek voltak, nem forogtak saját tengelyük körül, csak le-fel.
Megálltam, hogy újra felvegyem a sokkal gyorsabb ritmusukat, amikor a szemem előtt elsuhant egy nyílvessző. Annyira koncentráltam az előttem álló akadályokra, hogy nem is hallgattam bele senki gondolataiba. Ilyen hangzavarban különben is elvonta volna a figyelmemet.
Ijedten hőköltem hátra, és máris egy korábbi penge alatt találtam magam. Csak egy hajszálon múlt, hogy nem vágott ketté, mert gyorsabban kaptam észbe, és ugrottam vissza a két penge közé, mint ahogy elért volna. Újabb nyílvesszők csapódtak mellettem a falba. Nem volt időm a fűrészek sebességén agyalni.
Előre vetettem magam – lesz, ami lesz alapon -, és imádkoztam, hogy elég gyors legyek. Szerencsém volt. Időben átgurultam alattuk, és máris tizenkét szegecselt henger előtt találtam magamat, amik kettesével lógtak a plafonról, és egymás felé mozogtak oldal irányban. Közöttük kell átjutnom.
Most sem hagytak nekem több időt néhány másodpercnél. Máris záporoztak felém a nyílvesszők, így hát muszáj volt elindulnom. Párosával tudtam csak haladni. Az első két páron gyorsan átjutottam, ám amikor a harmadikhoz értem, a karomban iszonyatos fájdalmat éreztem. Eltalált egy speciális, gyémántból készült nyílvessző, ami könnyedén szakította át kőkemény bőrömet.
Felnyögtem és megtántorodtam. Egyenesen a két henger közé szédültem. Már nem volt időm kilépni közülük. Amint összeértek, a szegecsek belém fúródtak. Szerencsére nem préseltek össze, annyira nem kerültek közel egymáshoz, de mind a hátam, mind a mellkasom égni kezdett a fájdalomtól.
A ruhám azonnal vörös színt vett fel, és bár még szédelegtem a fájdalomtól, mégis kiléptem a hengerek közül. Hátrabilincselt kezeim szintén megsérültek. Mindkét tenyeremet átfúrta egy-egy szegecs. Hálát adtam, hogy minden hengeren csak hat-hat tüske állt ki, így mindössze tizenkét sebet ejtett rajtam. Lehetett volna rosszabb is.
Muszáj volt összeszednem magamat, így az íjászokra szegeztem a tekintetemet, és próbáltam elhajolni a nyilak elől. Úgy húsz másodpercig játszottuk ezt, aztán hirtelen megiramodtam, és egy-egy pillanatig megállva a hengerek között, egészen a végéig rohantam.
Két ember állt a hengerek végénél. Szamuráj kardot fogtak a kezükben, és azonnal felém csaptak mind a ketten. Itt nem volt háló, hogy felfelé ugorjak, így előre dőltem, és egyszerűen nekik rontottam.
Mivel kezeimet nem használhattam a bilincsek miatt, ezért a lendületem erejére hagyatkoztam. A földre sodortam őket, aztán talpra szökkentem. Bár ütni nem tudtam, rúgni igen. Az egyiknek azonnal pépesre zúztam a fejét. Arca a felismerhetetlenségig összeroncsolódott lábam erejétől. A másik közben felállt, és újra felém csapott. Elhajoltam, és meg is úsztam volna a támadást, ha egy nyílvessző meg nem zavar. Nem talált el, de előttem fúródott a falba, és egyetlen pillanatra elvonta a figyelmemet. Mire észbe kaptam, a kard már a vállamat súrolta. Morogva perdültem meg, és minden erőmmel ellöktem magamat a faltól. A szemközti oldalra sodortam ellenfelemet, aki felkenődött a sötét téglafalra, és szétloccsant fejjel terült el előttem. Bár még a vállamban volt a korábban beszedett nyílvessző, de a vége letörött, így csak a hegye maradt az izmaimba fúródva. De még így is pokolian fájt.
Fújtatva rogytam térdre, de máris felemelkedett a vasrács, ami eddig távol tartotta tőlem a két hatalmas oroszlánt. Csak most jutott el hozzám a közönség bíztató őrjöngése. Hátratett kézzel oroszlánok ellen küzdeni nem tűnt túl felemelő feladatnak. Felugrottam, és saját tengelyem körül megperdülve rúgtam előre. Eltaláltam a nagyobbikat. Felüvöltött és nekivágódott a falnak, de nem esett össze. A másik nekem rontott, és a földre tepert.
