Éjféli szemek 9. fejezet
2009.06.04. 10:00
(Morgana, Nomika segítségével tudott elétek lépni, látható valójában. Ezúton is köszönjük neki mindketten a fáradozását! Szerintem Edward is köszöni! :D )
Ragadozók
Ahogy egymással szemben ott álltunk az éjszaka fényeibe burkolózó tisztáson, semmivé vált a küzdelem alatt szerzett sebek fájdalma. Mintha felolvadt és köddé válva elszivárgott volna az ölelés melegében. Tökéletes pillanat volt!
Tenyereim bölcsőjébe fogtam Morgana arcát és feljebb emelve az állát, belevesztem újra a forró csokoládét idéző tekintetébe. Minden ízemet átjárta a csodálat.
Haját egyik kezemmel hátra simítva, magam felé húztam, tarkójára simuló tenyeremmel. Nem tudtam betelni vele. Ahogy a másik kezemmel is végig simogattam az arcát, nem tudtam magamnak megálljt parancsolni, de nem is volt miért.
Morgana szemei ugyanolyan elragadtatásról árulkodtak. Vállát és keblét épp hogy csak takarták selyemingem tépett maradványai. Olyan ártatlanság, olyan tisztaság áradt belőle, ami megfoghatatlanná tette. Mint egy éteri lény, akit csak csodálni és imádni tudsz, érinteni nem.
De nekem mégis megadatott, hogy magamhoz öleljem! Megcsókoltam, élvezve meleg, puha ajkainak apró, tétova mozdulatait és azt, hogy szinte elolvadtak szám óvatos nyomása alatt. Ghana elfogadása és odaadása maradéktalanul teljes volt.
Szám újra és újra végigsimított az ajkain, nyelvem bekéredzkedett az apró fehér fogak közé, végig simítva belül is édes puhaságát. Elvesztem! A szenvedély elragadott és Morgana velem sodródott az áradattal. Csókom egyre vadabb, követelőzőbb lett.
Karcsú dereka hátra hajlott, ahogy megadta magát a támadásomnak. Aztán egyszerre már ő is nekem feszült. Légzése zihálóvá vált, ujjai hajamba túrtak és belemarkoltak, éreztem, ahogy lassan ő is maga felé húz. Elvesztettük az egyensúlyunkat és a tisztás füvére zuhantunk. Igyekeztem a levegőben megpördülve alá kerülni, hogy megóvjam a talaj ütésétől. Karjaimmal fogtam fel zuhanását, tompítva azt, és Ghana szinte belém olvadt, semmitől sem zavartatva magát csókolt tovább a mellkasomhoz tapadva, immár a magas fű hajladozó tengerében.
Kezeim már az ing alatt jártak, felgyűrve azt, édes, meleg, puha hátán kalandozva. Lejjebb „tévedve” épp végig simogattam csípőjét, amikor elért hozzám elakadó zihálásának hangja.
Mozdulat közben megdermedve, szinte megsemmisülve hunytam le a szemem és próbáltam magamhoz térni, hogy némileg a vágy felszíne fölé tudjam emelni a szenvedélytől kába fejemet.
Ez nem lehetek én! Nem lehetek az a faragatlan tuskó, aki visszaél azzal, hogy Ghana meg van zavarodva. Nem használhatom ki sérülékenységét és azt, hogy most ébredt rá a szenvedély hatalmára. Igaz, ez a megsemmisítő érzés számomra is lenyűgözően új volt. Soha — létezésem 107 éve alatt — nem éreztem még csak hasonlót sem. Nehezen kapkodtam én is a levegőt, bár már régóta nem volt szükségem a lélegzésre az életben maradáshoz.
A belém hasító felismeréstől hirtelen visszataszítónak éreztem, ahogy halott testemhez préseltem, törékeny, élettől lüktető testét. Nincs ehhez jogom! És nem lehet mentségem sem. Morgana maga volt a nappal, míg én az éjszaka. Minden tagjában tökéletes és izzóan telve az élet mámorító csodájával, míg az én testem hideg, átitatva a halál változatlanságával. Szentségtörés, amit csinálok, érintésemmel beszennyezve ragyogását.
És ha összetöröm? Erőm még akkor is százszorosa lehet az övének, ha ott lapul benne az Oltalmazó. Ha épp nem hópárduc alakban van, ugyanannyira törékeny, mint bármely más ember. Kéretlenül is felidéződött bennem, amikor megsérült az Alice által nekidobott labdától. Nem tört-e el a bordája ugyanolyan könnyen, mint más halandóké? És ezen nem változtatott az sem, hogy gyorsabban gyógyult. Aggódva, összeszorult szívvel figyeltem, hallgattam lélegzését, hogy nem okoztam-e akaratlanul is sérülést neki önfeledtségem pillanataiban.
Morgana megérezhette megváltozott érzéseimet, mert tétován, kérdően nézett a szemeimbe, kutatva a titok után, ami hirtelen dermedtségemet kiváltotta.