Nehéz lenne megmondani melyikünk morgott hangosabban. Tébolyult dühvel haraptam az állat nyakába, mire vinnyogni kezdett. Állkapcsom satuként zárult össze, kitépve egy jókora darabot az oroszlán nyakából. Ez egy időre elvette a kedvét attól, hogy engem szekáljon, de a másik revansot akart venni korábbi sérüléséért, és mielőtt még felkelhettem volna, nekem ugrott. Jobb híján rugdosni kezdtem, miközben a vállamba mélyesztette a fogait, pont ott, ahol a nyílvessző is eltalált. Felüvöltöttem, de már a másik is rámvetette magát. A lábamba harapott, és húzni kezdett.
Kétségbeesetten vergődtem, miközben a kisebbik még mindig rajtam állt. Fél métert vonszoltak, amikor olyan mély morgás tört fel a torkomból, amitől megmerevedtek. Lefejeltem a rajtam álló dögöt. Felvonyított, és leugrott rólam. Kaptam a pillanatnyi előnyön, és fejbe rúgtam a másikat is, aztán felpattantam. A vállamból ömlött a vér, de legalább nem lőttek rám nyilakat. Egyelőre.
A fal felé rohantam, de mielőtt nekiütköztem volna oldalt fordultam, így a vállammal csapódtam neki, felgyorsítva ezzel amúgy is gyors lendületemet. Az egyik oroszlán felém ugrott, és a levegőben ütköztünk össze. Kőkemény testem könnyedén sodorta magával. A földre zuhant, és élettelenül terült el előttem. A másik is nekilendült, de kitértem előle. A gyorsaságomat használva köröztem körülötte. Tíz percen át fárasztottam, miközben morogva kapkodott a levegőbe, de nem ért el, mert követni sem tudta az általam diktált tempót. Végül egy gyors, erős rúgással a padlóra küldtem. Még nyögött egy utolsót, aztán örökre lehunyta szemeit, én pedig kimerülten rogytam térde teteme előtt. Kaptam néhány perc pihenőt azelőtt, hogy újra lőni kezdtek volna rám. Az első nyilak nem engem céloztak meg, hanem a falat mellettem. Jelezték számomra, hogy ideje folytatnom.
Zihálva ugrottam fel, és belevetettem magam a medencébe, ami két méter mély víztömeget ölelt körül. A víz körülöttem azonnal elvörösödött. A fejem fölött egy méterrel hosszú faállványzat állt. Az íjászok onnan lőttek rám, ösztönözve minél gyorsabb haladásra. Nehéz volt hátra erősített kezekkel úszni, de lábaim elég gyorsan hajtottak, és testem úgy mozgattam, akár a mesebeli sellők, így viszonylag gyorsan elértem a medence végéig.
Nem lőttek rám, amíg hátat fordítottam a medence peremének, hogy kezeimet is használva kikecmeregjek a vízből. A vérveszteségtől kissé szédelegve néztem farkasszemet a két lángoló karikával.
Satine egy esős napon elvitt cirkuszba. A legizgalmasabb dolog az oroszlánok bemutatója volt, ott is a tüzes karikákon való átugrálás. Most a saját bőrömön tapasztalhattam meg, milyen a másik oldalról szemlélni az eseményeket. Mivel kezeim abban sem segíthettek, hogy lendületet vegyek, ezért egészen közel kellett mennem.
Éreztem, ahogy a lángok a testem felé csapnak, belenyalva az arcomba, végig égetve fakó bőrömet. Nem volt elviselhetetlen, hiszen csak néhány pillanatig kellett eltűrnöm, mégis kimerített már az első karika is, és egy másik is várt még rám.
Közelebb léptem, dobbantottam egyet, és átvetettem magamat a narancsosan izzó lángokon. Az elsőnél nem ütöttem meg annyira magam, mint a másodiknál. Mindenem fájt. A földön maradtam, az sem érdekelt, ha nyilak százai landolnak a testemben. Muszáj volt kicsit pihennem. Szerencsére kegyelmet kaptam, mert egyetlen suhanó nyílvessző sem hatolt át megfáradt izmaimon. Jó tíz percig feküdtem, lihegve, mint egy megviselt kutya.
Végül eszembe jutott, mit gondolhat rólam Dante most, hogy ilyen szánalmas helyzetben lát, és ez újra erőt adott. Először feltérdeltem, aztán nehézkesen felálltam. Ezúttal egy vasfal állt előttem, ami fel-le emelkedett. Mielőtt nekiindultam volna a pályának, Dante mellett állva már láttam ezt az akadályt. Tudtam, hogy öt fal van egymás után, és egyszerre mozognak. Tehát egyetlen lendülettel kell átsuhannom alattuk. Még egy hosszú pillanatig figyeltem a fal viszonylag gyors mozgását, aztán rohanni kezdtem, amilyen gyorsan csak bírtam.