Magamhoz húztam, hogy utoljára megcsókoljam, nem lévén erőm megtagadni magamtól melegét és odaadását. Csak még egyszer! Csak utoljára! — Hajtogatta belső hangom, miközben pontosan tudtam, hogy csak ámítom magam. Hiszen képtelen lennék a közelében maradva nem megérinteni őt.
- Mi a baj, Edward? Valamit elrontottam?
Kérdése hegyes dárdaként hatolt át önmarcangolásom páncélján, keresztül ütve szívemet.
Kérdése hegyes dárdaként hatolt át önmarcangolásom páncélján, keresztül ütve szívemet.
- Nem! Dehogy! Én vagyok az, aki hibázott... — Szavaim elhaltak, látva, ahogy bőrének rózsaszíne színtelenné sápadt. Elhúzódott, majd térdeire ülve elveszetten nézett rám.
- Ne haragudj. Nem akartam rád erőltetni magam. Tudom, visszataszító lehet számodra egy olyan szörnyet csókolni és ölelni, mint amilyen én vagyok. Nehéz lehet elvonatkoztatni, és ki akarna egy bűzös leheletű, agyaras, torz pofát megcsókolni. — Szemeiben könnyek gyűltek, ahogy tekintetét a földre szegezte, és így nem is láthatta a megdöbbenésemet. — Bocsáss meg nekem! — Kérte elhalóan.
- Úristen! De hisz én vagyok az, akinek nem lenne szabad léteznie. A testem halott, Morgana. Te élsz. Öleltelek és csókoltalak, miközben a testemnek már rég el kellett volna porladnia, semmivé válva az idő lassan pergő homokszemei között. Undorodom magamtól. Borzalmas, amit Veled tettem!
Lassan, mintha minden mozdulatom leküzdhetetlen akadályba ütközne, tápászkodtam fél térde és hajoltam megtört alakja felé. Karommal kinyúlva megérintettem az arcát, és magam elé emelve néztem az ujjbegyemen rezgő, gyémántként ragyogó könnycseppre.
- Látod? Milyen tiszta. Milyen áttetszően tökéletes. — Hangom egy pillanatra megcsuklott és áttört rajta a szenvedésem, leleplezve megrendültségemet. — Tudod jól, mit látnál, ha az én könnyem lenne. Vért! Átlátszatlan, sötétvörös vért. Ennél jobban nem is lehetne szemléltetni a kettőnk különbözőségét. — Hangomat már teljesen átitatta a kilátástalanság, a letörtség. Nem volt erőm ahhoz, hogy megjátsszam magam, hogy ne mutassam ki a várható veszteség feletti mérhetetlen fájdalmamat. Hisz nem akarhat egy vámpírt!
Kezemre kulcsolódó keze rántott ki a reménytelenség mocsarából. Hitetlenkedő tekintete mintha visszhangja lenne az enyémnek.
- Ezek szerint nem taszít az, ami vagyok? Nem azért húzódtál el?
Ahogy megráztam a fejem, láttam, hogy gyönyörű ajka sarkai hogyan rándulnak először még csak tétovázva felfelé, majd hogyan enged utat megkönnyebbült kacagásának.
Rám vetette magát, és újra a fű között találtuk magunkat. Csapongva csókolta össze az arcom, még mindig nevetéstől rázkódó testtel.
Én sem bírtam magammal. Előző borúlátásomat, fenntartásom minden apró nyomát elmosta az öröm és a bizonyosság, hogy hiszen ő végig tudta mi vagyok, és ennek ellenére is akar engem!
Minden esetre azért nem hagyhatom, hogy ezen az úton haladjunk tovább. Miközben ismét belevesztünk a csókba tudtam, hogy jobbat érdemel annál, hogy véresen, szakadt ingben kelljen ölelkeznie velem a nedvességtől nyirkos fűben.
Selyem ágynemű között, bőrén a gyertyák fényének villódzó aranyfüstjével, halk zene csobogó hullámaiba elmerülve kellene először egymást ölelnünk. És még ez sem lenne a belőle áradó szépséghez méltó!
Hangom bizonytalan volt, tudtam, elég egy apró mozdulata ahhoz, hogy eltérítsen a szándékomtól, de ezúttal valahogy mégis csak erőt tudtam venni magamon.
- Kedves! Én sem akarnék mást, mint téged, csak hát nem kéne megfeledkeznünk a körülményekről. Lionel valahol itt van a környéken, és én teljesen összevéreztelek.
Kijózanodva nézett végig rajtam. Most, hogy a felsőtestemet nem takarta az ingem, még feltűnőbbek voltak sebeim, amiket Lionel tépett a mellkasomba és az oldalamba.