Egy dologra azonban nem számítottam. Amíg kintről figyeltem a pályát, a falak mögött semmi sem volt, de amíg a többi akadállyal voltam elfoglalva, elhelyeztek egy kis meglepetést a falak után.
Egyenesen a kobra elé érkeztem, ami azonnal támadásnak vette jöttömet, és belemart a lábamba. Sikoltva rúgtam egyet, és vagy két métert repült. Tehetetlenül kígyózott a levegőben, majd szétplaccsant a falon, de mérge ott munkált a vádlimban.
Bénultan nyöszörögtem. Úgy éreztem ennél többet már nem tudok elviselni. De még két akadály maradt. Lehunytam a szememet, és zihálva próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy szégyenszemre feladjam a küzdelmet, számolva azzal a lehetőséggel, hogy bukásom szégyent hoz Dantéra, és az életemmel kell fizetnem azért, hogy meghátráltam. Ha nem jutok túl a pályán és megfutamodok, kivégeznek… De már ez sem érdekelt.
Megtörten vergődtem a földön, nyüszítve küzdve a fájdalom ellen, amikor valaki megemelte a fejemet. Fáradt szemeimet kinyitva Dante aggódó arcát pillantottam meg. Levette rólam a bilincset, aztán beletúrt nedves hajamba.
- Eddig remek voltál. Már csak kettő van hátra. Szedd össze magadat fiam…
Belém szorult a szusz, ahogy meghallottam a szót, amit Dante soha nem használt még rám. FIAM!!! Könnybe lábadt a szemem, és megöleltem, figyelmen kívül hagyva azt, mit szól majd hozzá. Fogalmam sem volt mit keres mellettem, de nem is érdekelt. Kimerült voltam, minden porcikám lángolt, a fájdalom szinte eszemet vette, de velem volt. Ez az egy dolog számított.
Széttépte a lábamon a bal nadrágszáramat, aztán lehajolt, és szívni kezdte a kobramarás helyét. Rángatózva próbáltam szabadulni. Erősen lefogott, majd miután végzett, köpött egy nagyot, megszabadulva az állat mérgétől.
- Jól van taknyos, most kapd össze magad. Csak juss át a lángok fölött. Aztán már csak Setep van hátra. De ne feledd, mindenkit legyőzött.
- Nem megy – nyögtem megalázottan. A gondolat, hogy csalódást okozok neki, jobban fájt, mint bármi, amit elszenvedtem az este folyamán.
- Dehogy nem! – csattant fel ingerülten. – Arra neveltelek, hogy sosem adhatod fel. Kemény vagy, okos, és… Szükségünk van rád!
Nagyot nyeltem, miközben nehézkesen felemeltem a fejemet, hogy a szemébe nézhessek.
- Állj fel, és csináld végig. Elég sokszor felajánlottam neked, hogy hagyd abba a harcokat, de te küzdeni akartál. Hát most itt a lehetőség, Edward. Képes vagy rá, tudom! Nem ismerek nálad kitartóbb vámpírt a földön. Szívós vagy, mint egy oroszlán, okos vagy, mint egy delfin és gyors vagy, akár egy gepárd. Ennél több nem kell. Szóval tápászkodj fel, végy egy nagy levegőt, és indulj!
Szavai gyógyírként hatottak rám. A fájdalom érzése megszűnt, és helyét őszinte, boldog hála vette át. Hát tényleg ilyennek lát? Létezik, hogy valóban ilyen volnék?
- Azt akartad, hogy bízzak benned fiam, hát én bízok. Hiszem, hogy meg tudod csinálni!
- És ha meghalok? – kérdeztem zavartan.
- Akkor örökké gyászolni foglak – sóhajtotta keserűen.
- Az nem történhet meg! – közöltem magabiztosan, miután vettem egy nagy levegőt. – Nem fogok szégyent hozni rád.
Hálával telt meg atyai tekintete.
- Tudom, Edward. Te sosem tennél olyat.
Felkeltem, és bár bizonytalannak éreztem magamat, erőm egy részét visszanyertem.
- Menj, és mutasd meg nekik, hogy miért az oroszlán az állatok királya!
Bólintottam, és elindultam az újabb medence felé, amiben tengernyi fadarab lángolt. Felnéztem a fejem fölött kifeszített drótra, aztán még vetettem egy utolsó pillantást atyámra. Ha meg kell halnom, akkor is úgy kell emlékeznie rám, mint egy hősre. Inkább a méltóságteljes pusztulás, mint hogy úgy gondoljon vissza rám, mint egy vesztesre.