Tudtam, hogy szemem feketén ragyog, hiszen ahogy szervezetem ráébred a sérülések nagyságára követelni kezdi a vért. Hátrébb húzódtam, hogy még véletlenül se kísérthessen meg Morgana, bár az ő illata inkább enyhülést hozott eddig számomra, nem vérszomjat. De semmiért a világon nem kockáztattam volna éppen most!
- Vadásznod kell! — Morgana hangja sürgető volt. Csak nem aggódik, hogy rátámadok? Meg akartam nyugtatni, hogy még véletlenül sem bántanám, amikor folytatta.
- Nagyon legyengített a sérülésed? — Magasba emelte az orrát és mélyet szippantott a minket körülvevő éjszakából. — Érzek pár szarvast a közelben. Várj! Mindjárt ide terelem őket! — Levette magáról az ingem maradékát és maga mellé tette a fűbe. A látvány beleégett a retinámba. Alakjának lágy vonalai megbűvöltek. Az illendőség kedvéért hátat kellett volna fordítanom, de ez lehetetlennek tűnt. Egyébként nem úgy látszott, mintha zavarná, hogy látom meztelenségét. Átváltozásnak rendszeres következménye miatt — mármint, hogy ruhái cafatokká váltak minden ilyen esetben —, természetesnek tekinthette. Meglegyintett a szélörvény, ahogy az Oltalmazó bejelentette az érkezését.
- De Szerelmem! Semmi sem gátol abban, hogy vadászni tudjak. Csak felszíniek a sérülések. — Kínosan érintett, hogy úgy érezte, képtelen lennék magam eredni a zsákmány után.
Szavaimra meglepetten pillantottak rám a már kékes-lilás hópárduc szemek.
- Szerelmed? — A kérdés morogva, dorombolva tört elő a torkából. Elkábított az öröm, ami átcikázott a már változó vonásain. A következő pillanatban fehér-kékesszürke test dörgölődzött hozzám, örvénylő mozgásával ismét a földre taszítva, majd a hatalmas busa fej gyöngéden a mellkasomhoz simult. A szemei szinte öntudatlanul csukódtak le, mély szusszanása híven tükrözte elégedettségét.
- Igen! Szeretlek! — Ujjaim beletúrtak bundájába, kutatva, keresve a pontokat, melyek érintése örömöt adhatott a számára. Dorombolása megrezgette az én tüdőmet is, és válaszul belőlem is előtört az elégedett morgás. - Azért, az már jelent valamit, hogy nem tudunk sok ideig lábon állni, ha egymás közelében vagyunk. — Mosolyogtam rá a szám szegletéből. — Már meg sem tudom számolni, hányszor feküdtem így alattad. Nem mintha ellenemre lenne!
Eddig nem tudtam, hogy a hópárducok tudnak kuncogni, lehet, hogy erre csak az Oltalmazó volt képes, de Morgana vitathatatlanul felkuncogott, majd lekászálódott rólam.
Felugrottam, megmutatva, hogy sérüléseim nem lassítják fürgeségemet. Egymás mellett álltunk, és én is mélyet szívtam a levegőből. Igaza volt! Szarvasok pihentek a közelben. Összenéztünk, majd teljes egyetértésben lendültünk a bozót felé, magunk mögött hagyva a tisztást, ami ezentúl örökre az itt megélt örömre fog emlékeztetni.
Mennyire más volt ez a száguldás! Teste mellettem hullámzott, lábai az enyémek mellett dobbantak szinte hangtalanul. Tekintete a szemeimmel együtt pásztázta a sűrű erdő árnyait. Vágtánk a harmónia tánca volt. Nem voltam magányos vadász többé!
A bozótban felneszeltek a szarvasok. Láttuk, ahogy a bika füle megrezzenve felénk fordul, majd talpra ugorva menekülésre nógatta a teheneit és borjait. Recsegve hajoltak, törtek az ágak, amerre a megriadt csorda áttört a bokrok között. Fejünk előrenyúlt, ahogy orrunkat eltelítette a patások szaga. Ellenállhatatlanul vonzott minket a préda. Gyorsítottunk futásunkon. Most már hallottam a légzésén, ahogy mélyebben, zihálóbban vette a levegőt. A vadászat izgalma átjárta tagjainkat. Mi voltunk a legfélelmetesebb ragadozók az éjszakának ebben a szegletében.
Utolértük a szarvasokat. Az egyik ünő lemaradt. Sérült lába miatt nem tudott lépést tartani társaival. Hátulról vetettem rá magam, tarkójába vájva fogaimat, egy jól hallható reccsenéssel eltörve a csigolyáit. Mély nyögéssel zuhant térdeire, és már el is árasztotta vére a torkomat. Hatalmasakat nyelve táplálkoztam, miközben hallottam, hogy nem messze tőlem a társam is maga alá gyűr egy állatot a csordából. A frissen elejtett nőstény vére azonnali gyógyulást hozott egynémely sérülésemre, de még koránt sem ittam eleget. Ellöktem magam a tetemtől, hogy újra a patások nyomába eredjek, és elejtsek még egyet közülük. Morganát kerestem a tekintetemmel. Ott hevert a zsákmánya mellett. Hozzá sem nyúlt, miközben én kiszárítottam az ünőt. Fejével intett, mozdulatával kétségbevonhatatlanul jelezve, hogy nekem tartogatta.
Miközben lehajoltam, hogy kiszívjam az utolsó csepp vért is a még élő, gerinctörött patásból, átvillant a fejemen, hogy vajon én meg tudnám-e tartóztatni magam a kedvéért. Bántott a gondolat, hogy nem lennék rá képes, de eszembe jutott, hogy sokkal könnyebb lenne ott hagyni a vérben úszó áldozatot, mint abba hagyni Ghana ölelését. Tehát meg tudnám csinálni, hisz az ő kedvéért, az ő kényelméért, ÉRTE képes voltam a tisztáson visszafogni magam. Elégedett morgással ittam, eltelve a meleg vérrel.
Nemsokára egymás mellett hevertünk a fák alatt, teljes egyetértésben és nyugodtságban. Csodálatos volt együtt vadászni!
Ekkor éreztem meg a közeledőt.
Lionel volt az. Minden figyelmét Morganára irányozva, engem csaknem levegőnek nézve közeledett. Láthatóan zavarta az elejtett vadak látványa, amely kétségtelenül bizonyította közös vadászatunkat.
Már-már meg is érinthette volna — testem megfeszült és fenyegető morgás szakadt ki mellkasomból —, mikor Morgana lustán felemelte a fejét. Ajkait felhúzva, megcsillogtatta agyarait az ágak között átbújó holdfényben. Torkából figyelmeztető hörgés tört fel.
Lionel lassan felemelte kezeit, jelezve, hogy békés szándékkal közelít, bár ebben én nem nagyon hittem. Úgy helyezkedtem, hogy gond nélkül neki tudjak ugrani, ha csak egy rossz mozdulatot is tesz.
- Morgana! — Hangja rekedt és tompa volt. — Jól vagy? Nem esett bajod?
- Miért esett volna baja? A te esztelen támadásod miatt? — Támadó szavaim felbosszanthatták, de erősebb volt benne az aggódás. El kellett ismernem — legalább magam előtt —, hogy valóban nyugtalanította, hogy Morgana ártalmára lehetett. Szerette, még ha kimutatott érzései fel is háborítottak. Hogy mer így nézni Ghanára? Vádló tekintete azonban kicsit magamhoz térített... Hirtelen megértettem, a múltban irántam megnyilvánuló mélységes ellenszenvét, amikor az én Morgana iránti érdeklődésemet kísérhette figyelemmel, de még bízhatott benne, hogy majd egyszer egy pár lesznek.
De az hogy megértettem, nem jelentette azt, hogy jó néven is veszem tőle, ahogy ránéz! Minden izmom, minden csontom, még a bennem lakó démon is követelte, hogy semmisítsem meg, ami veszélyeztetheti boldogságomat.
Morgana rám nézett, és egy pillantása is elég volt, hogy feltisztuljon a düh köde. Szeme telve volt szomorúsággal és lemondással. Ráébredtem, hogy addig, amíg nem tudja eltakarni magát valamivel, nem fog átváltozni. Nekirugaszkodtam hát és Lionelre még egy figyelmeztető pillantás vetve elszáguldottam a tisztáson hagyott ingemért. Nem sok időt vett igénybe, hogy visszaérve Morgana vállára terítsem és eltakarjam Lionel szemei elől, míg visszaváltozott. Belebújt az ingbe, majd hozzám lépve, lábujjhegyre állva hálásan megcsókolt.
Erőt vettem magamon, leültem és lazaságot mímelve átkaroltam felhúzott térdeimet, teret adva beszélgetésüknek. Lionel felé nem volt semmi kötelezettségem, de Morganának úgy éreztem, meg kell adnom a szabadságot, hogy úgy intézhesse a dolgait, ahogy szeretné. Nem azért, hogy ne veszítsem el, hanem azért amiért az, aki!
Igyekeztem elterelni a figyelmem, hogy ne halljam halk beszédüket, de természetesen az éles vámpírhallásom nem tudtam teljesen kikapcsolni. Egy-egy szó, egy-egy mondat eljutott hozzám. Lionel kezdetben sürgető, rábeszélő hangja először átváltott türelmetlen felháborodásra — morgásra ingerelve, hogy így mer beszélni Morganával —, majd a döbbenet és elkeseredés itatta át a hangszínét. Ghana beszélgetésük alatt mindvégig megőrizte nyugodtságát. Szeretetteljes hangja biztos meggyötör, ha nem éreztem volna a felém áradó, mindent átitató érzelmeit, amik biztosítottak arról, hogy nem csak a képzeletem játszott velem az elmúlt órákban.