Sértetlen lábammal elrugaszkodtam a földtől, és elkaptam a fémdrótot. Ahogy súlyom lerántott, azonnal megvágott a zsinór, de nem törődtem a fájdalommal. Felhúztam a lábaimat a kötélre, és mászni kezdtem a farkas felé, akit éppen kiengedtek a ketrecéből. Vicsorogva várt rám, és tudtam, hogy ez a harc életem legnagyobb próbája lesz.
Bár égetett a tűz, nem ért el annyira, hogy megsebezzen. A vállam lángolása rosszabb volt, és két szegeccsel átszúrt, a drót által felhorzsolt tenyerem is jobban izzott. De már ez sem izgatott. Setepre koncentráltam.
A világ legszebb farkasa volt. Lenyűgözött monumentális méreteivel, dühödt, kegyetlenséget árasztó tekintetével, hosszú, fehér agyaraival és mély, vámpírokra emlékeztető morgásával.
- Úgy fogod csóválni a farkad nekem, mint egy pincsikutya – vicsorogtam rá, miközben leugrottam a földre.
Setep nem várt tapsra. Azonnal felugrott a levegőbe. Én is ellöktem magamat a földtől, bár nem futhattam neki, mint ő. Teste az enyémnek vágódott, és magával rántott. Amikor földet értem kínzó fájdalom árasztotta el minden porcikámat, de az adrenalin löket, amit Dante adott rövid, de meggyőző beszédével, elég volt ahhoz, hogy ne a kínra figyeljek.
Megragadtam a vicsorgó farkas fejét, és oldalra csavartam. Szinte villogtak a szemei. Sokszor küzdöttem már farkassal, de Setep nem véletlenül győzött le mindenkit. Még ha nem is lettem volna fáradt, ha nem fájt volna mindenem, ha nem lettem volna kikészülve, akkor is erősebb lett volna nálam. Valahogy mégis sikerült lelöknöm magamról. Felugrottam, és hátráltam valamennyit. A medencében fortyogó tűz melegét éreztem a hátamon, de jobban aggasztott a nyálát csorgató, mély hangon gurgulázó, félelmetes méretű állat, aki fogát csattogtatva meredt rám.
Eszembe jutott, amit Amsu mondott. Olvas a gondolataimban… Amikor oldalra lépett, és egy pillanatig megengedtem magamnak, hogy belehallgassak a közönség gondolataiba, meglepő dolog történt. Setep tett felém egy lépést, és én hallottam a gondolatait…
Különös érzés volt egy állat fejébe látni, mert nem úgy gondolkozott, mint egy ember. Nem szavak összessége árasztotta el az elmémet, csak egyfajta szándék kivetülése. Láttam magamat a farkas szemével. Megdöbbentett, mennyire másképpen érzékeli a világot, mint én. Nyitva felejtett szájjal meredtem rá, miközben mintha ő is töprengett volna valamin. Bár megállás nélkül morgolódott, oda-vissza járkált tőlem egy méterrel, és figyelt. Egy pillanatra sem vette le rólam a szemét, de nem is támadt rám.
- Nem akarlak bántani – mondtam határozott hangon. Tudnom kellett, hogy szavaim hatására mi változik a fejében.
Setep megértette, amit mondtam neki. Bár felhúzta az ínyét, elővillantva hosszú, hófehér fogait, de tovább morfondírozott magában. Tudtam, hogy azon töpreng, hogy mitől vagyok olyan más. Ő is rájött, hogy olvasok a gondolataiban. Ez megzavarta, akárcsak engem.
Kimerülten vártam, hogy mit lép, de egy darabig csak figyelt.
- Tudom, hogy miért vagy itt. Éhes vagy, nem igaz? Látom a szemeden, hogy régóta nem adtak neked kaját. Úgy véled, hogy az én vérem olthatná a szomjadat, de ma nem ihatsz belőle. Nem győzhetsz le, mert akkor csalódást okoznék annak a két embernek, akik megmentették az életemet. Meg kell értened, ez így nem fair. Te megölhetsz, de én nem bánthatlak. Nem igazán sportszerű a dolog.
Oldalra biccentette a fejét, és bár még mindig morgott, nem mozdult. Érzékeltem benne a változást. Pontosan tudta miről beszélek. Megértett minden egyes szót, akármennyire hihetetlennek tűnt is. Hogy mindenki szavait felfogta-e, vagy csak az én fejemből olvasott ennyire pontosan, és azért tudta miről beszélek, azt nem tudnám megmondani. De azon töprengett, hogy megkegyelmezzen-e nekem.
Azonnal tudtam, amikor úgy döntött, hogy a vérem illata túl csábító. Talán ha nem véreztem volna számtalan sebből, akkor fontolóra veszi az érveimet. De érezte az illatot, ami jobban hívogatta, mint hajóst a szirének éneke. Úgy döntött, hogy izgalmas lesz a gondolataimat hallgatnia, miközben apró darabokra szaggat.