Lionel hirtelen felcsattanó, ellenséges felhangjára azért már csak felkaptam a fejem. Tekintetünk összeakadt. Gyilkosokat is láttam már kedvesebben nézni. Fortyogó féltékenység, irigység, féktelen indulat! Tudtam, nem mozdulhatok többé ki az otthonomból úgy, hogy ne fürkésszek át előbb minden gyanús árnyat. Bizonyos voltam benne, hogy meg fogja ragadni az első kínálkozó alkalmat az elpusztításomra.
Morgana irányába, hála Istennek, nem érzett hasonlóan. Ahogy rá tekintett, ugyanaz az áhítat és szerelem tükröződött szemében, mint eddig.
- Lionel! Érts meg kérlek! — Ghana hangja kérő, szinte esdeklő volt. — Ez nem olyan dolog, ami irányítható. Edwardot szeretem! Amit érzel irányába az engem megsebez. Ő nem tehet semmiről. Ha neki ártasz, nekem okozol fájdalmat. Tudom, hogy ezt nem akarod!
- Még hogy nem tehet semmiről! Ezek a Cullenek behízelegték magukat Armandnál, elhitetve vele és Oberonnal is, hogy nem fognak ártani nekünk. Hogy nem törnek a családunkra. És mégis az első lehetőséget megragadva szétzúzzák egységét. Te érts meg engem! Látom, hova vezet mindez. Ránk fognak támadni és Te már nem fogsz velünk harcolni. Talán pont te leszel az, aki Florine-t a nemlétbe taszítja! — Szavai már-már fröcsögtek az indulattól. Nem bántam volna egy másodpercig sem a töménytelen hülyeséget, amit egymásra halmoz, ha nem okozott volna végtelen gyötrelmet Morganának.
- Még egy ilyen eszement mondat és megbánod, hogy egyáltalán valaha is kinyitottad a szádat Lionel! — Szavaim keményen koppantak. El voltam rá szánva, hogy ha folytatja, neki ugrom, lesz ami lesz. — Morgana szeret téged, bár egyre nagyobb rejtély előttem, hogy miért. Arra gyanakszom, hogy az eszedet vette a fájdalom. Azzal, hogy bántod, csak messzebbre taszítod őt magadtól. Vedd már észre, hogy minden szavaddal megkínzod és én ezt nem tűrhetem! Akkor sem hunynék szemet felette, ha nem ő lenne a legdrágább nekem. Hagyd abba, amíg még pislákol bennem a megértés és a türelem lángja!
Teljes figyelmem Lionelre irányult, így aztán először észre sem vettem, mikor a fák közül előléptek a de Lamarok. Morgana elfúló kiáltására ébredtem csak rá a jelenlétükre. Hozzá szökkentem és szembe fordultam Armandékkal. Ajkaim ösztönösen húzódtak fel fogaimról, mély hörgésem áthullámzott a köztünk lévő távolságon.
„Edward! Megyünk már! Tarts ki!”
Alice „hangja” egész közelről szólt hozzám és már láttam is, hogy a de Lamarok nyugtalanul pillantanak oldalra, a hatalmas, moha ruhába burkolódzó fák közé. Elsőnek Emmett robbant ki az árnyékból, Jasper hangtalan szellemként követte. De már ott volt Carlisle, Esme és Rosalie is. Utolsónak érkezett Alice, apró alakja megfeszült, ahogy végig mért, keresve rajtam a sérülés legapróbb jelét is. Megkönnyebbülve sóhajtott fel.
A két család egymással szemben állt meg. Félúton köztük, izzó origóként, Morgana, Lionel és én. A levegő szinte vibrált a feszültségtől.
A vámpírok alapvető ösztöne az összecsapást sürgette, és nem nagyon bíztam benne, hogy lesz elég józanság bennünk, hogy elkerüljük a küzdelmet. A terület és fészekféltési ösztön követelése szállt szembe a civilizáltság felvett, vékony rétegével.
Csak úgy csapongtak a fejemben a családtagjaim gondolatai, mint a felzavart denevérek. Emmett legszívesebben már Lionel torkának ugrott volna, míg Carlisle Armand arcát fürkészte, hátha talál lehetőséget a harc megelőzésére. Bár nem tudták pontosan, mi is történt, eléggé zaklatottnak tűntek. Alice szinte remegett az idegességtől, szemeit a világ minden kincséért sem vette volna le Morganáról.
Ahogy figyelmem Alice felé fordult, megvilágosodott előttem, miként lehetséges, hogy itt van a családom. Ghana „hangját” hallottam, ahogy tőmondatokban elmondja neki, mi is történt az éjszaka. Szavai újra elém idézték az ölelésünket, a harcot Lionellel, a közös vadászatot. Nem hagyott ki szinte semmit. Mintha magára akarná vállalni a teljes felelősséget. De hisz én is ott voltam. Sőt! Én voltam, aki összeakaszkodott Lionellel. Nem hagyhattam, hogy úgy tűnjön, bármiről is ő tehet. Armandra összpontosítottam, már csak azért is, mert ő volt a racionális, hűvös ész a de Lamarok között.