Csalódottan vettem fel a támadóállásomat. Mintha vigyorra húzta volna a száját. Magában elkönyvelte, hogy könnyedén leterít majd, és abban is biztos volt, hogy az én véremnél ízletesebbet még sosem ivott. Már az illatát is élvezettel szívta magába.
Egyetlen pillanat alatt felugrott, és bár ki akartam térni előle, mégis elérte a karomat. Lerántott a földre. Megpróbáltam letaszítani magamról, de ereje sokszorosa volt az enyémnek. Egy darabig vergődtem alatta, aztán a nyakamba mart, és tehetetlenül nyögtem fel. Bármi is volt a mérgében, különbözött a vámpírokétól. Megbénultam, és mozdulatlanul tűrtem, hogy magába szívja életem mozgatórugóját.
Hörögve feküdtem, és lemondóan vettem tudomásul vesztemet. Dantéra gondoltam, arra, hogy mit érezhet most, hogy látott elbukni. Megalázó vereséget szenvedtem, és halálom után egy perccel már senki sem fog emlékezni a nevemre. Meglepő, hogy ez mennyire frusztráló érzés volt. Jobban zavart, mint a tény, hogy vége az életemnek.
Lehunytam a szememet, és még egyszer, utoljára felmordultam. Setep megmerevedett. Bár fogai még mindig a nyakamba mélyedtek, nem szívta tovább a véremet. Csak állt, és töprengett.
- Győztél! – suttogtam erőtlenül, mire eleresztett, és megkerült, hogy belenézhessen a szemembe, amit másképp nem látott volna, mert már nem volt erőm felé fordítani a fejemet. – Legyőztél – ismételtem remegő hangon.
Újra oldalra biccentette a fejét, és felmordult, de nem agresszíven, inkább kíváncsian.
- Fejezd be, amit elkezdtél! – könyörögtem elfúló hangon. Már nem volt miért élnem, és nem akartam húzni az időt. Dante csalódottsága szinte savként marta a lelkemet.
Setep a szemeimet fürkészte. Bár már alig éltem, álltam a tekintetét. Legalább meg akartam magamnak nézni gyilkosom vörösen izzó szemeit. A pillantását magammal akartam vinni a pokolba.
Egyre hangosabban morgott, de nem fordította el a fejét, és én is tovább néztem rá. Lassan képes voltam behajlítani az ujjaimat. Úgy tűnt, hogy bár mérge bénítóbb a vámpírokénál, de hatása nem tart olyan sokáig, és nem is égette úgy az ereimet, mint Dante mérge.
Ahogy kezdtem visszanyerni testem felett az irányítást, a képességem magától életre kelt, és tőlem függetlenül kereste a teremben az ismert hangokat. Satine kétségbeesve korholta magát, amiért hagyta, hogy harcoljak és meghaljak. Nem tudta elképzelni mihez kezdhetne majd ezek után. Dante IMÁDKOZOTT. Megdöbbentem. Az életemért könyörgött, de nem Istennek címezte gondolatait, hanem az előttem álló farkasnak, aki még mindig morgolódott, de közben izgatottan szimatolta a levegőt, és megállás nélkül nyújtogatta a nyelvét. Először nem érettem, hogy mit csinál, de aztán közelebb lépett hozzám, megnyalta a sebet a nyakaon, és újra a nyelvét öltötte felém.
A farkas a vérem ízét tanulmányozta. Ismerős volt neki, és ez megzavarta. Újra megnyalta a nyakam, majd ismét és megint. Perceken keresztül nyalogatott, és minden alkalommal ízlelgette a véremet.
Már képes voltam megmozdítani a kezemet. Megtámaszkodtam a testem mellett a padlón. Néma csend vett körül. Csak Dante, Satine és Setep gondolatai jutottak el hozzám.
- Még nincs vége – nyöszörögtem értetlenül. – Meg kell ölnöd! – nyögtem sóvárogva. Tett egy lépést felém, majd újra az arcomba nyalt.
Visszahanyatlottam a földre, amint megértettem, hogy meghozta a döntését. Körülnézett, mintha keresné valaki tekintetét, aztán még egyszer megnyalt, majd lefeküdt előttem. Döbbenten néztem rá.
Ahogy felemeltem a kezemet, hogy ujjaimat belefúrjam sűrű bundájába, hirtelen mintha bekapcsoltak volna egy hangszórót mellettem. Összerándultam. Elviselhetetlen erővel özönlötték el agyamat a hangok. Nem gondolatok, valódi hangok.