Nem tudhattam, miként fog reagálni, látva az önmagából kifordult Lionelt, akinek a szemében már-már az őrület kavargott. Megrázó volt, annál is inkább, mert mintha figyelmeztetésként előre vetítette volna, hogyan festek majd, ha valaha is elszakítják tőlem Morganát. Megdermedtem, felismerve, hogy ez akár ebben a pillanatban bekövetkezhet.
A mindent betöltő, hűvös nyugalom váratlanul ért. Döbbenten fordultam a forrása felé. Jasper kifürkészhetetlen tekintete talán elrejthette a szándékait, de gondolatai mindennél „hangosabban” árulkodtak tettének mozgató rugójáról. Fivérem Morganát féltette! Mindenkinél jobban érzékelte őrlődését a két család között. Haragom most saját magam ellen irányult, amiért nem kíméltem meg Ghanát ettől a megrázkódtatástól.
De nem csak Jasper volt az, aki félve vizsgálta szerelmem arcát. Florine is minden figyelmével rajta csüngött, hasonlóképp érezve magát, hiszen a húgán kívül Oberonhoz is kötötte őt a hűség.
A de Lamar fivérek arcáról — Lionelt kivéve —, semmit sem lehetett leolvasni, sem azt, hogy mit gondolnak a történtekről, sem azt, hogy mit szándékoznak lépni.
Morgana előrébb mozdult — kissé megkönnyebbülve Jasper ajándékától —, magára vonva mindenki tekintetét. Tépett valója — még mindig a kék ingem maradványai takarták csak el bájait —, az ölelkezés során összekuszálódott haja, a megrázkódtatástól sápadt arca híven tükrözte, hogy mennyire megviselték a történtek.
- Armand, ne hagyd, hogy harc legyen! Kérlek! — Esdeklő hangjára a legidősebb fivér összerezzent, mintha fájnának neki az elhangzó szavak. Monique közelebb húzódott párjához, közelségével megtámogatva, erősítve őt.
- Lionel! Húzódj hátra. Gyere hozzánk testvér! — Míg Armand beszélt, Oberon előre feszülő testtel figyelt, hogy ha bármelyikünk is Lionelre vetné magát, megvédhesse testvérét.
Lionel egyre halkulva hörgött. Kába, összezavarodott tekintettel meredt Morganára, aki a kezemet megragadva a családom felé húzott. Láttam Ghana arcán, hogy Lionel hitetlenkedő nézése miként forrázza végig a lelkét, felhólyagosodott, tépett sebeket hagyva hátra. Nem sok választott el tőle, hogy semmivel sem törődve átharapjam riválisom torkát.
Nem sok, csupán egy kicsi, keskeny női kéz, ami szinte beleolvadt a tenyerembe. Lassan hátráltunk, növelve a távolságot köztünk és a de Lamarok között.
Florine szenvedő sikolya volt a végső pont, amikor Morgana nem bírta tovább. Elcsukló hangon felzokogott, mire elpattant bennem valami és kezét elengedve Lionel felé ugrottam. Elegem volt a kínból, amit lehetetlen viselkedése miatt, el kellett szenvednie Morganának!
Emmett már Oberonon volt, hátra, a fák felé taszítva annak hatalmas testét, megakadályozva, hogy rám vesse magát.
Carlisle, Jasper és Armand is összeakaszkodott, míg Rosalie Alice segítségére sietett, látva, hogy Monique hogy szorongatja.
Esme mérlegelő tekintete a megállíthatatlanul zokogó Florine-on függött, aki érzéseitől megbénulva, a földre roskadva jajgatott.
Míg fogaimat és karommá görbült ujjaimat Lionel testébe mártottam, küzdve hatalmas csontropogtató ölelése ellen, minden felől morgást és hörgést hallottam, amit időnként felváltott az egymáson hasított sebek fájdalma miatti nyögés és zihálás.
Lionel fogást váltott, szinte szétszakította a vállam, ahogy letépte magáról a kezemet. A kín izzó lándzsaként járta át tagjaimat, ahogy kifordultam szorításából. Kissé eltávolodva egymástól, majd újra közeledve szűkítettük köreinket, támadási felületet keresve és találva a másikon.
A Lionel szemében felvillanó elégedettség volt az, ami üstökösként áttörve a küzdelem tébolyán, magamhoz térített.
De hisz pont azt tettem, amit akart! Ezért provokált. Ez volt a célja, amit maradéktalanul el is ért, hála új és heves érzelmeimnek. Egymás ellen fordította a családokat!
Morganát kerestem tekintetemmel és összeszoruló szívvel láttam a földön mozdulatlanul fekvő testét.