A tömeg a nevemet kántálta. Őrjönve ünnepeltek. Ha nem olvastam volna a farkas gondolataiban, most bizonyára úgy éreztem volna, hogy megőrültem. De tudtam, hogy miért ismételgetik a nevem. Setep újra megnyalt, majd előre lépett, felmászott a mellkasomra, és rámfeküdt. Alig kaptam levegőt teste mázsás súlyától. Tovább nyalogatta az arcomat, de közben a farkát úgy csóválta, mint egy kutya. Elégedetten fúrta szőrös fejét a nyakamba, majd az általa okozott sebet nyaldosta. De már nem azért, hogy megízlelje véremet. Már csak egyetlen dolog érdekelte, hogy megvédjen…
Szerző: Audry
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr191118492
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nessie 2009.05.13. 10:38:20
ez egyszerűen fenomenális volt, a zene tökéletes, már nagyon várom a folytatást!
nor@ 2009.05.13. 14:33:47
Úhhh, ez írtó jó volt!!!! már várom nagyon a folytatsát!!(hosszú lesz ez a 9 nap:(:) ) a vége tök "aranyos" volt:D:D
sajnálom, de nem tudom jobban kifejezni magam, hogy mennyire tetszik!!!!->NAGYONNAGYONNAGYONNAGYONNAGYONNAGYONNAGYONNAGYONNAGYONNAGYON JJJJJJJJÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ->szuper!!!:)
köszsönöm, hogy megosztod velünk az írásaid!!!:)
sajnálom, de nem tudom jobban kifejezni magam, hogy mennyire tetszik!!!!->NAGYONNAGYONNAGYONNAGYONNAGYONNAGYONNAGYONNAGYONNAGYONNAGYON JJJJJJJJÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ->szuper!!!:)
köszsönöm, hogy megosztod velünk az írásaid!!!:)
Meyer\'s Fan 2009.05.13. 16:53:50
Ez a fejezet is ott volt a szeren :D Gratula hozzá! Lenne egy kérdésem, hogy a fejezetben szereplő dalocska, kinek a nevéhez fűződne? Mert eléggé megtetszett és ha több száma is lenne akkor megkeresném neten :)
Előre is köfi.
Hosszú lesz ez a 9 nap :D
Előre is köfi.
Hosszú lesz ez a 9 nap :D
Dahut 2009.05.13. 17:27:03
@Meyer\'s Fan: A szám Loreena McKennit egyik száma, ha jól tévedek A The Book Of Secrets albumról a Marco Polo. :-D Tényleg nagyon jó szám.
dzseni13 2009.05.13. 17:28:27
Nagyon jó volt ez a rész is!Tetszet a zene ötlete,máskor is használhatnád ezt az ötletet! :):):):)
Dahut 2009.05.13. 17:31:46
Audry, szivem, Dominám, hóhérom...
Őszintén nem tudom mit mondjak.
A szuperlatívuszaimat már elsütöttem jóval korábban, így csak némán állok, és fejet hajtok Nagyságod előtt.... vagy térdre vetem magam... és ökleimet az ég felé emelve szavamat a mennyek felé intézem: Óh, összes Istenek, mi a bánatos istennyiláért 24 óra egy nap???? Hogy 24*9 órát kelljen várnom a következő adagra?!?!?! Azér'?!?!?!?!?!?!
D
Ui. pdf megy ma este. :-D
Őszintén nem tudom mit mondjak.
A szuperlatívuszaimat már elsütöttem jóval korábban, így csak némán állok, és fejet hajtok Nagyságod előtt.... vagy térdre vetem magam... és ökleimet az ég felé emelve szavamat a mennyek felé intézem: Óh, összes Istenek, mi a bánatos istennyiláért 24 óra egy nap???? Hogy 24*9 órát kelljen várnom a következő adagra?!?!?! Azér'?!?!?!?!?!?!
D
Ui. pdf megy ma este. :-D
vadocq 2009.05.13. 18:39:06
Nagyon tetszett, végén a harc a ferkassal, igen eltaláltad és a záró jelenet nagyon aranyos volt :)
frenir 2009.05.13. 18:56:16
óóóóóóóó tetszett:)
bár megmondom őszintén én én minden egyes fejezetnél abban reménykedek, hogy nah most lesz vmi edward-bella, de te mindig húzod az idegeimet xD
(mondjuk mikor már a végére érek egy-egy fejezetnek már azon vagyok h hú de jó volt és várom a következőt :D)
bár megmondom őszintén én én minden egyes fejezetnél abban reménykedek, hogy nah most lesz vmi edward-bella, de te mindig húzod az idegeimet xD
(mondjuk mikor már a végére érek egy-egy fejezetnek már azon vagyok h hú de jó volt és várom a következőt :D)
Tűzliliom. 2009.05.13. 19:00:49
Ilyenkor, amikor felkerül a fejezet mindig elolvasom mindenkiét megint...és mindig olyan, mintha először olvasnám, ugyanúgy izgulok, és örülök, bánkódom, és dühöngök, ha épp azt kívánja a fejezet...:DD de
EEEEEEEZ!!!!....hát már ugye TE tudod, már milliószor mondtam, (de..muszáj volt ide is leírnom, mert ezt bele kell kiáltsam a világba...:DDD....)
Így hát a trónust és a dobogómat megnagyobbítottam, ezért már ez a fejezet is felkerült rá,....sőőt mi több:DDD...egyszerűen IMÁDOM...még szép...:DD és Setepet és Edwardot, és Satine-nt és Dantét, és Ashantit...(jah...Dió üzeni szívesen...:DD...)és úgy ahogy van..az egészet:DDD...
Nah újfent szólottam...:DDD
EEEEEEEZ!!!!....hát már ugye TE tudod, már milliószor mondtam, (de..muszáj volt ide is leírnom, mert ezt bele kell kiáltsam a világba...:DDD....)
Így hát a trónust és a dobogómat megnagyobbítottam, ezért már ez a fejezet is felkerült rá,....sőőt mi több:DDD...egyszerűen IMÁDOM...még szép...:DD és Setepet és Edwardot, és Satine-nt és Dantét, és Ashantit...(jah...Dió üzeni szívesen...:DD...)és úgy ahogy van..az egészet:DDD...
Nah újfent szólottam...:DDD
hucak 2009.05.13. 19:37:32
Döbbenetesen brutális!!!!
úgy hirtelen ennyi... úgy érzem még emésztgetnem kell ezt a fejezetet... =D
úgy hirtelen ennyi... úgy érzem még emésztgetnem kell ezt a fejezetet... =D
sylla 2009.05.13. 19:52:28
WoW nem jutok szavakhoz :D Szegény Ed de a vége az aranyos volt :)) Nagyon várom a köv fejezetet :D !!!
Audry 2009.05.13. 23:44:23
Kedves mindenki, most nem egyenként fogok reagálni, mert az újabb kisregény lenne. A szám címét nem tudom, Tűzliliom küldte el nekem, szóval ahhoz nem tok hozzászólni, mi az. :) Ő sem tudja, most interjúvoltam meg :P
Hát igazából jól fogadtátok ezt a fejezetet, ami meg is lep, arra számítottam, hogy megkapom majd, hogy milyen szadista vagyok (ami igaz amúgy :PP).
Többen is írtátok, hogy a vége jelenet milyen aranyos volt :). Vicces, mert ez bennem fel sem merült, nem is igazán szántam aranyosnak, de örülök, hogy az lett.
A zene egyébként nem az én ötletem volt, Laurát kell dicsérni, maga a linkelés tőle származik ugyanis. A számot meg Tűzliliom adta, szóv nekem annyi közöm volt hozzá, hogy gondoltam élvezhetőbb, ha a tánchoz hozzá tudjátok képzelni magát a zenét is. Főleg mert Ashanti egész karaktere egy személyes élményen alapul, és úgy éreztem, ezt leírva visszaadni nem tudom. :P
Köszi a sok kedves hozzászólást, tök jó érzés este leülni, és megnézni, mit szóltatok hozzá, hogy tetszett nektek.
Végül előljáróban annyit, hogy a következő néhány fejezetben minden kiderül majd elvileg. Legalábbis a mostani tervek szerint max öt fejezet alatt megtudtok mindent, ami eddig kimaradt. :P
@Dahut: Neked külön köszi... :PPP
Hát igazából jól fogadtátok ezt a fejezetet, ami meg is lep, arra számítottam, hogy megkapom majd, hogy milyen szadista vagyok (ami igaz amúgy :PP).
Többen is írtátok, hogy a vége jelenet milyen aranyos volt :). Vicces, mert ez bennem fel sem merült, nem is igazán szántam aranyosnak, de örülök, hogy az lett.
A zene egyébként nem az én ötletem volt, Laurát kell dicsérni, maga a linkelés tőle származik ugyanis. A számot meg Tűzliliom adta, szóv nekem annyi közöm volt hozzá, hogy gondoltam élvezhetőbb, ha a tánchoz hozzá tudjátok képzelni magát a zenét is. Főleg mert Ashanti egész karaktere egy személyes élményen alapul, és úgy éreztem, ezt leírva visszaadni nem tudom. :P
Köszi a sok kedves hozzászólást, tök jó érzés este leülni, és megnézni, mit szóltatok hozzá, hogy tetszett nektek.
Végül előljáróban annyit, hogy a következő néhány fejezetben minden kiderül majd elvileg. Legalábbis a mostani tervek szerint max öt fejezet alatt megtudtok mindent, ami eddig kimaradt. :P
@Dahut: Neked külön köszi... :PPP
Dahut 2009.05.14. 01:03:22
@Audry: és mindenki, akinek tetszett ...