Láttam Apám és Armand épp szétváló alakját. Carlisle homlokán mély tépett seb éktelenkedett. Oberon körül porzott a talaj, ahogy Emmett a földre sújtotta, öklének hatalmas csapásával. Monique valami illúzióval megtéveszthette Rosalie-t, mert maga körül hadonászott, mintha lángolna a ruhája, míg Jasper Alice-t támogatta fel, aki természetellenes szögben csüngő karját szorította magához a másik kezével.
Mintha borostyán ölelte volna körül az alakjukat, úgy dermedtek mozdulatlanságba, felhangzó démoni üvöltésem hallatán.
Morganához rohanva a karomba emeltem őt. Sápadt, vértelen arcán nyomot hagytak a lecsurgó könnyek. Nyomokat, amelyekhez megszólalásig hasonlítottak az általuk lelkembe hasított árkok.
Ernyedt testét a karomban tartva álltam ott, önvádtól és dühtől fél tébolyodottan, a ránk szegeződő tekintetek kereszttüzében.
Sosem fogom megbocsátani magamnak, hogy hagytam ezt megtörténni!
Szerző: Laura
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://edwardcullen.blog.hu/api/trackback/id/tr301162601
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nomika 2009.06.04. 12:12:50
" Kijózanodva nézett végi rajtam. Most hogy a felsőtestemet nem takarta az ingem, még feltűnőbbek voltak sebeim, amiket Lionel tépett a mellkasomba és az oldalamba."
itt van egy helyesírási hiba , de annyia nem baj :P
itt van egy helyesírási hiba , de annyia nem baj :P
LauraL 2009.06.04. 12:21:30
@Nomika: Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem. Hiába olvastam át vagy 10 x , látod így is maradt benne hiba. Írok Audrynak, hátha kiküszöbölhető. :D
Nomika 2009.06.04. 12:23:54
@LauraL: Nincs mit :) ebben a tökéletes fejezetben nem tűnik fel csak gondoltam szólók :)
hucak 2009.06.04. 13:52:23
Szóhoz sem jutok a döbbenettől! Ez a fejezet... ÁÁÁÁÁ imádom minden szavát, mondatát!!! Köszönöm az élményt!!! Természetesen tűkön ülve várom a folytatást! :DDD Minden elismerésem!! :D:D:D
sashaliness 2009.06.04. 15:59:17
ez volt talán az eddigi legjobb fejezet! borzasztóan tetszett, és alig várom a folytatást! gratulálok!! :)
Sütimi 2009.06.04. 16:17:06
Laura....gratulálok!!!!! nagyon-nagyon tetszett!!!!! ilyenkor csak azt érzem, miért is nincs meg a folytatása egy jó vastag könyvben, ami a táskámban van...és olvashatnám tovább...:-)))
Tiagirl 2009.06.04. 17:51:14
imádom! ez olyan... a jót elfogadod? morgana & edward 4 ever! így tovább! Puxxa
LauraL 2009.06.04. 18:01:25
@hucak: Köszönöm! :D
@sashaliness: Remélem sikerül majd felülmúlnom, már csak azért is, hogy úgy érezd, érdemes tovább olvasnod. :)
@Sütimi: Ami a folytatást illeti, majd jön 9 nap múlva, mégha nem is könyv formájában. Addig pedig a T. E. és a Sötét Angyal kötetét lehet forgatni virtuálisan. A könyv formátumú megjelenés az igazi írók kiváltsága. Én még nagyon messze vagyok attól, hogy az legyek. Köszönöm a gratulációt! :)
@Tiagirl: :) Boldog vagyok, hogy elnyerte a tetszésed! :)
@sashaliness: Remélem sikerül majd felülmúlnom, már csak azért is, hogy úgy érezd, érdemes tovább olvasnod. :)
@Sütimi: Ami a folytatást illeti, majd jön 9 nap múlva, mégha nem is könyv formájában. Addig pedig a T. E. és a Sötét Angyal kötetét lehet forgatni virtuálisan. A könyv formátumú megjelenés az igazi írók kiváltsága. Én még nagyon messze vagyok attól, hogy az legyek. Köszönöm a gratulációt! :)
@Tiagirl: :) Boldog vagyok, hogy elnyerte a tetszésed! :)
dzseni13 2009.06.04. 18:29:14
Szia!
Nagyon jól sikerült ez a fejezet is...Várom a folytatást!!!!:)
Nagyon jól sikerült ez a fejezet is...Várom a folytatást!!!!:)
Audry 2009.06.04. 19:00:48
@LauraL: Javítottam, de ezt a g-t én a javításban mindkétszer odaírtam. Csak nem vetted észre ezek szerint. :PPP Medig másodszor is bekékítettem a word doksiban. LOL. Hát ennél nagyobb bajunk ne legyen az életben. :DDDD
Jah, és újra elmondom, most ár nem csak neked, hogy ez a fejezet a legjobb, legizgibb, és iszonyatosan imádtam!!!!!
Pussz...
Jah, és újra elmondom, most ár nem csak neked, hogy ez a fejezet a legjobb, legizgibb, és iszonyatosan imádtam!!!!!
Pussz...
Morgina 2009.06.04. 19:21:41
Minden elismerésem a tiéd, nagyon jól sikerült ez a rész. Arról nem is beszélve, hogy 9 napi luk lesz az oldalamon, míg várom a következő részt.
LauraL 2009.06.04. 20:18:31
@Audry: Látod? Még így is, hogy segítesz, képes vagyok hibát benne hagyni, annak ellenére, hogy felhívod rá a figyelmemet. :) Köszönöm a javítást! És az elismerésed, hmmm... nem is tudom megfogalmazni, mennyit jelent a számomra! :)
@Morgina: Hát titokban azért reménykedtem, hogy sikerül fenntartanom az érdeklődést a történet iránt. :)
@Morgina: Hát titokban azért reménykedtem, hogy sikerül fenntartanom az érdeklődést a történet iránt. :)
Dahut 2009.06.04. 23:04:40
Nagyon, nagyon, nagyon JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!
Hatalmas gratulációm, kiválóan sikerült! És ez nem csak erre a részre vonatkozik, hanem "anblok" az eddigiekre.
Csak így tovább!
Nagyon kiváncsi vagyok a továbbiakra!
D.
Hatalmas gratulációm, kiválóan sikerült! És ez nem csak erre a részre vonatkozik, hanem "anblok" az eddigiekre.
Csak így tovább!
Nagyon kiváncsi vagyok a továbbiakra!
D.
csillibilli112 2009.06.05. 00:51:37
tudsz róla hogy ez már az emberkínzás határait súrolja????????
itt befejezni????!!!!
áááá nem semmi vagy XD nagyon édi volt az elmélkedésük Morgival XD ki a rosszabb :D bár egy egy részt húzhattál volna még :D vadászat vagy ez a jelenet vagy a harc :D bár majd a folyt köv meglátom :D köszi :D és remélem gyorsan telik ez a 9 nap XD
itt befejezni????!!!!
áááá nem semmi vagy XD nagyon édi volt az elmélkedésük Morgival XD ki a rosszabb :D bár egy egy részt húzhattál volna még :D vadászat vagy ez a jelenet vagy a harc :D bár majd a folyt köv meglátom :D köszi :D és remélem gyorsan telik ez a 9 nap XD
Drusilla1985 2009.06.05. 12:00:54
Nagyon jó fejezet volt:) REmélem azért kibékülnek a családok:) Várom a folytit.
nor@ 2009.06.05. 15:06:48
Úristen!!áhhhhh!!! erre nem lehet szavakat találni:D:D:D annyira jó!!!
és itt abbahagyni...!!Gyötrelem!!!:D:D
NAGYON JÓÓÓÓÓ!!!:D:)
és itt abbahagyni...!!Gyötrelem!!!:D:D
NAGYON JÓÓÓÓÓ!!!:D:)
Michelangelina54 2009.06.05. 19:58:52
Sziasztok! Én most csatlakoztam a rendszerhez. Szerintem az összes sztori tök jó, de ez most nagyon, nagyon állat!
LauraL 2009.06.07. 18:49:06
@Dahut: Köszönöm! :)
@csillibilli112: Bevallom nálam a fejezetek valamiért max 7-8 oldalasak. Nem tudok rajta változtatni. :) És nem nagyon tudok egy-egy jelenetet elhúzni, mert szinte semmi tervszerűség sincs bennem, amikor írom. Így minden jelenet addig tart, amíg tartani akar. :) Teljességgel ki vagyok szolgáltatva a történetnek. De azért majd igyekszem egy kis rábeszéléssel elhúzni egy-egy jelenetet. Hátha hallgat a jó szóra. :)
@Drusilla1985: Köszönöm! Én is remélem. :) Igazából tudom a választ, de nem szeretnék spoilerezni. :)
@nor@: Örülök, hogy tetszett. :)
@Michelangelina54: Mindig öröm ilyet olvasni, egy új tagtól! Köszönöm! :)
@csillibilli112: Bevallom nálam a fejezetek valamiért max 7-8 oldalasak. Nem tudok rajta változtatni. :) És nem nagyon tudok egy-egy jelenetet elhúzni, mert szinte semmi tervszerűség sincs bennem, amikor írom. Így minden jelenet addig tart, amíg tartani akar. :) Teljességgel ki vagyok szolgáltatva a történetnek. De azért majd igyekszem egy kis rábeszéléssel elhúzni egy-egy jelenetet. Hátha hallgat a jó szóra. :)
@Drusilla1985: Köszönöm! Én is remélem. :) Igazából tudom a választ, de nem szeretnék spoilerezni. :)
@nor@: Örülök, hogy tetszett. :)
@Michelangelina54: Mindig öröm ilyet olvasni, egy új tagtól! Köszönöm! :)