A belinkelt szám:
Loreena McKennit/The Book Of Secrets album: Marco Polo
Egyik személyes kedvencem és tényleg nagyon jó választás volt részetekről.
D.
A belinkelt szám:
Loreena McKennit/The Book Of Secrets album: Marco Polo
Egyik személyes kedvencem és tényleg nagyon jó választás volt részetekről.
D.
LauraL 2009.05.14. 09:21:40
Hát én is elolvastam ismét. És megint tetszett! Mit tetszett? Magával sodort, elragadott, a mélybe taszított, majd felemelt. Nagyon jó lett ez a fejezet, az elejétől a végéig. Persze brutálisabb, mint általában, de ez szükségszerű. Mégsem várhattuk, hogy fátyolkendős csábítók fogják csak legyezgetni főhősünket! :) Kellettek hozzá a küzdelem, az oroszlánok, a vipera és SETEP! :) Egy szó mint száz: REMEKELTÉL ISMÉT!!!!
Drusilla1985 2009.05.14. 15:29:06
Nagyon izgalmas volt a fejezet. És nagyon tetszett ez elején ez a táncos bevezető a küzdelem előtt. Meg Dante reakciói. Nagyon-nagyon jó volt az egész és a zene hozzá egyszerűen fenomenális:)
isabella black 2009.05.14. 15:40:17
ISTENEM! ISTENEM! ISTENEM!!!
Ez annyira jó hogy azt már el sem tudom mondani!!!!!!!! Még most is levegőért kapkodok, és próbálok lenyugodni. Annyira katartikus érzés olvasni amit írsz, vagy hogy is mondják!!!!! Hihetetlen amit alkotsz!!!!! Szentem hívni kéne a mentőket mert télleg alig kapok levegőt és nem szeretnék fulladás általi halállal meghalni míg nem olvastam a folytatást!!!!!!!!!!!!!
Alig várom a kövi feji!!!!!!
IMÁDLAKKKKKKKKKKKK!!!!!!!!!!
Ez annyira jó hogy azt már el sem tudom mondani!!!!!!!! Még most is levegőért kapkodok, és próbálok lenyugodni. Annyira katartikus érzés olvasni amit írsz, vagy hogy is mondják!!!!! Hihetetlen amit alkotsz!!!!! Szentem hívni kéne a mentőket mert télleg alig kapok levegőt és nem szeretnék fulladás általi halállal meghalni míg nem olvastam a folytatást!!!!!!!!!!!!!
Alig várom a kövi feji!!!!!!
IMÁDLAKKKKKKKKKKKK!!!!!!!!!!
Audry 2009.05.15. 21:00:17
@LauraL: Hát, most csak annyit mondanék arra, amit írtál, hogy ami késik nem múlik. :P Majd megérted miért mondtam ezt :PPP
@Drusilla1985: Igazán köszi, tartottam tőle, hogy lázadás lesz, hogy megint Aréna, de hát ez egy ilyen történet, és úgy látom, hogy egész jól fogadtátok. :P
@isabella black: Jaj, hát azért még várjunk a mentőkkel. Épp most írtuk meg a következő nagyjából 15-20 fejezet alapjait, és ha már most kidőlsz, akkor ki fog nekem ilyen kommenteket írni a többi fejezet után??? :)))) Tartogatok(tunk) még meglepiket nektek, szóval kitartás. :D
@Drusilla1985: Igazán köszi, tartottam tőle, hogy lázadás lesz, hogy megint Aréna, de hát ez egy ilyen történet, és úgy látom, hogy egész jól fogadtátok. :P
@isabella black: Jaj, hát azért még várjunk a mentőkkel. Épp most írtuk meg a következő nagyjából 15-20 fejezet alapjait, és ha már most kidőlsz, akkor ki fog nekem ilyen kommenteket írni a többi fejezet után??? :)))) Tartogatok(tunk) még meglepiket nektek, szóval kitartás. :D
isabella black 2009.05.16. 14:49:15
@Audry: Szia! Azt szeretbém kérdezni h ezt a fejezet részt melyik menüpont alatt találom, mert a Twilight Extra alatt nincs. Csak a "friss topikok"-nál tudtam megtalálni... Lehet h csak én vok béna de...
isabella black 2009.05.16. 14:58:32
Jah! meg a top 5-ben is megtalálom de a TE-nél nics....
Audry 2009.05.16. 21:56:16
@isabella black: Az én hibám, lefelejtettem a végéről a címkét, és csak ma vettem észre. Azóta javítva lett. Most már ott kell lennie a TE fejezetek között. :P